Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-12 / 135. szám, szerda

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 12. Dávid Teréz halálára LACZA ÉVA Hosszú élettel áldotta meg a sors Dávid Terézt, hiszen 96 évet szo­rított ki neki a mérhetetlen idő­ből, ami emberi léptékkel mérve isteni kegyelem, bár ő ezt, külö­nösen az utóbbi egy-két évben, már nem így érezte. Vágyott oda, ahol édesanyja, édesapja, testvé­re, minden családtagja, sok-sok közeli jó barátja várta. S bár nem volt vallásos, a szíve mélyén hit­te, találkozik majd szeretteivel, valahol... Élete utolsó időszakát a múltba tekintés, a hazafelé só­várgás, s az öregséggel való napi küzdelem kötötte le. Pedig lélek­ben sohasem öregedett meg. Az utolsó időszakban emlékezete már ki-kihagyott, a gyermekkor, az ifjúság bohó időszaka azon­ban mindvégig éles fényben megvilágítva lebegett előtte. Az út a század elején az erdélyi Görgényszentimréből vezette őt Ungváron át, kis budapesti és prágai kitérőkkel Pozsonyba, ahol végleg letelepedett. Mielőtt néhány éve egy pozsonyi nyug­díjasotthon lakója lett, a Hviez- doslav Színházzal szemben lévő bérház egyik lakása volt az ottho­na. Innen rálátott arra a helyre, ahol az ötvenes évek vége felé bemutatták a darabját. Eredeti foglalkozását tekintve fényképész volt, ám az irodalom­mal ifjú korától meghitt barát­ságban volt, s bár itt-ott koráb­ban is kacérkodott az írással, drá­maíróként, rádiójáték-szerzőként csupán az ötvenes években kezd­ték megismerni a nevét. Az írás tudományát és művészetét, az irodalom ismeretét nem egyete­men tanulta, s a szó legszoro­sabb értelmében sohasem volt igazán tudatos alkotó, ám tehet­ségét, íráskészségét nem lehet el­vitatni. Lehet, hogy témaválasz­tását sokszor, sok tekintetben a kor, a társadalmi közeg túlontúl meghatározta, mégis sokféle írói gondon, buktatón átsegítette őt alkati könnyedsége, veleszületett íráskészsége, kedves öniróniája, bölcs humora. Lélekben sohasem öregedett meg, mindvégig az az álruhás Ophelia maradt, akit ifjú korá­ban, vágyálmaiban a színpadra képzelt. Erről így ír önéletrajzi könyvében, az Utóiratban: „Mű­kedvelő előadásokon, matiné­kon gyakran volt sikerem. Napi kötelezettségeimről megfeled­kezve álltam órák hosszat a tü­kör előtt... hol Júlia voltam, hol Ophelia... Ugyanakkor ezek vol­tak a legboldogabb pillanataim is, mert a közönség minden eset­ben szűnni nem akaró ováció­ban részesített, és én nagyon so­káig hajlongtam a függöny, illet­ve saját tükörképem előtt.” A színház vüága mindig vonzotta, izgatta, talán ezért írt színpadi darabokat, s lett egy időre a MATESZ dramaturgja is. Ezek voltak életének legszebb évei. Dávid Teréz számára az írás lét­elem volt. fit, mert ötletei vol­tak. Egy-egy téma, egy-egy for­dulat, egy-egy játékos, bolondos ötlet. Nem az írásért írt, nem az önmegvalósítás izzadt robotjá­val, hanem a téma kényszeré­ben, a közlés öröméért. S a kö­zönség szerette. Elsősorban a téma, az ötlet ki­bontása ösztönözte munkára, araszoltatta előre pályáján. Több műfajú író volt, a színdarabírá­son kívül regényíróként is jeles­kedett, és sok elbeszélést, hírlapi cikket, humoros hangvételű kar­colatot vetett papírra. A Dodi, Az Asszony és a halál, a Vidor csa­lád, a Fekete bárány, a Kísértetek múzeuma, a Kásahegy, a Láto­mások, az Ifjúságból elégtelen, a Mesélő nemzedék, az Időzített boldogság, az Utóirat és más mű­vei könnyed, mesélő stílusukkal kellemes órákat szereztek az ol­vasóknak. Darabjait műkedvelő színtársulatok is gyakran műso­rukra tűzték. Egyik könyvében megrendítő, szép emléket állított a haláltáborban elpusztult édes­anyjának. Humora, öniróniája a legnehe­zebb pülanatokban is megvil­lant, s átsegítette őt fájdalmain, bajain. Akik ismerték, tudják, nem volt rossz ember, s ha nem lenne író, s nem maradna utána tucatnyi könyv, cikk, színdarab, mai vüágunkban ez sem lenne kevés ahhoz, hogy emlékét hí­ven megőrizzük. A Böngésző nyertesei A Vasárnap 23. számában feltett kérdésre a helyes válasz: 23. E hé­ten az 500-500 koronát özv. Karkó Erzsébet karvai, Studenyi Erzsé­bet kassai és Tégen Erzsébet köbölkúti olvasónk nyerte. Gratulálunk! A Pressburger Klezmer Band koncertje Párkány. Holnap 19 órától a Pressburger Klezmer Band ad koncertet a vmk kistermében. Az együttes jelentős szerepet vállal a zsidó kulturális hagyományok újjáélesztésében, és máris szép sikereket könyvelhet el. A pozsonyi fiatalok által 1995-ben létre­hozott Pressburger Klezmer Band jelenleg az egyetlen szlovákiai klezmer zenekar, (ú) SZÍNHÁZ ________________KOMÁROM________________ JÓK AI SZÍNHÁZ: A kis herceg 10,13 MOZI POZSONY HVIEZDA: A zongoratanárnő (oszt.-íf.) 18, 20.30 MLADOST: Magnólia (am.) 19 TATRA: Isten nagy, én kicsi vagyok (fr.) 18 Inti­mitás (fr.-ang.) 20 ISTROPOLIS: Wasabi - Mar, mint a mustár (fra.-jap.) 17.45,20 Pókember (am.) 11.30,14.30,17.30, 20.30 Ki­kötői hírek (am.) 18.15, 20.45 CHARLIE CENTRUM: Isten nagy, én kicsi vagyok (fr.) 18 Vénasszonyok nyara (cseh) 18.45 Végszük­ség (am.),20.15 A Skorpiókirály (am.) 20.30 Dr. T és a nők (am.) 17.30 Három évszak (am.-viet.) 20 Szigorúan ellenőrzött vonatok (cseh) 19.30 KASSA DRUZBA: Wasabi - Mar, mint a mustár (fr.-jap.) 16, 18, 20 TAT­RA: Prospero könyve (holl.-fr.-ol.) 17.30, 20 CAPITOL: Pókem­ber (am.) 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: Pókember (am.) 16, 18.15, 20.30 DÉL-SZLOVÁKIA LÉVA - JUNIOR: Kate és Leopold (amerikai) 16.30,19 GALÁNTA - KERTMOZI: Ellenséges terület (amerikai) 21 XXVII. Duna Menti Tavasz: fesztivál volt! Örömteli, sok tapasztalást adó, mély nyomokat hagyó és tisztelgő Tüneményes csodák lehetősége Nehéz dolga van annak, aki egy igen jó tollú és kivétele­sen biztos szemű publicista, kritikus és újságíró feladatát veszi át annak sajnálatosan korai halála miatt. így vagyok most a Duna Míenti Tavaszról szóló összefoglalómmal, hi­szen olyan előd után kell át­vennem a stafétabotot, mint Dusza István, aki évekig mo­torja, ítésze, segítője és tudó­sítója volt a fesztiválnak. SZÁSZI ZOLTÁN A Duna Menti Tavasz a jövő feszti­válja. írom mindezt azért, mert hi­tem szerint a gyerekeké a jövő; és egyáltalán nem mindegy, milyen szemlélet, értékrend és világhoz va­ló viszonyulás az, amelyet indulás­kor kapnak. A fesztivál szervezői pontosan tudják is, milyen gondos és finom munka az övék. Mert nem csupán a jéghegy csúcsáról, magá­ról a fesztiválról van itt szó, hanem egy igen céltudatos szakmai mun­káról is, amely egész éven át folyik. Már maga az a tény, hogy az idén 52 csoport jelentkezett a területi elő­döntőkre, erről a biztató fejlődésről, mozgalommá alakuló tenni akarás­ról tanúskodik. A gyermekszínját­szás, a bábjáték, a pedagógiai báb­játszás azok az eszközök lehetnek iskoláinkban, szabadidő központja­inkban és művelődési házainkban, amelyek nyitott, szeretetet árasztó gyerekek százait és ezreit nevelhe­tik. Olyanokat, akiknek egészséges értékrendjük alakul ki, akikből ér­telmes és értékteremtő felnőttek válhatnak. Alegigazabb élményeket a játék adja. A közös, önfeledt játék, az alázattal és szeretettel előadott mű, amikor nem is a győzelemről, nem csak a sikerről van szó, hanem valami másról. Arról, hogyan találja meg magát a gyermek a játékon be­lül. Magáról a fesztiválról A XXVÜ. évfolyam országos sereg­szemléjére több regionális elődön­tőn történt válogatás után 9 bábcso­port és 13 gyermekszínjátszó cso­port jutott el Dunaszerdahelyre. Ez közel ötszáz gyereket és kísérőt je­lent. Számokban kifejezve ennyi gyermek utaztatására, étkeztetésé­re, elszállásolására, a nekik szóló programok, szórakoztató rendezvé­nyek biztosítására igen jelentékeny összegű támogatást kell a rendezők­nek szerezniük. Huszár László „me- semenedzsemek” idén ez ismét si­került, és segítőivel olyan soha nem látott sikerű rendezvényt éltettek hat napon át Dunaszerdahelyen, amelyen becslések szerint naponta közel ezer gyermek játszott, szere­pelt, szórakozott. Hat nap alatt egy kisebb városnyi lélekszám ez! Nyil­vánvalóvá vált, a város teljes mér­tékben magáénak tekinti a rendez­vényt, minden lehetséges módon tá­mogatta is azt, így a város kulcsá­nak szimbolikus átvétele a polgár- mester, Pázmány Péter kezéből nem csupán gesztus, hanem a gyerekek iránti őszinte tisztelet és szeretet je­le is volt. Zökkenőmentes, nagyon magas színvonalú és értékes feszti­vál részvevői lehettünk. A szakmáról * li, Idén'a bábjátékos kategóriában volt magasabb a színvonal, itt voltak nagy élményeket nyújtó, nagyon szép, kiegyensúlyozott, sok vidám­ságot, gyönyörű színpadképeket, pazar játékot mutató előadások. Kétfajta bábjátszási technika domi­nált, az egyik a klasszikus paravá- nos, a másik pedig a paraván nélkü­li, marionettfigurás játék. Mindket­tő nehéz technika, és el kell monda­ni, a gyerekek pontosan és szépen oldották meg feladatukat. Néhány esetben, például a fődíjas harkácsi Pimpó bábcsoportnál, amely A kis­kakas gyémánt félkrajcárja című da­rabot mutatta be, a török szultán bábját mozgató kislány valóságos érzelmeket volt képes belevarázsol­ni a báb mozgásába. Egyúttal érde­kes színpadképváltási megoldások, például szétnyitható többfunkciós kartondíszlet, jól megválasztott ze­nei aláfestés, eredeti hangeffektu­sok is figyelemreméltóan erősítet­ték az előadást. Örömteli tény az, hogy mindegyik együttesnek na­gyon szép bábjai voltak, látszott raj­tuk, hogy megalkotóik szeretettel készítettbe őket, figyeltek az egé­szen apró részletekre, eredetiségre törekedtek, valamint a természetes anyagok tudatos és jól meggondolt használatára. Az előadások fegyel­mezettek, pontosak voltak. Ezeknek az eredményeknek az elérésében és az igen magas szakmai színvonal ki­alakulásban minden bizonnyal ko­moly szerepe van az egész évben tartó bábos képzésnek is, amelynek szervezését Kecskés Marika, Mészá­ros Emőke, Roman Änderte, Badin Ádám és Boráros Szilárd báb- és elő­adóművészek vállalták. A képzés, a bábrendezői tanfolyam tovább foly­tatódik a következő évfolyamban is. Üde színfoltja volt a fesztiválnak, és nagyon komoly szakmai érdeklődés kísérte a pedagógiai bábjáték bemu­tatót, amelyen öt óvoda gyermekei és pedagógusai mutatták be tudásu­kat versenyprogramon kívül. Ez a szakmai találkozó azt célt szolgálta, hogy motiválja az óvodai pedagógu­sokat a pedagógiai bábjátszás alkal­mazására. Tüneményes csodák ta­núi voltunk, amikor az apróka gye­rekek némi lámpaláz és megszeppe- nés után pillanatok alatt feloldód­tak a játéktól, és szívből, kedvvel ját­szottak. A szervezők a jövőben is szeretnék erre a munkára buzdítani a pedagógusokat. A játék hasznos­ságában nem igazán hiszem, hogy bárki is kételkedne. Fontos megjegyezni: a szervezők a következő évfolyamban meghirde­tik a szerkesztett népi játékok kate­góriáját. Ennek azért van külön je­lentősége, mert ez a kategóriabőví­tés lehetőséget ad majd a kisisko­láknak is arra, hogy bekapcsolódja­nak a mozgalomba. A tiszta forrás­ból való merítés pedig jó alapokat és őszinte előadásokat teremthet. A gyermekszínjátszókról Érdekes módon a gyermekszínját­szók kategóriájában szintén két irányzat nyert teret. Az egyik az úgynevezett profi színjátszás esz­köztárát, technikai kellékeit, smink­jeit, effektusait használó, majdnem „kőszínházi” produkcióra való tö­rekvés, a másik a kicsit ugyan sete- sutább, de eredeti ötletekkel teli, szívből jövő, kamaszosan botlado­zó, lámpalázasabb előadásmód, ahol a rendezők nem trükkökre és manírokra, hanem érzések, karak­terek átadására, emberformálásra és szerepformálásra vezették gyer­mekszínjátszóikat. Nekem személy szerint az utóbbi előadásmód tűnik hitelesnek, a másiknak kicsit maga­mutogató és sikerorientáltság íze van. A „minisztárgyártás technoló­giai nagyüzemképe” villant szemem elé. Az nem baj, ha egy gyerek ma­gabiztos a színpadon, de érezhető­en ne legyen magamutogató. Né­hány esetben ilyen is előfordult. Ez egyfajta gondolkodásra kényszerítő tény is, hiszen ha a játék öröméről, a nevelésben alkalmazott pedagógia módszerről, a szabadidő hasznos el­töltéséről és személyiségfejlesztés­ről beszélünk, akkor ott nem lenne szabad megjelennie az ilyen vadhaj­tásoknak. Talán a zsűri is ezt érezte, amikor nem adott ki fődíjat ebben a kategóriában. A gyermekszínját­szók előadásainak kiegyensúlyozott színvonala volt, az idő és a további képzések döntik majd el, melyik irányba fognak haladni a jövőre je­lentkező csapatok, vissza lehet-e ál­lítani a szintet az értékteremtésben és ha igen, irályén módon és úton le­het azt elérni. A kísérőrendezvényekről Amelyekből ezúttal annyi volt, hogy hirtelenjében nehéz összefoglalni is. Az idén is ellátogatott Dunaszer­dahelyre Kemény Henrik, az élő le­Mit írjunk az „üzenőfalra”? genda, aki 77 évének súlyát fájó: vállairól játszi könnyedséggel dobtc le. Vitéz László és a többiek ismét el ragadtatott kacagásra fakasztottál a nézősereget. Kemény Henrik gyermekkorom legkedvesebb élmé nyernek egyike, élő varázslattá vál a szemünk láttára. Aztán itt volt a: utánpótlás, a biatorbágyi Ládafi: Bábszínház, Néder Norberttel és Bá lint Károllyal. Hihetetlen és utánoz hatatlan frissességű, pergő, humo ros, ötletes, a jó értelemben vett ab szolút profi előadást láthatott a kö zönség. Aztán hintázhatott a fábc készült, kézzel hajtott körhintán, é megízlelhette a régen volt vásáro! hangulatát. A fesztiválnak nagyoi távolról érkezett vendége is voll Veszna, a szerb nemzetiségű báb művész minden nyelvtudását bevel ve és a művészet nemzetközi nye! vén kommunikálva elvarázsolta ke zönségét. A kézművesek, a gyere kekkel foglalkozó agyagozók, faze kasok, tűzzománckészítők alázato: csodálatra méltó háttérmunkájána semmi nem lehet ékesebb bizony téka, mint az, hogy a fesztivál szint mindegyik szereplője készített m; gának - és nemcsak magának - v: lanülyen aprócska kis emléktárgya Köszönet érte és elismerés! Húzták a zenészek a talpalávaló ment a körtánc, volt gyerekdiszk meg minden, amit csak ki lehete találni. Fesztivál volt! Örömteli, se tapasztalást adó, mély nyomok; hagyó és tisztelgő is. Tisztelgő mini azok előtt, akik elindították, akik v gig figyelték fejlődését. Tisztelgés; élők és a túlparton lévők előtt. (Gyökeres György felvételei) A tornaijai Kincskeresők a színpadon A galántai Kodály Zoltán Gimnázium Manócska bábcsoportja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom