Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-25 / 146. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 25. KOMMENTÁR Mekkora csomag lesz? PÁKOZDI GERTRÚD Miközben az egyszerű választópolgárok a parlamenti és parlamenten kívüli pártok egész országot elárasztó óriásplakátjainak vélt költségein morfondíroznak, gazdasági elemzők már a választások utáni megszorító intézkedések várható csomagját próbálják becsempészni a köztudatba. Ez állítólag jóval könnyebb lesz az 1999- ben kapottnál, vagyis a gazdasági megszorítások terhei elviselhetőbbek lesznek a három évvel ezelőttieknél. Már-már megnyuga- tó a hír. Hiszen arról szól, a háztartások számára várhatóan „csak” 20, nem pedig 35 százalékkal drágul a gáz és villany. Ha eltekintünk a nyugati és a szlovákiai keresetek arányától, a vezetékes telefon használatának esetleges drágítása ellen sem tiltakozhatnánk különösebben, hiszen még mindig csak a felét fizetjük az ilyen szolgáltatásért, mint amennyit az uniós tagállamokban fizetnek. Nem kizárt a vízdíjak emelése, a szociális járadékok csökkentése sem. És emlegetik, redukálják az államigazgatásban dolgozók számát. De ne rontsuk előre a kedvünket, egyelőre az a nagy kérdés, az őszi választásokat követően ki alakíthat kormányt. Kétségtelen, hogy bár az új kormány korántsem kifogástalan állapotú gazdaságot talál majd felállásakor, nyilvánvalóan más helyzetben kell megszorító döntést hoznia, mint az 1998-as választások után alakult kormánykoalíciónak kellett. Megkezdődtek a reformok, konszolidált helyzetbe kerültek a bankok. Ivan Miklós, aki egyelőre belülről látja az államkasszát, például úgy véli, a gazdaság gyorsabb növekedésének köszönhetően nőnek majd a költségvetési bevételek, ezért nem lenne szükség drámai megszorításokra. ígérget az ANO és a Smer is: mindkét párt állítja, hogy főképp az államigazgatás olcsóbbá tételével, nem pedig a lakosság terheinek növelésével csökkentené a költségvetési hiányt. Tény, hogy kormánykívüliként könnyű ígéretet tenni az államigazgatási költségek leszorítására éppúgy, mint a reálkeresetek megkétszerezésére. A pillanatnyüag ellenzéki pártot esetleges kormányra kerülését követően feltehetően négy év múlva számoltatja el a választópolgár, addig meg annyi minden megmagyarázható. Ezért nagyobb a valószínűsége annak, hogy bár az ősszel alakítson kormányt bármely párt, azoknak a gazdasági elemzőknek lesz igazuk, akik szerint a lakosság jövőre sem mentesül a drágulástól. Legyen vigasz, hogy talán mérsékelt lesz. Persze, a legjobb hír az lenne, hogy az ősszel megalakuló kormány haladéktalanul belevág az állam- igazgatási költségek érezhető lefaragásába. Csakhogy félő, az ilyen lépésre még jó ideig nem lesz meg a politikai akarat. JEGYZET Átverős utaskísérők MOLNÁR IVÁN Negyvenfokos hőség, perzselő nap, porvihar-valahol Törökország déli részén, 2002 nyarán. Autóbuszunk csökönyös öszvér módjára cammog az autópályán araszoló kocsisorban, a légkondicionálás a lehető legmagasabb üzemmódba kapcsolva, mégis fulladozunk a hőségtől és egy idő után az izzadságszagtól is. Mégsem panaszkodunk, hiszen az út mindenért kárpótol. A busz utasai egy ismert szlovákiai utazási iroda ügyfeleiként a közeli Alanyában nyaralnak, és most a hatórányi autóútra található Pa- mukkale mészkőcsodájához és a közelében található festői, római kori amfiteátrumhoz tartanak. Fejenként potom harminc euróért, vagyis mintegy 1400 koronáért. A választható kirándulásokat az utazási iroda természetesen az útért befizetett összegen felül szedi be, és az utasokkal a megérkezésüket követő pár órán belül kifizetteti. Többségüknek így nincs ideje arra, hogy felméije a helyi utazási irodák ajánlatát, amely 10 euróval olcsóbb. Igaz, német és angol idegenvezetőket adnak az utasok mellé, a szlovák utaskísérők teljesítményét tekintve azonban néha azt kívánjuk, bárcsak ne is értenénk, amit mondanak. A harminc év körüli, egyébként „optimista“ vezetőnk most épp ötödször mondja el, hogy Törökországnak hány lakosa van, és hogy a lakosok többsége az iszlám hitet vallja. Az úti célról csak annyit, hogy a világ egyik csodája, meg hogy szép. Előadását így valószínűleg minden gyengén látó értékelné. Az igazi hideg zuhany azonban a hatórás buszozást követően érkezik, amikor bejelenti, hogy a csodában csak egy órát gyönyörködhetünk, mivel visszafelé még meg kell állnunk egy szőnyegboltban, egy ékszerboltban és - desszertként - egy textilboltban is. A két előbbit még tekinthetjük helyi jellegzetességnek, az utóbbi azonban már inkább csak az utaskísérő egyéni pénzszerzési akciójának tűnik, amelyhez a kiszolgáltatott turistákat veszik igénybe, akik a sok bóvli láttán leginkább csak dühönghetnek. Ugyanis gyaníthatóan itt csak az utaskísérő jár jól, aki nyilván nem ingyen vezérli ide a gyanútlan turistákat. WWW.UJSZO.COM Ad: Ilyen bírókkal Korea világbajnok lehet ♦ Spanyolország-Dél-Korea 2:0! Ez lett volna igazságos végeredmény. Zoltán ♦ Szerintem a bírók rengeteget tévednek. Valóban csak a videofelvételek adnak pontos információt a történésekről. Be kell. vezetni a fociban is az események visszajátszását, mint a jégkorongmérkőzéseken, s ezek után mindenki befoghatja a száját. Például a Németor- szág-USA meccsen látott keze- zés a gólvonalon. EB ♦ A csalás nyüvánvaló, ezért jelölt a FIFA fejlődő országokbeli bírókat. Rajtuk bárki elverheti a port nyugodtan, sőt, lehet, hogy még el is tiltják őket, de az eredmény MINDIG MARAD. Hiába no, a hazai pálya mindig lejt egy csöppet... Nyopi ♦ Nem egy csöppet lejt a hazai pálya Dél-Koreában. A spanyol-koreai mérkőzésen nyújtott bírói teljesítményéért egy falusi meccsen megnyúznák a játékvezetőt a vendégek. Az egész a korrupt Blatter hálája azért, mert az ázsiaiak tartották meg a posztján a vb előtt pár nappal. Hányinger. Remélem, a szívós iparosok, a németek kiütik a hazaiakat. Akkor is csak Brazília!!! Drukker A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik az Új Szó álláspontját. Én kimondottan örülök a foci-világbajnokságnak, mert azóta a férjem nem az anyámat, hanem a bírókat szidja! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA „A szlovákiai politikai paletta nem meciari részének optimizmusát le- lohasztotta a csehországi lakosság alig 58 százalékos részvétele a választásokon” - írja a Národná obro- da. Ez a tény ugyanis a lap szerint semmi jóval nem kecsegtet. „A körülbelül hasonlóan alacsony részvételi aránynak és több párt esedeges választási bukásának összjátéka folytán ugyanis a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - hűséges szavazóinak gyakorlatilag változatlan, nagyjából egymilliós táborával - a parlamenti mandátumok több mint a felét is megszerezheti, és egyszínű kormányt alakíthat. Ilyen esetben nem is kellene meghívóra vámunk az Észak-atlanti Szövetségtől” - véli a napilap. Cikkírója szerint ha a részvétel nem éri el a 70-75 százalékot, Vladimír Meciart, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnökét nem lehet majd politikailag nyugdíjazni. „Szlovákia pedig nem kerülhet be a NATO-ba és az Európai Unióba sem” - szögezi le a Národná obroda. Benes egyik legnagyobb politikai ellenfele volt, életútja egyszerre érinti a monarchiabeli szlovák és magyar históriát Hodza: akit el akartak felejteni Pontosan egy esztendeje, tavalyjúniusban zsúfolásig megtelt a budapesti Szlovák Intézet nagyterme. Az igazgató, Karol Wlachovsky ezúttal is bizonyította, hogy pontosan érzékeli a szlovák és a magyar értelmiség igényeit. E. FEHÉR PÁL Mert cseh, szlovák és magyar történészek, érdeklődők éppen Milan Hodza izgalmas életútját követhették nyomon, amely egyszerre érinti a monarchiabeli szlovák és magyar históriát s a Csehszlovák Köztársaság húsz évét. És az is érzékelhető volt, hogy Hodzát a szlovák múlt kiemelkedő személyiségeként értékelik, noha a halála óta eltelt csaknem hat évtizedben minden lehetségest megtettek azért, hogy nevét, politikai életművét elfelejtessék. Amikor a háború befejezése után a cseh- szlovák emigráció hazatért, még friss volt a gyász. Hodza - úgy is, mint a München előtti utolsó csehszlovák miniszterelnök - 1944 júniusában hunyt el az Egyesült Államokban, ám Eduard Benes, a régiúj köztársasági elnök nem feledhette, hogy Hodza, kivált az emigrációban, egyik legnagyobb politikai ellenfele volt. (Azt a tényt viszont feledni tudta, hogy államfővé történt 1935-ös megválasztását jelentős részben Hod- zának is köszönhette, aki a Csehszlovák Köztársaság első szlovák miniszterelnökeként híven követte a leköszönt elnök, az idős Tomás Garrigue Masaryk akaratát.) Benes és Hodza között három kérdésben volt kibékíthetetlen az ellentét. Az első ellentét röviden summázható: Hodza nem fogadta el az egységes csehszlovák nemzet elméletét. Bonyolultabb a másik ellentét... Hodza végzetes tévedésnek tartotta, hogy Benes túlságosan messzire ment el a Sztálinnal kötött szövetségben. Attól tartott, hogy a szovjetek egyelőre meghagyták Benes illúzióit Csehszlovákia viszonylagos függetlenségé- re vonatkozólag, és ebben az illúzióban Benessel osztoztak a nyugati nagyhatalmak, de Sztálin előbb-utóbb lenyeli egész Közép- Európát, az ott levő kisállamokat pedig vazallusaivá silányítja. (Erről a problémáról különben emlékiratban tájékoztatta az amerikai kormányzatot, amely azonban nem figyelt rá, de nem azért, mintha bízott volna Moszkvában, hanem a kérdést nem tartotta eléggé súlyosnak ahhoz, hogy Roosevelt vitába szálljon miatta Sztálinnal vagy akár csak Benessel.) Hodza nem értett egyet azzal sem, hogy a háború előtti Csehszlovákia nemzetiségi problémáit a kitelepítésekkel lehet vagy kell megoldani. Ez a szörnyű elképzelés azonban a háború utáni európai rendezés egyik sarkalatos kérdése lett. Nem hiába foglalkozott a problémával a nagyhatalmak potsdami konferenciája, amely aztán a végső döntést meghozta, s nem csupán Csehszlovákia, hanem Lengyelország és Magyarország vonatkozásában is, aztán elvi szintre emelték mint a nemzetiségi kérdések egyik lehetséges és mindenképpen praktikus megoldását; s így lettek áldozatai a szlovákiai magyarok. Müan Hodza egy közép-európai szövetségi államot képzelt el. Kossuth emigrációs tervére is hivatkozva és Jászi Oszkár elméletét némiképpen elfogadva, vele mindenesetre tanácskozva is, amikor tervét összeállította. 1944-ben jelent meg a terv angolul, Londonban. Szlovákul 1997-ben adta ki a Kalligram. Jegyezzük meg: az idő akkor nem kedvezett az ilyen plá- numoknak. A győztes is, a vesztesek is kevéssé voltak érdekeltek Milan Hodza egy középeurópai szövetségi államot képzelt el. abban, hogy a jövőt mérlegeljék. Még tartott a háború, s a háború a lelkekben 1945 után is folytatódott. Ám azt azért meg kell említenünk, hogy az Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillag a há- 'ború idején rokonszenwel ismertette Hodza művét. Bonyolult lett volna az államszövetség, nem valószínű, hogy kibírta volna ez az elmélet a gyakorlat próbáját, de a lényege mindenképpen vonzó: az egy területen élő minden nemzet teljes egyenjogúságát kell biztosítani, s a közös kérdéseket nagyjából olyan módon kezelték volna, mint most az Európai Unióban teszik. Ám 1944-ben erre Közép-Eu- rópa éretlen volt. Erősebb volt az átélt szörnyűségek emléke, erősebb volt a leszámolás vágya, erősebb volt az úgynevezett végleges megoldásokba vetett hit... Hodzát e terv megalkotásakor nyilván segítették monarchiabeli tapasztalatai. Ó, aki a budapesti parlament szlovák nemzetiségű képviselője volt, tudta: a valóságos nemzeti egyenjogúságnak melyek a reális feltételei. Akkor a nemzetiségek fejlődésének, szabadságának akadályát mindenekelőtt az osztrák-magyar kiegyezés által létrejött dualisztikus államrendszerben látta. Ezért figyelt fel rá a trónörökös, Ferenc Ferdinánd, és meg is hívta tanácsadói közé. A főherceg és Hodza is tévedett, amikor arra számított, hogy az együttműködés sikeres lehet. Ferenc Ferdinánd azért akarta szétverni a dualizmust, mert gyűlölte a magyarokat és erősíteni kívánta Bécs abszolút hatalmát. Ehhez lett volna eszköz bizonyos (és nagyon korlátozott) nemzetiségijogok megadása, ilyen módon erősítve a többségben levő nem magyar erőket a magyarokkal szemben. Hodza volt talán az egyetlen olyan nagyformátumú szlovák politikus a XX. században, akiben nem élt elfogultság a magyarokkal szemben. Ó nem azért szövetkezett Ferenc Ferdinánddal, mert Bécs túlságos erősödését óhajtotta volna Budapesttel szemben, hanem azért, mert a trónörökös mégiscsak valami reményt nyújtott a nemzetiségieknek, amíg gróf Tisza Istvánnal lehetetlen volt akár tárgyalni is. Hodza elutasította a politikai nemzet koncepciós fogalmát, a monarchiabeli natio hungaricát éppen úgy, mint a Masaryk és Benes alkotta „csehszlovák nemzet” fogalmát. Ezért is gondolta a közép-európai föderációt a nemzetek teljes egyjogúságára építeni. És a harmincas években újabb érvek szóltak az itt élő népek összefogásának szükségessége mellett. Az egyik tézise így hangzott: „Kö- zép-Európa a nyugat-európai civilizáció folytatása.” A másik tétele vitatható, de 1931-ben érthető: „Kelet ott kezdődik, ahol Oroszország. A közép-európai államoknak és nemzeteknek fel kell készülniük Oroszország fejlődésének minden lehetséges irányára. Ha Kö- zép-Európában nem valósul meg ez az együttműködés, ez a szolidaritás, ez azt jelentheti, hogy egy szép napon Oroszország és Németország mint két malomkő őrli majd fel e tájat...” Amit Hodza veszélyként értékelt, az nagyon hamar szomorú valósággá lett. Ami e tételben vitatható, hogy Oroszországot szőröstül-bőröstül keletnek nyilvánította. Hodza érzékelte azonban, hogy a szovjetek internacionalizmusát Sztálin hamarosan az úgynevezett szláv összefogás aprópénzére váltja át, amelyet - különböző okok miatt - egyaránt támogat a kommunista Vladimír Clementis és a tulajdonképpen antikommunista Eduard Benes. Milan Hodza racionalista: „Segítsük Oroszországot, hogy megtalálja saját útját, amely történelmi és lélektani fejlődéséből következik, s keressük mindazokat az intézményes garanciákat, amelyek biztosítják a nagy és kis demokratikus államok független útját.” Hodza nem csak az orosz politikával szemben fogalmazott keményen. Még miniszterelnökként 1935-ben a szudétanémetek vezetőivel tárgyalva kijelentette: „A szudétanémet párt vezetői a totalitarizmus nyelvén szóltak. Ezen a nyelven a csehszlovák demokrácia nem ért. Tessék a demokrácia nyelvén megszólalni, akkor meg tudunk egyezni...” Ezért volt feledésre ítélve Milan Hodza évtizedeken át. Eubomír Lipták, a kiváló szlovák történész úgy ítéli meg Hodza politikai örökségét, hogy ugyan a politikus konzervatívnak, mi több, „konzervatív demokratának” tartotta magát, de inkább amolyan „harmadik utat” képviselt a jobb- és a baloldal között. Politikai programja a nagybirtok kérdésében, az oktatásügy reformját illetően, a nemzetiség] kérdés kezelésében lényegében £ baloldal követeléseivel egyezeti meg. Viszont idegenkedett a radi kális baloldaltól, a cseh és a szlo vák kommunistáktól éppen úgy mint Hlinkától és ludákjaitól. Elképzelhető, hogy Milan Hodzí hamvai hazatérésének nemcsal kegyeleti okai .vannak. Talán élet műve hatással lehet a Szlovákia demokrácia fejlődésére. Ahogyai Bibó István műve hatott és hat; magyar demokrácia izmosodásé ra, ha nem is a kívánatos mérték ben. Csütörtöktől néhai neje mellett nyugodhat (TASR-felvéte
