Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-10 / 158. szám, szerda
fi Digitália ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 10. HÍREK Európai akció pedofilok ellen Július 2-án hét európai ország mintegy 50 gyanúsítottjánál tartottak razziát a gyermek- pornográf anyagok internetes terjesztését vizsgáló hatóságok. Az akcióra a kedd hajnali órákban került sor belga, brit, holland, német, olasz, spanyol és svéd gyanúsítottaknál. A gyermekpornográfiát ábrázoló digitális anyagok létrehozásával és online terjesztésével gyanúsítottak elleni akcióra az érintett országok rendőri erőinek és az Európai Unió rendőri szerve, a hágai központú Europol együttműködésével került sor. Az Europol közleménye szerint a razziák döntő többségére Németországban került sor, az akciók során a gyanúsítottak őrizetbe vétele mellett a hatóságok számítógépeket és adathordozókat foglaltak le. (origo) Beteg gyerekeket segít a Nokia 2002. június 4-én a Nokia hatodik alkalommal adományozott orvosi műszereket a magyarországi Heim Pál Gyermekkórháznak. Az immár hatodik évben megrendezésre kerülő Nokia Napot Dr. Csehák Judit, egészségügyi, szociális és családügyi miniszter nyitotta meg és köszöntötte a kórház kis betegeit. Az idei 4,1 millió forinttal (1 forint = 0,18 korona) együtt a Nokia eddigi adományainak összege meghaladja a 31 millió forintot. Az adománnyal a kórház egy hőlégs- terilizálóval és egy mini fúrókészlettel gyarapodott, (sz) Rasszista vicc miatt bezárták a humorportált Rasszista viccek miatt tett bejelentést a Humorbonbon.hu viccportál ellen egy magánszemély a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületénél. Az oldal üzemeltetői csütörtökön bezárták a humorportált, mivel nem kívánták vállalni az eljárással kapcsolatos erkölcsi és anyagi terheket. A Humorbon- bon.hu viccgyűjteményt 2000 áprilisában indította egy -magát megnevezni nem kívánó - magánszemély, halálos beteg unokahúga kedvéért. Az oldal bejegyzője elmondta, hogy az oldalt unokahúga üzemeltette egészen tavaly bekövetkezett haláláig, utána a szerkesztést ő és húga vették át. A vicceket az olvasók küldték be, később azokat moderálták. A szűrés csupán annyiból állt, hogy törölték az oldalról a viccnek nem tekinthető egyéb beírásokat. Ezekből egyébként elmondása szerint a két év alatt mindössze négy darab volt. Szerepeltek viszont a szájton rasszista viccek (a címlapon külön rovat is volt “etnikum” címmel), emiatt tett bejelentést egy magánszemély a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületénél (MTE). Az MTE a bejelentés alapján eljárást indított, arra hivatkozva, hogy „a viccek egy része alkalmas kisebbségek megfélemlítésére, illetve sérti kisebbségek emberi méltósághoz való jogát”. A vizsgálat áprilisban indult, az oldal üzemeltetői e hét csütörtökén döntöttek arról, hogy végleg lehúzzák a rolót, mivel nem akarták vállalni az eljárással kapcsolatos erkölcsi és anyagi terheket, (i) SMS-AJÁNLÓ A házasság nem más, mint egy hosszú étkezés, amely a desszerttel kezdődik. Itt a legújabb átverés: szerzői jogvédő szoftvert rejt a Media Player frissítése A lemezkiadók ezúttal a végfelhasználókat vették célba Teljes megszállás SZOFTVER-HÍR E gy szoftverfrissítés rendszerint arra szolgál, hogy javítsa egy program képességeit és felszámolja a hibáit. Ez történik a Media Playerrel is, a legújabb frissítés lefuttatása után. Folyamatosan ellenőrzi, milyen zenéket játszanak a gépen, és milyeneket nem. Egészen mellékesen pedig az operációs rendszer frissítését is elvégzi. A felhasználó mit sem szólhat, a frissítés előtt megjelenő szövegre nyomott OK-val mindehhez hozzájárul. A Microsoft által az elmúlt héten nyilvánosságra hozott frissítésre már szükség volt, mert a Media Playeren korábban több biztonsági rést fedeztek fel. Ezek befoltozása emeli a biztonságot, de az állomány további ténykedésétől kissé megszédültek az informatikai szakértők. Titkosügynök ___________ A patch ugyanis egy potyautasként érkező digitális szerzői jogi szoftvert telepít, amely szükség esetén automatikusan frissíteni fogja magát. Magyarán szólva a Microsoft magához ragadja a jogot, hogy előzetes tájékoztatás vagy az elutasítás lehetősége nélkül programokat telepítsen a felhasználó gépére. A gépre felkerülő másolásvédelmi szoftver feladata, hogy elejét vegye a másolásvédelemmel ellátott fájlok lejátszásának, rippelé- sének vagy átalakításának. Ezen kívül a szoftvercég előre bejelenti, hogy a Digital Rights Management ügyeivel összefüggésben szoftverfrissítést végezzen az operációs rendszeren. A felhasználó gyakorlatilag azzal ad biankó felhatalmazást a szoftvercégnek a számítógépen zajló folyamatok cenzúrázására, és az operációs rendszer módosítására, hogy egy klikkeléssel elfogadja a licencszerződés feltételeit (lásd. kereses írásunkat). Az emberek tudtuk nélkül fogják kiadni az engedélyt, mert az ingyenes programok apróbetűs feltételeit nem sokan olvassák végig. Weben tájékoztatnak A Microsoft abból indul ki, hogy eleget tesz a hasonló telepítési eljárásokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének, ha egy külön weboldalt nyit, ahol a felhasználók utánanézhetnek, az utóbbi időben vajon mi minden landolt az otthoni gépükön. Ez egy folyamat részét képezi, hiszen a szoftvercég egyre inkább automatizálná a szoftverfrissítéseket. Ami első hallásra kiváló szolgáltatásnak tűnik, a legszorosabban összefügg a felhasználóról, és az általa használt szoftverekről gyűjtött adatok kezelésével. Személyi szám A Windows XP regisztrációja volt az első fecske. Azóta a Windows 2000 frissítési funkciója szintén regisztrációhoz kötött, melynek során az adott számítógépet egyedi rendszámmal, az úgynevezett Globally Unique Identifier- rel (GUID) látják el. A GUID révén a gép tévedhetetlenül azonoKattintás előtt olvasni A frissítés futtatásakor kis ablakban megjelenő, de soha el nem olvasott licencszerződés a következőket közli: Beleegyezését adja, hogy a digitális szerzői jogokkal védett tartalmak és szoftverek (a továbbiakban: biztonsági tartalmak) integritásának védelmében a Microsoft az operációs rendszer komponenseihez automatikusan biztonsági célú frissítéseket töltsön le az Ön számítógépére. Ezek a biztonsági célú frissítések esetleg akadályozni fogják Önt abban, hogy másoljon illetve lejátsszon biztonsági tartalmakat, és más programokat futtasson a gépén. Ha mi ilyen biztonsági frissítést adunk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy egy weboldalon a frissítés céljairól megfelelő tájékoztatást adjunk. sítható marad. A szolgáltatás, ellenőrzés és a felhasználó számára végső soron ellenőrizhetetlen programfrissítések ilyen egymáshoz kötése aggasztja a fogyasztó- védőket, és okoz álmatlan éjszakákat az adatvédelmi szakértőknek. A mindenre kiterjedő boldogító OK megadásával a felhasználó elveszti az ellenőrzést a számítógép felett, és a jövőben meg sem tagadhatja bizonyos programok telepítését. Ez így nem korrekt! A Microsoft konkurensei közül néhánynak rémálomszerű kilátásai vannak, egészen pontosan a Palladium kezdeményezés részleteinek kiszivárgása óta. Hiszen az összefüggő biztonsági megoldás része lenne, hogy a védett számítógépen csak “megbízható”, regisztrált programok futhassanak. Az EU-nak nem tetszik Nyomban felmerül a kérdés, ki dönti majd el, mi a megbízható, és ki kezeli azokat az adatbázisokat, melyek az automatikus frissítés során eldöntik, mi futhat a felhasználó gépén, és mi nem. Hiszen a felhasználó az egyszeri kattintással ahhoz is hozzájárul, hogy bizonyos programok futásának elejét vegyék. Ilyenformán nem véletlen, hogy a brüsszeli kartellszakértők szokatlan gyorsasággal reagáltak. Philip Lowe, az EU legfőbb kartelljo- gi ellenőre már leadott egy figyelmeztető lövést Redmond irányába. Véleménye szerint ugyanis a Microsoftnak hihetően biztosítania kell, hogy a Palladium nem korlátozza a konkurencia jogait. A brit The Register informatikai hírportál találóan kommentálja a Microsoft Media Playerbe csomagolt előretörését. Thomas Greene szerint a Microsoft ironikus módon éppenhogy annak irányába tett lépéseket, hogy az internetet a jelenleginél sokkal kevésbé megbízhatóvá tegye. A médiaszoftver frissítésével adminisztrációs, azaz rendszergazda jogokat szere’z az otthoni PC- n. És a biztonsági telepítéssel a Microsoft éppen hogy első rangú potenciális biztonsági kockázatot teremt, (index) Fájlcserélők, vigyázat! NETVILÁG em volt elég a bírósá- I gokon elért győzeI I lem, valamint a pe- ren kívüli megegye- _____ zések sikere, amelyek következtében Napster és a Kazaa is komoly gondba került; az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) újra támad. A célpontok ezúttal a végfelhasználók. Most persze nem kell pánikszerűen kiirtani gépünkről a Kazaa Media Desktopot, hogy írmagja se maradjon, elég azoknak félni, akik nagyhalnak számítanak fájl- cserélgetők közösségén belül. Ezen a héten a RIAA bejelentette ugyanis, hogy tervezi azoknak az ellenőrzését, akik a legkomolyabb zene és videó-fájl gyűjteménnyel rendelkeznek. Eddig a kiadók nem szívesen vették célba a végfelhasználókat, mert tartottak a lemezvásárlók negatív reakciójától. Most viszont mint végső lehetőség, ezt a megoldást fogják választani, hogy a legnagyobb károkat okozó kalózokat kézre kerítsék. A bejelentés az internetes közösségből - mint az várható volt - óriási felháborodást váltott ki egy nem kevés szkepticizmussal fűszerezve. Mindemellett az internetes fórumok látogatói közül sokan azt gondolják, hogy a lemezkiadók szövetségének ez az első okos döntése ebben az ügyben. Többen is rámutattak: nem a fájlcserélgetést lehetővé tevő és kiszolgáló technológia az üldözendő, hanem azok, akik határt nem ismerve, egyre nagyobb gyűjteményre tesznek szert. „Végre eljött az idő, hogy a valóban bűnös oldal kap pert a nyakáb.” - szólt egy bejegyzés a Slashdot fórumán. Mindezek ellenére az általános vélemény az, hogy a lemezkiadók egy reménytelen harcba vágnak bele. A legnagyobb gyűjtők „levadászása” önmagában nagyon nehezen kivitelezhető feladat - leginkább technikailag -, arról nem is beszélve, hogy ha egy el is tűnik a színről, hamarosan jön egy másik. Súlyosbítja a lemezipar helyzetét, hogy valószínűleg kénytelen lesz emelni a CD-k árát, hiszen a készülődő intézkedések költségeit valamiből fedezni kell. Ezzel pedig, ha lehet, még az eddigieknél is népszerűtlenebbé fognak válni a vásárlók körében, (korridor) Ők sem értik (Képarchívum) WEBAJÁNLÓ SIGN UP TO BE NOTIFIED OF SITE AND CHAPTER UPDATES! BIOS I A| V I B-S. SOAPBOX NAME ! EMAIL I CHAPTER 19 VIEWER DISCRETION http://www.brokensaints.com/ http://www.taobot.com/ A készítők misztikus és interaktív regényt ígértek, tizennyolc éven felülieknek szóló tartalommal. Misztikusnak tényleg misztikus, interaktív - hát nem tudom, ahhoz túl sokat kell várni. Nagyon gyors internet-csatlakozás szükséges. Értékelés: ★★★★ Ezt nevezem interaktív web- ajánlónak! Azonosulnod kell a figurával, amikor belépsz a virtuális dizájnstúdióba, beszélgetned kell az emberekkel, hogy mindenféle kúl szájtokra kapj linkeket. Hogy a grafika mennyire kúl, azt mindenki maga döntse el, némi zenét, vagy legalábbis hanghatásokat azonban belerakhatak volna, (gergő) Értékelés: ★★★★