Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-10 / 107. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 10. KOMMENTÁR Először a rossz jön SIDÓ H. ZOLTÁN Szlovákia 2004-es EU-belépése 15-17 százalékkal emeli majd a hazai árszintet, a munkanélküliek aránya a jelenlegi 19-20 százalékról átmenetileg 30-ra nőhet, a reálbérek pedig a belépést követő egy-két évben némileg mérséklődnek. Az iménti adatokat nem egy katasztrófa-forgatókönyvből, nem is egy unióellenes mozgalom pamfletjából merítettük, hanem éppen ellenkezőleg, abból a hatástanulmányból, amelyet a Dzurinda-kormány megrendelésére a Szlovák Hidományos Akadémia Világgazdasági Intézete dolgoz ki. A befejezés előtt álló dokumentum továbbá a következőkkel riogat: 2004-től a központilag szabályozott árak felszabadítása nyomán elsősorban a villamos energia, a hőszolgáltatás, a gáz, a víz drágul, továbbá az általános forgalmi adó drasztikus emelése révén a dohánytermék, az alkohol és az üzemanyag ára emelkedik a leginkább. Ezek után egyeseknek talán > joggal jut az eszükbe Orbán Viktor leköszönő magyar miniszterelnöknek az az elhíresült mondása, amely szerint az EU-n kívül is van élet. Természetesen van, de az müyen színvonalat biztosít? Ugyanis a komorjövendöléseket követően a hatástanulmány határozottan leszögezi, a reálbérek a belépést követő két évben ugyan némileg alacsonyabbak lesznek, mint a belépés előtt, azonban később viharos növekedésnek indulnak. A dokumentum végkövetkeztetése: az uniós tagság következményei közül kezdetben a negatív tényezők lesznek inkább érzékelhetőek, ám a későbbiek során határozottan a pozitív tényezők válnak dominánssá, ezért Szlovákiának létfontosságú érdeke a csatlakozás. Az összességében optimista képet némileg beárnyékolja, hogy sokan úgy érzik, már nem tudnak hová hátrálni, már nincs miből engedniük, és a soron következő áremelések terhét egyszerűen nem bujákéi. A fokozatosan lemorzsolódó, kiutat nem látó tömegeket nem lehet megnyugtatni azzal, hogy majd egyszer jó lesz. Félő, hogy a Szlovákiában eleve nagy teret kapó populista és szélsőséges pártok az uniós félelmeket meglovagolva egyszerű, mindenki számára érthető, ámde hazug válaszokat adnak az égető kérdésekre. A jelenleg kormányzó pártok létfontosságú érdeke a lakosság felkészítése az uniós tagságra, továbbá a várható, kezdetben negatív következmények minimalizálása. Ha ez nem sikerül és Szlovákia kimarad az uniós bővítés soron következő köréből, akkor az ország végzetes kényszerpályára, leszálló ágba kerül, amelyből kitömi szinte lehetetlen. A hamleti kérdés módosított változatára, azaz a belépni vagy nem belépni dilemmájára tehát határozottan a belépni a jó válasz. Fajtiszta a Vörös Tehén TÓTH MIHÁLY Sokat elárul a szlovákiai politikai osztály minőségéről, hogy több mint 10 évet váratott arra a napra, amikor egy hivatalos személy elismeri: az eredetileg Rudé krávo (Vörös Tehén) címen forgalmazott besúgólista nem hamisítvány. Akinek kezébe került ez a több tízezer nevet tartalmazó kiadvány, kezdettől elképzelhetetlennek tartja, hogy igaz, amivel még buzgó rendszerváltók közül is számosán érveltek, nevezetesen: előfordulhat, ez a lajstrom is a titkosrendőrség műve, és a kommunizmus utáni zűrzavart lett volna hivatva gerjeszteni. A Ci- bulka-lajstrom már csak azért se lehet hamisítvány, mert a pártállami vezetők sok mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy mint a világon mindennek, egyszer ennek a vircsaftnak is vége szakad. Mert mindenható volt a titkosrendőrség, de nem rendelkezhetett olyan zseniális agytröszttel, amely a bársonyos forradalom zajlása közepette meg tudta jövendölni, hogy például 1990 és 2002 között a szlovák parlamentnek minden törvényhozási ciklusban lesz egy elnyűhetetlen képviselője, akit Cibulka úr majd 410508 születési szám alatt és Fyzik fedőnéven szerepeltet a Vörös Tehénben. Dokumentummal bizonyítható, hogy Fyzik a Husák-éra első éveiben szerepet vállalt a Csema- dokban (is) végrehajtott tisztogatásban. Rendben van, aki tagja egy szervezetnek, azt ki is lehet belőle zárni. Csakhogy Fyzik olyan személy kizárásához is adta a nevét, aki soha nem volt Csemadok-tag. Viszonyaink diszkrét bája, hogy úgy általánosságban mindenki hajlandó keményen elítélni a pártállami titkosrendőrséget. Még a politikusok is. Aztán megkezdődik az „egyrészt-másrészt”. Fyzik múltjának és tisztogatási teendői 105 százalékra teljesítésének ténye szlovákiai magyar vonalon lassan már 10 éve közbeszéd tárgya. A kérdés tisztázására való hajlandóság hiányát a mi tájainkon úgy hívják, hogy „nincs rá politikai akarat”. Már-már ott tartunk, hogy az időjárási viszontagságokat is a politikai akarat hiányával ideologizálják meg. Ebben az is közrejátszott, hogy a fordulat után túl sokan hangsúlyozták: nem baj, hogy müyen voltál eddig, fontos, hogy mától kezdve jó szlovák (magyar) vagy. Réges-rég elfelejthettük volna, hogy volt egyszer egy Vörös Tehén, és hogy voltak, alak ott hallgatóztak a kocsmaasztalnál, a templomban, a hitvesi ágy alatt... Senki se kifogásolná, ha 12 év után a dolgok tisztázása és legalább a formális bocsánatkérés után a Vörös Tehénben szereplők egyenrangú állampolgárként élnének közöttünk. Abszurd fordulat, hogy most éppen a Vörös Tehén kiadójának rehabilitálására készülünk. Már régen kitüntetést kellett volna kapnia. VISSZHANG Mert ez demokrácia Módfelett furcsának tartom ezt a „sokak” által támogatott Duray- vesszőfutást. Azt sugallják, hogy itt az idő az Uyenfélék eltávolítására. Pedig hát mi történt: szégyenszemre csak egyedül képviselve az MKP jobbára nagyobbik felének jobboldali tömbjét igyekezett támogatni a testvérpártot több mint egymilliós tömeg előtt. Úgy, mint Helmut Kohl Győrben. Elolvasott egy transzparenst, amelyen szerepelt a Felvidék szó. Ezt hamisan közvetítették az „objektív” informátorok, majd keverték a port nemcsak a nemzetiek, hanem a magukat másnak mondó többi nemzeti párt képviselői is. Ugyanezt csinálták a tévés beszélgetés kapcsán is. Lecsitítani az „érzékeny” lelkeket - rukkolt elő az MKP jobb-liberális szárnya. Ez így rendben is lenne, hiszen demokrácia van, ennek jegyében ellenben kijelentem, hogy nem értek velük egyet. Duray Miklós mellett álok és álltam. És igenis, Orbánékra szavaznék, ha Magyarországon élnék; egyebek között azért is, mert eddig még egy párt sem tett annyit a sanyarú kisebbségi sorsba taszított magyar kisebbségekért. Reiter István, hegedűművész Éberhard TALLÓZÓ DOMINO FÓRUM A szlovákiai magyar értelmiségiek Duray Miklós kijelentéseivel kapcsolatos nyilatkozatát értékeli a lap. Egyebek mellett megjegyzi: „A legvalószínűbb az, hogy a magyar liberális értelmiségiek éltek a lehetőséggel, és - paradox módon - a szlovák nacionalizmus hullámát lovagolták meg. Többen hosszú ideig tartottak Duray ellen fellépni - sokan saját kommunista múltjuk miatt szemben Duray kommunizmus idején történt fogva tartásával, sokan „csak” Duray társadalmi erejétől tartva. Ma, amikor divat Du- rayt rugdalni, hirtelen jelentkeztek a nyüvánosság előtt. Ez azonban ugyanaz a kétarcúság, amelyet a nyilatkozat aláírói elítélnek (az MKP politizálásában - a szerk. megj.). Duray Miklós valóban egyedülálló politikus, és állásfoglalásaiban valóban sok a különös. Ha azonban a mérsékelt magyar politikusok Durayt a párton belüli tisztességes versenyben akarják legyőzni, nem kellene elhallgatniuk, mint a levágandó báránynak, hanem éppen ellenkezőleg, sokkal hangosabban és nyíltabban kellene eljárniuk, mint eddig. Az értelmiségieknek pedig sokkal tisztességesebben.” „Meg nem gondolt gondolatok", ellenségkeresés, a múlttal és az időszerű gondokkal való szembenézés hiánya „Veszélyben a haza!” - kiáltják Veszélyben a haza! felkiáltással rántják ki a véres kardot a politikusok Európa- szerte. Franciaországban Le Pen a szavazók egyötödét tudta megszólítani, Hollandia túl van első, valószínűleg politikai merényletén, erősödik a dán szélsőjobb. LOVÁSZ ATTILA S persze az időszerű felismerés: a szélsőséges retorika iskolapéldájának beillő buzdítással Orbán Viktor győzelmet tudott szenvedni. Veszélyben a haza! - kiáltják néhá- nyan, elfelejtve, hogy a veszély alapvető forrásai ők maguk. Nem először vagyunk kénytelenek leírni: Európa lakosságának jelentős része komoly identitászavarban szenved. Nem keleti és egyáltalán nem posztkommunista sajátosság összetéveszteni az okot az okozattal. Régiók leszegénye- dése, városok közbiztonságának romlása, a nyugdíjrendszerek válsága emberi sorsokat érint - a polgárok megoldásokat, biztonságuk helyreállítását várják a politikai elittől. S mindezt úgy, hogy az a lehető legkevésbé legyen fájdalmas, könnyen lehessen diagnosztizálni s még könnyebben gyógyítani a bajokat. Arról nagyon nehéz tudomást venni, hogy önmagunk bajaiért valószínűleg leginkább magunk vagyunk a felelősek, sokkal egyszerűbb másokra mutogatni, összeesküvőkre, klientelista csoportosulásokra, netán zsidózni, bolsizni vagy éppen cigányozni, hiszen akkor a megoldás adott. Van ellenség, le kell győzni, és akkor eljő a Kánaán. S hogy a történelem során vajmi kevés alkalommal érkezett el az ígért Kánaán, arról hajlamosak vagyunk elfeledkezni. A psziché nemcsak a fájdalmat csillapító, humánus felejtést ismeri. Itt van Duray Miklós ügye. A Fi- desz-kampányba'n való részvételét értékelhetjük bárhogyan, e sorok írója sem volt elragadtatva tőle, a budapesti szereplését követő lépések sora viszont akár patológiás tünetként is kezelhető. A szlovák parlament egyes képviselői vizsgálatot kérnek, a Szlovák Nemzeti Párt egyenesen mandátummegvonásról és hazaárulásról beszél. Ugyanezen képviselői csoportok különösebb izgalom nélkül veszik tudomásul, hogy a szlovák törvényhozás valószínűleg alkotmányba ütköző módon 149 képviselővel működik. Az egyik honatya ugyanis egyszerűen nincs - nem is akármilyen okból. Büntetőeljárás elől bujkál, senki nem tudja, hol. De nem baj, ő a „mi kutyánk kölyke”, Duray meg ellenség. Ennyire egyszerű. Mi és ők - a magyar választási kampány üzenete ugyanígy egyszerű. Mi vagyunk a jók, a nemzet igazi megmentói - ók a rosszak, akik meg tudták fertőzni a választók nagyobbik részét. „A jövő megtorpant” (nos, ezt a szemantikai abszurditást egy tisztességes magyartanár elégtelennel jutalmazza). Van a jó magyar meg a rossz magyar. A magyarság jövője a 15 milliós nemzetben van. Ez így igaz, csak az intonációval vannak bajok. Fals a hang, amely budapesti rezidenciákból üzenget a gö- möri magyarnak, aki esetleg 50- 60 kilométert utaztatja gyermekét magyar iskolába. De fals akkor is, Fals a hang, amely budapesti rezidenciákból üzenget a gömöri magyarnak. amikor a somorjai szlovák iskola elsőseinek a fele nem tud rendesen szlovákul - vajon miért? De igazán akkor fals, amikor a szlovákiai magyar adlátus magyarázza a támogatásban eddig soha nem részesült kisdiáknak, milyen rossz, hogy most majd nem lesznek ösztöndíjak - ami egyébként sem igaz. A Magyar Királyi Televízióban elhangzottakat néha németre kéne fordítani - félelmetes szöveg lenne, egyben nagyon ismerős is. Tetszik, nem tetszik, a behavioris- ta pszichológusok óta tudjuk, hogy ami úgy hápog, mint a kacsa, úgy jár, mint a kacsa és úgy néz ki, mint a kacsa, az kacsa. Ha valaki a jövőbeni akcióképességre hivatkozva szervez polgárinak nevezett kiscsoportosulásokat, nem sokban különbözik a szalmakazalban cigarettára gyújtó kiskamasztól. Esetleg következményeinek mértékében. Tizenkét évvel a rendszerváltás után félelmetes szindrómák jelennek meg a közéletben. A „haza” valóban veszélyben van. A „meg nem gondolt gondolatok”, az ellenségkeresés, a múlttal és az időszerű gondokkal való szembenézés hiánya, avagy az erre való teljes képtelenség - mind-mind olyan veszély, amelynek a végén újra és újra szenvedés, harag, rosszindulat és konfliktus lesz, mert vannak dolgok, amelyek mindig ugyanúgy működnek. Veszélyben a haza? Valóban, s még a veszély megfogalmazására sem kell új szavakat keresni: Thomas Mann a harmincas évek elején feltehetően vüágosan megfogalmazta. S egyike a nagyon kevés magyarnak, akik megértették, a végén lekomcsizott és lefélcigányo- zott József Attilának lett igaza a fehérek és az európaiak arányáról. De ezt Ady perc-emberkéi - a véres kardot hordozók - valószínűleg úgysem értenék... A szerző a Szabad Európa Rádió munkatársa Csehországban a közelmúltban emelték a közéleti személyiségek, illetve az államapparátusban dolgozók bérét Nem rossz foglalkozás politikusnak lenni KOKES JÁNOS Nem távoznak majd üres kézzel a júniusi parlamenti választás után leköszönő cseh honatyák. A prágai sajtó szerint júniusban legalább a képviselők egyharmada mond búcsút - van, aki önként, van, aki kényszerűségből - a tisztelt Háznak, amelyet amúgy olyan munkahelynek tekint a közvélemény jelentős része, ahol a nagy pénzekért nem mindig kell sokat dolgozni. Manapság a havi képviselői alapfizetés 46 500 korona nettó, miközben az országos havi bér átlaga legfeljebb bruttó 14 000 korona. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy-egy képviselő havonta átlagban négyszer akkora összeget talál a borítékban, mint az egyszerű átlagpolgár. Az alapfizetéshez azonban minden képviselő havonta 13 700-tól 31 100 koronáig terjedő összeget kap, amelyből különféle, munkájával összefüggő kiadásait kell fedeznie. A parlamentben ugyanakkor minden tisztség díjazott. Például egy-egy bizottsági elnök illetményén felül az alapfizetés negyven százalékára jogosult havonta, de díjazva van a tagság is. Mindezek hatással vannak a távozó képviselők végkielégítésének a nagyságára is. Szakértők kiszámították, hogy a legszegényebb képviselő is legalább 142 638 koronás összeggel a zsebében távozik, míg a különféle tisztségeket viselők végkielégítésének az összege meghaladja a 400 ezer koronát. Milos Zeman képviselő és kormányfő például mintegy félmilliót tesz zsebre a júniusi választás után. Zeman már előre bejelentette, hogy távozik a nagypolitikából. A képviselő-miniszterek vég- kielégítésének az összege mintegy 325 ezer korona nettó körül lesz. Csehországban egyébként nemrégiben emelték a közéleti személyiségek, illetve az államapparátusban dolgozók bérét. A legújabb szabályok szerint az államfő ezentúl havonta 150 900 koronás bruttó alapfizetést kap, amihez szintén havonta 140 400 korona nettó és adómentes kiegészítés jár. Václav Havel tehát mandátuma lejártáig havonta mintegy 250 000 koronát talál a borítékban. A kormányfőnek és a két parlamenti kamara elnökének 121 600 korona jár; ehhez a kormányfő esetében 15 600, a parlamenti elnökökében pedig nettó 24 400 korona kiegészítés csatlakozik. Hasonló fizetése van az alkotmánybíróság elnökének, a jegybank elnökének, s csak valamivel kap kevesebbet a számvevőszék vezetője. A miniszteri alapfizetés jelenleg 79 700 korona plusz 12 600 korona pótlék. Ezekhez a szép összegekhez gyakorlatilag minden esetben még további törvényes összegek, pótlékok, kedvezmények is csatlakoznak. Szinte minden miniszter például parlamenti képviselői is, tehát a hónap végén mindkét helyen megcímeznek számára egy-egy borítékot. Több politikus helyi szintén is tisztséget visel, vagy tagja az ilyen-olyan igazgatótanácsoknak, amiért szintén jár valami. Az olyan dolgok, mint a szolgálati gépkocsi, ingyenes telefon, természetesek, s szinte már említésre sem méltóak a magas körökben. Politikusnak lenni tehát nem a legrosszabb foglalkozás. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a vállalkozói szférában ennél jóval nagyobb pénzeket is lehet kapni havi bér gyanánt. Prágában a nagy nemzetközi érdekeltségű cégek vezetőinek havi alapfizetése például félmillió korona körüljár. S ez csupán a bér. A vállalkozói nyereség már más téma, és a sikeres, jól menő cégek esetében nagyságrendekkel nagyobb. A szerző prágai munkatársunk- Ezek a vadkacsák is úgy eltűnnek, mint a gázművek magánosításából befolyt pénzek... (Gossányi Péter rajza)