Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-23 / 118. szám, csütörtök

VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 2 ■■HB KOMMENTÁR Leszállóágban a korona SIDÓ H. ZOLTÁN Rossz hír a nyáron külföldi kirándulásra készülődőknek, hogy az elmúlt hetekben zuhanórepülésbe kezdett a szlovák korona. Né­hány héttel ezelőtt még arról adtunk hírt, hogy a fizetőeszkö­zünk az európai uniós euróhoz és részben az amerikai dollárhoz viszonyítva is folyamatosan szárnyal, és ez az erősödés nem fog sokáig tartani. Nem is tartott. Míg április első felében 41,5 koro­nába került egy euró, addig jelenleg - a napi 20, sót 30 filléres gyengülés eredményeként - már a 44 korona/euró fájdalmas álomhatárt ostromolja az árfolyam. A fizetőeszközök kurzusának hullámzása megszokott dolog, az viszont már kevésbé, hogy néhány héten belül 5 százalékos ér­tékvesztést regisztráljunk. A valuták mozgásakor meg kell kü­lönböztetnünk a külső és a belső tényezőket. A külső erőhatáso­kat kevésbé tudjuk befolyásolni, esetünkben ide tartozott a cseh korona korábbi erősödése, s e fejlemény a mi fizetőeszközünket is magával húzta. Mára megfordult az irányzat, a spekulánsok elfordultak térségünk valutáitól, s az árfolyamnyereséget be­zsebelve új vadászterületekre kalandoznak. Lássuk most a belső tényezőket, amelyek alakítása Szlovákia ak­tuális gazdasági és politikai viszonyaitól függ. Szakértők szerint a befektetők kételkednek az ország gazdasági stabilitásában, s e kételkedés árát árfolyamesés formájában fizetjük meg. Frantisek Szulényi, a Szlovák Nemzeti Bank illetékes főosztályának ve­zetője úgy látja, a visszaesés a közelgő szeptemberi parlamenti választásoknak is köszönhető, mivel a megfigyelők szerint a vokscsatából nem a reformer erők fognak kikerülni győztesen. Kedden több mint 30 fillérrel, tegnap csupán délelőtt további, közel 30 fillérrel gyengült a korona az euróhoz viszonyítva. E legutóbbi kedvezőtlen fejlemény viszont már részben a belpo­litikai csatározások következménye. Az egyre jobban vagdalko- zó, helyét nem találó Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) képvi­selői például kedden hanyag eleganciával bejelentették: ha a kormány nem fogadja el az európai szociális törvényköny­vet, akkor négy hónappal a választások előtt készek távozni a kormányból, és ennek nyomatékosítására faképnél hagyták a ko­alíciós tanács ülésének résztvevőit. A baloldalnál már visszatérő motívumnak számító zsarolástól azonban nem a kormánykoalí­ciós partnerek szeppentek meg, hanem a korona árfolyamát ala­kító pénzügyi csoportok. A jelenlegi, egyelőre beláthatatlan ideig tartó árfolyamesés, ami miatt drágább lesz a benzin és a külföldi kirándulás, azonban csak az előszele lehet egy ennél súlyosabb fejleménynek. Most mindössze ízelítőt kapunk abból, hogy milyen árfolyamváltozás­ra készüljünk fel akkor, ha az őszi választások után szerencsétlen kurzust vesz az ország. A kérdés csak az, hogy ezt a figyelmezte­tést megfelelően tudják-e értelmezni a szavazók. JEGYZET Ezt főzték ki nekünk JUHÁSZ KATALIN Kezdő, ám lelkes avantgárd konyhaművészként sosem kap­csolok máshová, ha a kép­ernyőn főzőcskézni kezdenek. A televíziózás fejlődése, a vál­tozó nézői igények és a könyör­telen piacgazdaság egyre rafi­náltabb megoldásokra sarkallja a műsorok készítőit. Az alap­vető klisék persze ma is hasz­nálatosak: egy-egy étel elkészí­tése például lényegesen rövi- debb ideig tart a képernyőn, mint a valóságban, a „végered­mény” gusztusosabb, mint a munka során alakuló azonosít­hatatlan valami, a meghívott sztárvendég pedig úgy vág hagymát, hogy szegény néző könnyezik helyette. Mára min­den lehetséges variációt kime­rítettek e tárgykörben. Híres emberek kedvenc ételei, pati­nás éttermek séfjeinek speciali­tásai, szakács-színész mester­páros, változatok a támogató tésztagyár termékeire, főzés szponzoredényekben, Laci bá­csi, Horváth Rozi, a vicces No­votny és még sokan mások. Rendkívül mulattató tud lenni, amikor a popsztár megkérdezi, melyik is a köménymag, vagy amikor poénszórás közben el­felejt fűszerezni, esetleg kihagy egy alapanyagot. És persze mi sem akarunk le­maradni. Nem tudom, kell-e a szlovák tévé magyar adására szánt szűk fél órában főzőcskézni, ám el kell hin­nem, amit a szerkesztők állíta­nak, hogy komoly közönségi­gény van erre. Mármint arra, hogy falusi nénikék népviselet­ben feszengve kavargassák a habart bablevest. Persze előtte bejelentik, hogy „Rozsnyón va­gyunk”, adnak a regionalitás- nak is, nem a pozsonyi stúdió edényeit koszolják. Az ilyen kí­nos jelenetek helyett újabban különböző éttermekbe látogat el a magyar stáb, hogy felve­gye a soros receptet. A Markí- za-híradó után gyakran már csak ezt a részt csípem el, és a minap például láthattam, ho­gyan készül a szenei XXX étte­remben a rántott hal. Sosem gondoltam volna, hogy előbb lisztben, aztán tojásban, majd végül zsemlemorzsában kell megforgatni a halszelete­ket, ezután pedig zutty, az olajba velük. Ha már étterem­reklámot vagyok kénytelen nézni magyar adás helyett, legalább tanulhatnék valamit, futott át az agyamon. De lehet, hogy csak érzékenyebb a gyomrom a kelleténél, ilyen­kor nyár elején... WWW.UJSZO.COM ad: Dekrétumok - nem csitul a vita ♦ Valóban a fő kérdés az, hogy ebben a problémakörben mi­kor mozdul meg a szlovák po­csolya? Meddig bújhatnak el a szlovákok a cseh „mosto­hatestvérek” mögé? Természe­tesen az is érdekes, mikor fog megszólalni az MKP? Lesz olyan politikus, aki felfeszíti a szájkosarat? Nádasdi István ♦ Nos, az igazság órája előbb- utóbb úgyis eljön. A dekrétu­mok bizonyultak azon gyönge láncszemeknek, ahol először mutatkozik meg a fennálló eu­rópai rendszer tarthatatlansá­ga, különös tekintettel a kö­zelgő (?) integrációra. Márai S. Andor A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szer­kesztőség álláspontját- Ez kérem, egy speciális Torgyán-flopi: először a balliberális eszméket bombázza, azután szétrobbantja a saját pártját, végül a program megsemmisíti önmagát. (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ SME A lap arról ír, hogy a közvéleméi felháborodással fogadta Mikul Dzurinda kormányfő és SDKÚ-< nők kijelentését, mely szerint a le kisebb okát sem látja annak, hogy parlament előtt elszámoljon a ke mány tevékenységével. „Ä kormái programnyilatkozata nem értékt len papírlap. Megalkotását az alke mány is megköveteli, s előírja a k binetnek, hogy a kormány a megy lasztását követő harminc napon b lül köteles programját a képviseli elé terjeszteni és annak alapján ke ni a parlament bizalmát. Lényeg ben csak ezen az alapon szerez kormány valós mandátumot a kő ügyek irányítására” - hangsúlyoz a Sme. Dzurinda a napilap szeri nem akarja meghonosítani ezt egyébként kötelező eljárást a szí vák politikai kultúrában. Egyben gyelmezteti is a miniszterelnöki hogy 30 képviselői aláírás szál adásra kényszerítheti őt a korm nya négyéves munkájával kapcs latban. „A választók a parlament i vén ellenőrzik a kormányt, nem p dig fordítva.” Ki legyen a regionális középhatalom, amelyik elsőként jut be az Unióba, és a legkedvesebb a Nyugatnak? Visegrád és Brüsszel Fikció vagy valóság a viseg­rádi együttműködés? A kér­dés jogosan tehető fel az el­múlt hónapok, sőt évek for­dulatai után. RÉTI TAMÁS Mégis, ha az együttműködés több mint tizenegy évét elemezzük látha­tó, hogy a pozitív kormányzati szán­dékok vannak többségben, amelye­ket azonban a negatív politikai in­dulatok, a történelmi sérelmek, a rossz hagyományok gyakran, idáig szinte rendszeresen megakasztot-' tak, eltérítettek, sőt az együttműkö­dés eredeti céljaival ellentétes folya­matokat indukáltak. A regionális együttműködés iránt érdeklődők számára válaszra vár számos kér­dés. Az első talán az, miért van szükség egyáltalán visegrádi együttműködésre, amikor a tagor­szágok egyértelmű és elsődleges célja az Európai Unióhoz történő csadakozás. De hasonlóképpen az is felmerül, hogy van-e a közép-euró­pai országoknak olyan belső fejlődési erejük, amely az integráci­ót táplálja, közelít és nem eltávolít, egyeztet és nem bomlaszt, közös cé­lokat kínál és nem ellenségességet szül. Lehetséges-e, hogy Közép-Eu- rópában nem a kiúttalan rivalizálás lesz az uralkodó nemzetközi együtt­működési forma, hanem a partneri viszony, a közepes fejlettségi létből eredő közös érdekek felismerése, a hasonló történelmi utakból követ­kező azonos válaszok megtalálása. A visegrádi megállapodás 1991. feb­ruári aláírásakor először a nemzet­közi környezet meghatározó voltát kell kiemelni. Közép-Európa már túl volt az első demokratikus választá­sokon, a régi rendszer nemzetközi szervezetei - KGST és a Varsói Szer­ződés - hamarosan felbomlottak, a megszülető társulási megállapodá­sok a nyugati orientáció egyér­telművé válását mutatták. A rend­szerváltás mélységét tekintve élen­járó országok, Csehszlovákia, Len­gyelország és Magyarország első demokratikus kormányai azonos politikai alapállással rendelkeztek, a baloldallal szemben mindenütt a jobbközép, a konzervatív irány győzedelmeskedett. A politikai be­rendezkedés megegyezése, az azo­nos értékek vállalása ritka konstel­lációt hozott létre a régióban, a kö­vetkező években a politikai váltó­gazdálkodások, politikai ciklusok már eltérő ütemben, hosszúsággal érvényesültek, ami alapot adhatott a félreértésekre, gyanakvásokra, sót az ellentétek kialakulására. A viseg­rádi megállapodást a rendszervál­tás idején az újrakezdés, az új típusú regionális együttműködés iránti igény ösztönözte, amely megköze­lítően egyenlő fajsúlyú felek között zajlik. Korábban ugyanis a kis orszá­gok történelmük során mindig egy nagyhatalom árnyékában, annak közvetítésével léptek egymással kapcsolatba, a közép-európai együttműködés mindig egy nagyha­talmi szándéknak volt alárendelve. Most a térségi kapcsolatok fejleszté­sét az Európai Gazdasági Közösség is ösztönözte, azzal a meglátással, hogy a nyugati integrációhoz tör­ténő csatlakozást megkönnyíti, sőt annak előfeltétele, ha ajelöltek ver­senyképességüket a létrehozandó regionális szabadpiacon erősítik. Születésekor a megállapodás rend­kívül széles célrendszert fogalma­zott meg. Mivel a régió még szovjet katonai megszállás alatt állt, ért­hetően első helyre került az állami függetlenség megteremtése. De a célok között szerepelt a szabad pi­acgazdaság bevezetése, a totalitári­us rendszer maradványainak meg­semmisítése, a közös történelmen, kulturális hasonlóságon és földrajzi közelségen alapuló intenzív együtt­működés megteremtése, valamint teljes részvétel az európai integráci­óban. A politikai célok tehát rögtön úgy fogalmazódtak meg, hogy táv­latilag a nagyobb regionális egység­hez történő integráció szerzett pri­oritást, ami önmagában helyes és képviselhető távlatot nyitott, de magában rejtett egy veszélyt. A vi­segrádi együttműködés elsődleges célja az Unióhoz történő csatlako­zás lett, amely természetesen az egyes tagországok szintjén történ­het. A nemzeti szintű integráció azonban elkerülhetetlenül verseny­helyzetet teremt, amely a szü­letőben levő, de még kiforratlan vi­segrádi szellemiséget, azonosság- tudatot gyengítheti, háttérbe szorít­hatja. Ennek nem feltétlenül kellett bekövetkeznie, de a célok rangsoro­lása megtörtént. Az európai integ­ráció és a közép-európai regionaliz- mus egymást erősítheti, ha a nem­zeti kormányok nem rövid távú ér­dekeket hajszolnak, és olyan távla­1998-ban állásfoglalá­sok születtek Szlovákia felzárkóztatására. tosabb gondolkodást képviselnek, amely a térség stabilitásában és összefogásában rejlő előnyöket akarja kihasználni. Pozitív fejlemény volt a Közép-euró­pai Szabadkereskedelmi Megáll­apodás (CEFTA) létrehozása, amely a kereskedelemliberalizáció eszkö­zeivel a nagyon alacsony szintre visszasüllyedt forgalmat újraélesz­tette, növelte a vállalatok közötti kapcsolatokat, ezen belül erőtelje­sen fejlődtek a térségbe bevonuló multinacionális vállalatok, amelyek a régió nemzeti piacait egyre jobban összekötötték. A CEFTA hamar túl­lépett a visegrádi országok körén, és egyre inkább bekapcsolta azokat az országokat, amelyek az Unióval tár­sulási megállapodást kötöttek. A vi­segrádi országok a NATO-tagság el­érésében találtak meg egy másik kö­zös célt. Az 1999-ben bekövetkezett tagság azonban már differenciálta a régiót, Szlovákia kimaradt, mivel a meäari politika miatt nemzetközi­leg elszigetelődött. A visegrádi együttműködés nagyon könnyen sebezhetővé vált, a kezde­ti fejlődés megtorpant. Felső szin­tű, miniszterelnöki találkozóra nem került sor 1995-1997 között, a szakmapolitikai bizottságok egy ideig még üléseztek, voltak tanács­kozások, de a politikai elhidegülés ezek alól is kihúzta a talajt: a cseh politikai vezetés részéről meg­kérdőjeleződött a közép-európai együttműködés értelme, a szlovák A kis országok mindig egy nagyhatalom árnyéká­ban léptek kapcsolatba. kormány a magyar kisebbséget in­kább elválasztó és nem összekötő kapocsként értelmezte. Valószínű, hogy ezt a szembenál­lást nem lehetett fenntartani, ha ezek az országok komolyan gon­dolják az európai integrációt. Ha­marosan azonban kedvező fordu­lat történt, mert 1998-ban Csehor­szágban és Szlovákiában a közép­európai együttműködés mellett el­kötelezettebb, nemzetközi politi­kai kapcsolataikban nyitottabb, a múlt sérelmein felülemelkedni ké­pes kormányok jutottak hatalom­ra. Visegrád újra felpörgött, meg­szaporodtak a csúcstalálkozók, a csatlakozási tárgyalások következ­tében beindult a tapasztalatok át­adása, állásfoglalások születtek Szlovákia felzárkóztatása érdeké­ben, pénzügyi alapot hoztak létre kulturális-tudományos céllal, és közös véleményt alakítottak ki a csatlakozási tárgyalásokon el­érendő kedvezőbb pozíció érdeké­ben. Újra láthatóvá vált, hogy van­nak közös érdekek, az összefogás gyümölcsözőbb, mint a szemben­állás. Mi történt valójában? Az EU-ban kialakult a csatlakozni vágyó országokkal szemben a cso­portban való gondolkodás, és hát­térbe szorult az egyéni teljesítmé­nyen alapuló elbírálás hangoztatá­sa. Ez természetesen azt jelentette, hogy a teljesítményükre, exkluzív jellegükre büszke közép-európai országok előtt felrémlett a veszély, hogy azonosan bírálják el őket a kevésbé fejlett átmeneti gazdasá­gokkal, sőt meg kell azokat várni­uk a csatlakozással. Ennek min­denképpen mozgósító ereje volt. Visegrád azt közölte Brüsszellel, hogy a tagfelvétel során az egyéni elbírálásnak kell előnyt adni. A cso­portszellem erősödött, de a ver­senyszellem is, sőt harc kezdődi a regionális vezető pozíciójáért, legyen a regionális középhataloi amelyik elsőként jut be az Uniót és a legkedvesebb a Nyugatna Lengyelország talán, amelyik a le népesebb, gazdasági potenciál tekintve a legnagyobb, de szám szerkezeti problémával küszköd vagy Csehország, amelyik nagy erős nyugati kapcsolatokkal re delkezik, és ahol az utóbbi évekb dinamikusan felgyorsultak a ki földi tőkebefektetések, vagy tál Magyarország, amelyik a piacg; daságra történő átmenet sor sokszor nyerte el az éltanuló cím Bármelyik joggal tarthatna Ígér kedvező elbírálásra. Ebben a pillanatban jött elő a n gyár kormányfő a Benes-dekrétu mai, amelyik szerinte összeegyi tethetetien az Európai Unióval. Ke veződen volt az időzítés, rossz v az üzenet, éles volt az elutasítás visegrádi együttműködés a légi gyobb nyilvánosság előtt válság került, a magyarországi csúcstal kozón való részvételt a tagország lemondták. A magyar kormány láspont, bár meglepő volt, illeszl dett abba a vonulatba, amely a t séggel való kapcsolatokat expan módon képzeli el. A politikai áll foglalások szintjén megfogalmaz „gazdasági patriotizmus”, a „ha rokon átnyúló nemzeti újjáegye tés”, valamint a haza fogalmánál szomszédos országokra történő terjesztése előzménye volt a küli legességét, a vezető helyét hang lyozó magyar külpolitikának. A regionalizmust gyengítő nemz törekvések eltérő tőről fakadt; Csehország részéről inkább együttműködést semlegesítő, le tékelő megnyilvánulások fogain zódtak meg. Szlovákiában pedi; befelé fordulás és a védekező pi tikai alapállás eredményezte a ki peráció bomlasztását. A mag; külpolitika pedig inkább teije kedő volt, területen kívüli jog megszerzésére törekedett. Mü egyik rontotta tehát a visegr; együttműködés megvalósulás amely azonban önmagában & volt ellentmondásoktól mentes közép-európai együttműködés i gyón nagy növekedési tartalék kai rendelkezik. Gazdasági ér lemben is, de a térség stabilitás kultúráját, szellemiségét telein is. Az EU-csatlakozás mellett szükség van a szorosabb kapcsc tokra. Közép-Európa felemelke se feltételezi, hogy a résztvevők zötti konvergencia erősödik. El az a korszak, amikor a közép-eu paiság nem rövid távú politikai téket jelent, hanem megteremt elkerülhetetlen követelmény les globalizálódó vüágban. A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom