Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-01 / 151. szám, hétfő
Tévé és rádió MŰSORAJÁNLAT Sötét angyal ml, 21.00. Német akciófilmsorozat. A Terminátor-filmek és a Titanic Oscar-díjas rendezője, James Cameron műhelyéből legutóbb egy szintén világsikert aratott krimi- és sci-fíelemeket is felvonultató akciósorozat került ki. A történet főszereplője egy törékeny külsejű, szinte még kis- lányos, de nem mindennapi képességekkel megáldott nő, aki a közeljövő sötét világában ki akarja bogozni múltját, s közben bujkálnia kell üldözői elől, akik életre-halálra vadásznak rá. A magyar magazin tartalmából STV 2,19.00. Mozaik. A mai összeállításban beszámolót láthatnak az idei Pünkösdi Népművészeti Ünnepségről, amelyet már 7. alkalommal rendeztek meg Martoson. Rövid bepillantást nyerhetnek a nézők a komáromi Borostyán Fesztiválba, illetve megismerkedhetnek Miriam Neiger Fleischmann festő és költő világával. A műsorvezető: Pék Zoltán. Isten megbocsát, én nem RTL Klub, 20.55. Olasz wes- ternvígjáték. Az immár legendás páros, a két kemény öklű jó barát a vadnyugat mesés tájain lépett először akcióba. Hutch és Cat a háromszázezer dollárt érő arany elrablóját, Kegyetlen Bilit és bandáját üldözi. A mulatságos és izgalmas kalandok során hatalmas pofonok csattannak, amelyeket csak a kacagtató poénok száma múl felül. RÁDIÓ PÁTRIA (A Szlovák Rádió magyar adása a 927 és 1017 kHz-en, valamint a 94,6 MHz- es hullámhosszon): 13.00 Napi krónika 13.30 Világosság (ism.) 14.00 Hírek 14.05 Turmix, benne: lapszemle, évfordulónaptár, devizaárfolyamok 14.30 Régiók hangja 14.59 Hogyan mondjuk 15.00 Hírek 15.05 Bűnügyi napló 15.15 Pulzus. Közben: 16.00 Hírek 17.00 Hírek 17.05 Börze 17.15 Játék 17.30 Napi krónika A PULZUS MAI ADÁSÁNAK TARTALMÁBÓL PÁTRIA rádió, 15.15. Az MKP Országos Tanácsa szombati ülésén véglegesítette a párt választási jelöltlistáját - összeállítás a tanácskozásról. A Kalligram Alapítvány jogi elemző csoportja felhívást tett közzé, miszerint várják a Benes-dekrétumok alapján bírósági végzéssel rendelkezők jelentkezését. Az eddigi tapasztalatokról a csoport vezetője, Csirik Zsolt nyilatkozik. Megszólal a műsorban Bödők Aliz ügyvéd, aki a dékrétumok kapcsán egy szlovákiai magyar küldöttséggel meghallgatáson vett részt az Európa Parlamentben, s hallhatják Csáky Pál kormányalelnököt, akinél az EBESZ kisebbségi főbiztosa, Rolf Ekéus a Benes-dekrétumokrói is érdeklődött. Huszonöt éve pap. Zsidó János ezüstmisés esperes-plébánost hivatásáról, 25 év tapasztalatairól hallhatják. A szerkesztő: D.Kovács József. ________________________KOSSUTH________________________ 9. 04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.04 Szonda 11.35 Rab Ráby. Jókai Mór regénye 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Krisztus közöttünk! A görögkatolikus egyház félórája 14.04 Zene szóval 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 „Magyarországról jövök...“ 17.05 Pénz Piac Profit 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Aranyemberek 20.35 Kiszáradt az én örömem zöld fája 21.05 A Szabó család 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti krónika 22.30 Felhang 23.04 Lemezmúzeum _________________________PETŐFI_________________________ 9. 00 Délelőtt 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Szimbólumok hétről hétre 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Sporthírek 11.10 Gordiusz plusz 11.15 Élj jól! 11.38 Zöldjelzés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. Nótakavalkád 13.00 Verkli. Kedvenc slágereink a kupiétól az operettig 14.00 A Rádió kívánságműsora 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játék-tér 19.00 Hírek. Időjárás 19.04 Sportpercek 19.15 Unikum 20.00 Váltóhang 21.04 A zene varázsa 22.00 Szálkák 23.15 Tele-stúdió 24.00 Éjfél után... KEK DUNA RÁDIÓ ESZTERGOM FM 92.5 KOMÁROM FM 90.5 Főszerepben Terence Hill Főszerepben Jessica Alba TV-MUSOROK őrt 1 6.00-9.00 ma reggel 9.05 Kutya legyek..., 6. 9.30 Pillangósziget, 6. (ism.) 10.00 Rosszcsont kalandjai, 6. (ism.) 10.30 Gyalogbéka. Tévéfilmsor., 1. (ism.) 11.05 Szeretni kell. Német sorozat, 10. (ism.) 12.01 Híradó délben 12.55 A névtelen vár. Tévéfilm, 1. (ism.) 14.00 Roma magazin 14.30 Domovina. Szlovák nemzetiségi magazin 15.00 Magyar Ház 15.30 Több mint doktor. Olasz sor., 8. 16.00 tv2 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Barátok és szerelmek. Mex. sor. 9.30 Szeretni beindulásig. Sp.-arg. filmsor. 10.00 Rosalinda. Mexikói filmsorozat 10.30 Sona- doras - Szerelmes álmodozók. Me- x. sor. 11.15 Közvetlen ajánlat 12.00 Claudia - Az önök kedvéért újból 12.50 Rosamunde Pilcher: Rózsa a viharban. Német film 14.30 Kapcsoltam 15.00 Ifjú Indiana Jones kalandjai, 17. RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub (ism.) 9.10 Minimax-rajzfilmek 9.40 Teleparti. Játék 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti. Játék 14.00 Klipklub 14.25 Milagros. Perui filmsorozat, 271. 14.45 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 14.50 Melrose Place. Am. sor. 15.55 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték MARKÍZA 6.00 Telereggel 8.30 Milady. Argentin-portugál sorozat, 120/ 120. 9.30 Szerelmek SaintTropez-ban. Fr. filmsor., 65/4. 10.30 Murphy Brown X. Am. vígjátéksorozat, 22/21. 11.00 Sztármagazin 11.30 Természetfilm 12.30 Sabrina, a tini boszorkány. Német-amerikai sor., 22/3. 13.00 Slágerlista 15.15 A Gilmore lányok. Am. sor., 21/1. 16.15 Haydn: Baryton-trió (ism.) 16.30 Együtt az úton (ism.) 16.50 Lajtha László emlékére 17.50 Körzeti híradók 16.00 Helen szemei Francia filmsorozat, 1. 17.10 Yago. Sp.-arg. sorozat, 11. 18.00 18.00 Híradó hatkor 18.05 Dempsey és Makepeace 19.00 Bonusz. Az Önök kérték kulisszái mögött 19.30 Híradó este 18.00 Aktív. A tv2 magazinja 18.30 Tények. Hírműsor 19.05 Jó barátok. Am. sor., 128. 19.30 Tequila és Bonetti legújabb kalandjai. Ol.-am. sor., 4. 20.00 16,00 Hegylakó. Am. sorozat, 11. 16.50 Vad szenvedélyek, 110. 17.40 Kell egy csapat! Napi kvízshow Kokóval 16.05 Nikki I. Am. sorozat, 22/1. 16.30 Jim szerint. Am. sor., 22/1. 16.55 Paloma. Mexikói sor., 238/173-174. 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 19.20 Fókusz ráadás 19.25 Cobra 11V. Ném. sor., 3. 18.40 Bugs és barátai. Rajzfilm 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Jó barátok VII. Am. sorozat, 24/9. 20.05 Kékfény. Bűnügyi magazin 21.00 Sötét angyal Amerikai akciófilmsor., 1. 21.45 MMM-Mi? Mennyi? Miért? 22.15 Aktuális 22.35 Híradó este 22.45 THÉMA. Galamb-ász (ism.) 23.00 Kolozsvári operamesék 23.50 Kárpáti Krónika 24.00-0.24 Világhíradó 20.30 Tények röviden 20.35 Zűrös páros Amerikai vígjáték Fsz.: John Travolta, Arye Gross, Kelly Preston, Deborah Foreman 22.25 Profik - Bevetésre készen Ném. akciófilm-sorozat, 3. 23.25 Jó estét, Magyarország! 0.10 Polip IX. Ol. sorozat, 1. 1.40 Aktív. A tv2 magazinja 2.15 Vers éjfél után 20.25 Barátok közt 1621-1622. 20.55 Isten megbocsát, én nem Olasz akcióvígjáték 23.05 Híradó - Késő esti kiadás 23.25 Nyáresti találkozások 23.30 Óvszerháború Amerikai vígjáték 1.05 AutóMánia. Autósmagazin 1.35 Fókusz, időjárás-jelentés (ism.) 2.05 Divat klip 20.00 Hogyan élvezik a költők az életet. Cseh filmvígjáték 22.00 Kandi kamera 22.30 Törékeny kapcsolatok II. Am. sorozat, 22/1. 23.20 Hírek 23.35 Harmadik műszak II. Am. akciófilm-sorozat, 22/6. 0.20 Ally McBeal III. Amerikai sorozat, 21/4. ____________STV 1____________ 7. 05 A világ képekben 7.30 CT-híradó 8.00 Képújság 8.20 Élő körkép 8.45 Noé gyermekei. Francia természetfilm 9.00 Óvodások műsora 9.30 Az utolsó sárkány 10.00 Kopernikusz. Dók. játék 10.30 Dr. Quinn IV. Am. sorozat, 26/1. 11.30 Lehetőség 12.00 Élő körkép 13.00 Képújság 13.20 Gyönyörű tónusok a múltból. Népi hangszerek 13.30 Az én házam, az én váram... Lakáskultúra 14.00 Pacifik Blue II., 101/67. 14.45 Komolyzenei album 14.52 Mai receptajánlat 15.00 A pampák királya, 130/71. 16.00 Időkerék. Dók. film 16.30 Maxijáték. Vetélkedő 17.00 Aranykapu. Gyermekműsor 17.50 A nap percei 18.00 Női pillantások, 45. 18.55 Esti mese 19.05 Mai receptajánlat 19.08 A 20. század ajándékai A Wright fivérek 19.10 Kenő 10 19.30 Híradó, sport 20.00 Menü. Szórakoztató vetélkedő 20.30 A halál íze. Cseh filmdráma 22.05 Nash Bridges - Trükkös hekus Amerikai sorozat, 54/2. 22.50 Amerika, Amerika 23.20 Autósok-motorosok magazinja 23.45 Híradó ____________STV 2____________ 16 .15 Élő körkép 16.45 Képújság 17.15 Stúdió 2002. Egyházi magazin 17.25 Evangélikus egyházi műsor 17.30 Tudjuk mit eszünk? 17.45 Kaktusz. Publicisztikai műsor 18.05 Presscentrum Helsinkiben 18.20 Gazdasági magazin 18.30 Körzeti magazinok 19.00 Magyarnyelvű magazin 19.30 Híradó 20.00 Labdarúgó-vb 2002. Döntő 21.45 Híradó 22.20 Gazdasági magazin 22.30 Veszélyben az ember. Dók. film 0.15 CT-híradó _____________m2 -__________ 5. 45 Agrárvilág 6.00-9.00 ma reggel 9.00 100 kép a XX. századról 9.15 Magyar Szalon Heti kulturális magazin 9.40 Millenniumi Mesék A fehér asztal lovagja Benke László mesterszakács 10.10 Moloney. Am. bűnügyi sor., 14. 10.55 Forrás. Életmód magazin 11.25 Kapás van! Horgászok magazinja 12.00 Déli harángszó 12.00 Topmodell. Br. sor., 143. 12.30 1100 év Európa közepén II. 63. 13.00 Híradó délben 14.00 Parlamenti Napló 14.55 Autózoo 15.20 Parasztok, 12. 16.15 A világ metrói. Washington 17.05 Iskola utca 18.00 Határátkelő 19.30 Esti mese 20.00 Híradó este 20.30 Pogány. Dók. film-sorozat 21.45 A bal lábam - Christy Brown története. ír-angol film 23.25-23.45 Aktuális DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Indul a nap 8.40 Nyári matiné 9.10 Az Iguazu-vízesés madarai 9.35 Heti hírmondó (ism.) 10.20 El az utamból, nincs semmi látnivaló! Fr. bűnügyi vígjáték 12.10 Gazdakör (ism.) 12.25 Emlékképek - régi híradók 12.45 Halld, Izrael! (ism.) 13.15 A tudomány kincsesháza (ism.) 13.45 Várostörténetek, 5/1.: A tiszta New Yorkért 14.15 Expedíció. Venezuelai sor. 15.05 A világ első űrhajósa. Dok.film 15.55 Európa kék szalagja - A Duna 16.25 Hurrá, vidékre költötünk! 19/17. 16.55 Ötórai zene 17.00 Halló, halló! 83/13. 17.35 „Isten áldja a tisztes ipart! 15/4. 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 18.40 Szívtipró gimi. Ausztrál sor. 19.30 Határok fölött 20.00 Szeptember. Am. filmdráma 21.20 Költői percek 21.35 Mozart: Figaro házassága - nyitány 21.45 Híradó, sport 22.10 Ganz gut. Magy. dók. film 22.50 Kitagadottak. Magy. dók. film 0.20 Összkép (ism.) _____________JOJ_____________ 8. 00 Animációs mese 8.30 Egy éjszaka hőse. Cseh film, ff. 10.05 Novákék II. Cseh sorozat, 8. 10.30 A szerelem színei, 83. 11.25 JOJ-stúdió 13.15 Híres szerelmi románcok. Ava Gardner és Howard Hughes, 17. 13.45 Milagros. Perui sorozat, 83-84. 15.20 Vad szenvedélyek, 151/80. 16.10 Gazdagok és szépek, 123-124. 17.10 Körhinta 18.05 Ki éli túl? Am. sorozat, 14/1. 18.55 A téma az utcán hever 19.30 Híradó 20.00 Profik IV. Brit krimisorozat, 1. 20.55 Walker a texasi kopó. Amerikai sorozat, 24/1. 21.45 Külvárosi zsaruk. Cseh sor., 18. 22.05 Tele Tele 22.40 Ötjöngés. Amerikai thriller 0.35 JOJ reggelig ____________CT 1_____________ 9. 10 Anezka Ceská kincse 10.00 Szerelmes történetek Lengyel film 11.25 Olajfák története 11.45 Gen - a cseh elit galériája 12.10 Bűvölet II. Olasz sorozat, 32/26. 13.00 Divatmagazin 13.30 Ne tétovázz, forgass! 13.55 Régmúlt idők nyomában 14.15 A cseh humor antológiája 15.10 Képernyő. Műsorelőzetes 15.40 Az állatok életéről 16.05 Rakoncátlan medvebocs 16.40 Csápok 17.05 Nálunk, Európában 17.20 Vetélkedő 18.10 Tequila és Bonetti Rómában, 17. 19.00 Esti mese 19.15 Híradó 20.00 Állatok és emberek, 13/3. 21.00 Utazási mánia. Jemen 21.30 Tények 22.10 Ez történt 22.30 Híradó, időjárás 22.45 Örvényben 23.35 Gyönyörű veszteségek 0.10 Hírek a nagyvilágból ____________NOVA____________ 8. 55 Búvárokkal a világ körül, 1-2. 9.50 Elveszett világ, 22/1. 10.45 Mallorca. Ném. sor., 200/1-2. 11.40 Rosalinda. Mexikói sorozat, 48. 12.20 Második esély II. Am. sor., 16. 13.10 Vad szenvedélyek, 137. 14.00 Vad angyal. Arg sorozat, 219. 14.45 Csillagkapu IV., 22/1. 15.35 Yago, a dzsungel fia, 140/1. 16.30 Körhinta 17.00 Mindent vagy semmit! 17.30 A régiók hírei 17.35 JAG-Becsületbeli ügyek V, 2. 18.25 Időjárás-jelentés 18.30 Trópusi hőség. Kanadai sor., 23. 19.30 Híradó, időjárás, sport 20.00 A téma az utcán hever 20.35 Rendőr-akadémia. Am. vígjáték 22.30 Tele-tele. Szórakoztató műsor 23.10 Légió. Amerikai akciófilm 0.50 South Park III. Anim. sor., 15. 1.15 Medicopter 117 - Légi mentők Német sorozat bevezető filmje _____________HBO ____________ 8. 00 Női vonalak. Amerikai film 9.40 Jákob a hazug. Amerikai film 11.40 U2 - Elevation: Élő koncert 13.15 A virginiai férfi. Amerikai film 14.50 Muppet show az űrből. Am. film 16.20 Álmok háza. Amerikai film 17.55 Női vonalak. Am. film 19.30 Kamera előtt 26. 20.00 Kiűzés a paradicsomból. Film 22.05 A halál módjai. Amerikai film 23.50 Hét nap az élet. Amerikai film 1.25 Mozi! Mozi! Mozi! ____________ORF 1 ____________ 11 .45 Gyerekeknek! 14.55 A Simpson család 15.20 Egyről a kettőre 15.45 Herkules 16.30 Hetedik mennyország 17.15 Sabrina 17.40 Bűbájos boszorkák 18.30 A dadus 19.00 Cybill 20.15 Kedvenc marslakóm. Am. film 21.45 A winchester mestere Amerikai film 23.40 Cobra 11. Ném. sorozat 0.25 Mortal Kombat (ism.) ____________PRO 7 ___________ 9. 00 Mars vagy Vénusz? 9.30 Kutyaszorítóban. Am. krimi 11.20 Titkos ügynökök klubja. Film 13.00 s.a.m. 14.00 Arabella Kiesbauer-show 15.00 Schlegl-show 16.00 Klipmix 17.00 Bulvármagazin 18.00 Jó barátok 18.30 Sabrina, a tini boszorkány 19.00 A Simpson család 19.30 Galileo 20.15 Hét nap. Am. sorozat 21.15 Kabarék 23.20 Akció 23.45 Seinfeld ________EUROSPORT________ 8. 30 Nascar 10.30 Superracing-hétvége 11.30 Labdarúgás 12.00 Atlétikai nagydíj 14.00 Szumó 15.00 Labdarúgás 17.00 Trial-vb 18.00 Atlétikai nagydíj 20.00 Labdarúgás 20.30 Gyorsasági motoros-vb 21.00 Ökölvívás 23.15 Trial-vb www.ujszo.com E-mail: redakda@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Juhász László (59233442) Kiadásvezetők:-Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Sidó H. Zoltán - gazdaság (59233425), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Szabó Mónika - régió (59233437), Zsigárdi László - sport (59233434) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26. Hírfelvétel: 59233445, fax: 59233469 Fíókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002225, Rimaszombat: 0904/234558, Rozsnyó: 058/7329857, Komárom: 0905/840423, Nyitra: 037/6522543. Kiadja a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel: 59233101, fax: 52967472. Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaéik - kereskedelmi osztály, tel: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály -, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, laptetjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233288,59233235,59233200,59233240, fax: 59233295,52920051, 52921372, E mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: PRNS a. s. vyvoz tlaée, Záhradnická 151,820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, jÖ csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja,az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. w cR "SCXi