Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-13 / 109. szám, hétfő

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 13 KOMMENTÁR »Mi Vastag vonal SZILVÁSSY JÓZSEF Egon Lánsky nevétől hangos újra a cseh média. Évekkel ezelőtt, az át­világítások idején olyan bizonylatot kapott, amely szerint nem műkö­dött együtt a kommunista titkosrendőrséggel. Néhány napja viszont a Mladá fronta Dnes közzétette, hogy neve mégiscsak ott szerepel az el­hárítás listáján. A prágai napilap megszólaltatta az ügyben kutakodó Zdenék Valis cseh történészt, aki egyetlen olyan dokumentumot sem talált a vaskos kötegek között, amely ebben a rejtélyes ügyben perdön­tő lenne. Vojto fedőnevű - állítólag ezt találták íd Lánskynak - dosszié nincs. Nem is volt, vagy a rendszerváltás után bezúzták, vagy valaki el­emelte, hogy alkalmas időben majd a tényeket nagydobra veije - von­ták le a végkövetkeztetést az oknyomozó újságírók. Mielőtt a negyedik eshetőséget említeném, nézzük meg, ki is ez a személy. Lánsky tren- cséni születésű, 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. Az ötve­nes években három egyetemről is kicsapták, állítólag rossz magavise­leté miatt. 1968-ban egyik alapító tagja az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubjának (KAN), majd a normalizátorok elől Nyugatra távozik. Své­dországban oklevelet szerez a politikai tudományok tanszékén, ké­sőbb a BBC, 1984-tól pedig a Szabad Európa csehszlovákiai adásának munkatársa. A rendszerváltás után hazatér és a prágai külügy szóvi­vője lesz. Mozgalmat indít Csehszlovákia egybenmaradásáért, majd Csehország strasbourgi nagyköveteként tevékenykedik, később Milos Zeman tanácsadója. Négy éve a szociáldemokrata kabinetben a biz­tonsági és a külpolitikai kérdéseket felügyelő kormányalelnöki posz­tot kapta. Egy esztendő múltán korrupcióval és adócsalással vádolták meg. Hosszas nyomozás után mégsem emeltek vádat ellene, ám ő megromlott egészségi állapotára hivatkozva lemondott és visszavo­nult a közéletből. Lánsky ügyében a cseh média szerint patthelyzet állt elő. De nem egészen, mert van egy negyedik eshetőség. Ugyanis néhány hete Prágában elfogadták azt a törvényt, amely alapján nem­csak a titkosrendőrséggel együttműködők nevét teszik közzé, hanem ezután bárki betekinthet az eddig elzárt iratokba. így rövidesen bárki megtudhatja, hogy 1989 előtt megfigyelték-e, vezettek-e róla dosszi­ét, s kik voltak a besúgói. A történészek pedig akár csak közvetve, de valószínűleg igazolhatják Lánsky ártatlanságát, vagy morálisan, ne­tán törvényesen is számon kérhető vétkeit. Ugyanis a német és a ma­gyar átvüágítások példái igazolják, hogy minden iratot sosem lehet el­tüntetni, közvetlen vagy közvetett bizonyítékok mindig maradnak. Nyilván Szlovákiában sincs ez másképp. Nálunk is követni kellene a cseh példát és a parlamentben támogatni Jan Langos tervezetét, hogy közelebb kerülhessünk annak eldöntéséhez, vajon 1939 óta kik voltak a verőlegények és buzgó segédkezőik, és kik a valóban vert polgárok. Azt a bizonyos vastag vonalat, mellyel sokan a közelmúltat és a jelent el akaiják választani, csak ezután lehet végérvényesen meghúzni. Kincstári pesszimizmus TÓTH MIHÁLY Időben szinte teljesen egybeesett a közgazdászok által kidolgozott EU-csatlakozási hatástanulmány közzététele és a miniszterelnök be­számolója a kormányprogram (nem) teljesítéséről. Ez akár így is értel­mezhető: demonstratívan tudtára akarják adni a nagyérdeműnek, hogy a kormány beismeri a kudarcot, és vége a kincstári optimizmus időszakának. Mikulás Dzurinda mostantól mintha „Churchillre” ven­né a figurát. Feledtetni próbálja, amit már egy évvel a kormányprog­ram meghirdetése után sem vett komolyan senki. A bérek megduplá­zása helyett most verejtéket, a munkanélküliség felére csökkentésé­nek pótlékául tengernyi könnyet ígér. Még akkor is (sőt!), ha alkal­masnak találtatunk az EU-tagságra. Mellőzzük most a tények felsoro­lását, amivel a miniszterelnök környezete a kudarcot általában meg- ideologizálja. Ne taglaljuk, milyen hatással volt az 1998 utáni kibon­takozásra, hogy az előző kormány üres kasszát hagyott hátra, hogy a Meäar által helyzetbe hozottak miként éltek vissza helyzetükkel, hogy... De húzzuk alá kétszer, hogy Dzurinda értelmiségi holdudvara csúfosan megbukott. Útilaput érdemelnének talpuk alá, mert irreális ígéretekre ihlették főnöküket. Nevetségessé tették a miniszterelnököt. Rajtuk kívül mindenki tisztában volt vele már 1998 őszén, hogy az ígéretek kilenctized része megvalósíthatatlan. A politika klasszikusa hadviselésre és a generálisok szerepére vonatkozó szállóigéjének Szlovákiában ez lehetne a parafrázisa: az ökonómia sokkalta komo­lyabb dolog, semhogy irányítását pártközgazdászokra szabadna bíz­ni. Dzurinda a falusi szabóhoz hasonlóan „hozott anyagból” dolgo­zott. A koalíció minden pártjának megvolt a maga közgazdásziskolá­ja, és ennek minden „professzora” hazabeszélt. Sokan voltak Dzurin­da körül, akik hajlandók voltak mindent megígértetni a miniszterel­nökkel, csakhogy életükben legalább egyszer miniszterré, vagy mi­niszterközelivé válhassanak. Kérdés, főnökük észre vette-e, hogy ne­vetségessé tették. Vagy nem volt kurázsija ezt észrevenni? A következ­tetések levonását az jelentette volna, hogy olyan közgazdászokkal ké­szíttet helyzetelemzést, akik csak a tárgyilagosságban érdekeltek. Is­merjük viszonyainkat, nem biztos, hogy egy ilyen csapat szlovákiai közgazdászokból összeállítható lett volna. De térségünkben van né­hány ország, ahol vannak közgazdászok, akik a gazdasági esélyeket és az átmenet sanyarúsága által gerjesztett szociális veszélyeket haza- beszélés nélkül meg tudják nevezni. 4 TALLÓZÓ NEUE ZÜRCHER ZEITUNG Antje Vollmer, a német Bundesta; alelnöke nemzetközi kisebbség törvényszék létrehozását javasol ja a szélsőséges nacionalizmui erejének megtörésére a svájci lap ban. Úgy véli: Benes elnök hibái ból azt a tanulságot kell leszűrni hogy a nemzetállam gondolata és a népek önrendelkezésénei eszméjét többé nem szabad ab szolmizálni. A nemzetközi közös ség úgy teremthet vonzó jövőt í kisebbségek számára, hogy létre hoz egy instanciát, ahová igazu kért fordulhatnak. „Meg kell ta lálni az utat a saját nemzetálla mon belüli önrendelkezéshez é: kulturális autonómiához. Javas lom, hogy hozzunk létre nemzet közi kisebbségi törvényszéket ahová olyan kisebbségek fordul hatnak, amelyek úgy érzik, hogr egy adott államban sérülnek joga ik, ott vádat emelhetnek, s a aho megvádolt nemzetállam is meg hallgatást nyer. Azok a kisebbsé gek pedig, amelyek maguk is erő szakhoz folyamodnak, elveszni nemzetközi védettségüket.” Aláírásokat gyűjt a Vajdaság Koalíció, hogy a tartománynak saját himnusza, zászlaja és nemzeti tanácsa lehessen A szerbség kettős iránytűje Mirko Tepavac egykoron Ju­goszlávia elismert és sikeres külügyminisztere volt. A mi­nap nyüatkozta: a diplomácia nem ügyesség, hanem böl­csesség - nem a manipuláció eszköze, hanem ésszerű szá­mítás. S hozzátette: a nemzeti identitást éppen az integráci­óban lehet megőrizni, s nem az elszigeteltségben. Ha vi­szont egy ország háborúzik, s megszakítja kapcsolatait a vi­lággal, nincs szüksége diplo­máciára. SINKOVITS PÉTER Tizenkét esztendő keserű tapaszta­latait fedi ez a néhány mondat. A ju­goszláv társadalmat illetően inkább lassú felismerésről van szó, egy fur­csán lebegő holtpont miatt, hiszen az ország gazdasága ötven, a diplo­máciai manőverezés technikája pe­dig száz évet zuhant vissza. Vagy még hátrább az időben, az ötszáz esztendős török hódoltság genetikai ködébe, ahol a kivárás, a fondorla­tosság és az átejtés számított kötele­ző módszernek, s csak derültek azon, aki tartotta a szavát. A hamis­ság és álság diszkrét bája - a nemze­ti büszkeség „méltóságteljes” vérte- zetében - napjainkban szembeötlő; ezért van az, hogy az átlagszerb ma is tenyerét csapdossa térdéhez örö­mében, ha a televíziós közvetítés­ben azt látja, MUosevics jól „megfir- cangolja” az ellene beidézett tanú­kat, közben szívből utálja Carla del Pontét, Amerikát, a NATO-t, viszont méltatlankodik, ha a Nyugat „hol­miféle” feltételeket támaszt a pénz­segélyek folyósítását illetően. A ket­tős iránytűnek bőséges a példatára, a lényeg azonban az, hogy a jugo­szláv társadalom még nem számolt el, mi történt itt a kilencvenes évek­ben, így a határozottan jó irányba elmozduló külügyi diplomácia ál­landóan a belpolitika otromba gö­röngyein kénytelen bukdácsolni, így vesztett el az ország kereken egy esztendőt, amíg, nagy kínkeservek közepette, megszületett a Hágával való együttműködési törvény, ho­lott a külföld már lépett. Jugoszlá­via több mint egymilliárd dollár se­gélyt kapott, a Párizsi Klub elenged­te a 4,5 milliárd dolláros államadós­ság kétharmadát, 250 millió dollár érkezett a zárolt számlák feloldásá­val, megállapodás született az EU idei 180 millió eurós segélyétől a Nemzetközi Valutaalap 800 millió dolláros hiteléig, valamint elkez­dődtek a külföldi beruházások is. Washington szintén folytamé Szer­bia segélyezését, az idén ez első ne­kifutásban 40 millió dollán jelente­ne, Pierre-Richard Prosper, a hábo­rús bűnösök ügyében eljáró wa­shingtoni kormánytisztviselő azon­ban a napokban kijelentette, Szer­bia ezt az összeget nem kapja meg mindaddig, amíg Radovan Kara- dzsics volt boszniai szerb elnök és hadseregparancsnoka, »Ratko Mla­dics szabadlábon van. Tekintettel arra, hogy az ország gazdasága pang, a kivitel katasztrofálisan visz- szaesett, az átlagfizetés pedig négy­ezer szlovák koronának felel meg, minden értelmes logika és diplomá­ciai racionalitás azt sugallná, hogy a nemzetközi törvényszék megidé­zettjeit azonnal fel kell rakni a hágai járatra. Az iránytű azonban megint mást (is) mutat: törvény ide, tör­vény oda, a választások előtt álló or­szágban a „hazafiak” kiadatása ko­moly mandátumveszteséget okozna annak a pártnak, amely nyíltan sze­repet vállalna ezen „önérzetet sértő, dicstelen” akcióban. Azzal persze mindenki tisztában van, hogy Hágá­ban előbb-utóbb teljes lesz a lét­szám, ezt azonban kötelezően meg­előzi egy kis balkáni vacakolás. Ami az idő előtti választásokat illeti, azokat mindenekelőtt Kostunica ál­lamfő felduzzasztott pártja, a Szer­biai Demokrata Párt erőltetné, má­sok (főként Djindjics szerb kor­mányfő és a hatalmi koalíció pártja­inak többsége) viszont húzódoznak, mondván, ez kizökkentené, hátrál­tatná az éppen-éppen beinduló gaz­dasági reformokat. A konfrontációk mindennaposak, nagy baj azért nincs: a szekeret az egyik csoport előre húzza, a másik oldalra (a szo­cialisták meg a radikálisok pedig hátra), a jármű azonban vígan ko­cog a nagy balkáni rengetegben. Ám azon felmérés eredményén sem kell csodálkoznunk, mely szerint a lakosság többsége Titót sírja vissza, mert „közel négy évtizeden át ren­dezett anyagi körülmények között, biztonságban és békében élhetett”. A magyarországi választások végki­menetele természetszerűleg állás­foglalásra késztette a vajdasági ma­gyar pártokat is. „A kis magyar iránytű” legalább három irányba mozdulna el. A Kasza József által ve­zetett Vajdasági Magyar Szövetség amolyan semleges álláspontra he­A „hazafiak” kiadatása mandátumveszteséget okozhat néhány pártnak. lyezkedett, kinyilatkozva a minden magyarországi parlamenti párttal szembeni egyenlő távolságtartás, s mindegyikkel való együttműködés elvét. Ágoston Andrásék Vajdasági Magyar Demokrata Pártja, valamint a Kereszténydemokrata Európa Platform nyíltan a Fidesz- MDF szö­vetség mellett tette le a voksát, míg a Budapestről eddig „száműzött” Vaj­dasági Magyarok Demokratikus Kö­zössége, s annak elnökeként dr. Páll Sándor üdvözölte a fordulatot. A kedvezménytörvényt illetően vajda­sági magyarság többsége egyébként továbbra is a kettős állampolgárság intézményében látná a valódi meg­oldást, de a magyarigazolvány iránt is rendkívül nagy az érdeklődés. Egy minapi adat szerint eddig 71 ezren adták át erre vonatkozó kérelmüket, tehát a Délvidéken élő magyarok kö­zel egynegyede. Még mindig rendezetlen az Újvidé ken megjelenő Magyar Szó napilaj és egészében véve a Forum magyaj sajtóház sorsa, az ügyben illetéke: tartományi képviselőház a múlt hé közepén elvetette az intézmény el« felvonuló szerkesztőség részéről át adott petíciót, elhárítván azt a köve telést, hogy a lap vonatkozásábar nagyjából azonos megoldást találja nak, mint amilyet már alkalmazna! a Dnevnik, a vajdasági szerb nyelvi napilap esetében. Közben tart a vitt arról, hogy kik jogosultak megvá lasztani a nemzeti tanács(ok) tagja it. A Szövetségi Képviselőház álta az év elején elfogadott kisebbség törvény ezt nem rendezi pontosan így most két változat van forgalom ban. Az egyik - voltaképpen í VMSZ által támogatott - model szerint a 35 tagú (vajdasági) Ma gyár Nemzeti Tanács összetételéi mintegy 700 elektor határozni meg, tehát jobbára a mostani politi kai képviselők, a helyi tanácsnokok a civil és kulturális szervezetek kép viselői, valamint azok a személyek akik legalább száz aláírói támoga tással igazolják szavazóbázisukat Mások (mint például Végei Lászlc közíró) úgy vélik, a közvetlen vá lasztások jelentik a demokratákul eljárást, mivel mindenki egyformár rendelkezik szavazati joggal; a ki sebbségi polgárok érettek arra hogy maguk válasszák meg, kike szeretnének látni a nemzeti tanács ban. S annak sincs semmilyen aka dálya, hogy elkészüljön a kisebbség választói névjegyzék, hiszen a stá tustörvény is azt bizonyítja, az em berek önként jelentkeznek. Az úgynevezett omnibusztörvém elfogadása révén a tartomány szá mos korábbi jogkörét visszavehet te, ezen felbuzdulva várható volt; rálicitálás. Drágán Veszelinov, < Vajdaság Koalíció elnöke a mina; azzal az ötlettel állt elő, hogy a Vaj daságnak saját címere, zászlaja é: himnusza kell hogy legyen. Ez ügy ben a koalíció már megkezdte a; aláírásgyűjtést. Éjjel két óra van, úgy tűnik, a főváros romokban hever, de csak szemétdombbá változott. Nehéz befejezni a fiesztát, egyszerűen lehetetlen taxit fogni Szent a hokibéke, a világbajnok nemzet lehet nagyvonalú MOLNÁR NORBERT Szombat este hét óra van, kong az ürességtől a mindig zsúfolt pozso­nyi Pólus City Center. Néhány nő és ázsiai (a köznyelvben kínai) lézeng csak a bevásárlóközpontban. Az el­árusítónő meg is dorgál: Maga nem nézi a hokit? - Nem, én a focit né­zem, válaszolom. De elindulok az SNP térre, legalább harmincezer ember társaságát élvezni. A villamos alig hússzal megy, kép­telenség normális tempóban közle­kedni, az utcákat ellepték a piros­fehér-kékre mázolt drukkerek. Nem is sejtettem, hogy ennyi fiatal lány hódol a jégkorongnak. Az már a vil­lamosban kiderül, hogy Szlovákia vezet, hihetetlen az eufória. A tér a részegek tere. Néhányan örömmá­morban, többen alkoholmámorban úsznak, néhányan ez utóbbi kate­góriából saját levükben, __ ájultan fekszenek az aszfalton. Ők csak másnap tudják meg, ki lett a világ­bajnok. A bársonyos forradalom óta nem voltak ennyien az SNP té­ren, csak akkortájt kevésbé voltak agresszívak az emberek. Egyszer csak verekedés tör ki mellettem, pontosabban verés. Egyetlen em­bert püfölnek, aki három-négy jól irányzott ütés után a földre rogy: al­koholmámor után vérfürdő. A men­tősök gyorsabbak, mint a Forma 1- ben, már szállítják is el az eszmélet­len férfit. Nem találom teljesen biz­tonságosnak a helyzetet, az Óváros felé veszem az irányt. A Mihály-ka- pu alatt két fiatal vizel velem szem­ben, az út közepén. Nem többek ti­zenháromnál, nem nehéz ezt fel­mérni, gatyájuk a térdükön. Az egyik az imbolygást öklendezéssel tarkítja, de ez csak a pisilés után jön össze. A kocsmában is forró a han­gulat, mindenki a képernyőre ta­pad, az oroszok feljöttek 3:2-re. - Mit akarnak a ruszkik, gyengék, mint a harmat - üvölti egy férfi, majd két percre rá már Filc edzőt szapulja, és az aranykezű, -lábú gyerekeket, mert kiegyenlítettek az oroszok. Ekkora f...okat!? - üvölti. De ismét jóra fordul a kis ország sorsa. Ki ütötte? - kérdezi egy úr mellettem. Pálffy két effel és ipszi- lonnal, mondom, aztán kiderül, Bondra. Én is tévedhetek. Néhány pillanatra bevágják Rudolf Schuster elnököt, a kocsmában de- cens fujolás. Sátánt elnöknek! - üvöltik a drukkerek. Tíz óra van, pulzál a város, minden­ki mindenkit szeret: pacsi ismerős­nek, ismeretlennek. Kapatos isme­rősöm üvöltözi: A Felvidék meg­nyerte nektek az aranyat, és sorolja: Nagy, Pálffy, Országh. A Hviezdos- lav téren vagyunk, de senki rá se he­derít. Röhögnek rajta, neki is jár egy pacsi. Szent a béke, a világbajnok nemzet lehet nagyvonalú. Minden­hol üvölt a Nech boze dá. Éjjel két óra van, úgy tűnik, a váró romokban hever, de csak szeméi dombbá változott. És még mindi ezrek az utcákon. Talán azért L> mert nehéz befejezni az éjszak; fiesztát, egyszerűen lehetetlen tax fogni. Hat taxiszolgálattal besze lünk, de egyiknek sincs szabad ke csija. Háromnegyed óra után ér ve get kálváriának. A taxis szerint soh nem volt még ilyen bevétele, pedi 22 éve rója a főváros utcáit. Reggel fél hat, még mindig képte lenség aludni. Az ünneplők keze rí ragadt a dudára.- Vajon kirúgna-e a belügyminiszter, ha megtudná, hogy a hokidöntő után kizárólag a győzelemtől megrésze- gülve álltam szolgálatba? (Peter Cossányi karikatúrája)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom