Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-26 / 97. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 26. Kultúra Halódó parasztvilág címmel a közelmúltban jelent meg Duba Gyula füzesnyéki trilógiájának harmadik kötete A letűnt világ krónikása (Somogyi Tibor felvétele) összegyűjtöttük néhány értelmező­Ha nem irodalomtörténész olvasónkat arra kérnénk, so­roljon fel 6-7 szerzőt a II. vi­lágháború utáni csehszlová­kiai magyar irodalom első, tisztán prózai jellegű antoló­giájából, az 1961-ben megje­lent Szlovákiai magyar elbe­szélők címűből, azt hiszem, bajban lenne. De talán még az irodalomtörténész is. KOCUR LÁSZLÓ Bár az antológia 21 - nem minden esetben kezdő - szerzőt vonulta­tott fel, többségük neve olyan iro­dalomtörténeti munkában, mely a katalóguskészítésen túl az esztéti­kai értékelést is vállalja, nem bizo­nyosan lesz leírható. Azért említjük mégis ezt a - sajnos - hiteles iroda­lomtörténeti állapotrajzot, mert ez az első kötet, melyben az addig hu­moros írások szerzőjeként ismert Duba Gyula novellával jelentke­zett. S bár úgy véljük, a négyszeres Madách-díjassá lett író az Ancsi és Jancsit ma már talán nem tenné az ablakba, az a kötet egészéhez, illet­ve addigi írásaihoz viszonyítva mégis meglepetésként könyvelhető el. Erre a kor zordon ítésze, Fábry Zoltán is felfigyelt, s már akkor fel­hívta a figyelmet, hogy nem a hu­morista, hanem a novellista Duba lesz az „igazi”. S bár Fábryt némely két világháború közötti kritikája nyomán nem tarthatjuk tehetséges jósnak, ebben az esetben rátapin­tott a lényegre. Noha Duba humo­reszkekkel, szatírákkal alapozta meg hírnevét, s e sorok írója nem szeretné azt állítani, hogy hét ilyen kötete nem lenne versenyképes a műfajon belül, illetve hogy ezek nem lennének fontos elemei a Duba-életműnek, de ha a szerző ezeket nem, csupán regényeit, no­velláit írta volna meg, akkor is min­denkor vastag fejezet illetné meg a (csehszlovákiai) magyar irodalom történetében. Ha azt állítjuk, a Duba-életmű monumentális, nem járunk messze az igazságtól: önál­ló köteteinek száma - nem számít­va a további kiadásokat - is har­minc feletti, ez már önmagában is figyelemre méltó volna. De egy iro­dalmi életmű mértéke szerencsére nem a rőf... Dubát nem ezért sze­retik. Hogy miért is? Erre nézve jenek néhány állítását. Összeállításunk apropóját pedig az adja, hogy a közelmúltban megje­lent a szerző füzesnyéki trilógiájá­nak harmadik, befejező (?) kötete, negyedszázaddal az első rész meg­jelenése után. Mi történt? Hogyan jutottunk el az ívnak a csukáktól az Örvénylő időn át a Halódó paraszt- világig? Három év, majd két évtized után nem szűkmarkúság-e egy hét- végényi számvetéssel befejezni (?) a Nagybenék történetét? Ekképpen tesszük fel magunknak (is) a kérdé­seket, de talán nem szűkmarkúság, talán csak így, ilyen radikális mó­don lehet megválaszolni az életmű jó részét feszítő kérdéseket, s bele­törődve a megváltoztathatadanba, egy nehéz, de elkerülhetetlen toll­vonással aláírni a parasztvilág (vég)ítéletét. Párezer oldalnyi regény ismerteté­sét belezsúfolni párezer leütésbe ép­pen elég gondot okoz e sorok írójá­nak, de nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a trilógia konfliktus­helyzetei közül nem egy már a korai novelláskötetekben is jelen van. Sőt, lehetségesnek gondolunk olyan ol­vasatot is, mely szerint a Csillagta- lan égen... és a Delfinek előtanul­mányként, előkészületként fogha­tók fel az első regényhez, a Szabad­eséshez, tematikailag megelő(le- ge)zve azt. „Két világban élek és mindkettőben otthon érzem ma­gam. Vagy egyikben sem érzem ma­gam egészen otthon? Igen, talán így igaz” - gondolkodik a regény főhő­se, Morvái, s ez a szituáció éppen annyira koréltnény jellegű, mint a falusi suhanc gyári munkássá válá­sa. A Szabadesésre mint potenciális „csehszlovákiai magyar regényre” figyelt fel a kritika, s az ezt követő szociográfiájára, a Vajúdó paraszt- vüágra a magyarországi kritika is pozitívan reagált, a népi írók irodal­mi szociográfiáinak hiteles folytató­ját látva benne. Az első regényt mégis csak nyolc év múlva követte újabb, mégpedig a trilógia első ré­szeként számon tartott ívnak a csu­kák. S ezzel a kis híján félezer olda­las regénnyel életprogramot adott magának, a füzesnyéki trilógia első kötete kapcsán ugyanis olyan kér­dések, problémák tolulnak fel, me­lyek aztán - lezár(h)at(at)lanságuk miatt - szinte minden további re­gényben visszaköszönnek, provo­kálnak. Helyesen látja Tőzsér Ár­pád: Dubának egész életében két nagy témája volt, az egzisztenciális harmadik helyezettség, és a letűnt paraszti világ. Sőt, megkockáztat­juk: az egzisztenciális harmadik he­lyezettség okait is a - felbomló - pa­raszti társadalomból érkező hősök gyökereinél kereshetjük. Az ívnak a csukák a Nagybene család - Fábry szavaival élve - zárójeles éveit köve­ti nyomon, az új rendben régi helyét nem lelő, az állami terrortól sújtott felvidéki magyar parasztság katak­lizmáját kísérhetjük figyelemmel, a suhancból legénnyé érő Nagybene Péter sorsán keresztül. A trilógia második része - Örvénylő idő cím­mel - ott folytatódik, ahol az ívnak a csukák befejeződött. A megújulást nem hozó tavasz, a kegyeden nyár után zord ősz jön Füzesnyékre. A terjedelmében csaknem ugyanak­kora kötet azonban három év he­lyett két évtizedet ölel fel. Ebből (is) következik, hogy az előző kötet túl­írtságai, öncélúságba hajló, terje­delmes részletezései visszaszorul­tak, a három könyvbe rendezett kö­tet ökonomikusabb, feszesebb lett. Az Örvénylő idő megjelenése után két évtizednek kellett eltelnie, hogy megjelenhessen a folytatás. Az idő­közben megszületett regények is­meretében azt mondhatjuk, Duba tollában folyamatosan „benne volt” ez a regény. Ám az Álmodtak ten­gert kudarca után a szerzőnek min­denképpen át kellett gondolnia, korszerű-e, művelhető-e posztmo­dern (utáni?) korunkban a nagyre­gény ilyesformán. így születhetett meg a monumentális társadalom- történeti tablók után ez az egy hét- végés regény, melynek belső ideje azonban generációk életét öleli fel. Egy véglegesen megszűnő életfor­ma kreatúrája Nagybene Péter. Egy generációé, melynek valódi tragédi­ája az, hogy amikor a Duba Gyula nevű író Vajúdó parasztvilág cím­mel leletmentést végezve újjászüle­tését remélte, valójában már akkor haldoklásának krónikása lett. Vajúdó parasztvilág - kísérlet a szlovákiai magyar parasztvilág társadalomtörténetének bemutatására Jelentés a Garam mentéről HUBA MÁRK Duba Gyula könyve a szlovákiai ma­gyar parasztvüág társadalomtörté­netét kísérli meg történelmi kontex­tusba helyezve bemutatni. Szociog­ráfiai hitelességre való törekvés jel­lemzi a könyv alapstruktúráját, je­lentésként aposztrofálja 1974-ben megjelent munkáját Duba. A pa­rasztvüág bemutatása mint társa­dalmi relevanciával rendelkező té­ma, mély szolidaritás és népi-nem­zeti érzések megmozgatását impli­káló problémafelvetést jelent(het). Ennek az előrevetített látásmódnak idealisztikus színezetét azonban megtöri a címben szerepeltetett va­júdó jelző. A szenvedés, hányatta­tott sors címbeli megelőlegzése ne­gatívan befolyásolja a parasztvilág életét megismerni szándékozó naiv recepciót. Ráadásul a laikus olvasó joggal élhet az idealisztikus színezet utáni vággyal, hiszen az archaikus társadalmi formátumok irodalmi megidézése romantikus előfeltevé­seket táplálhat befogadói oldalról. Dubáéhoz hasonló témában A. E. Imhof: Elveszített vüágok címmel korrekt, objektív képet ad a múltbe­li, valamint a jelenbeli szemlélődő kontextus társadalmi különbségei­ről. Imhofnál kirajzolódnak az el­múlt világok megismerésének ne­hézségei, amelyek azt mutatják, hogy bizonyos kérdések nem tehe­tők fel saját világunkból egy letűnt (elveszett) világ számára. Ezzel szemben a Duba által történő kriti­kai parasztábrázolás nélkülözi a né­zőpont rugalmasságát, hiszen ár­nyékot vet a paraszti világ, ha po­tenciálisan számunkra nem is ideá­lis, de a kor számára emberi módon élhető világára. Szerencsére a könyv szövege nem hangsúlyozza túl a szlovákiai magyar paraszti lét nehézségeit, hanem meghagyja an­nak naturális színezetét is, bár mindezt a konfliktusos társadalom- elméletek dialektikájával helyen­ként tényleg vajúdóvá és tragikussá teszi (háború, kollektivizálás, de­portálás). A Vajúdó parasztvüág a szerző sze­mélyes tapasztalataira, és családjá­nak emlékezetére hagyatkozva pró­bálja rekonstruálni a hontfüzes- gyarmati életmódot, sőt, az egész paraszti életformát. A könyv meto­dikájában legfőképp a szubjektív él­ményeket (Duba család) hasznosít­ja, és a személyes sors tapasztalatai­ból induktive következtet és rend­szerszemléletet érvényesítve építi meg a koherens parasztvilág képét. Külön pikantériája ennek az elbe­szélésmódnak, hogy a szerző közli, hogy a negyvenes években Lévára került gimnáziumba, kosztos diák­ként a városban lakott. A narrádó hitelessége itt mintha csorbát szen­vedne, az empirikus világmegisme­rés jogosultsága kétségeket ébreszt­het, ám természetesen dokumenta­tív eszközökkel is bemutatható egy korszak. A paraszti életforma, a mindenna­pok életvitelének ábrázolása rend­kívül részletes. A kötet még nyelv- történeti szempontból is informatív, hiszen a tájnyelvi elemek a szépiro­dalmi kifejezések mellett mindig fel vannak tüntetve. Helyenként vi­szont a sajátos területi nyelvhaszná­lat túldimenzionálná válik, hiszen például a köznyelvi szinekdoché: „megyek a faluba” kifejezésben a fa­lu egészével utalva annak részére, centrumára, nem éppen magas táj­nyelvi relevanciájú mondat, hanem igencsak közkeletű formula. A földből élő parasztgazdálkodás munkafolyamatai, a hétköznapok és a társadalmi együttélés törvény- szerűségei körvonalazódnak a szö­vegben. Mindez viszont az alkalma­zott módszertani eljárásból fakadó­DUBA GYULA Szabadesés Vajúdó parasztvilág MADÁCH an helyenként zavarossá és semati­kussá válik. A tirpákok betelepítése utáni közösségformálódás, integrá- dó bemutatása kulturális devalvád- óval párosul. Az egymás mellé kerü­lő csoportok feszültségmentesen tudnak feloldódni egymás társasá­gában. Mindez társadalmüag pozi­tív folyamat, ám a parasztvilág eny­he liberalizálódását sugaüja, amely furcsa jelenségnek tekinthető. Gazdaságtörténetileg némiképp za­varos a szövegben érvényesülő logi­ka: a parasztok már korábban érzik a szocialista berendezkedésű terv- gazdálkodás létrejöttét, a szövetke­zeti termelés megvalósulását, kez­denek megváltozni, ám ténylegesen csak ezután jelentkezik a központo­sított termelési mechanizmus beve­zetése. Ezt tetézi még egy újabb tör- ténetfüozófiai anomália, amikor a parasztság megkezdi osztályharcát a szövetkezetekkel!!). Érdekes mindezt egy olyan szerző toüából olvasni, aki a kommunista propa­gandistákat, vörös agitátorokat himnikus magasságokba emeli a va­júdó parasztok környezetében. Duba Gyula szodográfiájában sok­szor feleslegesen ismétlődő, gondo- latritmusszerű információkat kap­hatunk a parasztvüág közel egy év­százados helyzetéről. A paraszti lét­helyzet bemutatása a könyv végére háttérbe szorul, és az inkább a lírai önvaüomásnak ad hangot, sekélye- sítve a kötet eredeti célzatosságát, a parasztság univerzális kvantorának megragadását. AZ ÍRÓRÓL MONDTÁK Dubnica nad Váhom, 1950 Dubnicára személyvonaton, négy átszállással egy napig tart az út. Ott van a Skoda üzem, ahol „még mérnök is lehet D.-ből”. Segéd­munkás lesz a gyárban, géplaka­tosnak tanul. Szlovákul: „zauce- nec”. A nagy szerelőcsarnokban kikötői darukat állítanak össze, megérinti a tenger látomása. Ide­gen nyelvi környezetben, alig be­széli a szlovák nyelvet. Bonyolult és elemi élmény a nyelvmagány! Szükségszerű a bezártság fesze- getése, életfeltétel a nyitottságra Halódó “ parasztvilág DUBA GYULA való törekvés. Az pedig, hogy a falusi suhancból gyári munkás lesz - korélmény. (Duba Gyula önmagáról) Élményei egy nemzedék minden fontos kérdését érintik, sorsa egyszerre következik alkatából és társadalmi-történelmi megha­tározottságaiból, a korból, mely­nek áldozata, melynek zűrzava­rában csak zuhanni képes a többre vágyó és többre érdemes ember. Az író nagy számvetése ez a regény, önmagával és gene­rációjával. Ezért ismerünk lép- ten-nyomon önéletrajzi elemek­re. Egy nemzedék reménytelen helykeresésének és keserű ön­igazolásának könyve a Szabad­esés. Morvái menekülve keresi helyét a vüágban. (Görömbei András: Arckép­vázlat Duba Gyuláról) Személyes hangon kezdtem a vallomást, magammal fejezem be: hogyan látom a lehetséges trilógiát? A füzesnyéki táj és a Nagybenéék kétszáz éve mély tó, melybe - írók - köveket do­bunk. Á kő a vízbe süllyed, gyű­rűk képződnek a helyén. Az al­kotói számvetés kövének első gyűrűje az ívnak a csukák. A to­vábbi, egyre szélesedő gyűrűk­talán a tizedik - az Örvénylő idő. A gyűrűk nemcsak a tó tük­rén, hanem népünk közösségi lelkén is átfúrnak, s felborzolják a mélység felszínét. A lehetséges harmadik kötet gyűrűk tömegét jelenthetné, melyek egyre tágul­va övezik a mélybe süllyedő kő helyét, míg a tó vize újra elsi­mul, a huüámzás lecsendesedik, és a mélység nyugalma elnyeli az írói szándék kövét. (Duba Gyula: Vallomás a re­gényről) Az az elterjedt vélemény, hogy minden írói munka valamüyen módon önportré, Dubára mara­déktalanul érvényes. Ahogy szin­te minden korábbi művében, úgy az Aszályban is szembesül egyko­ri önmagával, ifjúkori élményei­vel. Belehallgat a múltba, a fel­torlódó emlékképekbe, próbálja kifejteni a folyamatot, amelyben emberi öntudatára ébredt, tudat- vüága kiépült, melyből írói tuda­ta is kibontakozott. Az élet delén túl összesűrűsödő tapasztalatok, életbölcsesség és életbölcselet birtokában és szemléletével te­kint vissza az ősködként kavargó múltba, emlékekbe, hogy kibo­gozza belőlük azt a láncolatot, amely a nyüadozó, spontán ki­bontakozó tudattól az írói öntu­datig, egy körülhatárolt élet- és művészetfilozófiáig vezet. (Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában /1945-1999/1.) Nem kevés buktatót rejt magá­ba a módszerbeli sokféleség, s hogy Duba mégis ezt vállalta, nyilván oka volt rá, s célja volt vele. Olyasmit kellett ugyanis megteremtenie, ami első hallás­ra abszurdnak tűnik: egyszerre lenni külső szemlélő és belülről átélő, tárgyilagos, objektív és - a dolgokból következően - szenvedélyesen szubjektív. (Monostori Imre: Duba Gyu­la: ívnak a csukák) Duba Gyulának, a prózaírónak tulajdonképpen két meghatározó témája van: az egyik éppen ez az egzisztenciális „harmadik helye­zettség”, a másik a letűnt paraszti vüág mint olyan mítosz, amely­ben az emberek még értették egymást, mert nemcsak a verbális nyelv eszközével értekeztek, ha­nem egy sokkal evidensebb, egyetemesebb jelrendszernek, a létezésnek mint nyelvnek a segít­ségével. Ebben a létezés-nyelvben minden tárgynak, minden gesz­tusnak, minden tettnek egyezmé­nyes jelentése volt, s ezt a jelen­tésrendszert azon a vüágon belül többnyire mindenki ismerte. (Tőzsér Árpád: A harmadik helyezett mítoszának írója) Duba tehát realizmust követel, de realizmusával példát is mutat irodalmunknak. Áz avatatlanok azt hinnék, hogy nincs is ennél könnyebb egy olyan társadalom­ban, amely művészetideológiával is nyomatékosan a realizmus el­sőbbségét hirdeti, azt az igényt, hogy a művészet a létezőt próbál­ja meg megragadni a vüágban. (...) Igen, de mi az, ami van? (Roncsol László: Duba Gyula: Látni a célt) Kiadói kora est - Duba Gyulával Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Kiadói kora es­tek című rendezvénysorozatának ebben a hónapban Gyuba Gyula lesz a vendége. A közelmúltban megjelent, Halódó parasztvilág cí­mű regényéről Kocur László irodalomkritikus beszélget az íróval. Az est házigazdája: Roncsol László. A rendezvény helyszíne: a Ma­gyar Intézet székháza, időpontja: április 29., 17.00. (m)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom