Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-04 / 103. szám, szombat

Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 4. VENDÉGKOMMENTÁR Pénzügyi válság LOVÁSZ ATTILA Pénzügyi válságról akkor beszélünk, amikor egy állam nem tud eleget tenni kötelezettségeinek, és a cross default, azaz a teljes fizetésképte­lenség határára kerül. Oldalakat lehetne megtölteni annak elemzésé­vel, miként kerül az állam ebbe a helyzetbe, hogyan keletkezett a me­xikói, az orosz vagy legutóbb az argentin válság. Mindhárom ország­ban más-más lépések vezettek a csőd felé, egy tényező viszont mindig és mindenütt jelen volt: az állam többet költött, mint amennyi a ren­delkezésére állt. S tette ezt hosszú éveken át, eljutva egészen odáig, hogy kölcsönöket újabb hitelekkel törlesztett, csak éppen drágábbak­kal és egyre kisebb reménnyel, hogy valaha is törleszteni képes. Ami­kor kiderült, hogy a szlovák költségvetés a jóváhagyott 35 milliárdos hiány mellé még felgöngyölíthet legalább 25 milliárdot, minden tisz­tességes sajtótermék pénzügyi válság veszélyéről írt. Pedig ezúttal nem időszerű a félelem. Az ország adósságállományának törlesztése folyamatos, a külkereskedelmi mérleg hiányát a befolyó külföldi be­ruházások egyelőre még fedik, az ország hitelképessége az elmúlt há­rom évben kissé még javult is, olcsóbbak lettek a hitelek, az állampa­pírok, a kockázati felárak. Pénzügyi válsággal ijesztgetni a választó- polgárt tehát felelőtlenség, mert sem hiperinfláció, sem államháztar­tási csőd nem készül az elkövetkezendő hónapokban. De! Ne feled­jük, hogy az államháztartás 1994-et kivéve minden évben hiányt ter­melt. Ne feledjük, hogy a hazai fogyasztás növekedése rontja a külke­reskedelmi mérleget, és nem kell vakon bízni abban sem, hogy a be­hozott beruházások, technológiák és gépsorok képesek komolyabb exportnövekedést kicsikarni a gazdaságból. A szlovák kormányok még évekig nyújtózkodhatnak a közmondásbeli „takarón túl”, és fel­tehetően a jegybank devizatartalékai is elegendőek még. Ennek ellen­ére okosabb, ha a szlovák választó igenis aggódik a hiányt termelő költségvetés miatt. Ha az ország folyamatosan hiányt termel - lett lé­gyen az a leghumánusabb szociális megfontolásokból -, már középtá­von is veszélyezteti lakosainak érdekeit azzal a kilátással, hogy a je­lenleg még aránylag jó életszínvonalú rétegeket is legatyásílja. Ehhez nem kell több, mint 4-5 év. Ha tehát pénzügyi válságról hallunk, gon­doljunk arra, hogy most ugyan nem, de nagyon rövid időn belül időszerűvé válhat Pozsonyban is. ­A szerző a Szabad Európa Rádió munkatársa JEGYZET Májusban a bőr illata TALLÓSI BÉLA Jött a jól kiglancolt osztrák sláge­rénekes, Udo Jürgens, és mit ad a szerkesztés, összehozták őt egy tévéműsorban a nemes egy­szerűségével mindig elegáns Koncz Zsuzsával, akit már akkor sem lehetett beilleszteni az Al­mát eszem, ropog a fogam alatt típusú dalokat elharsogó bukóé­nekesek (feljöttek és pár dal után lebuktak) széles táborába. A műsorban mindketten leg­újabb lemezüket mutatták be. A műsorvezető a két énekes közti azonosságokra akart rámutatni, egyebek között egy olyan kérdés­sel, hogy melyikük lemezén hányszor szerepel a szerelem szó. Az osztrák sztárénekes ko­rongján nyolcvanvalahányszor, Koncz Zsuzsáén háromszor. Na, nem azért, mert a szerelem nyu­gati specialitás, imperialista ld- váltság, a rothadó kapitalizmus terméke volt, hanem mert Koncz Zsuzsa, miként annyi másról, a szerelemről sem frázisokban énekelt. Megtették azt mások... A hatvanas években ugyanis, túl a trubadúrok meg a holdvilágnál szerenádozók korszakán, és azon a szellemi robbanáson vagy nyi­táson, amelyik meghonosította a magyar nyelvű beatnótát vagy táncdalt, a szerelem lett a sláger­téma, megkönnyítve a szívszerel­met valló ifjak dolgát. Elég volt kívánságműsorban - hétfőnként a Petőfin kettőtől ötig - küldeni egy dalt a kiválasztottnak, és tu­tira bejött a love. Választék pedig az ízlések és pofonok külön­bözőségéhez igazodva, volt bő­ven: „Mondjátok meg Máriának, szeretem, és ez a szerelem még most is lánggal ég...”, „Más ez a szerelem, más ez az ölelés, nem kell több idegen, kit eltakar a fe­ledés...”, „Mindenkinek van egy álma, az enyém te lettél...”, „Nem jöhet soha más, nem érhet csalódás, te vagy az, aki kell, aki kell, maradj velem...”, „Ör­dögből angyal lehetnél, lehet­nél, ha engem jobban szeretnél, szeretnél...” így lehetett újro- mantikusan szerelmet vallani. Ma rámenősebbek vagyunk, az érzések körüljárása helyett rög­tön a lényegre, a ruha alá té­rünk, hiszen azonnal kivágjuk, hogy „szeretem a bőröd illa­tát...”, és már be is indul a szere­lembuli. Hogyne indulna be, hi­szen olyan jó májusban tizen­nyolc-húszévesnek lenni. Sze­retni, szeretni és szeretni min­den mennyiségben. Aztán ránk zúdul június, és akkor már nem olyan jó tizennyolc-húszévesnek lenni, mert jön a számla, és be kell fizetni a koleszdíjat meg a menzakosztot. Majd eltelik ki­lenc hónap, és már nem is biz­tos, hogy annyira jó tizennyolc­húszévesnek lenni. Hiszen elő kell teremteni a pénzt a babako­csira, a tápszerre, a betevőre és miegyebekre, s az nyaktörőbb dolog, mint májusban, a szere­lem havában orgonaillattól bó­dultán utódot nemzeni. És már nem is szereljük annyira egymás bőrének illatát. Sőt, naponta többször eldúdoljuk Tériké da­lát, hogy „mindenkinek van egy tévedése, jaj, nehogy te légy!...” WWW.UJSZO.COM Ad: Ha én B. B. lennék... ♦ Minden arra vall, hogy az MKP politikusai profik Amikor az MKP huzamosabb ideig folytat nyu­godt, kiegyensúlyozott politikai tevékenységet, mindig erősödik a nacionalizmus a szlovákiai ma­gyarok között. A radikálisan gon­dolkodók hangoskodni kezde­nek, és gyávasággal vádolják az MKP-t. Nos, üyenkor jön Duray, hogy kifogja a szelet a vitorlájuk­ból. Az MKP politikusai úgy ér­zik, ez a színház a módja annak, hogy kielégítsék a magyar vá­lasztók minden rétegének az igé­nyét. Profi megoldás, de nem zseniális. Az a baj vele, hogy sok szubjektív eleme van, így fennáll a veszélye, hogy félresikerülhet. Ez történt ebben az esetben is. Duray nem érezte a színpad szé­leit. A profizmushoz viszont érte­lemszerűen hozzátartozik, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Mézes A közölt vélemény nem feltétlenül tükrözi az Új Szó álláspontját.- A szüleim alighanem elkergetnek hazulról, mert majdnem akkora adósságot halmoztam fel, mint a Dzurin- da-kabinet! (Gossányi Péter karikatúrája) TALLÓZÓ THE DAILY TELEGRAPH THE TjMES Brit bíróság előtt elismerte bűnös­ségét a Valódi IRA ír terroristaszer­vezet tavaly nyáron Pöstyénben le­tartóztatott három tagja - írja a The Daily Telegraph. Ez az első ilyen eset a Valódi IRA történeté­ben. A merényletekkel és fegyver- csempészéssel vádolt három férfit az MI5 brit titkosszolgálat magu­kat iraki fegyverkereskedőknek ki­adó ügynökei 2001 júliusában azért a szlovákiai fürdővárosban csalták tőrbe, mert London Po­zsonnyal korábban kölcsönös ki­adatási egyezményt írt alá. A The Times közli, hogy a pöstyéni razzi­át 20 ügynök bevonásával kilenc hónapon át készítették elő. A fürdőváros arab éttermében a ter­roristák végig azt hitték, hogy iraki fegyverkereskedőkkel ülnek szem­ben. Egy szalvétára írták fel a kö­vetelt fegyverek nevét, és azt is fel­tüntették, hogy másfél millió dol­lárra van szükségük készpénzben. A „felek” beszélgetését lehallgat­ták, és az MI5 jogásza csak akkor adott jelt a rajtaütésre, amikor már elegendő bizonyíték gyűlt össze. A brit titkosszolgálat kezdettől tájé­koztatta a szlovák hatóságokat is. HÉTVÉG(R)E Nyílt levelek és zárt ajtók Higgyék el, nem akartam Duray Miklósról írni. De nem én tehetek arról, hogy nagyrészt róla szólt ez a hét. Még szerencse, hogy olyan rövid volt, hála május elsejének, melyet idén is ének, szó és tánc, na meg kampány köszöntött. JUHÁSZ LÁSZLÓ Persze, legyinthetnénk, itt a má­jus, a szerelem és az előrehozott választási kampány ideje. A ma­gam részéről itt és most inkább a szerelemről értekeznék, bár azt meg jobb csinálni, mint írni róla. Az ANO meg a Smer plakátjaival már tele van az ország, az SNS meg inkább az ingyenreklámot vá­lasztotta, amikor Malíková nagy­asszony bejelentette: a nemzeti párt képviselői „bármilyen mó­don”, akár fizikai erővel is meg­akadályozzák, hogy Duray Miklós betegye a lábát a parlamentbe. A mélynemzetiek most abba kötöt­tek bele, hogy az MKP alelnöke a tévébfen kijelentette, ő magyar ember, illetve Szlovákiában élő magyar politikus. Az „Apu, hód med be?” kérdésre csak a jövő hét után kapjuk meg a választ. Nekem van egy-két ötletem. Vagy a külön- utas megközelítési politika tűnik járhatónak, vagy az, hogy a képvi­selő úr benn alszik a T. Házban, esetleg felkaphatná Malíkovát, és a hátán vihetné be a parlamentbe. A legegyszerűbb megoldásnak az kínálkozik, hogy szól a biztonsá­giaknak (akik általában csak az­zal foglalkoznak, nehogy valaki biológiai fegyver gyanánt be­csempésszen egy szalámis zsöm­lét a törvényhozás épületébe), hogy: „Gyertek már, srácok, mert valaki nem enged engem munká­ba menni, tessék már odébb no­szogatni ezt a hölgyet itt, a ko­pasz fiatalembereivel együtt. Kö­szönöm, srácok, veletek vagyok!” Mindegy, csak kitalál valamit az MKP válságstábja, hagyjuk ma­gunkat meglepni. Az is sokak számára meglepő volt, hogy kilencven szlovákiai magyar közéleti értelmiségi nyílt levelet írt, melyben felelősségteljesebb politizálást követel az MKP-tól, méghozzá Duray „nacionalizmust szító politikai kiszólásai” kapcsán. A levelet tehát nem a képviselő úr­A munka ünnepét ugyanis úgy ünnepeltük, hogy nem dolgoztunk. nak címezték, hanem az MKP tag­ságának, bár egy füst alatt felszó­lították Duray Miklóst is, hogy ne nyilatkozzon többé a szlovákiai magyarság nevében. Még aznap felhívtam a képviselő urat, mond­jon véleményt a levélről, de ő ezúttal a saját nevében sem volt hajlandó nyilatkozni. Kíváncsian várom, legközelebb mikor és mi­lyen ügyben hagyja magát mikro­fonvégre kapni. Csend honol ugyanis az MKP háza táján, még azt sem tudhatjuk pontosan, kire is vonatkozik pontosan a Csáky Pál által ismertetett, szeptember 30-ig érvényes részleges nyilatko- zási tilalom. A miniszterelnök-he­lyettesre biztosan nem, hiszen ő nyilatkozott. Majd meglátjuk. Szerintem pár napig pihen a téma, mert ezt is kikötötték. A héten pihenhettünk mi is egy na­pot, május elsejét, a munka ünne­pét ugyanis hagyományosan úgy ünnepeltük, hogy nem dolgoz­tunk. Csak a pártok serénykedtek, a HZDS például a pozsonyi vidám­parkban ünnepelt, aktivistái Meciar-kávét osztogattak. Ettől aztán tényleg felmegy az em­ber vérnyomása. HETI GAZDA(G)SÁG Inkább az év végi válságkezelést választják TUBA LAJOS A munka ünnepe megkímélt ben­nünket egy kormányüléstől, de a testület legutóbbi döntései ele­gendő munícióval szolgáltak erre a hétre is. Hagy-e akkora pusztaságot az álla­mi költségvetésben maga után a Dzurinda-kormány, mint amekko­rával 1998 végén saját maga is szembesült? Ez a kérdés foglalkoz­tatja a gazdaságpolitika iránt ér­deklődőket, mióta nyüvánvaló, hogy a választások miatt a kormány a megszorító intézkedések helyett inkább osztogat. Nehéz ezért meg­róni, hiszen a politikai helyzet bo­nyolult, a választási lehetőségek rosszabbnál rosszabbak, így kézen­fekvő, hogy inkább az év végi vál­ságkezelést választják, mint hogy újabb támadási felületet adjanak a balkáni erők hatalomra jutásának. Emiatt a jegybanknak sem maradt más eszköze, mint amit a makro­gazdasági stabilizáció iránt teljesen immunis Meciar-kormány ellen al­kalmazott, vagyis a kamatok növe­kedésével visszaszorítani a hazai fogyasztást. A modell azonban nem ennyire egyszerű, az elkövetkező hónapok során még sok fordulattal számolhatunk. Egy biztos, nagyon hamar légvárnak mutatkoztak a feltételezések, amelyek szerint Szlovákia már túljutott a válságon. Ehhez ugyanis több tettre és keve­sebb beszédre lett volna szükség. Az egészben az a legszomorúbb, ha megnézzük a hatalomra ácsingózó­kat, kénytelenek vagyunk megál­lapítani, hogy még mindig a jelen­legi garnitúránál mutatkozik a leg­nagyobb esély arra, hogy egyszer a saját klientúrájukon kívül le­vegőhöz engedik jutni a pártokon kívüliek nagy tömegét is. Szlovákiában járt az uniós bővítési főbiztos, aki lehűtötte az uniós feje­zetek újranyitását szorgalmazókat. Ezt egyrészt a lengyelek földügyes sikere váltotta ki, másrészt pedig természetesen Robert Fico sorolta Szlovákia az uniós tag­ság első időszakában nem lesz nettó befizető. be a mindent gyógyító életelixíres receptjébe. Nagy kár, hogy a megyei apparátusok kiválasztásakor, vagyis az első helyen, ahol szűzies pártja hatalomhoz jutott, a legrosszabb szlovák politikai hagyományokat követve viselkedik: a HZDS-szel bol­dog egyetértésben szinte már a vé- cés néni posztját is pártalapon töltik be. A főbiztos arról is beszélt, hogy Szlovákia az uniós tagság első időszakában nem lesz nettó befi­zető, vagyis több támogatást kap, mint amit be kell fizetnie majd a kö­zös költségvetésbe. Ez két összefüg­gést is felvet. Egyrészt nálunk az uniós tagság politikai okokból szin­te a szinonimájává vált az óriási tá­mogatási lehetőségeknek; arról a je­len politikai helyzetben nem cél­szerű beszélni, hogy ott bizony köte­lezettségek is vannak. De úgy is néz­hetjük a dolgot, hogy az államunk befizet egy halom pénzt, onnét pe­dig étkezik egy jó adag támogatás. A jelenlegi helyzetnél, amikor az ál­lami forrásokat még mindig ki tud­ja, müyen alapon és ki tudja, kinek juttatják (nézzük csak meg a hegy­háti ipari parknak fű alatt frissen juttatott 90 millió koronát), a köz­nek még az is jobb, ha az államtól elszedett pénzek ádátható uniós tá­mogatások formájában jutnak vissza az országba. A kereszténydemokraták is igye­keztek bizonyítani: nem csak ápri­lisi tréfának szánták, hogy hat szá­zalékról startolva ők lesznek a jobboldal legerősebb pártja. A nemzetiek elárvult szavazóinak szánt ellenstátustörvény bukása után ezúttal a gazdaságpolitikába kalandoztak, egy sor felettébb vonzó adócsökkentést javasolva. Kár, hogy ők is csak a vége felé ilyen okosak, a kezükben lévő igazságügyi tárca hatáskörében már nem voltak ennyire világmeg- váltóak. így aztán kispártként ja­vaslataik súlya egyelőre legfeljebb azzal mérhető össze, amikor a ma­gunkfajta újságírók egy sör mellett elmélkednek, mit is tehetnének a politikusok, ha egy pillanatra ko­molyan gondolnák az országos jó­léttel kapcsolatos szólamaikat. Érdemes odafigyelni arra hírre is, hogy az Európai Újjáépítési és Fej­lesztési Bank állítólag változtat a stratégiáján, és az elkövetkező két évben a kereskedelmi bankok hitel- programjaiba belépve a kis- és kö­zépvállalkozások számára, illetve önkormányzati infrastruktúra épí­tésére biztosít előnyös kamatozású forrásókat. Eközben eddig minden vita nélkül szép csendben folyik egy következő fontos privatizációs ese­mény, az áramszolgáltató vállalatok eladása. Elvben esetükben is kisebb­ségi részvénycsomagokat kínáltak fel, de mivel ezt eddig minden cég­nél a vállalatirányítási joggal is megfejelték, feltételezhető, hogy itt sem lesz másképp. Érdekes, hogy ezúttal ebbe az ellenzék sem akadt bele. Azt már tudjuk, hogy a három céget kiknek szánják, a végső dön­tést a kormánynak kell meghozni. Az első vitát az osztrák EVN robban­totta ki, amelynek nem tetszik, hogy a Nyugat-szlovákiai Áramszolgálta­tót a német E.ON óriáskonszemek adnák. Állítólag a 21 millió euróval magasabb ajánlatát azzal utasítot­ták el, hogy a cég túl kicsi. Ez ugye, azt jelenti, hogy ha a kormány meg­változtatja a döntést, közel 900 mü- lió koronával nagyobb összeg folyik be az államkasszába.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom