Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-20 / 167. szám, szombat
13 ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 20. Hirdetés APRÓHIRDETÉS nrnvninuctcj i f4 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS MEGEMLÉKEZÉS Hanva Község Önkormányzata köszönetét mond minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédnak, polgármester-kollégának, a falu lakosainak és mindazoknak, akik 2002. június 25-én elkísérték utolsó útjára az 55 éves korában elhunyt MAJOROS JÓZSEFET, Hanva község polgármesterét a hanvai temetőbe. UJ55 „... mindent adhat a nagyvilág, csak egyet nem, kétszer Édesanyát!” Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik 2002. július 1-jén elkísérték utolsó útjára a szentpéteri katolikus temetőbe özv. SZABÓ ISTVÁNNÉ, IGAR GIZELLÁT akinek lelkét életének 76. évében a jó Isten magához szólította. Szeretettel és tisztelettel köszönjük minden kedves rokonnak és ismerősnek a részvétnyilvánításokat, a sok szép virágot, a Rózsafüzér Társulatnak és mindenkinek az imáit, valamint az Őszirózsa énekkar szép közreműködését. Köszönjük a komáromi kórház belgyógyászati osztálya IV. emeleti orvosainak és ápolóinak munkáját. Külön köszönjük Dr. Pecena György szentpéteri körzeti orvos példaértékű emberi magatartását és munkáját, aki az utolsó óráig fáradságot nem ismerve enyhítette édesanyánk fájdalmait. A gyászoló család KNU-338 Fájó szívvel emlékezünk drága édesanyánkra, nagymamára, dédmamára és testvérre, VÁRADI ISTVÁNNÉ FERENCZI ERZSÉBET ekecsi lakosra, akit a kegyetlen halál 2001. július 13-án ragadott el tőlünk. Gyászoló gyermekei és a rokonság UJ59 „Mikor elmentél otthonról, nem gondoltál arra, Hogy szeretteidhez sosem térhetsz vissza. Tragikus halálod szívünknek nagyon fáj, Te voltál mindenünk, örök sebet hagytál. Oly csend van így nélküled, hogy szinte hallani, Amit utoljára akartál mondani.“ Szemünkben könnyekkel, fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk július 21-én, tragikus halálának első évfordulóján drága halottunkra, ifj. HUSZTI RÓBERTRA (Ajnácskő). Köszönet mindazoknak, akik velünk együtt emlékeznek rá. Emlékét örökké őrző családja UJ56 Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak és ismerősnek, aki 2002. június 25-én elkísérte utolsó útjára drága halottunkat, ZSIDÓ ZOLTÁNT a csilizradványi temetőbe, és koszorúval, virágokkal, emberi jó szóval próbálta enyhíteni mély fájdalmunkat. Unokái családjukkal UJ62 MEGEMLÉKEZÉS „Oly csend van nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani. “ Fájó szívvel emlékezünk július 21-én, halálának második évfordulóján ADORJÁN ISTVÁNNÉ KECSKEMÉTI KATALINRA. (Otrokocs). Emléke örökké megmarad férje és rokonai szívében GP-480 „Kik tanúi voltatok annyi szenvedésnek, Hogy tudtatok annyi századon át Megmaradni ilyen tisztának, szépnek, Míg visszaragyogott rátok a világ. “ El nem múló szeretettel emlékezünk 2002. július 20-án, halálának 10. évfordulóján FÁBRY ISTVÁNRA (Pozsony). Emlékét, jóságát, szeretetét és eszmei hagyatékát megőrizzük. A gyászoló család UJ52 „Elmentél tőlünk szomorú nyári napon, azóta Tiéd a csend, a végtelen nyugalom. Hiányod elviselni nagyon nehéz, míg élünk, megtart bennünk az emlékezés. “ Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ezen a szomorú ötödik évfordulón id.PÓDA MIHÁLYRA (Nagylég). Emlékét örökké szívében őrző felesége, Ginka, fia, lányai családjukkal. UJ51 ADÁSVÉTEL ♦ Figyelem! Redőnyakció! Külső hőszigetelő redőnyök megrendelhetők már 650 Sk/m2-től. A megrendelt redőnyökhöz ingyenesen szúnyoghálót szerelünk. Tel.: 0905/145 572. KNU-287 ♦ Bontott húscsirkék. Tel: 031/554 5128. DS-834 ♦ Akció! HÚSCSIRKE frissen tisztítva 47 Sk/kg, valamint napos csibék 12,50 Sk/db. Tel.: 0905/944149. DS-903 ♦ PUMI - meseszép kölykök eladók. Tel.: 0905/207 266. UJ34 ♦ Eladó nagyteljesítményű tésztagyártó gép tartozékokkal. Tel.: 0905/329 850. KNU-323 A királyrévi AGROSTAAR kft. (Král’ov Brod) őszibarackot (0905/933 851), valamint kis kacsákat és nagy kacsákat (031/778 0349, 0908/583 230) ad el. UJ29 ♦ Malacok eladók. Tel: 0905/955 288. DS-937 ♦ Eladó búza és bálázott búzaszalma Kisudvarnokon. Tel.: 0905/447 663. DS-939 ♦ Eladó amazing karfiolpalánta, 1 Sk/db. Tel: 0905/437 036, 0905/960113. DS-942 ♦ Vennék betonblokkgyártó gépet. Tel.: 0905/296 184. DS-943 ♦ Eladó őszi káposztapalánta. Ollári Benedek, Mad 149. Tel.: 031/551 3072. DS-945 ♦ Eladó frissen tisztított házi húscsirke. Tel.: 031/559 8156. DS-946 ♦ Eladó holland karfiolpalánta valamint káposztapalánta savanyításra és tárolásra. Utánvéttel is küldök. Cím: Zongor Valéria, Sárosfa. Tel: 031/559 8397. UJ49 ♦ Tisztavérű farkaskutyák eladók. Azonnal átvehetők. Tel: 0904/571 885. GA-135 ♦ Eladó tetőkonstrukció. 12 m; 10 x40 m. Tel: 0905/513 569,0905/468 711. KNU-328 ♦ Eladó ebédlőfal, ülőgarnitúra, kombinált 125 literes bojler, 2 db új WC, autóba való gyermekülés. Tel.: 0903/760 727. DS-953 ♦ Eladók asztalosgépek, gyalugépkések, ajtó- és ablakkilincsek, zárak. Tel.: 031/558 1238, 20 óra után. DS-954 ♦ Kovácsoltvas kerítések, korlátok, bútorok és dísztárgyak készítését vállaljuk. Tel.: 0908/709 495. KNU-324 ♦ Eladó K454-es szalmaprés, pótkocsi, szénasodró, 2000 1-es permetező, trágyaszóró, kombinátor. Tel: 0905/250 315. KNU-334 ♦ Fűhézagos betonkockák, olcsón! Tel.: 0903/965 579. DS-968 ♦ Bálázott zabszalma és zabszéna eladó. Tel: 0905/980 108. DS-971 ♦ Eladók tarka angolcocker- spániel-kölykök. Tel.: 0903/303 705. DS-972 ♦ Gabona, dinnye eladó. Az árban megegyezünk. Cím: Molnár Károly, Vlcany 819. Tel.: 0905/298 467. UJ58 ♦ Labradorretriever-kölykök eladók. Tel.: 035/659 3304. KNU-339 ♦ Riasztók egerek, vakondok ellen: 041/566 1666, nonstop. UJ30 ♦ Kínáljon régiséget. Odautazom. Készpénz. Megbízhatóság! Tel.: 0903/475 576. UJ50 ♦ Eladó öreg ház Nagymácsédon (Galántai járás), két szoba, konyha, fűtés, víz. Ár: 140 000 Sk. Tel.: 0903/928 440. GA-137 AUTÓ-MOTOR ♦ Eladó zöld Skoda 105-ös. Irányár: 20 000 Sk. Tel.: 0905/5840 06. DS-957 ♦ Eladó Avia 31, motor generáljavítás után, iratok nélkül (40 000 Sk). Tel.: 0907/791 754. DS-959 ♦ Eladó Skoda Felicia Combi 1,3 MPi, 50 kW, gyártási év 1999. Kitűnő állapotban. Tel.: 031/552 2178, 0905/464 923. DS-965 ♦ Eladó Skoda Forman 92, Trabant 601 Combi. Tel.: 0908/390 876, 02/4524 8118. UJ37 ♦ Eladó Ford Skorpió teljes felszereléssel, bőr, 3 1, ár: 290 000 Sk. Tel.: 0905/468 711. KNU-330 ♦ Eladó Skoda Forman, 1994, 120 ezer km, 110 000 Sk. Tel.: 0903/647 170, Somorja. GP-444 ♦ Eladó kistraktor generáljavítás után Nagymácsédon (Galántai járás). Tel.: 0903/928 440. GA-138 MUNKÁT KERES-KÍNÁL ♦ Somorjai számítástechnikai üzletbe eladót - technikust keresünk. Tel.: 0903/647 170, toth@proper.sk . UJ43 Megjött a nyár, itt az OPERATÍVA végkiárusítása 2002. VII. 10-től amíg a textil- és ruhakészlet tart Nyári ruhák, kosztümök, blúzok, trikók, nadrágok, férfiingek, öltönyök, dzsekik és speciális leánykonfekció-kínálat Árleszállítás 4 0-60% Szívesen látjuk önt naponta 8-tól 18-ig, szombaton 8-tól 13 óráig nagyraktárunkban Somorján, a Szenei úton. Látogasson el hozzánk még a szabadsága előtt, és meggyőződhet arról, hogy ennél olcsóbban nem vásárolhat Az árengedmény nálunk annyinál kezdődik, amennyinél másutt végződik UP 500 PP188 iLOGOmFiniR logóK; sooo ieoújabb LÓGÓ! www.loqomania.sk 0988 2I2I90 IttMImin) hM faxon: I (35,40/raú.) Waag)«] WS";'PI mMBBI PSg1!! 00001 00007 0002? 0007? 00126I odidos I Marlboro il 00524 0001? S?4 01780 01820 9014 | 19017 9031 9035 9040 9065 9080 9109 9121 _____________ _______ . . 9173 IStt épek: Küldjön LÓGÓT saját magának és BARÁTAINAK! 01S26 03100 04524 04556 04582 — ISSESPSB fiSEtEilil r/iflftaa.ä 04574 048?} 0531? 05838 06268 wry® era b; rwa 06282 06234 10094 10190 1040? wr'm dw i vnfc» reum 10811 10042 12134 Í2635 Dallamok; ABBA-Dandng Queen Adams Famiy A.Deejay-1 Want You Back... ALLSAINTS-Pure Shores American pie - Madonna Back in my lile BEACHBOYS-Kokomo B0YS2M-0ne Sweet Day BRITNEYSPEARS-Lucky OJ Quicksilver - Free NSYNC-8ye Bye Bye Procigy-Breathe STING-Every little lang. operÁtorek lógói i küvétkeiö NOKIA «put Mjltfc 3210, BS10,61«*. 6Sm, ?1 to. Sira, 88» HOW«*. Automatakapu-gyártó cég munkatársakat keres a gyártási részlegre és szerelésre. Kérjük életrajzát az alábbi címre küldje: Danter, ul. b. Kondého 18, 929 01 Dunajská Streda. UJ24 ♦ Virágkötőt keresek. Tel.: 0905/217 024. DS-914 ♦ Munkalehetőség az Egyesült Államokban. Tel: 001/7182 883 196. KNU-321 VEGYES ♦ Saba Tour utazási iroda: Virágkiállítás - Ausztria - Tulln augusztus 24. Badacsonyi - szüret ünnepség szeptember 14. Prága, 2 napos október 5-6. - szak-idegenvezető Prágában. Tunézia, Görögország, Egyiptom, Spanyolország, Horvátország, Olaszország, exotikus utak bő választéka. Iroda Dunaszerdahelyen: IRB épülete. Tel.: 031/552 0280, 0903/221881. DS-935 ♦ Aranyerek eltávolítása - fájdalommentes ambuláns kezelést kínál MUDr. Gabriska Igor - Zdravcentrum, Senny trh, Komárom. Információkat a 035/770 4366 telefonszámon nyújtunk hétfőn és szerdán. KNU-266 A QUEEN étterem kertjében - Vezekényen, minden csütörtökön, pénteken és szombaton 17 órától roston, faszénen készített ételkülönlegességek. Legyen a vendégünk! (7855207). DSk-865 ♦ Balatonedericsen, nyugodt környezetben ikernyaraló 2 x 4 fő részére kiadó. Ár: 6000 Ft/nap. Tel.: 0036/8743 5030, 031/569 3562. DS-927 ♦ Minőségi szállás a Tátrában 180 koronától. Tel.: 0905/433 487, 044/529 4266. GP-259 ♦ Kovácsolt kerítések készítését vállaljuk. Tel.: 0905/415 616. DS-929 ♦ Nyaraljon a Balatonnál! Nagyobb családok, baráti társaság, 8-10-20 fő. Piknik, disco - a jó hangulat garantált. Simon Imre, Győr. Tel.: 0036/964 32 703, 0036/209 447 530. UJ38 ♦ Cégtáblák, kirakat, dekoráció, névjegykártyák, röplapok, nyomtatványok. Tel: 0904/674 833. DS-961 Válaszaikat a jeligés apróhirdetésekre a hirdetőiroda címére küldjék el. (Petit Press, a. s., Hirdetőiroda, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava). A borítékra írják rá a hirdetés jeligéjét és számát, hogy leveleiket a megfelelő címre továbbítani tudjuk. Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi Helyességéért nem vállalunk felelősséget!