Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-14 / 110. szám, kedd

JJ SZÓ 2002. MÁJUS 14. Kitekintő \z egyetlen épen maradt, felújított villa a görög nagykövet rezidenciája - alighanem ő is inkább propagandából, mint kedvtelésből lakik az ütközőzóna közelében Attila, a nagy konzervátor harcok folytak, és a görög cip- rióták azóta sem szívesen költöz­nek az ütközőzóna közelébe. Az egyetlen épen maradt, szépen felújított viila a görög nagykövet rezidenciája. Alighanem ó is in­kább propagandából, mint kedv­telésből lakik az elhagyatott üt­közőzóna közvetlen közelében. Mielőtt átgurulnánk az ellenőr­ző-átengedő ponton, tüntetőkbe botlunk. Ismerős kép a világ egyéb tájairól, Chiléből, Argentí­Áthaladunk a senki föld­jén. Mintha egy másik világba érkeztünk volna. nából. Eltűnt férjük, fiuk kinagyí­tott fényképét a nyakukban hor­dó feleségek, anyák állják el utunkat, és sorolják panaszukat pörgő görög nyelven. Aláírjuk a fájdalmukban osztozó petíciót, és megyünk tovább a lezárt sorom­pó felé. A görög ellenőrző-áten­gedő pont előtt megfakult fény­képek az 1974-es invázióról, a lin- cselésekről. Velünk együtt csak egy-két európai turista táblából a görög katonai bódé előtt. Szá­mukra megengedett az átkelés, de csak két alkalommal, és kizá­rólag gyalogosan. Mivel az északi részt illegális bevándorlási hely­nek tekintik a görög ciprióták, és azt nemzetközileg sem ismerik el, ezért a turisták északról nem lép­hetnek be délre. Az innen átke­lőknek is délutánra vissza kell tér­niük, az éjszakát nem tölthetik a török városrészben. A második ellenőrző ponton már török katonák állnak. Egyikük szigora megenyhül a magyar út­levél láttán.- Óh, Madzsarisztán, maguk a barátaink. Tört angolsággal elmeséli; hogy ő famagustai. A 35 kilométerre fek­vő tengerparti városból naponta jár be szolgálati helyére. Áthaladunk a senki földjén. Mint­ha egy másik világba érkeztünk volna. A házakról omladozik a vakolat, a nyitott ajtón keresztül az utcára zúdul a mosdóvíz, szét­taposott narancsok, légy lepte mészárszék. Közel harminc éve nem történt itt egy kapavágás sem. Igaz, ennek előnyei is van­nak. A régi épületek legalább érinteden eredetiségükben ma­radtak fenn. Ennek köszönhető, hogy a görög ciprióták - cinikus utalásként a török megszállás alatt lévő terület elhanyagoltsá­gára - a szigetet kettéosztó Atti- la-vonalat (a törökök nevezik így a green line-t) csak így emlege­tik: Attila, a nagy konzervátor. Észak-Nicosiát elhagyva, és Famagusta felé fordulva azonban nagyot változik a kép. Egyre több építkezést, frissen felhúzott, két­szintes családi házat látni. Famagusta után, az északnak tar­tó tengerparti útról pedig vado­natúj üdülőfalvak tárulnak elénk. Rejtély, hogy honnan van az új építkezésekre pénze a statiszti­kák szerint elmaradottnak ítélt északi országrésznek. A kérdésre később Nikosz Falas, a Kárpasi Szervező Bizottság, az elszakított országrészben élő görögök egye­sületének elnöke szolgál magya­rázattal.- A tőlünk elorozott földet az északi török hatóság újabban el­adja külföldi befektetőknek, fő­leg németeknek és izraelieknek. Akik aztán - a közelgő EU- csatlakozás, és az ettől várt újra­egyesítés reményében - üdülő­övezeteket építenek, amelyeket később nagy haszonnal szeretné­nek továbbadni. A sziget észak- nyugati csücskében, Apóstolos Andréas környékén van egy igen kellemes, homokos partszakasz. Ez a rész az apámé volt a török megszállás előtt. Mi elmenekül­tünk, a föld meg a törökök kezére került. Hallom, hogy nemrégiben eladták az apai birtokot külföldi­eknek, 50 ezer ciprusi fontért. Az eladónak is megérte, hiszen in­gyen jutott a földhöz, de a vevő­\z ENSZ segélyszállítmá- íya Nicosiából, vagy ahogy i helybeli görögök hívják, ..efkosíából indul. A felve­tető dzsip és az UN feliratú :eherautók előbb üzem- myagot tankolnak a repü- őtér mentén húzódó JNFICYP-bázison, majd a jörög ciprióta kormány ryűjtőraktáraiból felpakol- ák a szállítmányt. SERES ATTILA \ huszonnyolc éve halott nicosiai repülőtér a két népközösség civa- ■codásának szimbóluma. 1974 jú­liusa, a török invázió első hullá­ma óta zárva, megközelíthetetlen a polgári lakosság számára. Sok áldozattal járó, súlyos harcok folytak itt, de a repülőteret egyik fél sem tudta kezébe kaparintani. Annyit azonban elértek a viasko­dó felek, hogy a légikikötőt az el­lenfél se használhassa. A bekötő­út mentén ölig érő fű. Gyíkok sur­rannak, tömpe orrú vipera teke­reg, levelibékák kuruttyolnak. Az egykori terminál, és a kiszolgáló épületek ablakait csikorogva veri az EOKA végül nem tudta kihar­colni, nem utolsósorban a török hadsereg intervenciója miatt. Az Ankara által Ciprusra küldött harci gépek 1974 júliusában előbb Nicosiát bombázták, majd augusztusban a török csapatok partra szálltak a sziget északi ré­szén. Napok alatt elfoglalták az ország területének 37 százalékát, s kettévágták a fővárost, Nicosiát. Azóta, immár huszonnyolc éve kelnek útra az ENSZ-segélyszál- lítmányok. A kéthetente induló konvoj - jelenleg éppen magyar ENSZ-alakulat - élelmet visz az északi országrészben rekedt gö­rög falvak lakosainak. Az úti cél rendszerint Rizokárpas, a Kár- pas-félsziget legészakibb nyúlvá­nyának utolsó települése. A török megszállás pillanatában az ötez­res falu színtiszta görög volt, kö­zülük mára háromszázan marad­tak. Java részük 70 éven felüli. A többieket vagy elűzték, vagy ön­ként délre, a görög zónába tele­pültek. Az ott maradók is csak az ENSZ-segélyeknek köszönhetően tudták túlélni az elmúlt csaknem harminc évet. A kék svájcisapkás magyar kato­nák a nicosiai kormány élelmi­Arccal Mekka felé Észak-Cipruson a szél. A betonon nyitott ajtóval, kivert ablakokkal huszonnyolc éve mozdulatlanul áll a néhai Makariosz érsek egykori elnöki gépe. Szalonja ma ornitológusok bemutatóterme lehetne. A ké­nyelmes bőrfotelekbe fészket ra­kott a szürke gém, a bölömbika és a nagykócsag. Az ENSZ-katonák között mindig akad egy megszál­lott, aki távcsővel a kezében órá­kig lesi a repülőgépből ki-beszál­ló madarakat, füleskuvikot, bal­káni hantmadarat, fenyves­cinegét meg szajkót. A halott repülőtéren egyetlen életfény pislákolt fel az elmúlt hetekben. A lepusztult terminál egyik szobáját sebtében rendbe hozták, s itt tartja a sziget újra­egyesítését célzó megbeszéléseit a két népközösség vezetője: Kleridesz, a Ciprusi Köztársaság elnöke és Denktas, a csupán An­kara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság feje. A két idős politikus jól ismeri egymást. Igaz, már fiatal korukban is szemben álltak. Az ötvenes évek végén egyikük ügyészként vádolta, má­sikuk ügyvédként védte az EOKA vezetőit. Az énosist, Ciprusnak Görögországhoz való csatolását (A szerző felvételei) szerraktáraihoz kormányozzák a teherautókat. Fölrakják a névre szóló csomagokat, bennük étolaj, hús, cukor, liszt, konzervek, zöld­ségfélék, mosószerek és tisztál­kodási eszközök. A konvoj azután a nicosiai városfal mentén elin­dul a Lidras, az Észak-Nicosiába vezető egyetlen ellenőrző-áten­gedő pont felé. Az út mentén jó húszesztendős Ford Taunusból kiugráló roma családba botlunk. Föntről, a városfal túloldaláról, a török zónából kiabálnak le nekik. Nem értjük pontosan, miről fo­lyik a diskurzus, de az itteniek hí­vogató integetéséből nem nehéz kitalálni. Köztudott, hogy évente több ezer török, javarészt roma szökik át a zöld vonalon a görög zónába. Nem utolsósorban az északról menekülőket megillető pénzsegély miatt. Közeledünk a várost kettéosztó green line, a zöld vonal nyugati oldalán fekvő Ledra Palace Hotelhez, az átkelő­höz. A városnak ezen a pontján, az egykori bevásárlóutca környé­kén elhagyatott házakat, golyó­nyomokat, görög katonai ellenőr­ző pontokat, homokzsákokkal ki­tömött ablakmélyedéseket látni. Az 1974-es incidens idején itt Az „Attila-vonal" egyetlen átkelőpontja Nicosiában nek is, mivel az üdülőövezet leg­alább 50 milliót ér. Begördülünk Rizokárpasba, az egykor színtiszta görög faluba, ahol mára csak az öregek marad­tak. A kora délutáni órában csak a török kávézóban van némi élet. S persze a dzsámi is nyitva. A temp­lom szelíd arcú őrét kérdeznénk, hogy hol laknak itt görögök, de ő nem érti az idegen szót. Az orto­dox templom lakatra zárva, és fönt, a dombon lévő elemi iskolá­ban sem találunk egy lelket sem. Késő délutánra a templom kinyit, de a pópa hosszú litániába kezd, nem győzzük kivárni a végét. Az igehirdetés egyébként köztünk marad, rajtunk kívül ugyanis sen­ki sincs a templomban. Az ENSZ-segélyek célállomása, Rizokárpas hős falunak számít a görög ciprióták szemében. A la­kosok nagy része ugyanis a török partraszállás hírére megrémült ugyan, de nem menekült dél felé. Ez a mi hazánk - mondogatták -, bármi történjen is velünk, itt ma­radunk. Összegyűltek a falu főte­rén, de nem dél felé, hanem északra, a csodatevő hírében álló András apostol, Apóstolos Andréas felé menekültek. Az idő tájt szerzetesek lakták az apátsá­got, akik az összegyűlt tömeget lelkileg próbálták megvigasztal­ni. 1974. július 15-én éjjel 1 óra­kor emlékezetes misét tartottak. Valamiféle titokzatosság lengte körül a kolostort. A hívek áldoz­tak, vették a pópától a szentsé­get, és hajnali 3 óra körül szétszé­ledtek a közeli erdőben. A törö­kök két-három nap múlva érkez­tek a vidékre. Ä falu főterén összeterelték az embereket, a fel­nőtt férfiakat elkülönítették, és elhurcolták őket hadifogságba. Akadtak, akik sosem tértek visz- sza. Két évvel a partraszállás után a törökök elkezdték a mód­szeres betelepítést Rizokárpasba. Befut az ENSZ-konvoj. A piactéren vagy száz ember seregük össze. S nem is török cipriótákkal, ha­nem anatóliai törökökkel. A görö­gök ezreit utasították ki szülőfa­lujukból, vagy tették olyan elvi­selhetetlenné az életüket, hogy egy idő után mentek maguktól. Főleg a fiatalok voltak útban, tő­lük igyekeztek legelőször meg­szabadulni. De az is hamar felke­rült a kitelepítendők listájára, akinek szemrevaló háza volt. De akik mégis maradtak, azok hu­szonnyolc évvel ezelőtt munka- nélkülivé váltak. Tulajdonukat, földjüket elvették. Egy tenyérnyi parcellájuk maradhatott, de csak­is a falun kívül, hat kilométernél Eltűnt fiát kereső görög asszony távolabb. Az incidensek, a tragé­diák mindennaposak voltak az őslakos görögök és a-betelepített törökök között. A faluban 27 gö­rög cipriótát gyilkoltak meg 1976-tól mostanáig. Legtöbbjük idős ember volt. A gyilkosok a pénzre utaztak. Tudták, hogy a déli országrész által folyósított nyugdíjat az öregek a párna alatt tartják. Északon ugyanis görög bank nem létezik. A helyi önkormányzatok minde­nütt a törökök kezébe kerültek. Ók szabták meg, hány tanár ta­níthat a görög általános iskolá­ban. Görög közép-, vagy felső is­kola egyáltalán nincs az északi országrészen, így aztán, aki ta­nulni akar, délre menekül. Négy görög falura jut egy pópa, pedig egy itteni mondás szerint egy füs­tölővel nem lehet két templomot szolgálni. Egy ideje már az ENSZ- békefenntartók is győzködik a tö­rököket, engedjenek be legalább még egy görög papot. Denktas legutóbb már az ENSZ diploma­táit is kiborította. Azt mondta ne­kik, adjanak három nevet, majd ő kiválasztja, tó legyen közülük a kisegítő pap. Ő, a muzulmán. Időközben befut az ENSZ-konvoj. A piactéren, mintha a föld alól bújtak volna elő, vagy száz ember seregük össze. Jobbára öreg asz­szonyok. Olajozottan megy a cso­magosztás, meg a nyugdíjak és a szociális támogatás átadása. Egy kéttagú család havi 400 fontot kap az ingyenes élelmiszercso­mag mellé. De egyre fogy az igényjogosultak száma. Rizokár- pasban hetente átlag két temetést tartanak. Matematikailag kiszá­mítható, hogy ha elmarad a szi­get újraegyesítése, öt-tíz éven be­lül nem marad görög ciprióta a sziget északi részén. A csomagosztásra persze összese- reglenek a törökök is. Tisztes tá­volból figyelik az ENSZ-katoná- kat, és némi irigységgel a csoma­got cipelő idős embereket. Haza­felé az utcában egyre másra nyí­lik a kapu.- Mit kapott, Marija? Nem akad­na egy kis cukor? Kölcsön persze, mert a boltban mostanában nem kapni. Marija megbontja a pakkot, s már adja is a cukrot. De érkezik a szomszédasszony is, két pújával az oldalán.- Marija, Allahra, adjon egy kis tejet, a kölykeim hetek óta nem is láttak effélét. Odébb kávét kunyerálnak, meg szappant. De Marijának a szeme sem rebben. Ad két kézzel, mert a békesség mindennél fontosabb. Nicosia, 2002. május

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom