Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-19 / 141. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. Kitekintő Epsomban a királynői tribün a brit lóversenypályák közül a legpazarabb kényelmet, legragyogóbb panorámát nyújtja - ide csak válogatott társaság teheti be a lábát Derbik és a híres angol társasági szezon Az epsomi derbi tribünjén kötelező az elegancia (Reuters-felvétel) Angliában Anna királyné (1702-1714) uralkodása óta számít hivatásos sportnak a lóversenyzés, akkor kezdődtek el a több ló részvételével sorra kerülő futamok, melyek várható eredményére a nézők fogadhattak. R. HAHN VERONIKA A lósport gyors terjedésével, a tenyésztés és lótartás nyereségessé válásával szükségessé vált egy központi irányítótestület létrehozása, amely már 1750-ben meg is történt. A lótenyésztő elit a máig a sport egyik fellegvárának számító Newmarketben jött össze, hogy megalapítsa a Jockey Clubot. A hagyományokra oly nagy súlyt helyező Angliában máig ez a szervezet gyakorol teljes kontrollt a lóversenyzés felett. Nem tartott soká az sem, amíg bizonyos versenyeket a kiválóság abszolút próbatételének nyilvánítottak: 1814 óta létezik az öt „klasszikus” verseny a hároméves paripák számára. Ezen belül is három verseny alkotja az Angol Tripla Koronát (English Triple Crown), amelyen mének és kancák egyaránt indulhatnak: a 2000 guineas, az epsomi derbi és a St. Leger-futam. Az 1000 guineas és az Epsom Oaks a kancák „privilégiuma”. A Londontól mintegy ötven kilométerre található epsomi dűné- ken egy hete megrendezett idei derbi gyökerei 1661-re nyúlnak vissza, amikor az első regisztrált versenyt tartották itt. A máig az egyik legrangosabbnak számító, birtokáról Oaksnak elnevezett futamot 1779-ben vezette be Derby grófja. Saját és barátai kancái vettek részt a sík terepen a másfél mérföldes (2,4 km) versenyen, amely olyan sikeresnek bizonyult, hogy a következő évben mének számára is kiírták. Véletlen, hogy a versenyt így hívják, és nem Sir Charles Bunburyről nevezték el, hiszen a kor két nagy rivális lovas figurája érme feldobásával döntötte el, melyikük adja nevét a sportrendezvénynek. Amikor az évszámokkal dobálózunk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az epsomi derbi megelőzte Amerika függetlenségét, Ausztrália betelepítését vagy a vasút elterjedését. A derbi megnyerése a legnagyobb versenyló-tulajdonos dinasztiák és az éppen legsikeresebb zsokék számára egyaránt az év talán legnagyobb kihívása. Ez a dicsőség azonban több neves zsokét elkerült, az utóbbi évek nagy vesztese például a más futamokon sorozatos sikereket elkönyvelő Frankie Dettori. Négyszer sikerült már az elsőség a versenylótenyésztők közül a jelenlegi Aga Khánnak, a Muzulmán Liga fejének. Éppen most ünnepelte első derbigyőzelmének huszadik évfordulóját, amely a XX. század sokak szerint egyik legemlékezetesebb teljesítményét nyújtó Sher- garhoz fűződött. Az epsomi derbi több mint az angol „klasszikusok” legfontosabbika. A lóverseny egyben a híres angol társasági szezon egyik fő pillére, melynek további elemei: a chelseai virágkiállítás, a glyndebourne-i operaház előadás-sorozata, a londoni Hurlingham Klubban rendezett Louis Vuitton Classic veterána- utó-szépségverseny, a királyi As- cot-lóversenyek, a wimbledoni teniszbajnokság, a Királyi Evezősverseny a Temze-parti Henleyben, a Cartier nemzetközi lovaspólótorna a windsori parkban, a Cowes Hét - az Anglia déli partjainál, Wight szigeténél tartott vitorlás regatta és végül, immár szeptember közepén a Royal Albert Hallban felcsendülő két hónapos Proms-fesztivál záróeseménye, a hazafias hangulatú úgynevezett utolsó koncert, amely egyben az úri társaság visszatérését jelzi vidéki kúriáikból a poros városba. A szezon nem teljesen exkluzív, de távolról sem inkluzív, hiszen az egyes eseményeket részben vagy egészben csak meghívottak látogathatják, leginkább a „korporativ szórakoztatás”, vállalati reprezentáció keretében élvezhetők, és normális fizetésből (például a wimbledoni teniszdöntők) nehezen finanszírozhatók. Több rendezvényen szentírásnak tekinthető „öltözködési kódex” van érvényben. Epsomban a királynői tribün a brit lóversenypályák közül a legpazarabb kényelmet, legragyogóbb panorámát és legfelségesebb vendéglátást nyújtja. Ide a derbinapokon csak az. éves tagsággal rendelkező bérlettulajdonosok, külön meghívottak, versenyló-tulajdonosok, trénerek és néhány „válogatott” protokollvendég teheti be a lábát. Itt az uraknak zsakettet és keménykalapot kell viselniük, míg a hölgyek általában elegáns ruhában, kalappal a fejükön érkeznek. Ezen a napon a többi tribünön és a többi versenynapon valamennyi lelátón a közönség a „sportos elegancia dress code-ját” követi. A jelszó: tilos a jeans, a sortnadrág, a farmeranyagból készült ruházat, az edzőcipő. Epsom Everestként tornyosul a világ és a szigetország többi lóversenye fölé. Mégpedig nemcsak lélegzetelállító megjelenésében, hanem - bár nincs az a dollármennyiség, amennyiért a több száz éves hagyományokat meg lehetne vásárolni - az idén 1,2 millió fontos díjazásával is. A jegyárak tükrözik az epsomi derbi rangját, a legnívósabb királyi futamra a királyi páholyba a kétnapos bérlet 95 fontot kóstál. A verseny első két helyén egyébként az Aidán O’Brien ballydoyle-i méneséhez tartozó két paripa, High Chapparal és Hawk Wing végzett példátlan fölénnyel. Június 18-a és 22-e között, II. Erzsébet trónra lépésének ötvenedik évfordulója alkalmából most első ízben rendezik a szokásos négy helyett öt napon át a világhírű királyi Ascot-lóversenyeket. A mostoha éghajlat alatt élő északi népek szeretik az éttermi és kávéházi életet; időt szakítanak rá, stílust és hangulatot is teremtenek hozzá Oslóban egyáltalán nem bagatell a Bagatelle JUHANI NAGY JÁNOS Drága Skandinávia! - sóhajt fel az északi tájakba szerelmes hazánkfia, s vallomásos megnyilvánulásának valóságtartalma igazán nem vonható kétségbe a Stor- gaten, a Mollergaten, a Torgga- ten és a többi oslói sétáló- és bevásárlóutca kirakati árai láttán. A norvég főváros látnivalóiba belefeledkezett turista, ha megkordul a gyomra, egy Gatekjokken (szó szerint: „utcai konyha”) kínálatával élve üti el éhét. De mert a skandináv nyár rövid, s gyakran eső áztatja, ilyenkor érdemes behúzódni valamely vendégcsalogató kuckó menedékébe. A mostoha éghajlat alatt élő népek, mint ezt Izlandtól Finnországig számtalanszor megtapasztalhattam már, nagyon jól tudnak bent enni. Időt szakítanak rá, stílust is hangulatot teremtenek hozzá, megadják a módját. \ norvég királyság fővárosa a kátéházak és éttermek sokszínű pa- ettája. Végigjárásuk már csak a JŐség zavara miatt is lehetetlen, izer vendéglátóhely, étterem, kisvendéglő, steakhouse, falato- :ó, gyorsbüfé, pizzéria, kávéház, löröző, pub, kocsma, bár, min- lenféle evő- és ivóhely egy alig élmilliós' városban! Egyedül a lezárt hajógyárból ultramodern lménykombináttá átvarázsolt iker Brygge csarnokaiban har- nincöt van belőlük, a Paláét be- ásárlóközpontban pedig tizen- lárom étterem ékelődik a negy- enöt üzlet közé. Szórványosan de-oda bekukkantani nem olcsó riulatság ugyan, de mintha egy tásik Oslót ismerne meg a szem- élődő. lagyománytiszteletből a Grand !afé felkeresésével kezdjük. Ez z intézmény azóta fogalom, ogy Henrik Ibsen 1891-től majd űndennap itt, a Karl Johans gate 1. szám alatt költötte el ebédjét. Törzsasztalát táblácskával jelölik meg.) A kávézókban enni is lehet - az Albertine Café Bar kínálata például az osztrigától a hamburgerig terjed -, s mindegyiknek van valami különlegessége. Az egyik a nevével hökkent meg (Café Sjakk Matt), a másik, a Nemzeti Színházzal szemközti, empire stílusú Theatercafeen azzal, hogy falai között a bécsi kávéházak miliőjét idézi két hegedűs és egy zongorista, a harmadikban (Engebret-Café) brokátfüggönyökkel borított magas ablakok, kecses kanapék és apró asztalkák őrzik a századforduló hangulatát. Kedden és csütörtökön az operaénekeseket képző intézmény növendékei énekelnek az Underwater Pub vendégeinek, míg a Teddy’s Softbar közönsége az ötvenes évek zenéjére nosztalgiázhat. A Parkveienen lévő Kaffe Kopp Kaffe a legnagyobb kávéház Oslóban. Itt minden hatodik csésze ingyenes. Art Deco stílusával lep meg a Café Luxembourg, finom süteményeivel a Café Bacchus a Ha Ulánbátorban is lesz fiskebollert, elmondhatjuk: globalizálódtunk. Dronningens gate-n. A szemmel láthatóan művészek találkahelyévé nemesült Archimboldo asztalánál a királyi palotára nyíló kilátást élvezem, miközben a törzs- közönség szorgos világmegváltással múlatja az időt. A Thorvald Meyers utcán lévő Bar Boca kínálja a legjobb koktélokat a városban, melynek legszebb lányai viszont az Universitetsgaten 26. szám alatt fungáló Barock klubban gyülekeznek. A Vestbanen Café (ahol e sorokat is írtam) személyzete, látván kör- mölésemet, felajánlotta a lokál számítógépét, s vele együtt természetesen azt is, hogy az inetre- neten továbbíthassam cikkemet. Ennél jobban csak az Universitetsgatenen, a Café Amsterdam asztalaira helyezett újságok láttán csodálkoztam el, hogy ejnye már, de sokat változott ez a norvég nyelv - míg meg nem világosodott előttem, hogy itt nemcsak a berendezés stílusa, a tulajdonos és Heineken söre holland, hanem a törzsvendégeknek kikészített napilapok is. Igen: Norvégia, legalábbis bemről nézve, nemzetköziesedik. A viking ősök bejárták a fél világot Kijevtől Amerikáig. Az utódok is megtehetik ezt - anélkül, hogy kitennék a lábukat Oslóból. A lazac és pisztráng honában élre tört a lasagna és pizza. Az utóbbi években gomba módra szaporodtak a külföldi vendéglők. Dán konyhát visz a Statholderens Krostue, spanyolt a La Sangria, s mondanunk sem kell, milyet a d’Artagnan vagy a Mona Lisa-Ca- fé da Vinci. A régi hagyománytisztelő éttermek mellett jól megférnek itt a nemzetközi konyha képviselői is. S noha sem a Det norske Hús (Norvég Ház) nevű vendéglő, amelynek falain 1630- ból való festmények láthatók, sem az első oslói városháza történelmi termeiben üzemelő Det Gaamle Raadhus étterem nem kong az ürességtől, a norvég cégérek mellett egyre többször látni a Restaurant felirat előtt, hogy Chinese, Natraj Tandoori vagy Fuji-Japanese. Még a gourmet viking szentélye, Oslo és egyszersmind egész Norvégia legjobb étterme (az egyetlen a fjordok vidékén, amelyet két csillagra érdemesített a Guide Michelin), a Bagatelle is elegyíti a klasszikus francia konyha elemeit a norvég gasztronómiai hagyományokkal. Az ínyenceknek ezt az eldorádóját 1930-tól egészen 1982-ig a francia-svájci Ja- quet család üzemeltette a Bygdoy Alle 3. szám alatt. Mióta a mai tulajdonos, Eyvind Hallstrom átvette a vezetést, az étterem nagy változásokon esett át: megújult, modernebb és lendületesebb lett, ám továbbra is őrzi a régi tradíciókat. Konyhája jól kombinálja a hagyományos norvég ízeket a szakácsok kreativitásával. A Bagatelle hangulatát két szóval lehet legegyszerűbben kifejezni: visszafogottan elegáns. Híres hazai és külföldi művészek munkái díszítik a falakat, és ez rendkívül kellemes miliőt teremt Oslo eme büszkeségében. A Bagatelle névről a párizsi Bois de Boulogne Bagatelle-kastélya jut eszébe az embernek, az étlapról pedig a francia konyha. Ez pedig, tudvalévő, akkor vált híressé, amikor két Medici-lány - nagynéni és unokahúga -, Catarina és Maria Franciaországba ment férjhez, és új hazájukba magukkal vitték firenzei szakácsaikat is, akik tipikusan olaszosan főztek: fantáziadúsan, érzelemmel, színesen. Visszakanyarodhatunk tehát az olasz pizzához, annál is inkább, mert e tálján találmány mélyhűtött változatából egyetlen országban sem adtak el annyit, mint a kilencvenes évek Norvégiájában. (Nóta bene: 1993-ban a mesterszakácsok olimpiáján e pizzaevő nép fia, Bent Stiansen nyerte el a világ legjobb séfjének járó Bocu- se d’Or díjat.) Oslóban azóta is virágzik a Holmens gate 5. alatt a Peppes Pizza, ahol hétköznap 89 koronáért „all you can eat”, azaz annyit ehetsz, amennyi beléd fér. Ennyiért egy átlagos oslói étteremben előételt sem kapunk; azok száz koronánál kezdődnek, a halételek, főfogások pedig kétszáz korona körüli áron kaphatók. A Bagatelle persze kivétel: a számla csöppet sem bagatell. Megcsappant pénztárcával búcsúzván a norvég fővárostól, utolsó beülős helyem nem a Celsius Kafe, Oslo első kontinentális kávézóinak egyike, hanem a jurták melegét ígérő Mirawa Barbe- que. Az Övre Slottsgate 27. szám alatti mongol étteremben aztán eltűnődhettem azon, kik is jutottak messzebbre a világban: a viking vezérek hadai vagy Batu kán hordái-e. A mongolok már Oslóban vannak. Ha Ulánbátorban is lesz fiskebollert, azaz halgombóHege és Eyvind Hallstrom cot vagy lutefisket, az éjféli nap északi fényénél szárított tőkehalat kínáló viking vendéglő, akkor elmondhatjuk: kész, vége, globalizálódtunk. Osló, 2002. június (A szerző felvétele)
