Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-20 / 142. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 20. TÉMA: NÁDSZEG Az egészséges embernek száz kívánsága van, a betegnek csak egy, hogy egészséges legyen Csalogat a vízpart A V4-ek a fogyatékos gyermekekért Juhos Ferenc: „Az Új Szó külön standot kap, ahol a lap munkatársai ta­lálkozhatnak az olvasókkal." (A szerző felvételei) Június 23-án, vasárnap Nád­szegen folytatódik a hagyo­mány: a helyi sportpályán találkoznak a visegrádi né­gyek politikusai és több ezer érdeklődő, hogy részvéte­lükkel hozzájáruljanak a fo­gyatékos gyermekek megse­gítéséhez. Ennek a szép ha­gyománynak a kezdeteiről és az eddigi tapasztalatokról beszélgettünk a rendezvény szervezőjével, Juhos Ferenc nádszegi polgármesterrel. GAÁL LÁSZLÓ Először 1998-ban fogant meg a gondolat, hogyan lehetne egy jó­tékonysági akciót szervezni és ar­ra a politikusokat is idecsalogat­ni. Az akkori ellenzéket szólítot­tuk meg, köztük a Magyar Koalí­ció Pártját, az SDK-t, az SOP-t, a Markíza televíziót, valamint a he­lyi öregfiúk futballcsapatát. Min­denki elfogadta a meghívást. Re­méltem, hogy a rendezvénynek folytatása lesz, és a következő év­ben az akkori ellenzéki politiku­sok már mint miniszterek jelen­nek meg a nádszegi focipályán. A vágyam teljesült, és a második éven hasonló felállásban, de már miniszteri funkcióban jöttek el a politikusok a jótékonysági sport­napra. Tudni kell, hogy ennek a rendezvénynek a tiszta bevételét a pozsonyi Mokrohájska utcai gyermekotthonnak juttatjuk. A harmadik évben gondoltunk egy nagyot és a sportnapra a magyar parlament focicsapatát is meghív­tuk, így 2000-ben már nemzetkö­zi jótékonysági napként jegyez­hettük be az eseményt. Olyan ne­ves személyiségeket fogadhat­tunk itt, akikkel azelőtt Nádsze­gen még nem talákozhattunk, többek között Puhl Sándort, aki a döntő mérkőzést vezette. A Mok­rohájska utcai gyerekek is műsort adtak. Az esemény lényege, hogy az embereket közel hozza egy­máshoz, tekintet nélkül arra, hogy magyarok vagy szlovákok, kormánypártiak vagy ellenzéki­ek. A nap mottója: Az egészséges embernek száz kívánsága van, a betegnek csak egy, hogy egészsé­ges legyen. 2001-ben már a viseg­rádi négyek jegyében szerettük volna megtartani a találkozót, de a lengyel csapat az ottani válasz­tások miatt nem tudott eljönni, Lengyelországot a nagykövetség képviselte. Tavaly a szervezésbe is újat tudtunk hozni, egész nap két színpadon zajlottak az esemé­nyek. Volt kultúra, boksz, ének, zene. Aki eljött ide, biztosan tu­dott szórakozni. Itt volt a minisz­terelnök, a házelnök, több minisz­ter, és egy község életében egy ilyen esemény meghatározó lehet a jövőt illetően. Amikor 1998-ban először rendeztük meg a találko­zót, voltak, akik azt kérdezték, mire jó ez?! Rengeteg függ a kap­csolatok kiépítésétől, és ez a nap arra is szolgál, hogy mind helyi, mind nemzetközi szinten építsük a kapcsolatainkat. Nem szabad el­feledkezni a támogatóinkról sem. Először csak a helyi vállalkozók és a községi önkormányzat támoga­tásával került megrendezésre az esemény, míg tavalyra a támoga­tók száma már meghaladta a 160- at. A tavalyi jótékonysági napon már az idei meghívókat is aláírat­tuk, maga a kormányfő is aláírta, amint a magyar államtitkár is, va­lószínű tehát, hogy el is jönnek. Milyen programot készítettek az idei jótékonysági napra? Szeretnénk, ha legalább olyan színvonalú lenne, mint a tavalyi, persze az emberek mindig jobbra kell törekednie. Ez nem könnyű, hiszen tavaly körülbelül hat-héte­zer ember volt kint a pályán. Amint már említettem, a rendez­vényt a vállalkozók és a helyi ön- kormányzat közösen szervezi és az aznapi tiszta bevételt a Mokrohájs­ka utcai testi fogyatékos gyerekek­nek ajánljuk fel. Idén a nádszegi fogyatékosoknak is juttatunk aján­dékot. Hiszen itt, Nádszegen is vannak olyanok, akik nem a sors kegyeltjei. Nem is az ajándék nagysága a fontos, hanem az, hogy figyelünk rájuk, tudjuk hogy itt vannak közöttünk. Ami a progra­mot illeti, lesz foci, kick box, fel­lépnek a Mokrohájska utcai gyere­kek, de a Magyar Testi Fogyatéko­sok Szövetségének, tánccsoportja is gazdagítja a műsort. A magyar- országi testi fogyatékosok szövet­ségének elnöke, Nébald Rudolf egykori tőrvívó bajnok, és fia, György tőrvívó világbajnok tavaly itt volt Nádszegen, és remél­hetőleg idén is eljönnek. Itt lesz, az olimpiai ezüstérmes sokszoros csehszlovák bajnok párbajtőröző, Loksáné Rácz Katalin Ausztriából, valamint az aranycsapatból Bu- zánszky Jenő és Grosics Gyula, és természetesen Puhl Sándort is vár­juk. Négy ország erős emberei is bemutatkoznak. A tervek szerint szombaton délután ötkor lesz a csapatversenyük, vasárnap pedig bemutatót tartanak - lesz kőgolyó- emelés, vasrúdhajlítás, telefon- könyvtépés. Este Aradszky László lép fel, ez bizonyára a középkor- osztály és az idősebbek számára lesz érdekes, a fiatalok a V-TECH együttes fellépésének örülhetnek. Bemutatót tart a szlovákiai men­tő-szolgálat a hatalmas járművei­vel, remélhetőleg a mentőhelikop­terük is itt lesz Nádszegen. Lesz lovasbemutató és falunézés lovas­fogattal. Újdonságként web-ka- merák lesznek felszerelve a pá­lyán és így az események az inter­neten a www.trstice.sk honlapon is figyelemmel követhetők. A sportnap programja is ezen a wq- boldalon található. A műsort Ka­rol Polák és Szilvássy József, az Új Szó főszerkesztője vezeti, de Ma­gyarországról Pálffy István és Be- decs Tamás is ígérte, hogy bese­gít. Külön standot kap az Új Szó, ahol a lap munkatársai találkoz­hatnak az olvasókkal. A politiku­sok közül remélhetőleg itt lesz­nek azok, akik tavaly és tava­lyelőtt is itt voltak. Bizonyára ér­dekes lesz a Skoda autók bemuta­tója is. Amit nem befolyásolha­tunk az gz időjárás, és éppen et­től függ, hogy mennyien jönnek majd ki a futballpályára. 1998-ban a választások előtt ke­rült sor a találkozóra a politiku­sokkal. Idén is választásokra ké­szülünk. Van köze a rendezvény­nek a választási kampányhoz? Ha azt mondanám, hogy nincs, nyilván akadnának olyanok, aki az ellenkezőjét állítanák. Én 1998- ban azt mondtam, ha nem az itt részt vevő politikusok nyerik a vá­lasztásokat, akkor nem lesz több hasonló akció. Ezt többször nem mondom el ilyen meredeken. Úgy tűnhet, hogy ez a rendezvény is a választási kampány része, de sze­rintem nem szabadna, hogy az le­gyen, mert a jótékonysági napot nem szabad kampánycélokra fel­használni. De itt mindenki el­mondhatja, amit gondol, minden­ki látható lesz, aki számít a szlová­kiai politikai életben. A tavalyi sportnap keretében tették le a szociális és egész­ségügyi központ alapkövét. Ez talán úgy is értelmezhető, mint az előző jótékonysági napok eredménye... A tavalyi rendezvénynek egyik fő pontja a szociális és egészségügyi központ alapkőletétele volt, mert úgy gondoltuk, ez a nap megfe­lelő, hogy a kormányfőt megkér­jük az alapkő letételére és meg­kezdjük egy olyan létesítmény építését, amely az egész környék javát is szolgálni fogja. Akkor a merészebbek azt állították, hogy ebben az esztendőben meg is épül a központ. Most már úgy néz ki, hogy nekik lesz igazuk, hiszen az épület már áll a falu központ­jában és gazdagítani fogja Nád­szeg hírnevét. Remélem, hogy a jövő évi hasonló rendezvényre már a szociális otthon lakói is ki­jöhetnek a sportpályára. Említette, hogy a sportnapon befolyt összegek évről évre nö­vekednek. Elárulja, mennyit si­került összegyűjteni? 1998-ban 21 ezer koronát tudtunk összeszedni, a következő évben 44 ezret, 2000-ben 126 ezer, tavaly pedig 200 ezer korona gyűlt ösz- sze. Ez is bizonyítja, hogy évről évre többen vesznek részt az ese­ményen. Aki itt van, láthatja, hogy a fogyatékos gyerekek milyen kedvvel, milyen életörömmel csi­nálják, amit csinálnak, úgy, aho­gyan azt az egészségesek sem tud­nák. Ez erőmerítés céljából is so­kat jelent. Ön tavaly a hazai focicsapat egyik erőssége volt, egy gólt is lőtt a nádszegiek javára. Netán profiként is űzte valaha ezt a sportot? Profi nem voltam, de sokáig fut­balloztam. Annak idején az iskola­csapattal egészen a kerületi döntő­ig jutottunk. Azután az ifjúsági csapatban játszottam 1980-ig. Még a felnőtt csapatban is fociz­tam két évig, de sajnos egy várat­lan betegség véget vetett a futball- nak. Ezután jó pár esztendeig kö­zelébe sem mentem a futballpályá- nak, mert fájt, hogy csak kívülről nézhetem a játékot. Most az öreg­fiúk csapatában kéthetente rúgjuk a labdát. A futballt, de egyébként is a sportot nagyon szeretem. A NÉGYSZÁZ ÉVES NÁDSZEG Kikeli használni a lehetőségeket A Feketevíz Nádszeg határárban folyik össze a Kis-Dunával, s ennek a község fejlődésében még nagy súlya lehet. Juhos Ferenc polgár- mester is úgy véli, nagyon jó lenne kihasználni a természet adta le­hetőségeket. „Ki kell használni azokat a le­hetőségeket, amelyeket a termé­szet kínál” - mondja a polgármes­ter. Az elképzelések szerint kis üdülőházakkal, játszóterekkel le­hetne a vízparthoz csalogatni az üdülőket. Kapcsolatot kellene te­remteni néhány utazási irodával, amelyek ide irányítanák az üdülni vágyókat, egy-kétnapos progra­mokat tudnának kínálni: Ez akkor működhet majd jól, ha a szolgáltatásokat is megfelelő szín­vonalon kínálják, úgy, hogy az ide látogató turistákból visszajáró vendégek váljanak, akik legköze­lebb az ismerőseiket, rokonaikat is magukkal hozzák, (gl) A Kis-Dunánál PROGRAM 12.15 -13.00 Szlovákia-Ma- gyarország labdarúgó­mérkőzés 13.10 -13.55 Csehor- szág-Lengyelország labdarú­gó-mérkőzés 14.00 -14.30 Himnuszok, ünnepélyes megnyitó 14.45 - 15.30 Focimérkőzés a 3.helyért 15.30 - 20.00 Találkozó az ÚJ SZÓ napilap szer­kesztőivel 15.40 - 16.30 Erős férfiak be­mutató műsora 16.40 -17.30 A testi fogyaté­kos gyermekek fellépése 17.40 -18.25 Futball­mérkőzés az 1.helyért 18.30 -19.15 A V-4 váloga­tott - Nádszeg labdarúgó csa­pata 19.20 -19.45 Kupák átadása, értékelés 19.50 - 20.30 Tombola díjak húzása 20.30 - 21.30 Aradszky Lász­ló fellépése \ nádszegi községháza Nádszeg 1400 lakosú község a Galántai járásban. Fiatal község­nek számít, négyszáz éves múltra tekint vissza. Aki először látogat ide annak a látnivalók közül elsőként talán a neogótikus stí­lusban épült templomot érdemes megtekintenie. A falu múltjáról sokat elárul a régi temető, illetve az emlékművek. A templom előtt látható az első világháborúban elesettek emlékműve, de több ut­cában is található érdekes em­lékmű vagy szobor, például Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszent- jének szobra. Érdemes kimenni a Kis-Duna és a Feketevíz partjára, Nádszegen kiépített halastó van, mellette panzió. A község terüle­tén valaha nagyon sok lápos, ná­das rész, „tócsa” volt, mára csak mutatóba maradt egyetlen tócsa­fenék, egy darab nádassal. Nemrég adták át a faluközpont­ban azt az épületegyüttest, ahol vendéglő, és üzletek várják a lá­togatókat nagyon szép környe­zetben. A községben igyekeznek megtartani a fiatalokat, ennek érdekében folyik a községi bérla­kások építése. Nádszeg testvérte­lepülési kapcsolatokat ápol Bu­dapest XI. kerületével, ennek pol­gármester asszonyát, Juhos Kata­lint és képviselőit is várják a jóté­konysági sportnapra. Hasonló kapcsolatot szeretnének teremteni a Győrtől 12 kilométer­re fekvő, 1400 lelket számláló Kunszigettel. Élénk a kulturális élet is, ismert a falu énekkara, fúvószenekara, a nádszegi Nap Színháznak széles környéken nincs párja. Kéthavon­ta szerveznek előadást budapesti színészekkel, legutóbb Fábry Sándorral találkozhattak itt az érdeklődők. Van a községben gyermekszínjátszó csoport és gyermekénekkar. A Csemadok pedig havonta szervez író-olvasó találkozókat, (gaál) A neogótikus templom Illusztrációs felvétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom