Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-25 / 171. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 25. KOMMENTÁR Cowboy és úriember SIDÓ H. ZOLTÁN Az utóbbi időben úgy tűnik, mintha szaporodnának az ellentétek az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között. A két hatalmi tömb közötti nézeteltérések sora egyre hosszabb: nem értenek egyet a Nemzetközi Büntető Törvényszék kérdésében, a globális felmelegedésről szóló kiotói egyezményben, az Irak elleni háború fontosságában, az izraeli-palesztin konfliktusban, az ENSZ szerepében és egy sor egyéb dologban. Földrészünkön sokan úgy vélik, hogy a texasi George W. Bush elnök óta az USA cowboy módjára, nyers erejét fitogtatva viselkedik a világ színpadán, bezzeg az Európai Unió a nemzetközi diplomáciai szabályokat betartva úriemberként, a körülményeket figyelembe véve szerepel a nemzetközi pódiumon. Ez az érvelés talán az első pillanatban igaznak tűnhet, azonban az imént vázolt nézeteltérések nem a két fél esetleg eltérő kulturális gyökereinek, más tanulságot hordozó történelmének köszönhetők, hanem egyszerűen abból fakadnak, hogy az Egyesült Államok globális szuperhatalom, Európa pedig a legkevésbé sem az. A politológus Robert Kagannak a Hoover Intézet gondozásában megjelent közelmúltbeli tanulmánya ezzel kapcsolatban megállapítja: Az európai államok azért hivatkoznak annyit a globális játékszabályokra, az együttműködés, a diplomácia és a rábeszélés fontosságára, mert nem rendelkeznek azzal a nyers erővel, mint amivel az Egyesült Államok bír. Az USA mindmáig úgy véli, nem kell mindig mindenkivel együttműködni olyan probléma megoldásánál, ami egyedül, puszta nyomásgyakorlás révén is rendezhető. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a világ vezető hatalma az első adandó gubanc láttán máris a kardjához kap, hiszen ma már a nemzetközi kapcsolatok hálója olyan sűrű szövésű, hogy számos, a fegyvercsörtetésnél kifinomultabb módszer is rendelkezésre áll. Ha visszapergetjük a korábbi évtizedek történéseit, akkor bizony kiderül, földrészünk hatalmai a legkevésbé sem finomkodtak, ha önös érdekeikről volt szó. A katonai túlerő birtokában ott és akkor csaptak le, ahol és amikor ezt érdekeik megkívánták. Elég csupán Nagy-Britanniának a 19. században gyakorolt ágyúnaszád diplomáciájára gondolnunk. A két világégésben megtört európai országok azonban az elmúlt 50 évben lehiggadtak, és egymásra utaltságuk leginkább a valóban békés, ám ezért kevés érdekérvényesítő erővel bíró Európai Unióban öltött testet. Nem szabad el- siklanunk afelett, hogy a kontinensen uralkodó, fél évszázada tartó viszonylagos nyugalmat Amerikának köszönhetjük. Legyen szó a szovjetekről vagy a hidegháború utáni kaotikus világ bármilyen fenyegetéséről, az Egyesült Államok puszta ereje volt az, ami garantálta Európa biztonságát. Földrészünk országainak, szervezeteinek lehet, hogy nem tapad vér a kezéhez, de ez csak azért lehetséges, mert az USA elvégezte és a mai napig elvégzi helyettük a piszkos munkát. Ilyenkor elég az Öböl-háborúra vagy a Balkánra gondolnunk. Legutóbb pedig olyan, paródiába illő konfliktusban töltötte be a tengerentúli hatalom a békebíró szerepét, mint a Spanyolország és Marokkó között a lakatlan Petrezselyem-sziget ügyében kirobbant konfliktus. Mindezt figyelembe véve fontos tudatosítanunk: ha egyszer bejutunk az Európai Unióba, akkor ugyan egy gazdasági nagyhatalom részesévé válunk, ám ezzel párhuzamosan egy kispályás diplomáciai szervezet, s csupán egy fapuskával játszó fiúcska jelentette fenyegetéssel egyenértékű európai katonai tömörülés tagjai leszünk. Szép dolog a civilizált hangnem, a kulturált fellépés, ám soha nem szabad felednünk, hogy földrészünk diplomáciára, nemzetközi szabályokra épülő fellépése erőszakos világunkban nem nélkülözheti az amerikai katonai túlsúlyt és határozottságot. Mindkét fél az euroatlanti civilizáció része, ezért kellemetlen volna, ha a különböző hatalmi helyzet és világnézet miatt az Európát és Amerikát megosztó viták súlyosbodnának. Szlovákia természetesen súlytalan a nagyok vitájában, feladatunk mindössze annyi, hogy politikusainkat ne tévessze meg a fejünk fölött zajló pengeváltás. JEGYZET Lóvá tett fürdőzőlc JUHÁSZ KATALIN A konkurenciaharc állandósult jelzője a „kegyetlen”. A riválisok bármikor készek víz alá nyomni a másikat, semmilyen turpisságtól nem riadnak visz- sza. A rémhírterjesztés, az ellenfél rossz hírének keltése közkedvelt módszer, lévén hogy nehezen lenyomozható. Lehetetlen minden csiripelő veréb mellé rendőrt állítani, bizonyíték nyista, a megtépázott hírnevű cég pedig egyszer csak azt veszi észre, hogy termékei iránt megcsappant a kereslet. „Jobbik esetben” az újság is megírja a dolgot, még jobbik esetben utána is kérdeznek az érintetteknél, ideális esetben pedig akár a rémhírkeltők is lelepleződhetnek. „Nyárvíz” idején a strandfürdők körül vállalakozók számíthatnak a legnagyobb haszonra, feltéve, hogy a fürdőzők is úgy akarják. A Kassa melletti Budkóc község gyakorlatilag a víztározóból él, a nyár a csúcsbevételek évszaka. Am idén minden másként van. Június elején röppent fel a hír, mely szerint nem ajánlatos bemerészkedni a vízbe, hacsak nem akarunk együtt ázni egy oszladozó lótetemmel. A helyi újság rávetette magát a témára, tényként közölték a dolgot, és természetesen riasztották a környezetvédelmi szakhatóságot. Ekkor kiderült, hogy a víz a kassai viszonyokhoz képest kristálytiszta. Nyúlfarknyi helyreigazítás következett, a suttogó ellenpropaganda viszont hatásosnak bizonyult: minden második villamoson erről beszéltek, a vízben látott döglött lovak száma egyre csak nőtt, és a pánikot tetőzendő, pár héten belül lábra kapott a vérbaj- vész is. „Aki Budkócon fürdik, szifiliszt kap.” Na, ez kellett csak a bátrak maradékának! A forgalom vészesen visszaesett, alig látni embert a vízben, intő jel ez a szexuális felvilágosítóknak. Nemi bajt természetesen egész máshol lehet kapni, a lótörténet ötlete pedig a Keresztapa híres jelenetén is túltesz. A község vezetése hiába gyanakszik vészmadarakra, bizonyítani semmit sem tud. A lóvá tett fürdőzők pedig hiszékenységüknek köszönhetően Miskolc-Tapolcáig kénytelenek autózni.- Gondolod, hogy itt még maradt valami privatizálnivaló? (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ MLADÁ FRONTA DNES Az orosz-ukrán maffia uralja a cseh fegyházakat - írja a rangos prágai napilap. Márie Benesová, a fegyintézeteket felügyelő legfőbb állami tisztviselő szerint csak idő kérdése, mikor következik be valami igazán tragikus esemény. Az egyik börtönigazgatót például az ukrán maffia már otthon is halálosan megfenyegette. Csehországban minden nyolcadik fegyenc idegen állampolgárságú, s az összes „külföldi” fele ukrán, orosz és vietnami. Kamila Menclová, a fegyházszolgálat országos vezetője szintén elismeri a maffia jelenlétét a börtönökben, de lázadástól nem tart, annak ellenére sem, hogy tudomása szerint a fogva tartottak közül sokan különleges katonai kiképzésben részesültek. A fegyházszolgálat már a cseh titkosszolgálattal és a szervezett bűnözés elleni szervekkel is együttműködik. Egyelőre azonban tisztázatlan, miként akadályozható meg, hogy alvilági személyek is börtönőrökké váljanak. A rendszerváltást követően nem az árverések, hanem a privatizációs bevételek lenyúlása volt gazság Jogalap és arcpír nélkül A kilencvenes évek elején még voltak illúziók. Még léteztek elméleti, gyakorlatban nem devalválódott modellek és megoldások, amelyek következes alkalmazása - néhány év távlatából nézve - valóban jelenthetett volna tisztességesebb társadalmat, igazságérzetet és talán némi gazdagságot is. LOVÁSZ ATTILA Az illúziórombolás első állomása nem a Klaus-féle gazdasági reform, hanem a kisprivatizációs pénzek lenyúlása volt. Az ún. kisprivatizáció jogi szabályozásánál olvasható volt a politikai akarat: a lehető legtöbb szolgáltatást magánkézbe adni még akkor is, ha üzletek, műhelyek, vendéglátóipari központok áron alul kelnek is el. Az árverések alapja az ún. londoni vagy angol modell volt, amelynek lényege a kikiáltási ár emelése. Az eladó meghatároz egy bizonyos minimális árat, amelyre a licitálók „rátéhetnek” és az árverés szabályai szerinti legjobb (ergo: a legmagasabb) tovább már nem kontrázott ajánlat a győztes. Az angol árverés során az eladásra kerülő tárgy (vagy egyéb anyagi érték) kikiáltási ár alatt nem cserél gazdát. Akármilyen hihetetlen, a kisprivatizációban az eladásra kínált szolgáltatások 91 százaléka londoni modell alapján kelt el. Sőt: bizonyos esetekben, köszönhetően az aránylag könnyen elérhető hiteleknek, sokan túlbecsülték erejüket és rövid időn belül kénytelenek voltak csődöt jelenteni. hiszen már a vásárlási árnál „túllicitáltak”. Nem létezik statisztika arra nézve, hányán mentek tönkre a vállalkozások tíz évvel ezelőtti hőskorában, de ezt a tanulópénzt egy vállalkozói generáció bizonyíthatóan megfizette. A holland (vagy amszterdami) típusú árverést a kisprivatizációs törvény olyan esetekben engedte meg, amikor lehetetlen volt akár kikiáltási áron eladni a szolgáltatást, az állam (a társadalom) érdeke viszont az volt, hogy megváltozzon a tulajdonos. A holland árverés lényege a kikiáltási ár alá való Az árveréseken megjelentek az azóta már jól ismert „fehér lovak”. licitálás. Ha az eladásra kerülő tárgy nem talál új gazdát, az árverező csökkenti fokozatosan a kikiáltási árat, míg nem talál vevőt. Annak ellenére, hogy csak az esetek kilenc százalékában használták az amszterdami modellt, a társadalomban a mai napig él egy tévhit, mely szerint a holland árverések járultak hozzá az állami vagyon elkótyavetyéléséhez és a maffiák keletkezéséhez. Az első állítással aránylag sikeresen lehet polemizálni. A szlovákiai kisprivatizációban az állam közel 12 milliárdos jövedelemre számított, a valóságban viszont 15 milliárd került a privatizációs tárca e célra létesített különszámlájára. A közvagyon elherdálása a 15 milliárd felélésekor kezdődött. Annak ellenére, hogy a szövetségi törvényalkotók az államtól független, akkortájt alakuló Nemzeti Vagyonalapnak szánták a pénzt restitúciós igények kielégítésére és a nagyprivatizáció beindítására, Meciar második és harmadik kormánya idején ezt a pénzt egyszerűen lenyúlták. Jogalap és pír nélkül. A holland árverések szépséghibája másban nyilvánult meg. Sokszor ugyanis attraktív épületek, szolgáltatások cseréltek gazdát ár alatt. Az árverés_en ugyanis megjelentek az azóta már jól ismert „fehér lovak”, a fiktív vásárlók, akiknek munkáját nagyban elősegítette néhány széles vállú, nyak nélküli egyén. A végeredmény az akkor tisztességesen versenyzők megfélemlítése és az alvilág első „öntisztítása” volt. A védelmi pénzek szedésén kívül ez volt az egyik alapja a hazai alvilág megerősödésének. Ludovít Kaník akkori privatizációs minisztériumi főosztály- vezető szerint a tárcánál tudtak erről és a belügyi szerveket is figyelmeztették, a rendőrség viszont nem szólt az eseményekbe, hozzájárulva a regionális maffiák kialakulásához. Ezen a ponton keresendő tehát a holland árverések szépséghibája, s nem magában a A tanulópénzt egy vállalkozói generáció bizonyíthatóan megfizette. közel háromszáz éve rendesen működő árverési rendszerben. Mint ahogy a társadalmi igazságtalanság gyökereit sem a kockáztató és a minden biztonságot nélkülöző első kisvállalkozói generációban kell keresni, hanem azokban a politikai struktúrákban, amelyek munka és kockázat nélkül a mások által megteremtett értékeket a szó legszorosabb értelmében lenyúlták. Hozzátéve persze: sokan közülük az idei választásokon is folyamodni merészelnek a választók kegyeiért. A pártok támogatottságát figyelve - sajnos - nem is sikertelenül. A Föld 140 országában tartanak többpárti választásokat, de csak 81-ben vannak tényleges demokratikus intézmények Jelentés a demokrácia állásáról a világban MTI-HÁTTÉR Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) idei jelentésében rámutat, hogy a demokráciának a hidegháború vége óta tapasztalt terjedése ellenére számos államban fenyeget a tekintélyuralmi rendszerekbe való visszacsúszás veszélye a gazdasági egyenlőtlenségek, illetve a korrupció miatt. Az UNDP 140 országban talált többpárti választásokat, de csak 81-ben ténylegesen demokratikus intézményeket a hatalmi ágak egyensúlyával. Mint Mark Mal- loch Brown UNDP-igazgató megállapította, számos állam elveszAz elmúlt 20 évben 23 kelet-európai ország tett lépéseket a demokrácia felé. tette polgárainak bizalmát, és csak nagyon kevés nyújtja, amit polgárai elvárnak tőle: a prosperitást, az egészségügyi ellátást és az iskoláztatást. Az idei jelentés a demokratikus tendenciákat boncolgató tanulmányok csokrát kínálja. Az UNDP az utóbbi években az állampolgári részvételen alapuló demokratikus rendszerirányításra koncentrált, és egymilliárd dolláros éves költségvetésének 60 százalékát államigazgatási, igazságszolgáltatási és rendőrképzési programokra költötte. Malloch Brown rámutatott, hogy a jó „rendszerirányítás sarkalatos építőköve a szegénységenyhítésnek”. A jelentés szerzői azonban világossá tették, hogy „nem automatikus receptje a gazdasági növekedésnek”. A demokratikus nemzetek mindenesetre kevésbé hajlamosak a háborúskodásra, és aligha kell olyan súlyos nélkülözést elszenvedniük, mint az éhínség, mert kormányaik felelősség- tudóbbak.- A demokratizálás nem garantálja a társadalmi igazságosságot, ahogyan a gazdasági növekedést, a harmóniát, a szabad piacokat vagy az ideológiák eltűnését sem. De a demokratikus gyakorlat képes dacolni a politikai hatalom összpontosításával és elejét venni a zsarnokság megjelenésének - fejtegették az elemzők. Az elmúlt húsz évben 29 feketeafrikai, 23 kélet-európai, 14 latin-amerikai, 10 ázsiai és 5 arab ország tett lépéseket a demokrácia irányába. Sok közülük visszavisszaesett, másokban folytatódott a polgári és politikai jogokA változás után Kelet- Európában a jövedelmek polarizálódtak élesen. kai való visszaélés, a hatalomnak a kormányzópárt markában tartása, valamint az alig leplezett korrupció. Kirgizisztánban és Zimbabwéban például választott kormányok viselkednek tekintélyuralmi elődjeik módjára. Maguk a választások is kétesek voltak Kamerunban, Haitin, Csádban és Madagaszkáron. Kelet-Európábán és a volt Szovjetunióban a jövedelmek polarizálódtak élesen, míg Fekete-Afrikában a szegénység fokozódott a demokratizálódással egy időben. Latin-Amerikában a lakosság több mint 70 százaléka panaszkodott a szegénység, a bűnözés, a korrupció és a drogkereskedelem terjedésére. „Latin-Amerikában a demokratikus intézmények iránti bizalom krónikus hanyatlása tapasztalható” - jegyezte meg Malloch Brown, „potenciálisan hatalmas feszültségről” beszélve, amit az okoz, hogy „a demokrácia évtizedében nagyon ingatag volt a növekedés”. A jelentés rátapintott a demokrácia hiányára olyan nemzetközi intézményekben, mint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), a Világbank vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa, és hozzátette, hogy ez a defektus elégedetlenséget kelt az államokban. „Többé nem csak az egyes államokon belüli igény az, hogy a nép jogot nyerjen az életére kiható döntések befolyásolására és vezetőinek elszámoltatására. Másfelől az állam- polgári aktivitás nem pótolhatja a demokratikus elveket a hivatalos döntéshozatali struktúrákban” - fejtegették az UNDP-sza- kértők.
