Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-07 / 131. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS KOMMENTÁR Tanuljunk maszájul! TÓTH MIHÁLY Sokatmondó, hogy azt a hírt, amely szerint a pozsonyi hajléktalanok az általuk kiadott újság eladásából származó összegből 2000 koronát utaltak át emberbaráti célra, a legtöbb újság „nem ugratta ki”. A hazafias újságszerkesztők talán rühellték kirakatba tenni, hogy az ország szuverenitásának 12. esztendejében vannak itt hajléktalanok. Aztán vannak újgazdagok, akik a szegénységet ha nem is jellembeli hibának, de mégis csak a bűnbeesés egyik fajtájának tekintik. A baloldaliak úgy vélik, jótékonykodással súlyos társadalmi kérdések nem oldhatók meg; intézményes megoldások kellenének. A hajléktalanok cselekedetét jelentős lokális eseménnyé tehette volna, ha a közvélemény-formálók hangsúlyozzák, a legelesettebbek megpróbáltak rápi- rítani a társadalom krémjére. Az is sokatmondó, ahogy egy másik hírt az újságok kisszínesként „zenésítettek meg”. Ez a történet arról szól, hogy egy afrikai törzs, amely a földkerekség legszegényebb közösségei közé tartozik, miután civilizációs okokból félévnyi késéssel értesült a New York-i felhőkarcolók elleni merényletről, „szótöbbséggel” úgy döntött, hogy a bajbajutott amerikaiak megsegítésére a törzs létalapot jelentő állatállományának 14 legszebb példányát a távoli országnak adományozzak. A szent együgyűség (igaz, pozitív) megnyilvánulásaként is felfogható a két eset. De úgy is értelmezhető mindkettő, hogy Európa közepén és a fekete földrész éhségzónájában egyaránt vannak emberek, akik számára a 21. században sem ismeretlen fogalom az emberi együttérzés, divatjamúlt kifejezéssel: a szolidaritás. Ha azt a 2000 koronát összevetjük azokkal az értékekkel, amelyeknek a rendszerváltás utáni társadalom ma bottal ütheti a nyomát, csak naiv tettnek minősíthető hajléktalanaink gesztusa. A maszájok New Yorkba szánt adománya is csak így értékelhető, ha a 14 szarvasmarha értékét összevetjük az USA rendelkezésére álló anyagi eszközökkel. A rendszerváltást követő korszak egyik paradoxona, hogy az elesettek iránti közömbösség nálunk akkor kezd általánossá válni, amikor tömegjelenség lett az elszegényedés. A lakosságnak csak egy rendkívül vékony rétege bizonyul a változások nyertesének. Közben nem olyan a közgondolkodás, hogy táplálná a szegényekkel való együttérzést. Sorra jelennek meg a pártok választási programjai, de ezek egyike alapján sem következtethetünk arra, hogy létezik nálunk jelentős politikai erő, amely felismerte, hogy egy bizonyos határ ádépése után a szegénység már veszélyezteti a társadalmi stabilitást. Ez is a pozsonyi hajléktalanok és a maszájok üzenete. JEGYZET Ez a mi kocsmánk MOLNÁR NORBERT- Kik má’ azok az ekvádorok? Hol tanultak volna meg focizni?- teszi fel a nagyon konkrét kérdéseket Artúr a negyedik boróka után, ami pontosan azt jelenti, hogy még négy borókányi időegységig a labdarúgás lesz a téma. A kocsma közönsége azon két és fél milliárd emberhez tartozik, aki a futballhoz ért a legjobban. Válasz helyett egy újabb kérdés hasít a füstbe: - Es a kínaiak? Még a rizsföldön is mezídáb járkálnak... Koca, a hatodik boróka után, mint a környék legjobb tippelője, ismét előhuzako- dik a franciákkal, mert ő megmondta, hogy nem nyernek a csigazabálók. De nincs ám egyedül, Miki - aki utólag mindent előre megmond - a hetedik feles után azt is tudta, hogy a szenegáliak nyernek, mert az ázsiaiak mind jók. Közeledik a nyolcadik boró („midleszboró”) ideje, ilyenkor már keveredik a foci a politikával. - A parlamentben is van olyan, aki utólag szokott jósolni - dünnyögi a legjózanabb, a csapos, ó már ismeri a koreográfiát a küencedik pálinkával a tálcáján. Menjenek mind a francba, mondja a szólásszabadsági- lag véletíenül érintett Dzsoni, mind hülyék vagytok, mint a zasszony a focihoz; lesújtóan határozott véleménye van mindenről. De ő megy el a képviselők helyett. Lexásan lép le, senki sem tudná visszahozni őt aznap este. - Mekkora lehet a Dzurinda fizetése? - hangzik el a nap kérdése Pöti szájából. Koca tudni véli, hogy többet keres, mint a francia királynő, de annyit azért nem, mint a dalai pápa. A tizedik boróka tájékán kezdi a tisztes közönség koncolni a futóbolond Dzurindát, elemezni a Benovával szemben alkalmazható szexuális praktikákat és Schuster bohócot, aki fasza gyerek, mert néha vonatozik, de hülye, mert nem repül. A tizenegyedik után már Lupták is hiányzik a parlamentből, Miki az amerikai álmot kergeti, belőle is lehetne parlamenti alelnök. Közeledik az éjfél, a 12. feles, a nietzschei mélységek és hamvasi magasságok ideje, a boróka filozófiája. Megint az ájulás menti meg az utókort az empiriokriti- cizmus legújabb gyöngyszemétől. Reggel foci. LEVÉLBONTÁS Fejlesztés vagy visszafejlesztés? Az Új Szó május 29-i számában, Járatritkításra várva címmel cikket olvashattunk a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat terveiről. Sajnos, a jelzett intézkedések nem kecsegtetnek semmi jóval az utazóközönség és az ingázni kényszerülők számára - főleg ami a Dunaszerdahelyi járást illeti. Hidniillik, itt a járatokat eddig is annyira megritkították, hogy hétvégeken, ünnepnapokon egyes települések szinte teljesen el vannak vágva a külvüág- tól. A mostanra beígért járatritkítás ezt az ideálisnak nem mondható állapotot igyekszik még rosszabbá tenni; vagyis a „külvilágtól elzárt” falvak száma még inkább növekedni fog. A vállalat dunaszerdahelyi vezetősége az önkormányzatokat a hozzájárulási költségek befizetésével, úgymond, zsarolja. Be nem fizetés esetén egyenesen őket teszi felelőssé a „nem gazdaságos járatok” megszüntetéséért. Idézek egy mondatot az MKP választási programjából. Egyebek között „támogatja az integrált rendszerű közlekedés bővülését, amely kiegyensúlyozza a személygépkocsi-közlekedés növekedését. A közlekedés olyan fejlesztését szorgalmazza, amely kedvez a munka utáni napi beutazásnak, ingázásnak, elősegítve így a térségi munkavállalás esélyeinek javulását.” A küátásba helyezett járatritkító intézkedések ennek a programtervezetnek vüágosan ellentmondani látszanak. Akkor ez most mi?! Fejlesztés vagy visszafejlesztés? Németh Géza Alistál- Már most hátradőlhetnék a karosszékben, ha tudnám, hogy a szeptemberi választásokon annyi híve lesz a pártomnak, mint ezekben a napokban a focinak... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ NOVYCAS Ivan Lexának újra eggyel keveseb oka van félni a hazatéréstől - írja lap, utalva a Pozsonyi Kerületi B róság szerdai döntésére, hogy if Michal Kovác elrablása ügyében volt titkosszolgálati igazgató eile nem folytatják a bűnvádi eljárás A napilap szerint a döntés társ; dalmi hatása a legaggasztóbl „Vannak választók, akiknek a övéikkel kapcsolatban semmi sei számít. Az sem, hogy Ivan Lexára gyanú árnyéka vetül. Ezek a szav; zók lenyelték Meciar amnesztiá is, s azt is, hogy a Demokratiki Szlovákiáért Mozgalom vezéi képviselői mandátumot (és ve' mentelmi jogot) ajándékozott Li xának. Lenyelték azt is, hogy Le> eltűnt, és fütyül képviselői kötele ségeire. Vladimír Meciar és csalái ja anyagi helyzetének feltűnő javi lása sem ébreszt kételyeket bei nük” - olvasható a Novy casban. Az új kormány is hibát követne el, ha ideológiai vonzalmainak engedve a többségi irányzatot támogatná Egyensúlykényszerre ítéltetve Néhány napja Ion Iliescu ENSZ-konferencián vett részt New Yorkban. Sajtóértekezletén a magyar-román kapcsolatokról is nyilatkozott. „Azt követően, hogy a magyarországi törvényhozási választásokat a baloldal nyerte meg, a román-magyar kapcsolatok fejlődésére számítok” - mondta. BÍRÓ BÉLA „Magyarországon ismert partnerek alakítanak kormányt, olyan partnerek, akikkel Románia, első elnöki mandátumaim alatt a legjobb kapcsolatokat tudta kialakítani. Az An- tall-kormánnyal nehezebb volt szót érteni. Az Orbán-kormány is radikálisabb hangot ütött meg, igaz, összességében sikerült bizonyos, meglehetősen kedvező haladást elérni” - folytatta Iliescu. Pozitívan értékelte a Hom-kormánynak az alapszerződés kérdésében elfoglalt „rugalmas, pragmatikus” álláspontját is. A kedvezménytörvényről úgy vélte, hogy az kezdetben feszültségeket keltett, a helyzetet azonban sikerült megnyugtatóan rendezni. Az Orbán-Nastase-egyezmény, amelyet a magyarországi sajtó egy része paktumként emleget, Iliescu szerint nem szorul módosításra. A romániai magyarok többsége ezzel az értékeléssel első pülan- tásra aligha értene egyet. Mi ugyanis jól emlékszünk még arra, hogy az alapszerződés minden pozitívuma ellenére is olyan kitételeket tartalmazott, amelyek a kisebbségi jogokat a lehetségesnél korlátozottabb formában rögzítették. A szerződést az RMDSZ is komoly fenntartásokkal fogadta. Sértődötten állapítottuk meg, hogy a fejünk fölött megkötött szerződés nem a magyar kisebbségek, hanem a két állam érdekeit tekintette elsődlegesnek. S ez valóban így is volt. Ma azonban már az alapszerződés ellenzői is nyugodtan bevallhatják, hogy tévedtek. A dokumentum aláírása tényleg meghatározó jelentőségű fejleménynek bizonyult. Igaz, nem abban, amit vártunk tőle. Az alap- szerződés a romániai magyarság jogállásán, a többségi társadalom mentalitásán, a román-magyar kapcsolatok tényleges minőségén jottányit sem változtatott. Ezzel szemben megnyitotta az utat a két ország euroatlanti integrációja előtt. S ma már az is mindenki számára világos lehet, hogy ezt az esélyt egyszerűen nem lett volna szabad a kisebbségi kérdés azonnali megoldásának kikényszerítésétől függővé tenni. Lélekölő és bizonytalan esélyekkel kecsegtető diplomáciai küzdelemben és többéves késéssel talán sikerülhetett volna kedvezőbb kompromisszumokat kicsikarni. Ma azonban már világosan láthatjuk, hogy a Magyarország által kikényszerített kompromisszumok, bár érzelmi szempontból felemelő „győzelemnek” minősülhettek volna, éppen a román közvéleményt „lesújtó” vereségérzet miatt, inkább akadályozhatták, semmint segítették volna a belső kibontakozást, Magyarország önmagában soha nem érhette volna el azt, amit az integrációs folyamatba való belépés a maga kényszereivel egy csapásra elérhetett. Az integrációs kritériumok teljesítésének kényszere a romániai magyarság számára - amilyen „váratíanul”, éppoly látványosan - megnyitotta a magyarországi politikától független, ezért a gyanakvás akkori légkörében jóval hatékonyabb érdekérvényesítés lehetőségeit. Ezt a helyzetet azonban nem lettünk volna képesek jól kihasználni, ha a román és a magyar politikai és kulturális elit közt nem épülnek ki már korábban - többé-kevésbé intézményesített - személyes kapcsolatok. S ez a fejlemény már minden kétséget kizáróan a Fidesz kezdeményezéseihez fűződik. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem rendezvényein az elitek legfontosabb személyiségei -találkoztak rendszeresen, mindenféle viselkedési és érdek-képviseleti görcstől szabadon. Az RMDSZ számos kockázatot is rejtő kormányzati szerepvállalását csupán e két tényező együttes hatása tette lehetővé. Ily módon azonban az akkori magyar kormányzat és az akkori magyar ellenzék tagjai egymást segítve juttatták kedvező pozícióba a romániai magyarság érdek-képviseleti szervezetét. A szocialista-liberális kormányzat azzal, hogy - Magyarország alapvető érdekeit követve - segített Romániát késedelem nélkül integrációs versenyhelyzetbe hozni, az ellenzék azzal, hogy a Fidesz által szervezett nyári szabadegyetemeken a román politikai és értelmiségi elit legfontosabb képviselőit megismertette a magyar szempontokkal, a legújabb európai álláspontokkal, s racionális, az érzelmeken és elfogultságokon felülemelkedő diskurzus keretében bizonyította: a legkényesebb kérdések is józanul, komolyabb presztízsveszteség nélkül tárgyalhatok meg. Az RMDSZ - számos vonatkozásban terméketlennek tűnő - kormányzati részvétele nélkül a nacionalistákkal való - meglepetésre mind termékenyebbé váló - együttműködés sem lett volna lehetséges. Magyarország NATO-tagságával és az Európai Unióba való felvétel napirendre kerülésével a helyzet radikálisan megváltozott. Az államok közti együttműködés kényszere a szuverenitás merev védel- mezésének mind nagyobb mérvű feladását is magával hozta. Az európai uniós tagsággal a többszörös alárendeltség, a régiók politikai függőségének megoszlása is szervesen együtt jár. Az, hogy az államon belüli régiók egyszerre saját központi kormányzatuknak és az unió parlamentjének is alárendelődjenek, formálisan nem sokban különbözik attól, hogy a kisebbségi közösségek bizonyos kérdésekben egyszerre az állami kormányzatnak és saját regionális központjuknak is alárendelődhessenek. Még akkor sem, ha a múlt nacionalista reflexei ez utóbbit (nézőponttól függően) még mindig démonizálhatják, illetve szak- ralizálhatják. Kis János Beszélő- beli írásában (Kisebbségi kérdés az új világrendben, 2002. április) meggyőzően bizonyítja, hogy az ilyesszerű kettős kötődés valóban lehetséges. Egy alapvető feltétellel, hogy a kapcsolat az érintett államok előzetes megegyezésén, tehát kétoldalú megállapodásokon alapuljon. A kedvezménytörvény Kis János szerint egyaránt tartalmaz előremutató és retrográd elemeket. Retrográd elem, hogy a kedvezménytörvényben a másik fél nem jelenik meg. Ez azonban nézetem szerint csak akkor volna baj, ha a magyar politikai élet az A legkényesebb kérdések is presztízsveszteség nélkül tárgyalhatok meg. alapszerződések politikájáról lemondana. Erről azonban szó sincs. A kettőt nézetem szerint is együttesen kell érvényesíteni. Kis Jánosnak azt a megállapítását, hogy az általa státustörvénynek nevezett dokumentum szimbolikusan semmivé tenné a kisebbségi polgároknak az utódállamokhoz való tartozását, elhamarkodott és megalapozatlan feltevésnek vélem. Itt közelről sem a „vagy-vagy”, inkább az „is-is” logikája működik, amely nem a „vagy-vagy” egy korábbi alternatíváját, hanem a „sem-sem” állapotát hivatott felváltani. Azt a vádat, hogy az Orbán-kormány a kedvezménytörvény dolgában egyoldalúan járt volna el, ismét túlzónak érzem. A kormányzat bizonyíthatóan és mindvégig nyitott volt a tárgyalásokra, a vitás kérdések konszenzusos rendezésére. De mert a kedvezmények döntően a magyar állam területére érvényesek, az ezekre vonatkozó előzetes egyeztetésre valóban nem volt ok. A többi kérdésre vonatkozóan pedig eleve az volt az álláspont, hogy azoknak részleteit szakértői egyeztetéseken fogják tisztázni. Valóban jobb lett volna, ha ezt előzetesen teszik - egészen pontosan tehetik - meg. Félő azonban, hogy az ilyesszerű „egyeztetések” folyamatában a kedvezménytörvény is az alapszerződés sorsára jutott volna, a nemzetközi közvélemény által mára már elismert kisebbségi jogok jelentős részét sem lehetett volna keresztülvinni. Az alaptörvény esetében ez a megkötéskor is bocsánatos bűn volt (utólag még inkább annak bizonyult), a kedvezménytörvényt azonban anélkül tehette volna értelmetlenné, hogy egyebet i líthatott volna a helyébe. Igaza v; a Babes-Bolyai Egyetem tanárána Salat Leventének (aki nemrég - r mán és magyar nyelven - egész; kitűnő könyvet tett közzé a liberó etnopolitika kortárs irányzatain főként Will Kymlicka életművét és a körülötte zajló vitákról is), „j utókor minden bizonnyal a törvéi kezdeményezőinek maradandó e demeként fogja számon tartani a a körülményt, hogy - Trianon ó először - úgy sikerült a kulturá értelemben vett magyar nemz egységének kérdését az európ politika napirendjére tűznie hogy az nem vonta maga után anyaország megbélyegzését és ; szigetelését a nemzetközi állami zösségen belül.” A szlovákiai helyzettől eltekint a Medgyessy-kormány olyan 1 sebbségpolitikai kapcsolatrer szert vesz át az Orbán-kormár tói, amely minden korábbinál ke vezőbb. így aztán a kisebbs; kérdéskört az új kormányzat is val könnyebben kezelheti ma mint négy esztendővel ezelőtt hette volna. Úgy tűnik tehát, ho a jobb- és a baloldali kormány; tok politikája (az ádáz csata: dacára) az elmúlt négy e; tendőben sem kizárta, hanem k gészítette egymást. S ez fel hetőleg a jövőben sem lehet m; másként. A romániai magyars; nak azonban nem csupán a n gyár bal- és jobboldal együttes mogatása a létérdeke, de saját b és jobboldalának megőrzése is Fidesz tényleg tévedett, amikor RMDSZ radikális ellenzékét személyi és intézményi kapcso tok szintjén egyaránt) kiemeli támogatta. De akkor is téved volna, ha pusztán az RMDSZ belül többséget alkotó irány mellett kötelezi el magát. Ez ta még nagyobb meggondolatlan: lett volna. Az RMDSZ-en belüli lenzék ugyanis nehéz helyzeti van, a román-magyar együttn ködés sikeressége amúgy is kih ta alóla a szőnyeget. A román k mányzat egyoldalúan az úgyne zett mérsékelteket ismeri el lt tim irányzatnak. Ha a magyar k mányzat is ezt teszi, az ellenzé a romániai magyar demokrá meglehetősen kezdetleges kői ményei közt - gyakorlatilag e' nik. Márpedig ha egy politi irányzat ellenzék s implicite lenőrzés nélkül marad, abból s; mi jó nem kerekedhet ki. A M gyessy-kormány is súlyos hibát vetne el, ha - ideológiai von: mainak engedve - pusztán a tö ségi irányzatot támogatná. S persze a Fidesz-többségű ell zékre is érvényes. A romániai i gyarságnak kívül és belül ej ránt mindkét irányzatra, a bal a jobboldalra is elengedhetei szüksége van. Csak e kettő eg; jelenthet számára egészséges p tikai környezetet. A szerző bukaresti egyetemi ta
