Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)

2002-07-27 / 173. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 27. VENDÉGKOMMENTÁR Mindenki szégyene KAREL STEIGERWALD Vajon a Srba-botrány, egy újságíró meggyilkoltatásának kitervelése az előző cseh kormány szégyene? Kavané? Zemané? A titkosszolgálaté? Esetleg a szociáldemokratáké? A Srba-ügy az egész társadalom szé­gyene - az aljasággal szembeni toleranciáé. Jan Kavanon kívül így a közéletből másoknak is vissza kellene vonulniuk: a Stifín-botrány nyomozóinak, a Zeman rágalmait elbírálóknak, a titkosszolgálat egyes vezetőinek. Ez csak egy szelete a lemondásra érett cseh politi­kai szereplők tortájának, mégis mindannyian tudjuk: senki nem fog lemondani. Csodálkozástól tágra nyílt szemeink előtt sok kicsi aljas­ság körvonalazódott, és ugyanilyen csodálkozva láttuk, hogy a nyo­mozók és a bírák néha már szinte vérlázító, néha nevetséges jóindu­lattal bántak a hitvány zsarolókkal. Az egész ország hallotta a televízi­óban a Stirín Konferenciaközpont igazgatójának megzsarolását: a bí­róság mégis azt mondta, nem történt semmi. Az igazságügyi szervek­ben nem bízunk eléggé: túl gyakoriak a kétségbe vonható döntések, és ritkán őrködnek a mi biztonságunk fölött. Annál gyakrabban ne­vetnek az igazságon. Talán a másik oldalon állók jobban bíznak az igazságszolgáltatásban: megtévesztik, elhallgattatják, lefizetik őket, összekuszálják az ügy szálait. Félelem nélkül viszik véghez kétes ügy­leteiket - azzal a tudattal, hogy semmi bajuk sem eshet. Srba a sok­botrányos emberek közé tartozik. Sokkal korábban el kellett volna csúsznia, sokkal kisebb visszaélésekért. Ok volt rá elég. így nem kelle­ne ma olyan magasról repülnie. Abban a világban azonban, ahol sok mindent elnéznek, könnyen elhihetjük, hogy érinthetetlenek va­gyunk. Könnyen elhihetjük azt is, hogy istenekké lettünk. Miért akart bérgyilkossal megöletni egy újságírónőt? Vagy a múltban megjelent írások miatti beteges gyűlöletből, vagy az amiatt érzett félelméből, ami még ezután megjelenhetne. Egy újságíró megölése mindig külön­leges gyilkosság. Mindenkiben félelmet akar kelteni: félni kimondani és megírni az igazságot, félni megnevezni a mások bűneit, félni a sza­badságtól. Az egyik legvisszataszítóbb gyilkosság: a szabad embere­ket akaija megfélemlíteni, a gyilkosoknak pedig különleges előjogo­kat biztosítana. A vicc csak az, hogy a szabadság ilyesfajta meggyalá- zása nem az égből pottyan egyik pillanatról a másikra. Hosszú folya­matról van szó, amelyet némán eltűrünk, egyesek ráadásul aktívan. Káván külügyminiszter az egészet erényként tüntette fel. Felmerül a kérdés - egyszer nálunk is lövöldöznek majd a politikusok? A kérdés megválaszolása nem nehéz - ha megengedjük, hogy köztünk egyesek istennek tekintsék magukat, akkor igen. Vagy őrizzük meg nyugal­munkat: Srba botránya nem jelent semmit. Az égből pottyant. A szerző a Mladá fronta Dnes kommentátora JEGYZET a sötét Ceausescu-éra idején jár­tam. Amikor sokat tapasztalt prágai diáktársammal néhány napos romániai kiruccanásra ké­szültünk, figyelmeztetett, vécé­papírt mindenképpen vigyek magammal, mert azon a bánya­vidéken, ahová készülünk, nem ismerik az ilyesmit. Ezen nem is csodálkoztam, hiszen jártam én már olyan helyen, ahol csak csí­kokra hasított újságpapír látta el ezt a szolgálatot, de Óta további magyarázatát hitetlenkedve és megrökönyödve hallgattam. Az ottaniak állítólag egyáltalán nem használnak papírt. Ehelyett azt használják, ami mindig kéz­nél van: a kezüket, a „dolgot” pe­dig a falra kenik. Ezt természete­sen nem hittem el, és Óta ostoba tréfájának tartottam, mindad­dig, amíg az említett román vá­roska vasútállomásán nem kény­szerültem a budi meglátogatásá­ra. A kis építmény deszkafala be­lülről valaha talán fehérre lehe­tett meszelve, és a piszkos felüle­ten több helyen is látszottak olyan párhuzamos sötét csíkok, amelyeket leginkább a falon vé­gighúzott kéz ujjai hagyhattak ott. Szóval Óta mégsem túlzott! Ugyanakkor például Kolozsvá­rott a vasúti klotyó láttán alig le­hetett kifogásom. De a bécsi metrótól azért az is fényévnyi tá­volságra van! Névjegy és kézjegy GAÁL LÁSZLÓ „Minden nemzetnek az egyik névjegye az illemhelye.” Ezt a mondást először még a hetvenes években hallottam, de a minap ismét eszembe jutott. Saját ta­pasztalataim szerint is állítha­tom: a közklotyók állapota hűen jellemzi egy ország állapotát. Eszérint itt Szlovákiában való­ban Európa közepén vagyunk - messze-messze a Nyugattól, de még mindig közelebb, mint a Balkán. Első „nyugati” utam, az 1990 elején Bécsbe tett egynapos autóbusz-kirándulás egyik felejt­hetetlen élménye - bármily ne­vetséges is - az volt, hogy a fővá­rosi metró nyilvános illemhelyén ragyogó tisztaság és citromillat (!) fogadott. Igaz, hogy azelőtt már fél Európát bejártam, de csak a keleti felét, ott pedig ilyes­mit addig nem tapasztaltam. Az­óta tudom, hogy a másik felében a ragyogó tisztaság és a virágülat mellett a halk zene is teljesen megszokott. Ezzel szembeállíta­ni elég merész lenne romániai tapasztalataimat, egy eldugott kis bányászváros vasútállomá­sát, főként hogy ott először még NYEZAVTSZIMIJA GAZETA Moszkvának nem kell aggódnia Oroszországnak nem kell tarta­nia a NATO bővítésétől. A folya­mat célja nem az, hogy gyengítse az orosz befolyást Európában. Sót, Oroszország számára előnyös, ha szomszédjai stabil or­szágok, a NATO tagállamai - mondta a lapnak Geoffrey Hoon brit védelmi miniszter. Hoon hangsúlyozta, hogy a szövetség reményei szerint a NATO és Oroszország egymáshoz való kö­zeledésének a szövetség bővítése nem jelent tovább komoly prob­lémát Moszkva számára. A brit miniszter, aki július közepén tett látogatást Oroszországban, ki­emelte, hogy az új típusú orosz-NATÓ kapcsolatok létre­hozásával jelentős előrelépés tör­tént a szövetség fő céljának, a biztonságos, egyesült és demok­ratikus Európa létrehozásának elérése felé. ANATO-Oroszor- szág Tanács révén lehetőség nyí­lik arra, hogy kidolgozzák és a gyakorlatba átültessék azt a kon­szenzust teremtő mechanizmust, amelynek keretében a felek kö­zösen hoznak döntéseket és ha­tároznak akciókról az Atlanti­óceántól az Urálig teijedő terület biztonságával összefüggő problé­mák megoldása érdekében. TALLÓZÓ SME Egyre nagyobb a HZDS és az Ivan Gasparovic vezette HZD közti fe­szültség, ezért Vladimír Meciar pártja egyre idegesebben reagál - írja a napilap. Ennek jele, hogy a HZDS-alapszervezetek rendkívü­li tagsági gyűléseket hívnak össze, hogy a párt tisztségviselői igyekezzenek megelőzni a töme­ges átlépést a HZD-be. „A HZDS vezetésében az is felháborodást válthat ki, hogy Ivan Gasparo- viccsal nyilvánosan találkozott két visegrádi állam: Lengyel-, il­letve Csehország pozsonyi nagy­követe és a jövő hétre a magyar nagykövettel is találkozót jelen­tettek be, ami azt jelzi: a HZD és vezetője nem kerül akkora nem­zetközi elszigeteltségbe, mint Vladimír Meciar” - hangsúlyozza a napilap, majd hozzáteszi: „A közelgő választások a Gasparovic és a HZD elleni szóbeli támadá­sokra ingerük majd a HZDS ve­zető képviselőit. Hogy ez kinek használ, azt a választók döntik el. A HZDS és a HZD ugyanazon sza­vazókért küzd”. HÉTVÉG(R)E Hétvégi idill, keresztrejtvénnyel Ebéd után volt. Etelka, a de­rékban már kissé vállasodé háztartásbeli elfeküdt a sez- lonon, és hunyorogva bön­gészni kezdte a keresztrejt­vényt. Bosszankodva ingatta a fejét, nagyon apró ez a betű. Józsi, a kétkezi mun­kanélküli az ebédlőasztalnál ült, elővette az újságot, és komótosan orrára biggyesz­tette az öreg olvasószemüve­get, amely csak egyik szárá­val lógott a fülén. JUHÁSZ LÁSZLÓ „Azt mondja a belügyminiszter, ő már egy éve tudta, hogy a Lexa Af­rikában van. Mi a francot csináltak mostanáig?” - kérdezte fennhan­gon. Etelka éppen azon gondolko­dott, mi lehet az a gyenge akaratú, gyáva, pipogya tíz betűre. „Tutyi- mutyi” - mondta aztán félhango­san. „Igazad van” - csapott le Józsi. „Szőröző, tutyimutyi banda! Tö- kölődtek mostanáig. Még azt se tudják, kiket csíptek meg Lexával együtt. A Meciarék meg - ezt hall­gasd - azt mondják, hogy igazság­szérummal akaiják vallatni azt a disznót. Majd biztos! Tudod, mit kéne vele csinálni? Megmondom én, Etelkám, hogy mit. Nem egy, hanem három üveg viszkit itatni meg vele, aztán meg megkocsikáz- tatni, de egy százas Skoda csomag­tartójában, hogy rázná ki a belét, akkor megeredne a nyelve, ne félj!” Az ebéd utáni sör habja apadni kezdett, Józsi nagyot kortyolt a poharából. „Azért ezek a tévés gó- rék is szeretik a szelet hámozni. Azt írja az újság, hogy a Materákék egyéves végkielégítést gründoltak ki maguknak, arra az esetre, ha menniük kéne. Az meg beton, hogy már most se havi háromezret kapnak, mint én” - törölte le a sör­habot az orra alól. Etelka éppen rájött a függőleges kilenc - Mások rovására pénzt szerez, felhalmoz - megoldására. „Harácsol” - szólalt meg elgondolkodva. „És hozzá még milyen pofátlanul!” - bólin­tott a férje. „De mindenütt ez megy. Bekerülnek valami jó, zsíros helyre, megszedik magukat, aztán lelépnek tele bukszával. Ezt a Bin­dert se kell félteni, szerintem jó so­kat kaszált abból a félmilliárdból, amit a bősi víziszörny körüli placc fásítására meg területrendezésre kifizettetett. Aki meg bezsebelte a lét, most valahol Monacóban süt- teti a hasát.” Józsi megsimogatta saját jól fejlett sörhasát, megeresztett egy halk böffentést, egy pillanatra az epéjé­re gondolt, meg arra, hogy el kel­lene már menni a Holies doktor­hoz, majd ismét belemélyedt az új­ságba. „Tudod miért jó az orvosok­nak?” - kérdezte kisvártatva. Etel­ka nem reagált, így saját magának adott választ. „Mert büntedenül gyilkolhatnak. Képzeld, valami an­gol doki eltett láb alól 215 embert. De lehet, hogy többet, még nem Mások rovására pénzt szerez, felhalmoz, nyolc betűre: „Harácsol”. tudják. Itt a fényképe is, pont úgy néz ki, mint egy tömeggyilkos. Én kihallgatás nélkül adnék neki tíz év magánzárkát. A másik meg, a Czeizel, tudod, a tévéből, az meg­úszta másfél év felfüggesztettel. Emberkereskedelemért! Cse­csemőket adott örökbe külföldre. Vagy nem is ó, csak segített? Nem tudom, a lényeg az, hogy ezek az orvosok magasról fütyülnek a hip- pokratészi esküre.” „Ez az: hipokriták!” - kiáltott fel Etelka, akinek már a nyelvén volt a „Képmutató emberek, görög ere­detű szóval” tíz betűre. „Azok bi­zony. Képmutató, sunyi társaság” - helyeselt keserű mosollyal Józsi. „Aztán meg sírnak, hogy kevés a pénzük, inkább elmennek Csehor­szágba dolgozni. De azért ott sem méznyalás az élet, Prágából is Bal­kán lesz lassan: benne van az új­ságban, hogy valami volt miniszté­riumi funkci meg akart öletni egy újságírónőt, mert az megírta, amit nem lett volna szabad megírnia. No, ennyit mára a művelődésből. Most pedig, adjátok meg a király­nak, ami a királyé” - itta ki az utol­só kortyot Józsi. Sakkjátszma vége, négy betű. „Matt” - szólt Etelka, majd össze­olvasta a megfejtés betűit, Ed­mund Burke angol politikus gon­dolatát - „A béketűrésnek végül is van egy határa, amelyen túl már nem erény” -, letette a keresztrejt­vényt, és kiment a konyhába mo­sogatni. HETI GAZDA(G)SÁG Az elúszott milliárdokat valakitől el kell vonni TUBA LAJOS Elúszott pénzek hetét éltük meg, emiatt szabadságolás helyett töb­ben befürödhetnek. A bűnösök sokáig lapítottak, de vé­gül csak utolérték őket. Miközben az egykori kommunista propagan­distákkal hangosan ünnepeltették magukat, a Bősi Vízlépcső építésé­nek főnökei azért a saját zsebükre is gondoltak. A nyomozók egyelőre óvatosan több száz millió koroná­ról beszélnek. Kíváncsian várjuk a részleteket és talán néhány érdekes jelenetnek is tanúja leszünk. Elsőként Július Binder tapasztal­hatta meg, mi is bányászható ki a mostani kormány egyik jó cseleke­deteként az internetre vitt cégjegy­zékből. Már ki is jelentette, bár az egyik gyanúba keveredett cég tu­lajdonosai között az ő neve és lak­címe szerepel, nem róla van szó. A másik pénzes ügy a gázművek privatizációja. A dollár árfolyame­sése miatt a vételár nem kevesebb, mint 9 milliárd koronával lett ke­vesebb. Az ellenzék nem is tehet mást, hangosan sajnálja az elú­szott pénzt (pedig ők egyáltalán nem privatizálták volna az SPP-t). A kormányoldal különféle magya­rázatokat ad, maguk módján rész­ben nekik is igazuk van, ez persze nem pótolja a hiányzó milliárdo­kat. Következő lépésként ugyanis arra kell választ adni, hogy a nagy veszekedéssel kialkudott elosztási modellben kitől is vonják meg a ki­eső pénzt. Az uniós mezőgazdasági és vidék- fejlesztési SAPARD-program ná­lunk eddig nem bizonyult nagy si­kernek, esetében egyre inkább megmutatkozik, hogy Szlovákia mennyire csak a látszatra építő or­szág, és milyen messze van még a normális működéstől. A legszebb az lesz, ha kiderül, hogy hiába jön­ne pénz az EU-ból, a régió legma­gasabb adóterhelésű országa még a kötelező nemzeti önrészt sem lesz képes mellé tenni. Minden­esetre az illetékes brüsszeli bizott­ság a SAPARD-feltételek könnyíté­sét hagyta jóvá. Az érdekelt vállal­Megmutatkozik, hogy Szlovákia mennyire csak a látszatra építő ország. kozók a részleteket a földművelé­sügyi minisztérium honlapján át­tanulmányozhatják. Mindenképpen érdekes hírnek számít, hogy megszületett a har­madik mobilszolgáltató-engedély. A külföldi tapasztalatok szerint ugyanis ha csak ketten vannak a piacon, egy idő után elvesztik a versenyzési kedvüket, így szükség van az állóvizet felkavaró harma­dikra. A szakértők szerint a GSM- piacon erre elsősorban az árakkal lesz lehetőség. A kormánytagok sorra teszik meg búcsúnyilatkozataikat. A szociális miniszter Peter Magvasi szemreb­benés nélkül jelentette ki, hogy nem ők tehetnek a nyugdíjreform elmaradásáról. De mást is maga után hagy, a tőkeszámlákkal kap­csolatban a kormány elé terjesztett egyik változat igazi kommunista javaslat: az összegyűlt pénz elhe­lyezéséről nem a biztosított, ha­nem valamiféle befektetői bizott­ság döntene. Vagyis az egész vilá­gon működő magánnyugdíjpénz- tár-rendszer újra csak Szlovákiá­ban nem vonzó a főhivatalnokok­nak. Szerencsére Magvasi már fo­gatlan oroszlán, a döntést már az új kormány és parlament hozza meg. Azt is nyugodtan kijelenthet­jük, hogy ez a döntés sokat elárul majd az új hatalom valódi irá­nyultságáról. A pénzügyi szolgáltatók világában az egyik bank azonnali hitel­visszafizetést követel a Drukostól. A cég összeesküvést emleget, de ennél valószínűbb, hogy a bank a lázas csődelőkészítés láttán menti a menthetőt. Komoly mozgások voltak az AGW háza táján. A rész­vényesek egy zajos közgyűlésen hagyták jóvá a vagyon pénzzé téte­lét, de még sok a kérdőjel. A hírek szerint a végső döntést egy újabb közgyűlésnek kell szentesítenie. Egyelőre úgy tűnik, hogy az egész akció csak arra szolgált, hogy a cég tulajdonosa visszakövetelhesse a rendőrség által zárolt dokumentá­ciót, ami újra szabad kezet biztosí­tana neki. A sajtóbeszámolók alap­ján a közgyűlés lefolyása annyi Az AGW részvényesei za­jos közgyűlésen hagyták jóvá a vagyon eladását. pontban sértette az előírásokat, hogy várhatóan többen bíróságon is megtámadják érvényességét. Ér­dekes az is, hogy az illetékes ügyész szerint a legalább 13 ezer embert megkárosító AGW-s főnök szabadlábon várhatja a nyomozás lezárását. Eddig a legkevésbé fájdalmasnak a körülbelül ötezer embert érintő SaS zálogház öncsődjének a lefo­lyása tűnik. Itt a vagyon szétosztá­sának módját gond nélkül jóvá­hagyták, már csak azért is, mert a követelések 74 százalékát egyetlen ügyvéd képviselte. Érdekessé azonban majd itt is akkor válik az ügy, ha k, : ül, mennyi értéket is lehet valójában szétosztani az egy­kori betétesek között.- Nincs az a kormány, amelyik annyit tudna emelni a minimálbéren, hogy azt én is megérezzem... (Lehoczki István rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom