Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-18 / 114. szám, szombat
15 SZÓ 2002. MÁJUS 18. Kitekintő 2004-es olimpiai játékokig még több mint nyolcszáz nap van hátra - mindenképpen jó jel, hogy már nemcsak szervezőbizottság, hanem a NOB is bizakodó \thén most igen-igen nagyot álmodik át ezek meg micsodák? - jdult fel szinte az egész irög közvélemény, amikor i athéni szervezőbizottság VTHOC) a nyilvánosságnak emutatta a 2004-es olim- ia kabalafiguráit. Az olüm- oszi istenek után Févosz- ak (Apollón) és Athénénak Vthéné) nevezett kabala- :stvérpár meglehetősen ircsa, groteszk, külső lemlélő számára érthetet- n ábrázolása a görög saj- >t is megdöbbentette. MÁTÉ JÓZSEF i újságírók nem tudnak mit kez- ;ni a népszerű rajzfilmsorozat, a mpson család tagjaira emlékeztei Févosszal, aki ebben a verzióin nem igazán hasonlít a fényes pollónra, sőt kis fejével, hosszú «lkával, ormótlan nagy lábaival kább valamiféle karikatúrának inik. Szegény Athénéból sem a jlcsesség árad. Sem öt karikával szített, harang alakú ruhácskája, :m Févosszal megegyező testi pa- iméterei, de grimaszra görbülő úja sem éppen hízeleg az olimpi- mozgalomra joggal büszke gö- ig nemzeti öntudatnak, liberális Eleftherotípia napilap agát az ötletet - mármint, hogy pollón és Pállasz Athéné legyeik a 2004-es olimpia jelképei, ibalafigurái - jónak tartja, de a vitelezést csapnivalónak. Az icpress egyenesen a figurák sszavonását követeli, mondván: i két ködös, nagy lábú figura linden karaktert nélkülöz”. Ért- stetlennek tartja a két figurát a mzervatív Kathimerini napilap , emlékeztetve arra, hogy a kahogy bizony, 2004 már nincs is olyan messze, s ha valóban olimpiát akarnak rendezni, akkor hozzá kell kezdeni az építkezésekhez, nem elég nagyot álmodni, az úszóknak medence, az atlétáknak stadion, a súlyemelőknek sport- csarnok kell. Két éve Samaranch akkori NOB-elnök nagyon kemény hangú intőben részesítette az athéni szervezőket, kereken kijelentve: ha az ATHOC azonnal nem lát hozzá az előkészületekhez, a világ szégyenére a NOB elveszi a görög fővárostól az olimpiát. így még annál is nagyobb nemzeti tragédia fenyegetett, mint amikor a NOB döntéshozói az eszükre, s nem a szívükre hallgatva Athén helyett Atlanta városának adták a centenáriumi, 1996-os olimpia rendezési jogát. Samaranch két éve bírálta a görög főváros kaotikus közlekedési rendszerét, elkerülő utakat, felüljárókat kért számon a szervezőkön, hiányolta a sportlétesítményeket, és az olimpiai falu építésének megkezdését sürgette. A samaranchi intő hatott. Kosztasz Szimitisz miniszterelnök maga is megelégelte az ATHOC mediterrán lazaságát, s személyes felelősséget vállalt az olimpiai előkészületekért. A szervezőbizottság élére azt a Zsanna Ange- lopuloszt nevezte ki, aki oroszlán- részt vállalt abban, hogy Athén végül 2004-re sikeres rendezési pályázatot nyújtott be a NOB-hoz. A határidők azonban rendkívül szorítanak. Erre Denis Oswald a 38 fős szemlebizottság élén folyamatosan emlékeztette és emlékezteti a szervezőket, időről időre felbukkan a görög fővárosban, megtekinti a munkálatokat, majd rendszerint lesújtóan nyilatkozik ,z ókori olimpiák színhelye az Akropolisz látképével aláknak az 1968-as, grenoble-i Ili olimpia óta milyen nagy üzleti zerepük van, és Févoszék kinéze- iknél fogva valószínűleg már elve esélytelenek arra, hogy megis- íételjék az eddig anyagi szem- ontból a legtöbb bevételt hozó arcelonai Cobi kutya sikerét, évosz és Athéna alakját egy közel 700 éves görögországi agyagiéiról mintázták a designerek - vá- iszolták a kritikákra a szervezők, i helyiek segítségére sietett Denis )swald is, aki a Nemzetközi Olim- iai Bizottság (NOB) képviseleté- en tartott szemlét Athénban, az- z ellenőrizte, hol tartanak a 004-es játékok előkészületei. Oswald a kabalafigurákat látva azt londta: „El kell fogadni, hogy annak olyanok, akik kritikával il- ;tik Févoszt és Athénát. Nekem etszenek, hiszen a múlt és a jelen özötti szoros kapcsolatot szimbo- izálják”. lem ez volt az egyetlen dolog, melyben legutóbbi athéni szem- skörútján Oswald az ATHOC vélelmére kelt. A görög szervezők igyanis csak nemrég ébredtek rá, a kilátásokról. Persze nem kevés pedagógiai célzattal. A sok fenyítés hatására ugyanis csak beindult valami, felgyorsultak a tendereztetések, megköttettek a szükséges szerződések, és felvonultak a munkagépek. Láss csodát, ritkultak a munkát addig havonta megbénító sztrájkok is. Oswald - két év után először - legutóbbi villámvizitje alkalmával már azt nyilatkozta: vannak biztató jelek a 2004-es olimpia előkészületeiben. „A késések most már nem olyan mértékűek, hogy képtelenség lenne behozni őket. Ha a szervezők továbbra is keményen dolgoznak, akkor nem lesz baj” - hangoztatta a sportdiplomata. Majd jött a feketeleves: „Sajnos a közlekedéssel lesznek problémák. Ki kell találni valamit, mert a szükséges metró-összeköttetés nélkül megbénulhat a város.” Tudniillik Athén gyakorlatilag túlnépesedetté vált. Lakossága a négymillió közelében jár, ám a demográfiai, beköltözési boomot a város infrastruktúrája nem követte. így autóval közlekedni egész egyletékes miniszter és a szervezők erősen fogadkoznak - vajmi kevés az esély a kivitelezésre. De hol van még a vége? Oswald és szemlézói szerint a szükséges 19 ezerből még legalább ,2800 szoba hiányzik az olimpiai család (a nemzetközi sportszövetségek képviselői és a szponzorok) kényelmes elhelyezéséhez, illetve gondok vannak az újságírói szálláshelyekkel is. A kosárlabdameccseknek és a kajak-kenu, illetve evezősversenyeknek otthont adó centrumok építése nagyon nagy késésben van, ugyanakkor biztató, hogy a súlyemelőcsamok esetében már a jövő augusztusi tesztversenyek megrendezésére is van esély, így az első befejezett létesítmény a súlyemelőcsarnok lehet. A késéseket egyébként a rendezők úgy próbálják behozni, hogy egyrészt gyorsítják a beszerzési eljárásokat, másrészt a munkások a hét hat napján, napi tizenkét órát dolgoznak. A görög kormány nemrég azzal segített a szervezőkön, hogy nyolc speciális lakóhajóra írt ki pályázatot, amelyek az olimpia ideje Févosz és Athéna, a 2004-es olimpia kissé groteszk kabalafigurái (Fotók: internet) sydneyi játékok biztonsági főnöke volt, s Új-Dél-Wales állam rendőrfőnöki állását hagyta ott a görögökért. A NOB a hírek szerint megkönnyebbülve fogadta a szakmai berkekben elismert Ryan szerződtetését, mivel korábban erős kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a szervezők teljesíteni tudják-e a 2004-es olimpia - szeptember 11 után - igencsak megszigorított biztonsági előírásait. A Denis Oswald-féle szemlebizottság most úgy véli: a megemelt, 600 millió dolláros biztonsági büdzsé és Ryan személye erre garancia. A 2004-es olimpiai játékokig még több mint nyolcszáz nap van hátra. Mindenképpen jó jel, hogy most már nemcsak az ATHOC, hanem a NOB is bizakodó. Oswald szájából elhangzott az első - fentebb említett - pozitív megjegyzés, ami az előkészületeket illeti. A jelenkori görög politika egyik meghatározó alakja, Teodórosz Pangalosz volt külügy- és kultusz- miniszter pedig nemrég azt mondta: kár izgulni, nehézségek ide vagy oda, olimpia biztosan lesz. Az épülő atlétikai stadion Athénban, nyolcszáz nappal a nagy esemény előtt szerűen lehetetlen, a megoldást csakis a felszíni gyorsvasutak és a metró jelentenék. Ezek viszont már akkora volumenű beruházások, hogy két év alatt - noha az ilalatt Pireusz kikötőjében horgonyoznának. így hétezer kabin állna - kvázi vízen imbolygó szállásként - az olimpiai család és talán az újságírók részére. Ráadásul a lakóhajókkal időt lehet nyerni, mert nem kell a szárazföldön hasonló kapacitású lakókomplexum megépítésére drága heteket, hónapokat pazarolni. Közben Athén városa a ketyegő idő mellett a British Museummal is hadakozik. A hellének egy ókori - mégpedig Attika Kr. e. V. századi fénykorából származó - szoboregyüttest szeretnének ugyanis visszakapni Londonból, legalább a játékok idejére. A gyönyörű márványalakok egykor a Parthe- nónt díszítették, s még a görög függetlenség tizenkilencedik századi kivívása előtt kerültek Lord Elgin tulajdonába. Az angol arisztokrata a brit birodalom nagykövete volt Isztambulban, így különösebb gond nélkül .járhatta ki” magának a szobrokat a szultán fennhatósága alá tartozó Athénban. Most azonban a város szerint eljött az ideje a műkincsek visszaszolgáltatásának. Az athéniak egy vadonatúj, az olimpia idején megnyíló múzeumban helyeznék el a márványcsodákat. A British Museum igazgatója szerint azonban az Elgm-gyűjtemény nagyon jó helyen van ott, ahol van, azaz Londonban. A CNN-nek nyilatkozó Robert Anderson szerint a Parthenon szobrai a British Museum légértékesebb kincsei közé tartoznak, s Athénba szállításuk beláthatatlan következményekkel járna, ilyen alapon vissza kellene vinni például a Mona Lisát Párizsból Olaszországba. Csakhogy most olimpia lesz, és Athén csak ezt az egy szoborcsoportot szeretné, egyedi esetről van szó - hangzik görög részről Nikosz Papadakisz kormányszóvivő válasza, miután a Szimitisz-kabinet felvállalta az ügyet, s teljes mellszélességgel támogatja a főváros kérését. Sőt a londoni parlamentben több tucat alsóházi képviselő is a görögök mellé állt, ám a British Museum igazgatója egyelőre hajthatatlan. Nem így az ausztrál Peter Ryan, aki a hellén kormány felkérésére biztonsági tanácsadói posztot vállalt Athénban. A szakember a