Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-14 / 110. szám, kedd
jj SZÓ 2002. MÁJUS 14. Fórum Ha történetesen Duray úr a Kossuth téren dalra fakad, lángot fúj vagy kardot nyel, rendkívüli képességei láttán felnézhettünk volna rá, legrosszabb esetben megmosolyogtuk volna A kimondott és leírt szavak súlyáról Lipcsey György: Ablak \ Feszty Zsolt által felvetett gondolatok és kérdések (Új Szó, „Politikai divatok”; május 7.) mindenképpen válaszadásra késztetnek. Annál is inkább, mivel megszólítottnak, címzettnek is vehetnem magam a „Duray Miklóst ért (sajtó)támadás” egyik aláírójaként. HAJTMAN BÉLA Még mielőtt véleményt formálnék, engedje meg, hogy én is az Ön által idézett jézusi tanításból induljak ki: akiben van szeretet, az nem sérthető meg, akiben pedig nincs, az bármin megsértődhet. Nos, azt hiszem, egyikünknek sem szándéka a sértés, ebből kifolyólag nincs is okunk a sértődöttségre, talán azért sem, mivel mindketten reformátusok, úgy saccolom, egyazon korosztálybeliek, harmincas éveinket járók vagyunk, mindketten - az Ön cikkéből legalábbis ez derült ki - csalódtunk a magyarországi választások kimenetelében: mondjuk ki nyíltan, jobban örültünk volna annak, ha Orbán Viktorék kormányszerepben maradnak. Mi, határon túli magyarok sokat köszönhetünk a számunkra kedvező külpolitikai kormányintézkedéseiknek: Ön lelkészként Magyarországon való utazása alkalmával, én pedagógusként egyebek közt a könyvvásárláskor is igénybe vehetem a törvény adta kedvezményt. Ehhez nem fér kétség: az Orbán- kormánynak sokat köszönhetünk mi, felvidéki magyarok is. Apropó, Felvidék! Ön is, én is úton-út- félen használhatjuk e kifejezést megbántódással járó lelkiismeret- furdalás nélkül. Az én esetemben teljesen természetesen, ha nyári egyetemen, magyarországi pedagógus-továbbképzéseken felvidéki magyarként tüntetnek fel. Önnel sem lehet másképp, ha a kárpát-medencei református lelkészek találkozóján vesz részt. Szlovákiában nem talál olyan magyar pedagógust, aki hadakozna az ellen, hogy felvidéki magyarként fogadják magyarországi kollégái. Szóval, nem kell érzékenykednünk: önök lelkészek, mi pedagógusok, ha kimondjuk vagy leírjuk, azonkívül, hogy hisszük és valljuk, nyugodtan vállalhatjuk felvidéki mivoltunkat. És most kell, hogy újak az Ön által védelmezett Duray Miklós képviselőnk esetéről. Először is leszögezem: nagy tisztelője voltam a politikusnak, mikor még geológusként szállt síkra a magyar iskolák bezáratása ellen, mikor szűk, „földalatti” egyetemi diákkörökben olvashattam nemzeti kisebbségünk sorsáért aggódó felhívásait és petícióit, mikor féltve őrzött szamizdat olvasmányként adtuk egymás kezébe a Kutyaszorítót. Még ha úgy is érzem, hogy a rendszerváltás óta nem tudtam az ö politizálásával azonosulni, azt mondhatom, hogy tisztelem azt a Duray Miklóst, aki 2002. március 17-én a szabadságharc tiszteletére megtartott rendezvényen a pozbai kultúrházban, dr. Erdélyi Géza püspökünk igehirdetése után Széchenyi és Kossuth időszerű üzenetéről, eszmeiségükről beszélt, tisztelem azt a Duray Miklóst, aki meseíróként gyerekeink fantáziavilágát is megmozdítja. Nem kevés az, amit tett Duray Miklós. Nyugodtan fejet hajthatunk elévülhetetlen érdemei előtt. De most már megindokolnám, tisztelt Feszty úr, miért írtam alá azt a bizonyos nyilatkozatot. Mióta szavazati jogommal élek, azóta honi magyarságunk képviselőire adtam le voksomat. Azt hiszem, ebben nincs semmi meglepő. Választópolgárként továbbra is magyar képviselőjelöltjeinket szeretném támogatni. Épp ezért joggal elvárom, hogy az általam is bekarikázott és parlamentbe bejutott képviselők, s a nevük fémjelezte párt felelősség- teljesen politizálással képviseljen akár felvidéki, akár szlovákiai magyarként. Nem titkolom, annak ellenére, hogy Fidesz-MDF szimpatizáns vagyok, tapintadanságnak, ízléstelenségnek, sőt kifejezetten arcáüanságnak tartom, hogy Duray Miklós a Kossuth téren a díszemelvényről nevemben, nevünkben forradalomra buzdítsa a választások előtt álló másfélmilliós tömeget. Nem kérek az ilyen populista megnyilatkozásokból, még akkor sem, ha Szlovákiában egyáltalán nem lennének szélsőségesen nacionalista pártok a politika hadszínterén. Nem tudom megérteni és megemészteni, még akkor sem, Nem kérek az ilyen populista megnyilatkozásokból. ha Orbán Viktor nógatására szólt az ott megjelentekhez parlamenti képviselőnk. Mellékesen megkérdem: vajon Tőkés László vagy az RMDSZ elnöke, Markó Béla miért nem élt a szó hatalmával? Ők erre nem kaptak engedélyt Orbán Vik- toréktól? Úgy gondolom, a túlfűtött érzelmek táplálta indulatok törtek fel politikusunkból, s az ilyetén szenvedéllyel teli felbuzdulásaikkor megfeledkezik az önkontrollról, vagyis abban a pillanatban, s azt megelőzően sem tudja felmérni, hogy többet árt nekünk, otthon maradt, a tévékészülékek előtt izguló ugyancsak felvidéki magyaroknak. Egyébként mikor megláttam és hallottam Durayt a hírösszefoglalóban beszélni, harsányan felröhögtem, aztán később mélységesen elszomorodtam. Lám, az indulatok. Ön is rádöbbenhetett arra, hogy a választások a számok törvényén alapszanak. Nem gondolja, Feszty úr, hogy Duray Miklós Kossuth téri közszereplésével az MKP több száz (ezer) józan gondolkodású szlovák pártszimpatizánst, választó- polgárt veszített el? Hát erről is szól a felelősségteljes politizálás. Azzal még nem csökken a népszerűsége a pártnak, ha teszem azt, Duka Zólyomi úr a muzslai kultúrházban az Ifjú Szivek „veterán” táncosaként végigcsapásol egy csárdást; magánemberként teszi. Akkor sem esne a párton csorba, ha mondjuk Bugár Béla Somoija egyik kerthelyiségében baráti körben sö- rözgetne vagy szájharmonikázna. Mind politikusként, mind magánemberként is megteheti. Ha történetesen Duray úr a Kossuth téren dalra fakad, lángot fúj vagy kardot nyel, rendkívüli képességei láttán felnézhettünk volna rá, legrosszabb esetben megmosolyogtuk volna. De hát, úgy mint a lelkésznek, vagy pedagógusnak, a politikusnak is a szó a fegyvere. Ön is, Duray is, én is a szó erejét, súlyát, olykor hatalmát mérhetjük le hallgatóságunkon. Ön az Igét magyarázza, én a tananyagot. Mindketten felelősséget vállalunk kimondott és leírt szavainkért. Ez ugyanúgy politikusainkra is értendő, sőt, még nagyobb mértékben, mint miránk, mivel bennünket képviselnek parlamenti felszólalásaikban, határozataikban, törvénykezéseikben, véleménynyilvánításaikban, interpellációikban stb. Szerencsésebbnek tartottam volna, ha Duray Miklós kizárólagosan a hallgatásával, jelenlétével képviselt volna bennünket (a Kossuth téren). Ezt tették az erdélyiek is. Nagyon örülök annak, hogy az MKP elnöksége elhatárolta magát Duray Miklós Kossuth téri szereplésétől, bár még hatékonyabbnak tartanám, ha egy olyan állásfoglalást tennének közzé, mely népszerűbbé tenné őket a még megszólítható szlovákság körében is. Hiszen közelegnek a parlamenti választások. Több vokssal több képviselőjelölt jut be. Erről van szó, Feszty úr! Én hiszem, hogy még mindig vannak ingadozó, az MKP-val szimpatizáló szlovák választók, akiket meg lehet nyerni. Ez irányban Bugár Béla mérföldnyi lépéseket tett már meg. Ezért kell összefogniuk a józan gondolkodású szlovákoknak és higgadt, politikusainkért felelősséget érző magyaroknak mindannyi- unk jobb sorsa és boldogulása érdekében. A nagy számok törvénye dönt a politikában is. Ugye, Ön is így látja, Feszty úr? Nemcsak reformátusként, nemcsak magyarként, hanem szabad akaratunkból kifolyólag szabad (választó)polgárként is dönthetünk közös sorsunkról. Csak minél többen legyünk! Áldás, békesség! Tiltakozás Az Új Szó 2002. május 2-i számában megjelent „Nyűt levél az MKP- hoz” című cikkükben szerepel a nevem az aláírók listáján. Ezt a levelet én nem írtam alá, és tiltakozom az ellen, hogy a nevemmel ilyen módon bármikor visszaéljenek. Kérem, tiltakozásomat haladéktalanul közöljék. Köszönöm. Jakab Zoltán, zeneszerző Bácskái Béla: Guszonai táj IV. VITAZÁRÓ Az utóbbi években Magyar Koalíció Pártja talán egyetlen politikusának megnyilvánulása sem váltott ki olyan reakciókat, mint Duray Miklósnak a magyarországi országgyűlési választás két fordulója közötti, Kossuth téri felszólalása. Az MKP ügyvezető alelnökének részvétele a Fidesz kampánygyűlésén megosztotta a szlovákiai magyarságot; kilencven szlovákiai magyar értelmiségi nyílt levélben fordult az MKP-hoz, felelősségteljesebb politizálást követelve, és felszólítva Durayt, ne nyilatkozzon a szlovákiai magyarság nevében. Több neves értelmiségi viszont védelmébe vette és támogatta a pozsonyi parlamenti képviselőt. Az Új Szó szerkesztőségébe is számos levél, állás- foglalás érkezett, amelyekből többet közöltünk. S megismertettük olvasóinkat az internetes honlapunkon zajló vitával is. Lapunk még két véleménynek helyet ad. Mács József és Hajtman Béla írásának és Jakab Zoltán tiltakozásának közlésével a Duray Miklós nyilvános szerepléséről kitört vitát lezárja. A szlovákiai magyar politizálásnak szüksége lenne egy komoly, tekintélyes, értelmiségi civil szerveződésre Beszéljünk a helyzetünkről MÁCS JÓZSEF A szavát felemelő kilencven ma-- gyár értelmiségi levele megdöbbentett, de nem arra késztetett, hogy Duray Miklóst bántsam, netán elítéljem, hanem hogy a helyzetünkről beszéljek. Méghozzá egy kicsit úgy, hogy mi lehetünk igazán érzékenyek, a szlovákok azonban ezt az érzést is kisajátították maguknak, többségi alapon természetesen. Érzékenységünk okainak a felsorolását azzal vezetném be, hogy a szlovákiai magyar politizálásnak szüksége lenne egy komoly, tekintélyes, a szlovákiai magyar társadalom alapvető érdekeit kifejező értelmiségi civil szerveződésre, amely időnkénti állás- foglalásával segítségére lenne a parlamentben és a kormányban ülő magyar képviseletnek. Erőteljesen hallatná a hangját a Benes- dekrétumokkal kapcsolatban, s nyomatékosan kifejezné, hogy kárpótlást a kollektív bűnösséggel vádolt magyar deportáltak és kitelepítettek nem kaptak, az elkobzott magyarvagyonok, az úgynevezett nevesítetlen földek Koncos úr bevallottan „hősies ” ellenállásának köszönhetően nem kerültek a magyar községek hatáskörébe. A nyitrai Pedagógiai Főiskola 1976- ban erőszakosan felszámolt magyar tagozatát sem akarják visszaállítani, a magyar kar létrehozását nem is titkoltan szabotálják, a Magyarországon szerzett pedagógiai képesítés érvényesítését minden lehetséges módon akadályozzák, lásd a füleki alapiskolai tanár esetét, éhségsztrájkolását, és a sok magyar iskolát, amelyekben beugró nyugdíjasok tanítanak. Az utóbbi hetekben ugyan („csekély” 26 év után) elmozdulás történt, de Malíková asszony rögtön levelet út az egyetem szenátusának, nejáruljon hozzá a magyar kar indításához, s a szlovák képviselők és politikusok nem tiltakoznak, a magyar értelmiségiek is hallgatnak (Durayval vannak elfoglalva), miközben alap- és középfokú iskoláink lassan elfogynak a képzett magyar pedagógusok. A leírtak az alapvető érdekeink ellen ható Benes-dekrétumok szelleméből következnek. Mert ugye ezek az „elhalt” papírok azt sugallják ma is, hogy Szlovákia a szlovákoké, amelynek a területén másodrendű kisebbségek élnek. S mert nem sikerült megszabadulni tőlünk, hosszú távra helyezték elszlovákosításunkat. A Benes- dekrétumok szellemének éltetője napjainkban is az annyiszor hallott na Slovensku po slovensky (Szlovákiában szlovákul). Ebbe a kemény falba ütközik a nyelvhasználati törvény érvényesítése, a Regionális Nyelvek Európai Chartájának számunkra megnyugtató törvényesítése, mert míg nem tá- volítják el a szlovák nyelvtörvényből azt az akadályt, hogy a szlovákoknak nem kötelességük tudni a magyarok nyelvét Dél- Szlovákiában, addig minden megoldási kísérlet csupán porhintés a szemünkbe. A valóságos kétnyelvűség érvényesítésének számunkra elfogadhatatlan esetlegességeiből következik a Benes- dekrétumoknak az életünkben jelenlevő diktátuma a helységneveinket illetően is. Jó lenne már pontosan összeszámolni, hány helynevünket forgatták ki sarkaiból a Benes-dekrétumok? Ezek a magyar községek szélén őskövületté változott helységnevek ma is élnek, riogatnak és tragikus eseményekre emlékeztetve beszélnek hozzánk: - Itt vagyunk községeitek szélén, akármikor rátörhetünk házaitokra, földjeitekre... Gabcíkovo-Bős, Stúrovo-Párkány, Slád- kovicovo-Diószeg, Jesenské-Fe- led, Tesedíkovo-Pered stb., stb. A nevetségesen elutasító érv, hogy személyiségekről elnevezett községekről van szó, nem változtathatók meg. Arra persze nincs magyarázat, miért a magyar községek nevét nevezték el a szlovák személyiségek nevével, miért nem a szülőfalujukat? Azok a szlovák politikusok, akik nem akarják visszaadni a magyar községek történelmi nevét, ma is a Benes-dekrétumok érvényessége mellett állnak ki! Epizód: tessék vasúton végigutazni Csallóközt vagy Dél- Szlovákia többi részét, a vasútállomások homlokzatán sehol nem látunk magyarul is kiírt helységnevet. A vasút külön köztársaság a köztársaságban, rá a törvény nem vonatkozik, nem vesz tudomást róla. A vasút vonatot csak szlovákul „indít”, az utashoz csak szlovákul szól, a veszélyekre csak szlovákul figyelmeztet. Na Slovensku po slovensky továbbra is a jelszó, jaj, szegény, csak „halott”, papíron létező Benes-dekrétumok! A szlovákiai magyar civil szerveződésnek mindezekről színt kellene vallania, s állásfoglalását elküldeni a köztársaság elnökének, a kormánynak és a parlamentnek. Azzal a megjegyzéssel, hogy az a már-már szállóigévé vált mondat, hogy „Szlovákiában ez már csak így van”, ránk, magyarokra hányféleképpen vonatkozik hátrányosan. Nem titkolom, ezeket a gondolatokat a Duray-ellenes levél váltotta ki bennem, mert akarva-akarta- lan hozzájárul az érdekeinket súlyosan sértő gondok elkendőzéséhez. Jól emlékszem, Csáky Pál nem is olyan régen még milyen nagy szálka volt a megboldogult Dusán Slobodník szemében. Támadta, lenacionalistázta, a parlamenti üléseken kénye-kedve szerint bántotta, bánthatta, Szlovákia ellenségének, érdekei veszélyeztetőjének nevezte. Tudomásom szerint egyetlen szlovák politikus sem próbálta határozottan leállítani őt, s a magyar értelmiségiek sem emelték fel a szavukat, hogy a Dusán Slobodníkot s a többi szlovák nacionalistát „provokáló” Csáky tegyen lakatot a szájára, hallgasson vagy távozzon a politikai életből. Szilenciumot illetve szankciót senki nem akart foganatosítani ellene, nem is lett volna helyes, mint ahogy Duray Miklós esetében sem lenne helyes! Illyés Gyulával együtt vallom, hogy nem az a nacionalista, aki jogot véd, hanem az, aki jogot sért. A szlovákiai magyar értelmiségi civil szerveződésnek egy további, aláírásával nyomatékosított állás- foglalásában azt is kifejezésre kellene juttatnia, hogy Magyarországon a nacionalizmus tüzét, ha van ilyen, egyetlen lehetséges módon lehet oltani, eloltani, ha a szomszédos országokban százezres és milliós nagyságrendben élő magyarságnak intézményesen biztosítanak minden jogot a megmaradásához, beleértve az autonómiát is. Amíg a szlovák parlament képviselőinek egy jelentős része még mindig kiéli magát a magyarellen- ességben, s a nacionalizmus magasba csapó lángokkal időnként a törvényhozó testület épületében is lobog, ha Komárom megyéről, az önkormányzati hatáskörről vagy más természetű magyar érdekről van szó, addig senki ne csodálkozzon azon, hogy Magyarországon a szélsőségek felé mennek el egyes csoportok. Jó lenne ráébredni, hogy ezeknek a csoportoknak a tüzét folytonos magyarellenességük- kel Szlovákiából is fújják...
