Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-10 / 185. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 10. VENDÉGKOMMENTÁR Bűnbakhajsza BARAK LÁSZLÓ Hivatalosan ugyan hátravan még néhány nap a választási kampány kezdetéig, ám nyilvánvalóan hónapok óta folyik már a lehetséges választók agyának mosása. Félreértés ne essék, egyáltalán nem kell és nem is szabad rossz néven venni, hogy egy szabad társadalomban a propaganda, divatosabb kifejezéssel élve, a „píár” minden lehetséges eszközét latba vetve próbálják befolyásolni gyakorló politikusok és az uborkafára tartó politikusjelöltek a közvéleményt. Az is belefér, hogy vannak, akik meztelen seggeket mutogatnak, mások mézesmadzagokkal hadonásznak, a továbbiak pedig kígyót-békát hordanak össze vélt és valós választási ellenfeleikről. A közhelyekkel szólva, tehát megállapítható, megint csak nincsen semmi új a nap alatt, és a politikusok közül újra nem képes átlépni a saját árnyékát seriki... Van azonban mégis némi szokadan, keményebb ítélettel élve, egy meglehetősen ostoba, majdhogynem érthetetíen felhangja ennek a tülekedésnek. Mégpediglen az, hogy az egyes politikai pártok szószólói, szinte kivétel nélkül, úgy rontottak s rontanak folyamatosan Dzrurindára, a jelenleg hivatalban levő kormányfőre, mintha e szerencséden ország népe minden bújának-bajának kizárólag ő lenne az okozója. így szokott ez persze lenni, a választások előtt a balhék nagy részét az épp leköszönőben levő kormányok nyakába varija az aktuális ellenzék. Az azonban meglehetősen fals és - enyhén szólva - nem egészen elegáns magatartás, hogy az adott kormánykoalíció tagpártjai is kritikáüanul beállnak az ellenzék soraiba, mintha az elmúlt négy évben a pályaszélről szemlélték volna a történéseket. Sőt, némelyek, mármint a koalíciós pártok egyes szónokai minden bizonnyal akár egy képzeletbeli távköpködési versenyt is megnyernének az egyébként törvényszerűen arrogáns ellenzékkel szemben. Szóval, valami nincs itt rendben az egyes csúcspolitikusok fejében. Mindezt pedig tetézi a sajtó embereinek hasonló magatartása. Sajnos, nemcsak az ellenzéki sajtómamelu- kokról van szó, hanem szinte valamennyi közvélemény-formáló médiumra vonatkozik ez a verdikt. Mármost, félreértés ne essék, nem azt kell persze elvárni az szóban forgó kommentátoroktól, hogy az ismert szállóigével szólva ne létezzen számukra olyan kormány, amely- lyel ne értenének feltédenül egyét... Az a csekélység azonban mindenképpen elvárható lenne, hogy a sajtó avatott emberei disztingvál- ni legyenek képesek. Magyarán, ha képtelenek különbséget tenni a néhai Meciar-kormányok és a jelenlegi garnitúra viselt dolgai között, akkor semmiben nem különböznek azoktól a szimpla, népbutító, populista politikusoktól, akik ellen szót emelni mindenkori kötelességük. Nem beszélve arról, hogy megnyilatkozásaikkal már most olyan irányba terelik az amúgy is meglehetősen tétova választói akaratot, amely esedeges többségi érvényesülése nyomán lehetetienné válik majd, hogy legalább viszonylag normális, demokratikusnak mondható politikai erők kerülhessenek a kormányrúdhoz a választások után. JEGYZET megütközött ilyen-olyan szaktanácsadók, némi elmarasztalással csak annyival tudták kifizetni, hogy nem kellett volna azzal bűntettre ingerelnie az elkövetőket, hogy kirívó módon köves arany ékszert fűz a fülcimpájába. Megkapta a lelki segélyt, hogy ha nem kíván hasonló támadások áldozata lenni, máskor ne viseljen függőt, mert jobb a bajt megelőzni. Megözvegyült sógorasszonyának panelházi bérlakását rabolták ki, mialatt gyógyszereket íratott fel kezelőorvosával. A sógorasszony azonban úgy döntött, ritmuszavarral verő szíve nem bírná a terepszemlével járó viszontagságokat, ezért medializált bűnesetek tapasztalata alapján levonta a végkövetkeztetést: a lakás feltörői csak ráharaptak a csalira. Özvegyi nyugdíjából nem tudta olyan biztonsági ajtóra kicseréltetni a papundekliből készült régit, amelyet tizenöt cső dinamittal sem lehetne kiemelni a helyéből, így aztán a lakásfosztogatók könnyűszerrel kitárhatták, mint a kerti budiajtót a szél. Unokáját egy elnéptelenedett téren teper- ték a földre vüágos nappal. Elvették maroktelefonját, sétálómagnóját, bőrkabátját, gyapjúgarbóját, márkás farmer- nadrágját és antilop cipőjét. Ő már az előző esetek tanulságaiból megokosodva azon melegében elmenekült a helyszínről, tartva attól, hogy esetieg még felelősségre is vonnák: miért nem jár pőrén és csupaszon. Mert ugye, azért az a rengeteg gonosztevő, mert mi jóemberek kineveljük őket azzal, hogy öltözködünk, ékszert hordunk vagy mezei fizetésből csak papundek- lis ajtók mögött lakunk. Nevelünk és bűnözünk TALLÓSI BÉLA A légynek se ártó jóember, aki mielőtt beül tűzpiros embécskájába, még a vöröskeresztes ládát is ellenőrzi, van-e benne tyúkszemirtó sebtapasz, jódtinktúra s egyebek, a nagy melegben, hogy szomját oltsa, felhajt az üzemanyagtöltő állomás gyorsbüféjében egy dobozos söritalt, jó ízzel, s még böffent is utána egy kiadósat. Az ipari kamera által rögzített kép alapján kérdezik is tőle a szóéival együtt kikopott eszenbákok utódai, miután állogató lapátjukkal az út szélére parancsolják kocsiját, hogy alkoholt fogyasztott-e. A jóember megszeppenve közli, hogy nem. Erre nyújtják felé a fotót, amely megörökítette őt, amint száján tartja a dobozt, és kortyolja belőle a malátanedűt. Ó, legyint, nem ismerik a reklámot, alkoholmentes. Nyomban azt kérik tőle, hogy mutassa az izzókészletét, ám mivel az is rendben találtatik, hosszas szemlélődésbe kezdenek. Végül a minden részletre kiteijedő alapos vizsgálat kideríti, hogy a járgány sárhá- nyóján megtapadt egy madárpiszok, s az bizony jobbra húzza a kocsit, ezért balesetveszélyes. A jóember fizeti is a bírságot, nem tehet mást. Legfeljebb útját folytatva elábrándozik családtagjai és hozzátartozói esetein, és elégedetten nyugtázza, hogy közülük még ő járt a legjobban. Mert a jóember nagynénjének a városi buszon utazva tépték ki füléből fülönfüggőjét, s az eset felett FELHÍVÁS A Belgiumban működő Középeurópai Embeijogvédő Bizottság levélben kéri azok jelentkezését, akik hátrányos megkülönböztetést szenvedtek nemzeti hovatartozásuk miatt. A következő címre magyarul is elküldhetik a jogsérelmükről szóló pontos adatokat: The Secretary, Human Rights Committee for C. E. 37, rue de la Hale Lorraine - B 5100 Naninne, Belgium TALLÓZÓ MAGYAR HÍRLAP Pénzelosztási botrány fenyegeti az RMDSZ-t. Mind többen állítják, hogy a szövetség vezetői a Com- munitas Alapítvány révén főleg hozzájuk közel álló intézményeket támogattak. Takács Csaba, a szervezet ügyvezető elnöke szerint mindez hamis vádaskodás, s nem kizárt, hogy a „támadók” valójában védekezni akarnak. Az alapítvány elnökeként Markó Béla kivételezett helyzetbe hozott olyan lapokat és egyéb intézményeket, amelyeket ő maga irányít, illetve amelyek közel állnak hozzá - állítják többen Romániában. A gyanúsítás kezdetben egy internetes fórumon jelent meg, ám az utóbbi időben mind többen beszélnek róla. Az RMDSZ vezetője szabadságát tölti, a szövetség ügyvezető elnöke azonban cáfolta a „rágalmakat”. Takács Csaba kifejti: az alapítvány pénzelosztási rendszere egyértelmű és átlátható. Nem tagadta, hogy Markó által irányított lap is kapott pénzt, ám jelezte, ez csak egy kiadvány volt a megannyi támogatott közül. Az ügyvezető elnök állítja, szervezett támadás folyik ellenük, ráadásul feltűnő, hog> ez akkor válik hevessé, amikor épp zajlik a támogatások átvilágítása. HÉTVÉG(R)E Kilencszázalélcnyi remény Kilenc reménykeltő százalék, amely megrengette a világot. Kikopott a HZDS- támogatók egyharmada, elpártoltak Meciartól, zuhant a vezér pártjának támogatottsága, és még legalább százféleképpen leírhatnánk, csócsálhatnánk azt a kilenc százalékot. MOLNÁR NORBERT Annyira szép az a tizennyolc százalék a HZDS neve mellett, hogy félek, nem is igaz. Azt sem tudjuk, mi az a Dicio, mennyire megbízható, milyen módszerekkel dolgozik. Akkor hiszem el az egészet, ha majd az MVK vagy a Focus rukkol elő hasonló eredményekkel, addig csak a rózsaszín tudat, hogy csupán minden öt és feledik ember támogatja őt. Micsoda paradoxon, a kommunisták Csehországban ugyanennyit kaptak, és az milyen soknak tűnt. Ezzel a fiktív kilenc százalékkal csak az a probléma, hova vándorolt. Ivan Gasparovic sértődött mozgalma most már a második közvéleménykutató szerint is átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az más kérdés, mit fog csinálni a törvény- hozásban, miután kizárta az együttműködést a HZDS-szel, a többi párt meg vele. Mindenestre érdekes volt olvasni, hogy a parlament egykori elnöke rádöbbent: Meciar pártjában az ötvenes évek szellemisége uralkodik, belső ellenséget keresgélnek és találnak. Inkább komikus, mint bosszantó, hogy Gasparovicnak majd egy évtized kellett a megvüá- gosodásra. Vagy lehet, hogy Frantisek Gaulieder tényleg belső ellenség volt? Michal Kovác pedig megérdemelte az ötvenes éveket idéző gyerekrablást? Valahogy nem hallottam akkor Gasparovic hangját, de lehet, hogy én vagyok süket, mint az ólajtó. Kíváncsi vagyok arra is, mi mindenre' fog még rádöbbenni ez a minden hájjal megkent csalódás. Két kiváló témát dobott be a köztudatba Milan Ftácnik SDA-ja: Menje- nek-e katonának a férfiak? Van-e drog és drog között különbség? Az első kérdésre van egy pofonegyszerű válaszom: az menjen, aki akar. Ez pontosan azt jelenti, hogy profi hadsereg kell. Az ifjú szocdemek persze kicsit túllőttek a célon a kis teknősbékás-sisakos-koituszos matricájukkal, de figyelemfelkeltésnek megfelel. Konzervatív társadalmunk politikai reprezentációja pedig annak rendje és módja szerint felháborodott (megháborodott) Az más kérdés, mit fog csinálni a törvényhozásban. ahelyett, hogy a kérdéssel foglalkozna: Megvéd-e bennünket annyi kétbalkezes amatőr? A második felvetésre a válaszom: van. Méghozzá jókora. De konzervatív társadalmunk csak a beidegződések mentén képes fölfogni a világ dolgait. Teljes mértékben logikus, hogy másként kezelje a törvény a marihuánafogyasztót, másként azt, aki kemény drogokkal mérgezi magát és másként a düert. Senki, egyetlen szóval sem mondta azt, hogy legalizálni kellene a kábítószert, máris mindenki lepetézetl és tüzet okádott. Kivéve Ján Budajt. aki - mint mondta - liberálisként kötelezőnek tartja megbeszélni a témát, de semmilyen haladás sem jöhet szóba. Ha kötelezőnek tartja mert liberális, akkor régen rossz,. A zsigeri megoldások hazája va gyünk. Mielőtt válaszoltak volna a tisztelt politikusok a felvetésre, elolvashattak volna néhány tanul mányt a témában. Akadnak érdekes történetek Hollandiában, köny nyen olvasható statisztikákkal, a számok meg ritkán csalnak. Az egész történet végén pedig a jól is mert szlovák alternatíva: az SDA ií visszakozott. Nyomdába küldi a hét végén a bel ügy a választási listákat, hogy 60C tonna (remélem reciklált) papírra változtassa. Azzal fogunk szeptem bér 20-21 -én dobálózni, azon fo gunk karikázni (ha fogunk). A túl erő legyen velünk. HETI GAZDA(G)SÁG Spórolj a nyugdíj ra, bízd a hivatalnokokra TUBA LAJOS Az alagút (tűnél) szó a hazai nyelv- használatban az utóbbi években oly gyakran szerepelt az állami pénzek illegális kiáramoltatásának jelölésére, hogy lassan már el is felejtjük az eredeti értelmét. Pedig alagút is épül, Ivan Miklós botcsinálta közlekedési miniszter éppen az elmúlt napokban látogatott el Branyiszkóra. Nem nagy sikerrel, hiszen csak arról számolhattak be neki, hogy bizony nem képesek időre átadni a létesítményt, vagyis a kamionok idén télen is a hegyi utakon csúszkálnak majd. Az okokról azóta is mindenki mást nyilatkozik. Ennek ellenére az ország tele van nagyon ügyes csalókkal, ha valamely vizsgálati szerv vesz egy nagy levegőt és kutakodni kezd, szinte biztos lehet benne, hogy találkozik ezzel a hazai állatfajtával. A gázművek legújabb botránya is mutatja, hogy ez az ország valóban a korlátlan lehetőségek hazája. Mert nem csak az a gengszter, aki átutalta a saját számlájára az említett tízmillió dollárt, hanem azok is, akiknek ez az ötszázmillió korona négy évig nem hiányzott, illetve akik az illetőt a mai napig még lecsukni sem voltak képesek. De nem vetették meg az „alagutazás” eme formáját a nagy építőipari cégek vezetői sem, a Hydrostav összeomlásával kapcsolatban a sajtóban különféle elemzések jelentek meg az egykori nagy állami cégek szomorú sorsáról. A kormány teljesítetlen feladatai között szerepéi az állam- kincstár felállítása. Ehelyett azonban csak a rendszer működtetésére szolgáló számítógép-hálózat kiépítése körüli botrányokat kapjuk. Legújabban kiderült, hogy a pénzügyminisztérium meghívásos pályázattal igyekszik lezárni az ügyet, amelyre azonban elfelejtettek meghívni olyan világcéget, mint az IBM. Az persze tiltakozik, állítva, hogy ő a konkurenciánál olcsóbban szállítaná a gépeket, de ez nem hatja meg a pénzügyminisztert, aki még a portán sem engedi leadni az említett ajánlatot. Az egészben a legszebb, hogy az államkincstár, vagyis az állami költségvetés helyzetének naprakész követése néhány év alatt behozná az egész hálózat kiépítésének költségeit. Igaz, az „alagutak” lehetőségét is minimalizálná, így ne csodálkozzunk, ha nem mindenki lelkesedik érte. A hét negatív élménye kétségkívül a kormány nyugdíjreform-koncepciós döntése volt. Ez a jelző már azért az alibizmusért is kijárna, hogy egy ilyen kaliberű anyaggal a távozás előtt foglalkoznak, pedig már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennünk. Ennél sokkal riasztóbb volt az az elégedettség, amely a kormányülés után Peter Magvasi miniszter arcáról sugárzott. Az elmúlt négy év tapasztalatai alapján kijelenthetjük: ha ő elégedett, mindenki másnak oka van a nyugtalanságra. Ez most is így történt, a kormány ugyan garanciát javasolt a járulékos nyugdíjakra, de ennek fejében valamiféle általa kijelölt bizottság döntené el, hogy hova is tegyék az általunk megspórolt pénzt. Persze a szidással is csínján kell bánni, hiszen a kommunista atyáskodás sokak számára még mindig vonzó ebben az országban. Ezért jó volna, ha az ügyben a valódi döntést meghozó következő kormány valamiféle duális modell mellett tenné le a garast. Vagyis választhatnánk, rábízzuk-e a hivatalnokokra a nyugdíjra ku- porgatott pénzünket (kockáztatva, hogy 25 év múlva rájövünk, menynyit áldoztunk az „alagútásási” szenvedélyükre), vagy pedig a magunk feje szerint választunk járulékos nyugdíjbiztosítót. Mindenkinek, tehát a mostani anyag elfogadásával kapcsolatosan mélyen hallgató MKP-nak is azt üzenjük: Szlovákia nem úttörő a nyugdíjreformban (sőt éppen sereghajtó), vagyis tessék szépen megnézni mások tapasztalatait, és ezek alapján adni a népnek egy dicsérhető nyugdíjrendszert. Közben azért hallhattunk szimpa tikusabb kormányanyagról is. Egy előre ugyan csak egy vitafórum ke rétében mutatták be, de az illeté kés kormányügynökség egy, a vál lalkozói környezetet javításává foglalkozó elemzésen dolgozik. Eí egyrészt tartalmazza a szüksége: jogszabályi változásokat, másrészi pedig javaslatokat tesz egy új tá mogatási rendszerre. Ezt ugyani: jelenleg elaprózottnak nevezi, am nyilván finom hivatalos körülírást akar lenni az alibista, semmire sem jó helyzetnek. Az már biztos hogy az anyag már az új kormánj asztalára kerül, minél korábban annál jobb. Már csak azért is, mer állítólag dolgoznak az adminiszt ratív kötelezettségek további egy szerűsítésén is. De azért örüljünk is egy kicsit. A hé ten megismerkedhettünk a deflácic fogalmával. Ez az infláció ellentéte amikor a fogyasztói árszint csők ken, ez a tény a jegybankot is kelle mesen meglepte. Kár azonban illú ziókat kergetnünk: sajnos, ősszel é: jövő tavasszal nagyon eltérő folya matokra kell készülnünk. Kicsit úgj vagyunk vele, mint a bohém, aki es te a vendéglőben mindenkinek fi ?.et, csak azt nem tudja, hogy más nap miből ad ebédet a családjának--II IlllllU----------LI--------^-----«--------III 1 ■■—iM III I-- 1 ■¥■ ........I-------------------------------------- Még hogy itt, a faluban nincs szórakozási lehetőség? Esténként olyan bunyó van a kocsmában, amilyet a városokban még a maffiózók sem tudnak véghezvinni! (Lehoczki István rajza)
