Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-28 / 122. szám, kedd

IJ SZÓ 2002. MÁJUS 28. Kitekintő ^ zaklatott közlemúlt ismeretében a nepáliak utolsó reményként tekintenek a Mount Everestre, amely a belpolitikai helyzettől függetlenül az országba csalogatja a külföldieket rülekedés a világ tetején (Fotók: képarchívum Mozgalmas, sikeres szezont udhat maga mögött a Világ ’eteje, igen sok ember jutott el álmaik csúcsára, a Sagar- nathára, Nepál büszkeségé- e” - ujjong a nepáli turiszti­kai minisztérium expedíció­kért felelős osztályvezetője, ran oka az örömre: idén je­gyezték fel ugyanis a „csú­fok napját”. SZÁSZ BALÁZS /Iájus 16-án, csütörtökön rekord- zámú, összesen 61 hegymászó ért el a világ legmagasabb csúcsára, lók expedíció szinte egyszerre ért el, úgyhogy egyszerre tucatnyian olongtak a Világ Tetején, 8850 néter magasban. (Az adatot 1999- >en, műholdas mérésekkel állapí- ották meg.) ügyre több a sikeres expedíció. Ez kiderül a Mount Everest csúcsára eljutott hegymászók listájából, imit a múlt héten tettek közzé Nepálban. Rekordok éve dén számos rekord megdőlt. A :súcsok hétvégéjén sok csapat nozgott a csúcs közelében, expe- líciónként 10-12 fővel. De voltak köztük különcök, magányos vál- alkozók, extrém mászók is. A öbbség azonban a hagyományos módon, vezetők, azaz helyi ser- pák kíséretében, oxigénpalackkal vág neki. Ők a fizetővendégek. A Mountain Madness amerikai cég már évek óta szervez expedíció­kat az Everesthez, dollár tízezre­ket elkérve az egyes mászóktól. Cserébe a kuncsaftok biztonságá­ról szakavatott vezetők gondos­kodnak, felszerelésüket, oxigén­palackjaikat helyi serpák viszik fel a táborokba. Az Egyesült Álla­mokból származó „Mountain Gu­ides International” cég szervezte a világ első, kizárólag nőkből álló Everest-expedícióját. Ók nyolc serpávai és két férfivezetővel in­dultak neki a hegynek. (E csapat tagjai egyébként 8600 méteren 10 perc leforgása alatt egy kivéte­lével mind rosszul lettek és visszafordultak). Nepálban az újságok az ilyen cso­portokról csak mellékesen emlé­keznek meg, míg a valódi sport­teljesítményt felmutató, palack nélkül mászó csapatokat igazi tisztelet övezi. Az ilyen csapatok történeteit, szatellittelefon-üze- neteit lehetett olvasni a lapokban. A szezonzárás közeledtével lassan visszaérkeznek Katmanduba a si­keres expedíciók, interjúk, beszá­molók tarkítják a helyi lapokat. A fővárosiak pedig örülnek, hogy végre nemcsak a maoisták véres akcióiról lehet olvasni. A hegymászóhírek itt rendszere­sek, igazi szenzációt csak az je­lent, ha valaki még a merészeb­beknél is merészebb. Például az első amerikai nő, aki az Everestet az északi és a déli oldalról is meg- mászta. A május 16-án szerencsé­sek célba értek között volt Tamae Watanabe 63 éves japán titkárnő is, így ő a legidősebb nő, akinek sikerült a nem mindennapi telje­sítmény. A legidősebb férfi, a 65 éves, szintén japán Iszikava To- mijaszu is e napon jutott fel a csúcsra. Sőt felért a 23 éves Atsu- si Jun Jamada is, aki most a legfi­atalabb a „Hét Csúcsnak” (a föld­részek legmagasabb pontjainak) a meghódítói között. A japánok kimagasló teljesítményét egy kat- mandui lap az „alga diadalaként” kommentálta, utalva a japánok kedvelt és igen egészséges ételé­re, amelyet Tamae Watanabe a si­ker titkaként említett. Haraldur Olafsson izlandi mászó azzal kapott figyelmet, hogy az Everest megmászásával tette fel pályafutására a koronát: a Hét Csúcs mellett már mindkét Sark­ra is elgyalogolt, ezzel elérte a „Grand Slam”-et. Ez előtte csak két embernek sikerült. Különle­ges hegymászó-teljesítmény Sean Swarneré is. Ő a „Cancel’s Survi­vors Journey to the World”s hig­hest Summit” csapat tagja, akik között kizárólag a rákbetegséget legyőző emberek vannak. Swar- ner azért emelkedett ki a névtele­nek tömegéből, mert nyolc hó­nappal ezelőtt tette lábát először mászóvasba, előtte semmilyen hegymászó-tapasztalattal nem rendelkezett, s egy gyógyíthatat­lannak vélt betegség leküzdése után jutott el a csúcsra. A híres, elismert alpinisták közül viszont két serpa emelkedett ki az egész mászóidényben. A 41 éves Appa Sherpa a katmandui repté­ren fogadta a lelkes újságírók kér­déseit: milyen érzés ennyiszer is a Világ Tetején állni? A nemzeti hősként tisztelt Appa eddig tizen­kétszerjutott fel 8850 méterre. A másik serpa Tashi W. Tenzing, - Tenzing Norgay unokája - egy svájci expedíció keretében indult fel az Everestre északról, remél­ve, hogy ott találkozhat Peter Hil­laryval, Sir Edmund Hillary fiá­val. Bár Peter az Everest első megmászásakor kitaposott déli (általános vélemény szerint jóval könnyebb) úton mászott, de nem érkezett fel csütörtökre. A kis expedíciónak számító, is­meretlen és szinte titokban érke­zett, „mezei” magyarokról ilyen előzmények után nem sokat lehe­tett hallani. Igaz, a profik köré­ben elismerően szóltak róluk, mint „erős mászókról”, akik ser­pák és oxigénpalackok nélkül próbálkoznak. Az idén a nepáliak is nagyobb fi­gyelmet tanúsítanak az Everest­nek. A zaklatott, tragikus közle­múlt ismeretében egyfajta utolsó reményként tekintenek a hegyre, amely a belpolitikai helyzettől függetlenül biztosan idecsalogat­ja a külföldieket. A királyi család tavaly júniusi lemészárlását, majd a maoisták vérengzései mi­att novemberben bevezetett szükségállapotot követően sok potenciális turista fordult el az országtól. A katasztrofális hely­zetbe került turizmust kihúzhatja a csávából, ha a sok sikeres kül­földi expedíció hazatérve nép­szerűsíti Nepált. Menetdíj a csúcsra Mindez nem változtat a tényen: Nepál zaklatott időket él. Igaz, még egyetlen turista sem vesztette életét a főleg az ország nyugati, alig látogatott vidékein folyó har­cokban. Ám épp a Mount Everest alatt elterülő Solu Khumbu vidé­ket tartják a turistákra nézve leg­veszélyesebbnek. Lukla repteréig azonban nem értek el a harcok. Itt csak egyszer volt kijárási tilalom, így a legtöbb expedíció Luklába repül, teljes egészében átugorva a veszélyesebb területet. „A hegymászók egytől egyig ke­mény fiúk. Őket nyolcezer méter magasban nemigen érdekli, mi tör­ténik pár ezer méterrel lejjebb” - magyarázza a Solu Khumbu régió­ból származó egyik hoteltulajdo­nos. „Igaz, pénzt nemigen hagynak itt, hisz a felszerelést magukkal hoz­zák. Annál többet hozna a konyhá­ra, ha egyszerű túrázók jönnének. Persze a turistáknak hamar az inuk­ba száll a bátorságuk. Pár puskalö­vés elég, hogy inkább az Annapur- na-vidékre menjenek trekkelni”. A nepáli expedíciók közül csak kettő számolt be őket ért atroci­tásról: mindkét esetben maoisták rabolták ki a tagokat a Makalu- hegy közelében. A csoportok tag­jainak fejenként 10000 rúpiát (kb. nyolcezer koronát kellett ki­fizetniük a felkelőknek az áthala­dásért. A nagy expedíciók ennek ellenére jól fizetnek - a kormánynak. Egy engedély az Everestre minimum 25 ezer dollárba kerül. (Épp idén, feltehetőleg a vonzerő növelése érdekében csökkentették. Eddig 50 ezer dollárba került) A többi nyolcezres csúcsra szóló enge­dély ára 12 ezer dollár. Érthető tehát, hogy Nepál kormánya min­dent megtesz azért, hogy a hegy­mászást népszerűsítse. Az ország vezetése nagy reményeket fűzött az ENSZ által 2002-re meghirde­tett hegyek nemzetközi évéhez, ami bár expedíciókat hozott, sok turistát nem. Annak idején, 1998-ban Kirgi- zisztán és Nepál nyújtotta be az indítványt, hogy 2002 a hegyek éve legyen. A katmandui parla­ment törvényt hozott a Mount Everest arany évfordulójáról. Egy éven át tartó rendezvénysoroza­tokkal, konferenciákkal állítanak emléket az 1953 májusi első sike­res expedíciónak. Lesz például Everest-maraton és síverseny, míg a Világörökségbe tartozó Sa­garmatha Nemzeti Park köré gyűrűként egy további természet- védelmi területet hoztak létre. „Ha hegymászás és Nepál, akkor mindenki a Mount Everestre gon­dol” - keseregnek a helybeliek. Pe­dig ennél sokkal több lehetőséggel kecsegtet a himalájai királyság, amelynek területén a Föld 14 leg­magasabb csúcsából 10 található, köztük 8 „nyolcezres”. A nepáli turisztikai minisztérium az „Úti cél: Nepál 2002-2003” program keretében a tavaszi má­szóidényre 103 új csúcsot nyitott meg, 263-ra emelve a meghódít­ható hegyek számát. így a szezon kezdetén, március elsején több expedíció kezdhetett neki az új csúcsok először való meghódítá­sának - legalábbis papíron. Több illegális mászókísérletről érkezett már eddig is hír. Az eddig tiltólis­tán szereplő, 5000-es, 6000 méte­res, a vérbeli profik által „kö­nyöklődombnak” nevezett csú­csok immár hivatalosan is meg­mászhatok. Ráadásul jóval ol­csóbban. Könnyítettek a szabályo­kon is: a 6500 méter alatti csú­csokhoz a jövőben nem kell össze­kötő tisztet (Liaison Officer) fo­gadni, mint eddig. A szokásos Cho Oyu- (8153 m), Manaslu- (8125 m) Dhaulagiri- (8172 m) és Annapurna- (8078 m) expedíciókról sok jelentés, hír nem érkezett, csak ha valamilyen extrával szolgáltak. A japán Ken Nogucsi vezette 12 fős tisztító ex­pedíció öt tonna szemetet kíván eltakarítani a világ negyedik leg­magasabb hegyéről a Lhotséről, az Everest szomszédjáról (8501 m). Alberto Inurrategui az Anna­purna megmászásával a valaha legfiatalabb hegymászó, aki a vi­lág összes nyolcezres hegyére fel­jutott. Eddig ez csupán tíz ember­nek sikerült. A 34 éves mászót az Everest megmászóinál nagyobb tisztelet fogadta megérkeztekor, hiszen oxigénpalack vagy serpase- gítség nélkül hódította meg a tíz csúcsot, köztük az Everestnél jóval nehezebb, rettegett K2-t. A mászási kísérletek után vissza­térve a mászók első útja mindig a szállodába vezet, ahol sokan még a pihenés előtt sajtótájékoztatón vesznek részt, fáradt, de boldog arcok mosolyognak a nemzetközi újságírók lencséibe. A turistane­gyed, Thamel egyik bárja vagy ét­terme szolgál az ünneplés hely­színéül. Akik kevésbé szerencsé­A világ legmagasabb pontja sek, a Teaching Hospital egyik kórtermébe kerülnek, melyek kö­zül egyet mindig üresen tartanak a mászóidény alatt a hegyek ál­dozatainak: ödémák, üszkösödé­sek, balesetek rendre előfordul­nak. Az idei sikeres mászóidény­ben szerencsére viszonylag kevés életet követeltek a hegyek. A sze­rencsétlenül jártakról éppen hogy megemlékeztek az újságok. Az Everestnews.com így ír: „Nem az a kérdés, hogy meghal-e vala­ki, hanem az, hányán.” Halálzóna A mostani, pár napos jó idő az alaptáborban felgyorsította a ké­szülődést: újra jönnek a hírek a ké­szülődő, sőt már induló expedíci­ókról. A magyarokról is. Pár nap­juk maradt: május 31-én, a mon­szunok kezdetén véget ér a hivata­los mászóidény - ezután mindenki számára tiltott a mászás. A magyarok tervezett útvonala követte az eddigi kitaposott ös­vényt: az első szakasz a kettes tá­borba vezető hatórás út, vesz­élyes, rejtett szakadékokkal tarkí­tott terepen. Másnap hajnalban indulás a 7300 méteren fekvő 3-as tábor felé. Az itt töltött éjszaka után irány a 4-es tábor, ami az oxi­génhiány és a szélsőséges körül­mények miatt a „halálzónába” tar­tozik. Itt a szervezet már nem is tud regenerálódni. A hegymászók az előttük álló hosszú út miatt az utolsó táborban csak pár órát időztek, aznap este 10 óra körül már lámpákkal nekiindultak a vi­lág tetejére. Innen a csúcsig még 12 óra erőltetett menet várt rájuk. „Akár romantikusnak is mondha­tó: kéznyújtásnyira levő csillagok, erős holdfény, csak ne lenne min­den egyes mozdulat valóságos kín- szenvedés” - meséli tavalyi élmé­nyét Ellen Miller. „De mindent megér a pillanat, az az érzés, ami­kor az ember végre letekinthet a Világ Tetejéről!” Katmandu, 2002. május Az Everest északi oldala Pihenő az utolsó szakasz előtt Csak egy magyar csúcson A várva várt hivatalos tájékoztatóból kiderült, hogy valóban sikeres volt a magyar Everest-expedíció. A korábbi hírekkel ellentétben azonban szombaton csak Erőss Zsolt jutott el a 8850 méteres ma­gasságba. A hegymászó oxigénpalackkal jutott fel, mert a korábbi sikertelen kísérlet után nem volt elég ideje regenerálódni. Társa, Várkonyi László újra palack nélkül próbálkozott, ó 8750 méterig ju­tott el. A többiek az első kísérlet után lefelé indultak el, mert egész­ségi állapotuk nem engedett meg egy újabb próbálkozást. Erőss és Várkonyi ma hagyják el az alaptábort, és két-három napon belül érkeznek Katmanduba. (mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom