Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-18 / 165. szám, csütörtök
8 Kitekintő ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 18. Negyven évvel ezelőtt a hutchinsoni tyúkpiac épületében rendezték be az első planetáriumot, amely mára a világ egyik legérdekesebb űrmúzeumává alakult át Űrrepülési múzeum a kansasi préri közepén Az új központhoz új planetárium, háromszintes kiállítócsarnok és oktatási részleg tartozik (Képarchívum) A Wichitában élő Kvassay Sándor (Alex) autójából nézem a kansasi prérit, a kövér gabonaföldeket és a világ legnagyobb silóit. Kansas ugyanis arról híres, hogy farmerei a fél világot ellátják gabonával. Évtizedekig ők szállították a búzát a Szovjetuniónak is. A mezőgazdasággal, a gabonatermesztéssel kapcsolatos dolgokon kívül nemigen akad errefelé más látnivaló - gondolná az ember. Pedig a látszat ezúttal is csal. TIBORI SZABÓ ZOLTÁN Alex, aki az amerikai repülőipar ismert és elismert szakembere, már évekkel ezelőtt felkeltette a kíváncsiságomat a Wichitától mintegy százhúsz kilométernyire északra, a Yoder nevű amerikai település mellett fekvő Hutchinson városkája iránt.-A világon sehol nincs hasonló űrrepülési kiállítási központ, meglátod - mondja Alex, aki nyugalma- zásáig olyan hírneves wichitai repülőgépgyárak magas beosztású vezetője volt, mint a Beechcraft és a Learjét. Utóbbit például hosszú évekig alelnökként vezette. Semmi okom arra, hogy Alex szavában kételkedjek. Hírneves magyar családból származik, nagyapja, Kvassay Jenő vízügyi mérnök szobrát nemrég leplezték le Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alatt. A kommunista rendszer előtti időszakban édesapja évtizedekig a magyar külügyminisztérium vezető diplomatája volt. Alex az amerikai repülőgép-kereskedelem képviselőjeként a világ vezető politikusaival került személyes kapcsolatba. Legalább ötszázszor átrepülte már az Atlanti-óceánt, s bejárta az egész világot - kérem, értsék szó szerint - az Északi-sarktól a Déli-sarkig, Új-Zélandtól Alaszkáig a Kuril- szigetektől Dél-Patagóniáig. Mégis: hogyan került az amerikai midwesti (középnyugat) prérik és gabonaföldek kellős közepére, a hatalmas silók árnyékába egy űrrepülési múzeum? Ide, ahova korábban a látogató legfeljebb azért jött el, hogy a ma is zárt, fekete lovas hintókkal közlekedő, villanyáramot nem használó, és kizárólag a föld termését hasznosító közösség manapság mindenképpen régimódinak mondható életvitelét közelről szemügyre vegye. Éppen negyven évvel ezelőtt kezdődött. Patricia Brooks Carey, a helyi sóbányák tulajdonosa az orosz szputnyik fellövése után úgy döntött, hogy a hutchinsoni vásár- csarnok egyik - történetesen a tyúkpiacnak helyet adó - épületének kihasználatlanul álló helyiségében planetáriumot rendez be. Egyike volt ez a nagyközönség számára is nyitva'álló első amerikai planetáriumoknak. Megnyitásával a felvilágosult asszony „az égen történő új dolgok” követését, a tudományt és az amerikai nemzeti érdeket akarta szolgálni. Carey asszony vezetésével a kezdeti kis planetárium lassan a világ egyik legérdekesebb űrrepülési múzeumává alakult. Ebben Max Ary is segített, aki a planetárium diák asszisztenseként kezdte pályafutását, s akit végül Patty Carey a létesítmény elnökévé és ügyvezetőjévé léptetett elő. Felbuzdulva a planetárium sikerén, 1976-ban úgy döntöttek, nagyobb lélegzetű, mintegy hárommillió dollár értékű beruházásba fognak. Az építkezést 1980-ban fejezték be, amikor a csaknem 15 ezer négyzetméteres múzeum megnyitotta kapuját. Az új központhoz új planetárium, három- szintes kiállítócsamok, rendkívül korszerű, ún. IMAX-típusú vetítőterem és oktatási részleg tartozik. A központ 1998-ban a washingtoni Smithsonian Institution, a közismert amerikai repülési és űrrepülési kiállítóközpont egyik partner- intézményévé vált. A washingtoniak elsőbbségét a hu- tchinsoniak soha nem kívánták elvitatni. Ezt diszkréten az idelátogató belátására bízták. A prérik lakóira jellemző türelemmel-építkeztek, s szedték össze kiállított tárgyaikat, dokumentumaikat és archív, történelmet bemutató felvételeiket. Ennek köszönhetően mára a hutchinsoni központ a világ egyetlen olyan helyévé vált, ahol például az amerikai-orosz űrversenyt lépésről lépésre lehet követni. A két sarkán álló rakétáival a Cosmosphere múzeum már mesz- sziről felhívja magára a figyelmet. A hallban lélegzetelállító látvány fogad: a híres Blackbird kémrepülőgépek egyikét éppen itt állították ki. A Blackbird vagy az SR-71- es, ahogyan azt a szakma ismeri, a világ eddig épített leggyorsabb kémrepülőgépe. Magyarország kelet-nyugat irányú átrepülésé- hez mintegy négy-öt percre lenne szüksége. Építését a Lockheed a hatvanas évek elején kezdte meg, s az első Blackbird 1964. december 23-án emelkedett a magasba. Az SR-71- ből az évek során összesen 29 darab készült, s létezését évtizedekig az amerikai légierők legszigorúbb titoktartása övezte. Amíg rendszeres kémrepüléseket végzett, körülbelül ezer ellenséges lövedéket lőttek ki rá, de találat soha nem érte. 1990-ben az amerikai vezetés úgy döntött, hogy a Blackbirdöt kivonja a forgalomból, az amerikai légierő 1995-ben azonban két gépet mégis ismét használatába vont. A Cosmosphere halijában az SR-71-es mellett egy ma is használatban lévő űrrepülőgép (az Endeavour) eredeti nagyságú prototípusát is elhelyezték. Ez a két gép meghatározó eleme a központ épületének, egymás mellett történő bemutatásuk pedig egészen kiváló hatást kelt, s bevezeti a látogatót az űrrepülések világába. A rakéták technológiáját még Hitler idejében a németek fejlesztették ki. Nem lett volna tehát teljes a múzeum a V-l-es és V-2-es német rakéták bemutatása nélkül. Eme manapság gyakorlatilag fellelhetetlen rakétákból is láthatunk itt néhányat, sót nagy pontossággal készült térképen lehet követni azok angliai becsapódásának helyeit. De a hutchinsoniak az orosz rakéták és űrszondák első példányaiból is jó néhányat beszereztek. Persze, a szovjet Szputnyik I-es és II-es, az amerikai Bell XI-es raké- tarepülő eredeti nagyságú másolata és a Sonic Wind II-es rakéta egyik eredeti példánya már a hidegháború korszakát idézi. Az Apollo-l-es fedélzetén kiütött tűztől Neil Armstrongnak - aki egyébként Alex jó barátja - a Holdon megtett első lépéséig a múzeum látogatója végigkövetheti a Hold meghódításának történetét. Egyúttal azt a versenyt is persze, amely az orosz és az amerikai űrrepülés között Gagarin útját követően kibontakozott. Látható itt az Apollo-13-as eredeti, Odüsszeusz nevű vezérlőkabinja is, amely a Hold kalandos megkerülése után érkezett vissza a Földre, de megtekinthető a Hold-autótól az orosz és amerikai űrkosztümökig szinte minden, amit össze lehetett gyűjteni. Egyebek között a Holdra történő leszállásokhoz használt Moon Lander, amely az egyik legérdekesebb kiállított űreszköz. Ennek a gépezetnek a forgatókönyv szerint a Holdon kellett volna maradnia, de amikor a három utolsó Apollo- missziót az amerikaiak pénzhiány miatt lemondták, ez a példány fölöslegessé vált. Az amerikai-szovjet űrharcra emlékeztetnek a Mercury és a Gemini, illetve a Vosztok és a Voszhod űrkapszulák is. Egyik legérdekesebb kiállítási tárgy azonban már az űrkooperáció időszakát idézi fel, s az tulajdonképpen három részből tevődik össze. Az Apollo-Szojuz űrrandevú alkalmával használt űrkapszulákról van szó, továbbá az összekapcsolódásukhoz szükséges zsilipkamráról. A Mars-feltárásra használt Viking Mars Lander, illetve a Mariner interplanetáris űrszondacsalád egyik-másik tagja egészíti ki a hutchinsoni gyűjteményt. Hogy a rengeteg fényképről, dokumentumfelvételről, amit ide összegyűjtöttek, ne is szóljak. Nagy érdeklődésre tart számot az oroszok által gyártott Lunokhod nevű Hold-feltáró, amelyet a Lunokhod 1-est és 2-est gyártó orosz cég bocsátott a múzeum rendelkezésére, s amelyhez hasonlót a Szovjetunión kívül soha senki nem látott. Az egyik Lunokhod a hetvenes évek elején csaknem egy éven át működött a Hold felszínén. Karen B. Seiberttől, a Cosmosphere Múzeum marketingigazgatójától tudom meg, hogy központjukban tavaly 285 ezer látogatót fogadtak. Diákok is érkeznek ide rendszeresen, akik a központ által szervezett „űrtréningen” vesznek részt, de a Cosmosphere ugyanakkor az űrgépezetek javítását és más múzeumoknak szánt másolataik elkészítését is felvállalta. Talán érthető, hogy a vendégeknek csupán a töredéke érkezik külföldről. Ennek ellenére, az idelátogató külföldiek száma évről évre növekszik, hiszen a világ különböző országainak turistái és szakemberei közül egyre többen fedezik fel a Cosmosphere egyedülálló mivoltát. Kvassay Alexnek köszönhetően ezen „felfedezők” egyike lehettem. Úgy járhattam végig a fantasztikus hutchinsoni kiállítást, hogy közben az amerikai repülési ipar egyik szakavatott ismerőjétől mindenről pontos információt kaptam. Alex csodálatos meséi emberek életút- jára, eljárások és technikák felfedezésének történetére, olykor hihetetlennek hangzó, legendás történetekre irányították rá a figyelmemet. Azt is Alextől tudtam meg, hogy a Cosmosphere Központon kívül Hutchinson másról is híres: a város alatt elterülő sóbányákban őrzik az Egyesült Államok legfontosabb archívumait s a régi hollywoodi filmek eredetijét. A sóbányái archívumot állítólag jövőre a nagyközönség számára is megnyitják. Akkor mindenképpen érdemes lesz tehát odalátogatni. Wichita-Hutchinson, 2002. július A Cosmosphere halijában az SR-71-es kémrepülőgép és az Endeavour űrsikló prototípusát is elhelyezték Nem lett volna teljes a múzeum a V-2-es német rakéták bemutatása nélkül
