Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-28 / 122. szám, kedd
IJ SZÓ 2002. MÁJUS 28. Kitekintő ^ zaklatott közlemúlt ismeretében a nepáliak utolsó reményként tekintenek a Mount Everestre, amely a belpolitikai helyzettől függetlenül az országba csalogatja a külföldieket rülekedés a világ tetején (Fotók: képarchívum Mozgalmas, sikeres szezont udhat maga mögött a Világ ’eteje, igen sok ember jutott el álmaik csúcsára, a Sagar- nathára, Nepál büszkeségé- e” - ujjong a nepáli turisztikai minisztérium expedíciókért felelős osztályvezetője, ran oka az örömre: idén jegyezték fel ugyanis a „csúfok napját”. SZÁSZ BALÁZS /Iájus 16-án, csütörtökön rekord- zámú, összesen 61 hegymászó ért el a világ legmagasabb csúcsára, lók expedíció szinte egyszerre ért el, úgyhogy egyszerre tucatnyian olongtak a Világ Tetején, 8850 néter magasban. (Az adatot 1999- >en, műholdas mérésekkel állapí- ották meg.) ügyre több a sikeres expedíció. Ez kiderül a Mount Everest csúcsára eljutott hegymászók listájából, imit a múlt héten tettek közzé Nepálban. Rekordok éve dén számos rekord megdőlt. A :súcsok hétvégéjén sok csapat nozgott a csúcs közelében, expe- líciónként 10-12 fővel. De voltak köztük különcök, magányos vál- alkozók, extrém mászók is. A öbbség azonban a hagyományos módon, vezetők, azaz helyi ser- pák kíséretében, oxigénpalackkal vág neki. Ők a fizetővendégek. A Mountain Madness amerikai cég már évek óta szervez expedíciókat az Everesthez, dollár tízezreket elkérve az egyes mászóktól. Cserébe a kuncsaftok biztonságáról szakavatott vezetők gondoskodnak, felszerelésüket, oxigénpalackjaikat helyi serpák viszik fel a táborokba. Az Egyesült Államokból származó „Mountain Guides International” cég szervezte a világ első, kizárólag nőkből álló Everest-expedícióját. Ók nyolc serpávai és két férfivezetővel indultak neki a hegynek. (E csapat tagjai egyébként 8600 méteren 10 perc leforgása alatt egy kivételével mind rosszul lettek és visszafordultak). Nepálban az újságok az ilyen csoportokról csak mellékesen emlékeznek meg, míg a valódi sportteljesítményt felmutató, palack nélkül mászó csapatokat igazi tisztelet övezi. Az ilyen csapatok történeteit, szatellittelefon-üze- neteit lehetett olvasni a lapokban. A szezonzárás közeledtével lassan visszaérkeznek Katmanduba a sikeres expedíciók, interjúk, beszámolók tarkítják a helyi lapokat. A fővárosiak pedig örülnek, hogy végre nemcsak a maoisták véres akcióiról lehet olvasni. A hegymászóhírek itt rendszeresek, igazi szenzációt csak az jelent, ha valaki még a merészebbeknél is merészebb. Például az első amerikai nő, aki az Everestet az északi és a déli oldalról is meg- mászta. A május 16-án szerencsések célba értek között volt Tamae Watanabe 63 éves japán titkárnő is, így ő a legidősebb nő, akinek sikerült a nem mindennapi teljesítmény. A legidősebb férfi, a 65 éves, szintén japán Iszikava To- mijaszu is e napon jutott fel a csúcsra. Sőt felért a 23 éves Atsu- si Jun Jamada is, aki most a legfiatalabb a „Hét Csúcsnak” (a földrészek legmagasabb pontjainak) a meghódítói között. A japánok kimagasló teljesítményét egy kat- mandui lap az „alga diadalaként” kommentálta, utalva a japánok kedvelt és igen egészséges ételére, amelyet Tamae Watanabe a siker titkaként említett. Haraldur Olafsson izlandi mászó azzal kapott figyelmet, hogy az Everest megmászásával tette fel pályafutására a koronát: a Hét Csúcs mellett már mindkét Sarkra is elgyalogolt, ezzel elérte a „Grand Slam”-et. Ez előtte csak két embernek sikerült. Különleges hegymászó-teljesítmény Sean Swarneré is. Ő a „Cancel’s Survivors Journey to the World”s highest Summit” csapat tagja, akik között kizárólag a rákbetegséget legyőző emberek vannak. Swar- ner azért emelkedett ki a névtelenek tömegéből, mert nyolc hónappal ezelőtt tette lábát először mászóvasba, előtte semmilyen hegymászó-tapasztalattal nem rendelkezett, s egy gyógyíthatatlannak vélt betegség leküzdése után jutott el a csúcsra. A híres, elismert alpinisták közül viszont két serpa emelkedett ki az egész mászóidényben. A 41 éves Appa Sherpa a katmandui reptéren fogadta a lelkes újságírók kérdéseit: milyen érzés ennyiszer is a Világ Tetején állni? A nemzeti hősként tisztelt Appa eddig tizenkétszerjutott fel 8850 méterre. A másik serpa Tashi W. Tenzing, - Tenzing Norgay unokája - egy svájci expedíció keretében indult fel az Everestre északról, remélve, hogy ott találkozhat Peter Hillaryval, Sir Edmund Hillary fiával. Bár Peter az Everest első megmászásakor kitaposott déli (általános vélemény szerint jóval könnyebb) úton mászott, de nem érkezett fel csütörtökre. A kis expedíciónak számító, ismeretlen és szinte titokban érkezett, „mezei” magyarokról ilyen előzmények után nem sokat lehetett hallani. Igaz, a profik körében elismerően szóltak róluk, mint „erős mászókról”, akik serpák és oxigénpalackok nélkül próbálkoznak. Az idén a nepáliak is nagyobb figyelmet tanúsítanak az Everestnek. A zaklatott, tragikus közlemúlt ismeretében egyfajta utolsó reményként tekintenek a hegyre, amely a belpolitikai helyzettől függetlenül biztosan idecsalogatja a külföldieket. A királyi család tavaly júniusi lemészárlását, majd a maoisták vérengzései miatt novemberben bevezetett szükségállapotot követően sok potenciális turista fordult el az országtól. A katasztrofális helyzetbe került turizmust kihúzhatja a csávából, ha a sok sikeres külföldi expedíció hazatérve népszerűsíti Nepált. Menetdíj a csúcsra Mindez nem változtat a tényen: Nepál zaklatott időket él. Igaz, még egyetlen turista sem vesztette életét a főleg az ország nyugati, alig látogatott vidékein folyó harcokban. Ám épp a Mount Everest alatt elterülő Solu Khumbu vidéket tartják a turistákra nézve legveszélyesebbnek. Lukla repteréig azonban nem értek el a harcok. Itt csak egyszer volt kijárási tilalom, így a legtöbb expedíció Luklába repül, teljes egészében átugorva a veszélyesebb területet. „A hegymászók egytől egyig kemény fiúk. Őket nyolcezer méter magasban nemigen érdekli, mi történik pár ezer méterrel lejjebb” - magyarázza a Solu Khumbu régióból származó egyik hoteltulajdonos. „Igaz, pénzt nemigen hagynak itt, hisz a felszerelést magukkal hozzák. Annál többet hozna a konyhára, ha egyszerű túrázók jönnének. Persze a turistáknak hamar az inukba száll a bátorságuk. Pár puskalövés elég, hogy inkább az Annapur- na-vidékre menjenek trekkelni”. A nepáli expedíciók közül csak kettő számolt be őket ért atrocitásról: mindkét esetben maoisták rabolták ki a tagokat a Makalu- hegy közelében. A csoportok tagjainak fejenként 10000 rúpiát (kb. nyolcezer koronát kellett kifizetniük a felkelőknek az áthaladásért. A nagy expedíciók ennek ellenére jól fizetnek - a kormánynak. Egy engedély az Everestre minimum 25 ezer dollárba kerül. (Épp idén, feltehetőleg a vonzerő növelése érdekében csökkentették. Eddig 50 ezer dollárba került) A többi nyolcezres csúcsra szóló engedély ára 12 ezer dollár. Érthető tehát, hogy Nepál kormánya mindent megtesz azért, hogy a hegymászást népszerűsítse. Az ország vezetése nagy reményeket fűzött az ENSZ által 2002-re meghirdetett hegyek nemzetközi évéhez, ami bár expedíciókat hozott, sok turistát nem. Annak idején, 1998-ban Kirgi- zisztán és Nepál nyújtotta be az indítványt, hogy 2002 a hegyek éve legyen. A katmandui parlament törvényt hozott a Mount Everest arany évfordulójáról. Egy éven át tartó rendezvénysorozatokkal, konferenciákkal állítanak emléket az 1953 májusi első sikeres expedíciónak. Lesz például Everest-maraton és síverseny, míg a Világörökségbe tartozó Sagarmatha Nemzeti Park köré gyűrűként egy további természet- védelmi területet hoztak létre. „Ha hegymászás és Nepál, akkor mindenki a Mount Everestre gondol” - keseregnek a helybeliek. Pedig ennél sokkal több lehetőséggel kecsegtet a himalájai királyság, amelynek területén a Föld 14 legmagasabb csúcsából 10 található, köztük 8 „nyolcezres”. A nepáli turisztikai minisztérium az „Úti cél: Nepál 2002-2003” program keretében a tavaszi mászóidényre 103 új csúcsot nyitott meg, 263-ra emelve a meghódítható hegyek számát. így a szezon kezdetén, március elsején több expedíció kezdhetett neki az új csúcsok először való meghódításának - legalábbis papíron. Több illegális mászókísérletről érkezett már eddig is hír. Az eddig tiltólistán szereplő, 5000-es, 6000 méteres, a vérbeli profik által „könyöklődombnak” nevezett csúcsok immár hivatalosan is megmászhatok. Ráadásul jóval olcsóbban. Könnyítettek a szabályokon is: a 6500 méter alatti csúcsokhoz a jövőben nem kell összekötő tisztet (Liaison Officer) fogadni, mint eddig. A szokásos Cho Oyu- (8153 m), Manaslu- (8125 m) Dhaulagiri- (8172 m) és Annapurna- (8078 m) expedíciókról sok jelentés, hír nem érkezett, csak ha valamilyen extrával szolgáltak. A japán Ken Nogucsi vezette 12 fős tisztító expedíció öt tonna szemetet kíván eltakarítani a világ negyedik legmagasabb hegyéről a Lhotséről, az Everest szomszédjáról (8501 m). Alberto Inurrategui az Annapurna megmászásával a valaha legfiatalabb hegymászó, aki a világ összes nyolcezres hegyére feljutott. Eddig ez csupán tíz embernek sikerült. A 34 éves mászót az Everest megmászóinál nagyobb tisztelet fogadta megérkeztekor, hiszen oxigénpalack vagy serpase- gítség nélkül hódította meg a tíz csúcsot, köztük az Everestnél jóval nehezebb, rettegett K2-t. A mászási kísérletek után visszatérve a mászók első útja mindig a szállodába vezet, ahol sokan még a pihenés előtt sajtótájékoztatón vesznek részt, fáradt, de boldog arcok mosolyognak a nemzetközi újságírók lencséibe. A turistanegyed, Thamel egyik bárja vagy étterme szolgál az ünneplés helyszínéül. Akik kevésbé szerencséA világ legmagasabb pontja sek, a Teaching Hospital egyik kórtermébe kerülnek, melyek közül egyet mindig üresen tartanak a mászóidény alatt a hegyek áldozatainak: ödémák, üszkösödések, balesetek rendre előfordulnak. Az idei sikeres mászóidényben szerencsére viszonylag kevés életet követeltek a hegyek. A szerencsétlenül jártakról éppen hogy megemlékeztek az újságok. Az Everestnews.com így ír: „Nem az a kérdés, hogy meghal-e valaki, hanem az, hányán.” Halálzóna A mostani, pár napos jó idő az alaptáborban felgyorsította a készülődést: újra jönnek a hírek a készülődő, sőt már induló expedíciókról. A magyarokról is. Pár napjuk maradt: május 31-én, a monszunok kezdetén véget ér a hivatalos mászóidény - ezután mindenki számára tiltott a mászás. A magyarok tervezett útvonala követte az eddigi kitaposott ösvényt: az első szakasz a kettes táborba vezető hatórás út, veszélyes, rejtett szakadékokkal tarkított terepen. Másnap hajnalban indulás a 7300 méteren fekvő 3-as tábor felé. Az itt töltött éjszaka után irány a 4-es tábor, ami az oxigénhiány és a szélsőséges körülmények miatt a „halálzónába” tartozik. Itt a szervezet már nem is tud regenerálódni. A hegymászók az előttük álló hosszú út miatt az utolsó táborban csak pár órát időztek, aznap este 10 óra körül már lámpákkal nekiindultak a világ tetejére. Innen a csúcsig még 12 óra erőltetett menet várt rájuk. „Akár romantikusnak is mondható: kéznyújtásnyira levő csillagok, erős holdfény, csak ne lenne minden egyes mozdulat valóságos kín- szenvedés” - meséli tavalyi élményét Ellen Miller. „De mindent megér a pillanat, az az érzés, amikor az ember végre letekinthet a Világ Tetejéről!” Katmandu, 2002. május Az Everest északi oldala Pihenő az utolsó szakasz előtt Csak egy magyar csúcson A várva várt hivatalos tájékoztatóból kiderült, hogy valóban sikeres volt a magyar Everest-expedíció. A korábbi hírekkel ellentétben azonban szombaton csak Erőss Zsolt jutott el a 8850 méteres magasságba. A hegymászó oxigénpalackkal jutott fel, mert a korábbi sikertelen kísérlet után nem volt elég ideje regenerálódni. Társa, Várkonyi László újra palack nélkül próbálkozott, ó 8750 méterig jutott el. A többiek az első kísérlet után lefelé indultak el, mert egészségi állapotuk nem engedett meg egy újabb próbálkozást. Erőss és Várkonyi ma hagyják el az alaptábort, és két-három napon belül érkeznek Katmanduba. (mti)
