Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)

2002-07-09 / 157. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 9. KOMMENTÁR Ábel Budapesten TÓTH MIHÁLY A magyarigazolvány alapján igényelt munkavállalási engedélyek szá­ma alulmúlta az összes létező jóslatot. A pártszimpátiáktól mentese­ket is beleértve. Pedig ha van egy paragrafusa a sokat vitatott kedvez­ménytörvénynek, akkor a munkavállalás törvényes kereteinek megte­remtéséről szóló rendelkezés olyan gesztus, amely (főképp Erdély­ben) tízezrek fantáziáját hozta lendületbe. Itt korántsem azokra utalok, akik akár újságíróként, akár politikusként, akár begerjesztett tüntetőként, kliensként vagy kliensecskeként igyekeznek hasznot húzni a határon kívüliek nyomorának enyhítését célzó rendelkezés­ből. Inkább azokra gondolok, akikkel Budapest egyik terén már két évvel a rendszerváltást követően is találkoztam. Mit mondjak, székely atyámfiainak magatartásán nyomát sem leltem annak az önérzetes furfangnak, amelynek megnyilvánulásaival Tamási Áron Ábel-trilógi- ájának minden lapján volt szerencsém találkozhatni. Csak azt tud­nám feledni, ahogy a kőművesmesterek és más reményteli vállalko­zók és újdemokrata naccságák alkudoztak az Erdélyből érkezettek­kel! Azt ugyan nem láttam, hogy fogsorukat is szemügyre vették vol­na, de ezen az egy műveleten kívül a gyermekkori olvasmányaimból ismert rabszolgavásároknak számos kelléke megjelenítődött. Hacsak ennek az egy jelenségnek a felszámolásához járulna hozzá a kedvezménytörvény, a törekvés már akkor se lenne hiábavaló. Sajnos, olyan hírek érkeztek, amelyek szerint mindössze néhány tucatnyi a magyarigazolvány alapján kiváltott munkavállalási szer­ződések száma. Két oka lehet az érdeklődés pangásának. Az egyi­ket nyomban „kipipálhatjuk”; Romániában nem következett be gazdasági csoda, a munkaerő iránti kereslet ma sem élénkebb a ta­valyinál vagy az öt évvel ezelőttinél. Félő, hogy némely magyaror­szági városok félreeső terein reggelenként ma is hasonló módon fo­lyik a határokon túlról érkezett munkaerő mustrája, mint hajdan. Aligha a munkaerejüket kínálók hibáztathatok, hogy foglalkoztatá­suk nem a törvény által szorgalmazott módon történik, hanem mint eddig is mindig: a formaságok teljes mellőzésével. Az előírá­sos foglalkoztatás ugyanis adminisztrálást igényel, és - többletki­adással jár. Akit a hivatalnál bejelentenek, azután társadalombizto­sításijárulékot is kell fizetni. A törvény vonatkozó paragrafusának megfogalmazói sok mindent figyelembe vettek. Felmérték, hogy Erdélyből, Kárpátaljáról és esetleg Szlovákiából hányán ajánlják fel munkaerejüket. Azt azonban nem vették számításba, milyen tulaj­donságai vannak az eredeti tőkefelhalmozással foglalkozó vállal­kozónak, aki nemzeti gerjedelmében hajlandó 500 forintért kokár­dát venni, még arra is hajlandó, hogy székely emberrel kopjafát fa- ragtasson a kertjébe. A kezdő magyar kapitalista azonban - a világ minden kezdő kapitalistájához hasonlóan - csak akkor nyúl mé­lyebben is a bukszájába, ha nagyon rákényszerítik. JEGYZET Vezetékes csoda MOLNÁR IVÁN Szlovákiában is megtörtént a csoda. Politikai kultúrában ugyan még nem vetekedhetünk a fejlett nyugattal, ám a cégkultúra az elmúlt héten mérföldekkel lé­pett előre. A Szlovák Távközlési Vállalat olyan tettre szánta el ma­gát, amüyenre eddig csak a japán és nyugat-európai cégtörténet­ben találhattunk példákat. Az ügy látszólag ártatlanul in­dult. Pénteken este váratlanul el­hallgatott a telefonkészülékünk, az a vezetékes fajta, amelynek a bérléséért havonta többet fize­tünk, mint amennyit eltelefoná­lunk. Mivel a hibát a társaság képtelen a központból felismerni - vagy ha képes is rá, jól titkolja -, másnap a szomszédtól vol­tunk kénytelenek felhívni őket, jöjjenek ki, és nézzék meg, mi történt a készülékünkkel. A köz­pont selymes hangú telefonos kisasszonya sajnálatát fejezi ki a családnak, jelenleg azonban sen­kit sem tudnak küldeni. Megígé­ri, hogy hétfőn azonnal megje­lennek, amint tudnak, ehhez azonban valakinek otthon kell lennie. A családi ítélőszék dönté­se az anyósra esik, akinek emiatt ugyan szabadságot kell kivennie, de ez a legkevesebb, amit a csa­ládért megtehet. Kényszersza­badsága azonban hiábavalónak tűnt, hiszen a szerelők késő dél­után sem jelentek meg. Késő este aztán, három nap után, váratla­nul megszólalt a telefon. Ugyan­az a bájos csevegő hang tudatta velünk, hogy a telefon meg lett javítva, a hiba náluk volt, ezért az illetékesekkel szemben hama­rosan levonják a következmé­nyeket is. Az ügy a Szlovák Távközlési Vállalat szerdai közgyűlésén te­tőzött, amikor a cég elnökét, Ladislav Mikust, saját kérésére visszahívták tisztségéből. A tár­saság ideiglenesen megbízott elnöke ezt követően megígérte, hogy a jövőben még jobban odafigyelnek az ügyfelekre. Ja, a Deutsche Telekom nemcsak német szakembereket, hanem német üzletpolitikát is magával hozott Szlovákiába. Anyósom emiatt nem áll be a „vezetékese­ket” elhagyó ügyfelek több ez­res táborába. Legalábbis ebben a hónapban még nem. WWW.UJSZO.COM Ad: Kartalanítás ♦ Több ilyen újságírói véle­ményt szeretnék olvasni. Fred ♦ Csatlakozom! zzz ♦ Szilvássy József kommentár­jával alapvetően egyetértek! A magyar egyetem ügyét is elké­pesztő nyegleséggel és felelőt­lenséggel kezelték az MKP ve­zérpolitikusai. Erre már évekkel ezelőtt rámutatott a belgiumi magyar lobbi. Akkoriban azon­ban még a jelenleg Szilvássy Jó­zsef főszerkesztő által vezetett újság sem igen figyelt fel tevé­kenységünkre, viszont szívesen szót adott azoknak, akik sablo­nos mondatokkal megpróbáltak bennünket lebunkózni. Termé­szetesen a mindenkori magyar külpolitika is nekik adott igazat, mert ugyebár a felvidéki ma­gyar közösség legitim képvise­lője az MKP. Slussz! A politikai monopólium ezúttal is káros­nak bizonyult. Még csak annyit, hogy a belgiumi magyar lobbi a kérdést számtalan alkalommal felvetette nemzetközi fórumo­kon, de az MKP-tól soha sem kaptunk segítséget. Nádasdi István A közölt vélemények nem fel­tétlenül tükrözik az Új Szó ál­láspontját.- Mától két hétig én is semmittevéssel múlatom az időt, akárcsak sok honatya egész évben a parlamentben! (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ SME Kedden belépett a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomba, szom­baton már a választási lista 33. he­lyére került Diana Dubovská. Egye­bek mellett a lapnak adott nyilat­kozatában szólt a Jozef Majskyval kötött házasságáról is, amely sze­rinte átment bizonyos folyamaton, és eljutott olyan szintre, ahol már nem lehet rózsaszín szemüvegen át nézni a világot. Dubovská szerint a külföldi politikusok nem azt mond­ták, hogy nem lehet Vladimír Meciarral együtt dolgozni, csupán azt, hogy nehezebben. NÁRODNÁ OBRODA Csalódását fejezte ki a lapnak adott interjúban Ivan Gasparovic, mert nem került a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom választási listájára. Vladimír Meciar egykori jobbkeze leszögezte: nem távozik a pártból, ám valószínűleg vissza­tér korábbi munkahelyére, a Komensky Egyetem jogi karára. Ivan Gasparovic szerint csupán ka­mu, hogy az Európai Parlament képviselőjének akarják megtenni. Napjainkban talán egykori legendák és mítoszok is szolgálhatnak bölcs ösztönzésekkel és hasznos tanácsokkal Az ünnep fénykörein belül és tül A bűnügyi nyomozó helyze­téhez hasonló kényszerpá­lyán mozog a kora középko­ri viszonyok feltárásával fog­lalkozó történészkutató. Igyekezetében mindkettő szembetalálja magát a bizo­nyító erejű tények fogyaté­kosságával. S ennélfogva mindkettő kiváltképp kísér­tést érezhet arra, hogy bizo­nyítottnak vélt állításokhoz újabb előfeltételezések lán­colatát fűzze. KISS JÓZSEF Nem kifejezetten e szakmai mód­szertani ártalom okán szólított meg - Cirill és Metód napja alkal­mából - szaktörténészeket a két cseh tekintélyes sajtóorgánum: a konzervatív polgári Lidové no- viny és a baloldali Právo. A szer­kesztőségi szándék egyértelműen arra irányult, hogy a hozzáértő megkérdezettek rávilágítsanak a Cirill és Metód-hagyománykört övező mítoszok megideologizálá- sára, illetve ideológiai indíttatású konstrukciók mítosszá válására. Jiíí Sláma professzor, a prágai Károly Egyetem Ókor- és Korakö­zépkor-kutató Intézetének igaz­gatója, valamint Dusán Trestík kandidátus, a Középkori Kutatá­sok Központjának igazgatója mél­tatta a szaloniki testvérek hitbuz- galmi fáradozását, melynek nyo­mán több mint kétszáz pap és dia­kónus folytathatott ószláv egyhá­zi szertartásokat a keleti frank bi­rodalom határvidékén kialakult morva fejedelemség, Nagymorá- via területén. A szláv nyelvű litur­gia pápai jóváhagyása végül is olyan kiváltságnak számított, amivel csak a latin, a görög és a héber nyelv rendelkezett. Az egy­házi ószláv írásbeliség megterem­tésnek egyetemes művelődéstör­téneti jelentőségével és súlyával kapcsolatban azonban a két törté­nész a korabeli társadalmi-politi­kai összefüggésekbe ágyazódó ár­nyaltságot követelve üzen hadat a mítoszokká merevedett értékelé­seknek. Ilyennek tekintik a már közkeletűvé vált állítást: a morva fejedelem Rastislav azért fordult a bizánci császárhoz: küldjön or­szágába a nép nyelvén értő misz- szionáriusokat, minthogy a szer­tartások latinul folynak. Az ok azonban ennél - mai divatos kife­jezéssel élve - jóval pragmatiku- sabb volt. A passaui püspököt, aki egyházi fennhatóságot gyakorolt a morva fejedelemség fölött, gu­taütés érte, képtelen volt ellátni teendőit, püspöksége gazdasági­lag lezüllött, a hitélet elsorvadt: nem szenteltek fel újabb templo­mokat, elmaradtak a keresztelé­sek. Rastislav döntésében - minek előtte a pápa nem válaszolt leve­lére - tehát nem valamiféle, a köznép javát szolgáló gondosko­dás és a nyelvtisztelet játszott közre, hanem az államszervezet kiépítésében és fenntartásában nélkülözhetetlen egyház szerepé­Ezt a koncepciót követ­ték aztán a 10. század­ban az új államok... nek biztosítása. Sőt ezen túlme­nően a hatalmi érdek: Nagy- morávia helyzetének megerősíté­se, hogy kiszabadulhasson a kele­ti frank birodalomtól való függő­ségből. Csakhogy III. Mihály nem püspököt küldött Nagymo- ráviába, hanem csupán egy misz- szionáriusi küldetést teljesítő testvérpárt. Az, hogy ismerték a Szaloniki környéki szláv tájszó­lást, nem volt meghatározó szem­pont, inkább csak egyféle ráadás: a nép nyelvét használták mind a római, mind a bizánci papok. Az egyházi ószláv hagyományok­nak a korabeli körülményeket és időbeli maghatározottságokat el­homályosító értelmezésére rámu­tatva Trestík doktor olyan kon­cepciók hatására utalt, amelyek a szláv népek szövetségét hirdető 19. századi eszmékben gyökerez­nek. Ezek szerint a morvaföldi ószláv szertartásrend a nyugati kulturális értékekkel szembeni el­lenállásként jött létre, hagyo­mányként pedig a Nyugat és Kelet közötti hídszerep betöltésére lett hivatott. Politikailag - írja a szer­ző - ez az irányzat jutott kifeje­zésre Benesnek a Sztálinnal kö­tött szövetségében is, szellemileg pedig a Nejedly-féle, a szaktudo­mányos követelménnyé emelt úgynevezett neoszlavizmusban öltött testet. Innen eredt a két bi­zánci misszionárius megbízatásá­nak olyan beállítása is, hogy Mor­vaföldre a kereszténységnek vala­miféle keleti új hajtását hozták magukkal, és Nagymorávia vá­laszúihoz érkezett: Kelethez vagy Nyugathoz csatlakozik-e. A való­ságban a szertartásrendben csak annyi változott, hogy a latin he­lyett az ószláv nyelv érvényesült - egy ideig, mert később a latin újra felülkerekedett. A műveltség és a hitterjesztés, kiváltképp a pap­képzés viszont Trestík doktor sze­rint valóban politikai jelentőségű­vé vált, megalapozta Svátopluk uralkodása idején az önálló morá- viai érsekség létrehozását, mint­hogy sikerült elérni a pápánál Metód érsekké szentelését, sőt pápai oltalomba vételét. Ezzel elérte Nagymoráviának mint önálló, a többi keresztény ál­lammal egyenrangú országnak a „nemzetközi” elismerését. Olyan politikai recept volt ez, mely túl­élte Nagymorávia megszűnését is. Ezt a koncepciót követték aztán a 10. században az új közép-euró­pai államok... Ezeken az alapokon alakult ki a 10. század körüli Kö- zép-Európának az az arculata, amely máig megmaradt. Trestík doktor ehhez még nyomatékosan hozzátette: „Tulajdonképpen nem a két bizánci érdemelne államün­nepet, hanem a realista szemléle­tű államférfi, Svátopluk.” Egyház, hitélet és államszervezés összefonódásának ilyetén értel­mezése, mely szem előtt tarja az alkotóelemek sajátszerűségeit is - rangsorolva azokat a korabeli ál­lapotok és a hagyományápolás összefüggésrendszerében - nyil­ván vitát vált ki a cseh és szlovák szaktörténészek körében. Maga az államünnep azonban az idén mind Szlovákiában, mind Morvaországban erősen egyházi jelleget öltött: szentmisék, temp­lomszentelések és szoboravatá­sok kísérték. A szlovákiai lapok pedig, a magát népújságként meghatározó Novy deft című na­pilapon kívül, mely valójában a Demokratikus Szlovákiáért Moz­galom szócsöve, mintha csak megfeledkeztek volna az ünnepi hagyományidézésről. Az említett lap hasábjain viszont a csehorszá­gi szóban forgó sajtóbeli megem­Nem a két bizánci érde­melne államünnepet, hanem Svátopluk. lékezéshez képest az író és publi­cista Milan Ferko okította vagy in­kább kárhoztatta a szlovák törté­nészeket (velük egyetemben egyes politikusokat is), egyene­sen nemzetárulóknak nevezve őket. A szerző írásában természe­tesen a Cirill és Metód-szobor- együttes komáromi felállítása kö­rüli viszályra is kitért, hallgatva arról, hogy ezek mögül visszakö­szönnek a foglaláselméletek poli­tikai-ideológiai felhangjai: ki volt itt hamarabb Közép-Európában? Ilyenkor óhatatlanul felidéződ­nek a Honfoglalás című nagysza­bású magyar film jelenetei, mely­ben a magyar fejedelem valahol az Al-Duna környékén archaikus, de őseink korabeli nyelvezetétől ugyancsak messze álló magyar­sággal bocsátja útjára a bizánci hittérítőt, valahogy imigyen: „Vidd hírül az szlávoknak, hogy ott az kies tájon békességben aka­runk együtt élni velük.” íme, ta­lán napjaink kölcsönös kizáróla­gosságot és gyűlölködést nem nélkülöző világában egykori le­gendák, sőt mítoszok is - mai csúsztatások révén - szolgálhat­nak bölcs tanácsokkal. LEVÉLBONTÁS Csodálkozom, hogy nem unják Nem tudtam, sírjak-e vagy neves­sek, amikor elolvastam az újságban, hogy egyes politikusa­ink átírnák még az imakönyvün­ket is, nehogy a magyar hívek el­énekelhessék templomaikban a magyar himnuszt. Hogy mire nem lennének képesek? Megint sikerült meglepniük, pedig min­dig is tudtam, hogy gátlástala­nok, ha rólunk, magyar kisebb­ségről van szó. Minden lehetősé­get megragadnak, s egyre gyak­rabban kerül terítékre a „magyar kártya”. Csodálkozom, hogy még nem unják, mindig ugyanazt ját­szani. Mikor fognak már úgy viszonyul­ni hozzánk, hogy úgy érezzük, OTTHON vagyunk szülőföldün­kön, őseink hagyatékán? Mikor lesznek jogaink, nem csak köte­lességeink? Mikor leszünk egyen­rangú polgárai Szlovákiának? Szerintem akkor, ha majd nem nemzetiségük, hanem tetteik alapján ítélik meg a polgárokat, majd ha felnőnek a demokráciá­hoz ők is. Egyebek között ijesztgették már gyermekeinket alternatív iskolá­val, elvették helységnévtábláin­kat, gátlástalan tervezeteket akartak jóváhagyatni a státustör­vénnyel kapcsolatban. Most pe­dig a magyar híveket és papjain­*. 189$ WMMWtWMli kát akarják megfélemlíteni, csak azért, hogy ezáltal több szava­zathoz jussanak. Ez minden, csak nem emberi cselekedet. Ebben a térségben a legtöbb magyar és szlovák békében él egymással. Példát vehetnének róluk egyes politikusaink emberszeretetből. Talán nem is kell hozzá az a fene sok iskola. Elég, ha van valaki­nek érzéke és egy kis akarata hozzá. Ruhás Teréz Vágfüzes alpolgármestere

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom