Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-01 / 126. szám, szombat
Bjjf KÖ7FI FT ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 1. Falunap és juniális Tanyon Tany. A községben ma 13. alkalommal rendeznek falunappal egybekötött juniálist. A program a reggel hét órakor „rajtoló” halászversennyel kezdődik, de lesz aszfaltrajz- és lövészverseny, tűzoltó bemutató, valamint kerékpáros akadályverseny is. Délután kultúrműsor és játékos sportvetélkedők (zsák- bafutás, szerencsehalászat, szkander) várják az érdeklődőket, a barátságos futballmérkőzés pedig a hazai Tany és a baráti Sümegprága csapatai között zajlik, (vkm) Bohócok a gyermekfarmon Vágkirálya. A Humanita Gyermekfarm a legkisebbeket várja gyermeknapi programmal. Délután két órától az érdeklődők különféle vetélkedőkön, versenyeken vehetnek részt. Komédiások, bohócok és a farmon élő 30 állatfaj szórakoztatja majd őket. (gl) Lóvásár Felsőpatonyréten Felsőpatonyrét. Kilencedik alkalommal kerül sor ma a község sporttelepén a felsőpa- tonyréti lóvásárra. Az egész napos programban sétakocsikázás, lovaglás, tombola, labdarúgó-mérkőzés és majális szerepel, (ú) Fiatal útonállók garázdálkodása Berzéte. Erőszakos útonálló- kat fülelt le a rozsnyói rendőrség. A három -14,15 és 16 éves fiúkból álló banda hétfőn az éjszakai órákban rátámadott egy helybeli lakosra. A tettesek ököllel az arcába ütöttek áldozatuknak, majd hasba rúgták, s egyikük letépte a károsult arany nyakláncát. Az ékszert zálogházba vitték, az érte kapott 1 900 koronát pedig elosztották. A vizsgálóbíró a kihallgatásokat követően a kiskorú 14 éves berzétei fiút szabadlábra, a 15 éves szintén berzétei, s a 16 éves alsósajói fiúkat pedig előzetes letartóztatásba helyezte, (kp) Ellopták az iskola villámhárítóját Rozsnyó. Ellopták a rozsnyói Fábry Zoltán Alapiskola villámhárítóját. A tettesek csütörtökre virradó éjjel több mint 300 méter alumíniumból készült dróthuzalt vittek el a magyar oktatási intézmény tetejéről. A tolvajok 30 ezer koronás kárt okoztak az iskolának. (kápé) Megmenthette volna a bukósisak Nagysurány. Halálos kimenetelű baleset történt szerdán este Nagysurányban. A balra kanyarodó Skoda 27 éves vezetője nem adott előnyt egy motorkerékpárnak. A 23 éves motoros bukósisak nélkül vezetett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt, (s) Juhokat lopott az akolból Várgede. Mintegy 120 ezer koronás kárt okozott az az ismeretlen elkövető, aki 69 juhot lopott el a várgedei (Hode- jov) gazdaság udvaráról. A ju- hakolba éjszaka lopózott be, de hogy hogyan tudott 69 juhot elvinni, azt a rendőrség még vizsgálja. (TASR) A héten adták át Szlovákia legnagyobb csillagászati távcsövét. Az egy méter átmérőjű műszer az ogyesszai obszervatórium ajándéka; ezentúl a szinnai járásbeli csillagvizsgálóban áll a szakemberek rendelkezésére. (TASR-felvétel) Nyomozás indult az első faji indíttatású verekedés ügyében Kassán Romákat vert a rendőr Kassa. Rasszista indíttatású bűncselekménnyel vádolnak egy kassai rendőrt, aki három társával négy roma származású polgárt bántalmazott. JUHÁSZ KATALIN Az eset múlt pénteken történt Kassa központjában. A sértettek elmondása szerint támadóik ok nélkül rohanták le őket, és hangos szidalmazás közepette agy- ba-főbe verték áldozataikat. Az egyik sértett férfi orrcsonttörést szenvedett, feleségének a kulcsSZÁSZI ZOLTÁN Rimaszombat. Az iskolák jogalanyiságáról, a felgyülemlett tartozások rendezéséről és a hatáskörök átruházásáról tárgyalt tegnap Peter Ponicky oktatásügyi miniszter a rimaszombati pedagógusokkal. A miniszter javaslatára jövő héten kedden a kormány napirendjére tűzi a Govnet programra szánt pénzalap felszabadításának kérdését, amelynek nagysága több mint 500 millió korona. Az összeget az oktatási tárca az adósságok csökkentésére fordíthat. „Minden a kormány hozzáállásán múlik, az ágazat minden erejével a problémák minél hamarabbi megoldását szeretné elérni” - nyilatkozta Ponicky, aki a minisztérium tartalékalapjának 5 százalékát is az égető gondok orvoslására akarja csontját törték el, a harmadik fiatalember pedig lábtöréssel került kórházba. A támadás legszerencsésebb áldozata a negyedik roma férfi, aki hét napon túl gyógyuló zúzódásokkal úszta meg a verést. A sértettek két napon át hallgattak, vasárnap azonban feljelentést tettek a rendőrségen. A négy támadó egyikét azonosították, a többiek kiléte egyelőre kérdéses. Az ügy kedden a kerületi nyomozóhivatalhoz került, a vizsgálatba bevonták a belügyminisztérium nyomozóit is, lévén, hogy az azonosított támadó a rendőrség alkalmazottja. A 32 éves rendőr nem tagadta, hogy fordítani. Tisztában van ugyanis azzal, hogy az iskolák ugyanis már nem kapnak haladékot az energiaszolgáltatóktól, ha tehát a kormány nem a pénzalapok felhasználhatóságáról dönt, az oktatási intézményeknek komoly problémákkal kell szembenézniük. Lapunk kérdésére, hogy kíván-e foglalkozni a külföldön, főleg Magyarországon szerzett diplomák honosításának kérdésével a miniszter elmondta: júniusban az európai országok oktatásügyi minisztereinek pozsonyi találkozóján tárgyalóasztalhoz ül magyar kollégájával, akivel szeretne észszerű megoldást találni. Ponicky ugyanakkor hangsúlyozta, pontosítani kell a felsőoktatási intézmények képzésének szintjét és konszenzusra kell törekedni az összehasonlításokkor. részt vett a romaverésben, ám vallomásában teljesen másként mesélte el az esetet, mint a négy sértett. A kerületi rendőrkapitányság szóvivője a nyomozás érdekében ennél többet nem mondhatott lapunknak, így az sem derült ki, rendőrök voltak-e a többiek is. A verekedős közeg szabadlábon védekezhet, ám a napokban valószínűleg menesztik a rendőrség kötelékéből. A vád ellene garázdaság és tettlegesség, ez utóbbi mértékét a nyomozók most vizsgálják. Értesüléseink szerint Kassán idén ez az első faji indíttatású bűncselekmény. Várják a javaslatokat Bányászok emlékműve Rozsnyó. Bányászati emlékmű felállítását tervezi a rozsnyói ön- kormányzat. A mű a környéken egykor virágzó bányászatra, a föld mélyén rejtőző kincsek kiaknázása során elhunyt munkásokra és a lassan feledésbe merülő bányászhagyományokra fogja emlékeztetni' a polgárokat. A város vezetése egyelőre nem döntötte el sem azt, hogy mit fog ábrázolni, sem azt, hogy miből készül majd. A szobor leendő helyével kapcsolatban csak annyit lehet tudni, hogy a város- központban fog helyet kapni. Az emlékmű miatt Frantisek Kardos polgármester felhívást intézett a lakosokhoz, hogy a szobor formájával és felállításának pontos helyével kapcsolatos javaslataikat június 28-ig nyújtsák be a városi hivatalba . (trik) Peter Ponicky Rimaszombatban és Losoncon Lesz pénz az adósságra Eladó a Domicai-cseppkőbarlang melletti üdülőközpont Eredménytelen árverés KMOTRIK PÉTER Domica. Eladó a Domicai- cseppkőbarlang bejáratánál található épületegyüttes. A valaha jelentős forgalmat lebonyolító üdülőközpont évek óta üresen áll, tulajdonosa pedig a közelmúltban hunyt el. A két szállodából, falatozóból, mellékhelyiségekből és számos más épületből álló komplexum e héten került kalapács alá a rozsnyói bírósági végrehajtó hivatalában rendezett árverésen, amelyen azonban egyetlen érdeklődő sem jelent meg. A Kecső község kataszterében található létesítmény kikiáltási ára több mint 4 millió korona volt. A hivatal dolgozói szerint egy későbbi időpontban újra megpróbálkoznak az épületegyüttes eladásával. A csipkerózsika álmukat alvó, jobb napokat látott épületekkel szemben áll a Domicai-barlang bejárata, s csupán néhány száz méterre van innen az Aggtelek-Domica magyarszlovák határátkelőhely. A domicai sziklaüreg egyébként összeköttetésben van az Aggteleki-cseppkőbar- langgal, amelynek Aggteleken kívül a néhány kilométerre lévő Jósvafő községnél is van kijárata. Sajnos amíg a barlangrendszer aggteleki részét évente több százezer vendég látogatja, addig a domicai résznek nagyon gyér a forgalma. Ehhez valószínűleg a bezárt üdülőközpont is jelentősen hozzájárul, amely remélhetőleg idővel új gazdára talál majd, s ismét megtelik élettel. Honti Lapok: fejlesztési teendők Nyitra megyében Hiányos közműhálózat ÚJ SZÓ-HÍR Ipolyság. Nyitra megye önkormányzatának legsürgetőbb régiófejlesztési teendőiről nyüatkozik a Honti Lapok legújabb számában Gasparik Kálmán (MKP) megyei képviselő, a megyei önkormányzat területfejlesztési bizottságának elnöke, Ipolyszakállas polgármestere. „A kerületben 17-20 olyan település van, ahol hiányzik a víz-, gáz- és csatornahálózat. Fehér foltok a térképen. Meg kell találnunk a pénzforrást, és teljes mértékben kihasználni az adott lehetőségeket. Gondolok itt az EU pénzforrásaira, illetve a hazaiakra is, amelyekhez politikai akarat hiányában vagy a nem megfelelően kidolgozott pályázatok miatt eddig nem jutottunk hozzá” - hangsúlyozza a Hont-Ipoly menti régió havilapjában Gasparik. Polgármesterként az ipolyszakállasi munkanélküliek számára korábban a tágabb régió magyarországi üzemeiben is sikerült állást találnia. „A legnagyobb akadály az volt, hogy a két ország törvényei nincsenek összehangolva, ületve azokat egyes hivatalnokok a saját elképzeléseik szerint értelmezik” - utal az Uyen munka- szervezés legnagyobb gondjaira Gasparik Kálmán, (kor) Az érsekújvári kórházban kezelik az afrikai énekest Maiga nem bujkál TASR-HÍR Érsekújvár. A város kórházában kezelt Ibrahim Maiga nem a rendőrök elől akar elbújni. Ezt Marián Karvaj, az érsekújvári egészségügyi intézmény igazgatója állítja. Az afrikai származású szlovákiai előadóművészt ugyanis a rendőrség az állítólag a barátnője által okozott baleset miatt akarja kihallgatni. Maigát barátai múlt héten vasárnap súlyos hasnyálmirigy-gyulladással vitték a város kórházába; és azóta is ott kezelik. Maiga szervezetét a kiszáradás veszélyeztette és a belső szervei esetében is működési rendellenességek léptek fel. Egyelőre nem tudni, összefügg-e Maiga betegsége azzal a balesettel, amit május elsején Dunacsúnban egy robogóval showman 17 éves és jogosítvánnyá nem rendelkező barátnője okozott. A baleset során megsérült Maigát májkárosodással és zúzódásokkal először a ligetfalui Szerit Cirill és Metód Kórházban kezelték. A rendőrségnek sorozatosan azt mondta, hogy az egészségi állapota miatt még nem hallgatható ki. Később közös megegyezés alapján elhagyta a kórházat. Maiga az érsekújvári barátainál tett látogatáskor lett rosszul. A kassai állatkertben ma megkeresztelik a medvebocsokat Állati gyermeknap ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. A város gyermeknapi rendezvényeinek hosszú sorából kiemelkedik a kassai állatkert kétnapos kínálata. Holnap délután két órától meseszínház, zenés-táncos műsor, valamint humoros vetélkedők garmadája várja a legkisebbeket, a délután csúcspontjaként pedig gyermekszépségversenyt rendeznek számukra, figyelemre méltó díjakkal. Vasárnap délután ünnepélyes keretek között megkeresztelik az állatkert büszkeségeit, az európai unikumnak számító mackó- ötösikereket. Ezután versenyek, vetélkedők, valamint zenés program várja a gyerekeket az ország legnagyobb állatkenjében. (juk) Tegnap hivatalosan átadták a középfokú gépészeti szaktanintézet új iskolaépületét, melyet egykor a komáromi hajógyár kezdett építeni Tizenhat évig tartó építkezés V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Tegnap ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének azt az új iskolaépületet, amelyben a Komáromi Középfokú Gépészeti Szaktanintézet tanulóinak elméleti oktatása folyik majd. A szalagot Peter Missík, a Nyitrai Kerületi Hivatal elöljárója és Stefan Zábojník iskolaigazgató vágta át. Az igazgató köszöntő beszédében kiemelte: nem mindennapi alkalom a mostani, amelyre nagyon hosszú ideig, mégpedig 16 évig kellett várni. 1986-ban az akkor még jól működő hajógyár kezdte el az építkezést - az iskola ugyanis a hajógyár szakmunkásképzője volt -, majd 1991-től állami költségvetésből épült tovább. A befejező munkálatokat a kerületi hivatal, a bevezető utak megépítését pedig a város finanszírozta. A tágas, világos épületben végre tornatermük is lesz a diákoknak, ami eddig bizony nagyon hiányzott. Az anyagi lehetőségek függvényében fokozatosan szerelik fel a szaktantermeket - a számítástechnikait, a gépészetit, a nyelvit, stb. egészítik ki a berendezést és parkosítják az iskolaudvart. A szaktanintézetben négy párhuzamos osztályban folyik a tanítás, általában két magyar és két szlovák nyelvű osztályt nyitnak. Ebből egy magyar, illetve egy szlovák osztály négyéves, érettségivel végződő képzést ad, a másik kettő pedig hároméves szakmunkásképzőként működik. Amint azt Majer Péter igazgatóhelyettestől megtudtuk, az érettségivel végződőek közül az elektroműszerész és a gépszerelő műszerész szakok iránt a legnagyobb az érdeklődés. A szakmunkásképzőn belül géplakatos, asztalos, festő, esztergályos, bádogos szakok nyílnak, de kedvező fogadtatásban részesült a tavaly bevezetett hegesztő szak is. A lányok számára hároméves, műszaki adminisztrációs dolgozó irányzatot kínálnak. Ezenkívül évente három szakosító osztályt is indítanak, magyar és szlovák nyelven. Az iskola ősszel ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. A 16 éve várt pillanat. Peter Missík (balról) és Stefan Zábojník vágta át a szalagot (Vas Gyula felvétele)