Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám, kedd

Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 16 KOMMENTÁR Merre tart a korona? PÁKOZDI GERTRÚD Miközben az országban szinte az ürességtől kong az egészségügy, az oktatásügy, a társadalombiztosítás kasszája, a szlovák korona eddig soha nem tapasztalt erősödéséről érkeznek a hírek. Ez azt is tükrözi, hogy a gazdaság növekedése a közszféra pénztelensé­ge ellenére valamelyest ütemesebbé válik, és ennek köszön­hetően némileg csökken az Európai Unió országaihoz viszonyított lemaradásunk. Persze, az átlagember mindebből nem sokat érez. Nem úgy a vál­lalkozói szféra, amely a korona árfolyamának mindennemű moz­gását saját eredményem is megtapasztalja. Hogy egy-egy vállalko­zásra nézve pozitív vagy negatív előjelű lesz-e a hazai pénznem erősödésének hatása, az elsősorban azon múlik, hogy az adott cég tevékenysége főképp behozatalra irányul-e vagy kivitelre. Ha az előbbire, akkor nyilvánvalóan örül fizetőeszközünk erősödésének, hiszen külföldön olcsóbban szerezheti be az árut. Akkor is, ha az a termelésbe kerül, akkor is, ha azonnal a kereskedelmi hálózatba. A külföldre utazó is örülhet, hiszen erős koronájáért most több devi­zát kap, mint amennyit gyengébb pénzéért kapna. Vonzó az erősebb korona a külföldi tőke részére is, s a termelés korszerűsíté­sét célul tűző vállalat is jobban jár, ha ilyenkor szerzi be a külföl­dön gyártott gépeket, berendezéseket. Az előnyöket még sorolhatnánk, jóllehet ilyen rövid idő alatt túlsá­gosan még nem érezhető meg például az erősödés árleszorító hatá­sa, illetve hogy hatására életszínvonalunk közelítene a nyugati or­szágokéhoz. Viszont túlságosan nem örülhetnek a kizárólag kivitel­re szakosodó vállalatok, kisebb-nagyobb cégek, hiszen az erősödő korona következtében kevesebbet kapnak külföldre szállított áruju­kért. Igaz, exportőreink most még nem panaszkodnak. Talán azért sem, mert jó részük importált nyersanyagból dolgozik, így deviza- mérlegük kiegyenlítődik. A jegybank egyelőre nem fontolgatja a beavatkozást, hiszen nem tudható, tartós folyamat kezdetén vagyunk-e, amelyben való­színűleg főképp a cseh korona látványos erősödésének van szere­pe, vagy hamarosan visszaáll a korábbi állapot. Egy azonban biz­tos: ha a korona erősödése nem felel meg a gazdaság valós fejlődé­sének, akkor hosszabb távon előnytelenné válik az ország számára, hiszen tovább növekedhet a külkereskedelem hiánya, csökkenhet a gazdasági növekedés és növekedhet a munkanélküliség. Ilyen gaz­daság viszont nem lenne vonzó a külföldi tőke számára, ezért egy­általán nem mindegy, gazdaságpolitikusaink képesek-e idejében reagálni egy-egy, számunkra esetleg kedvezőtlennek bizonyuló fo­lyamat megindulására. JEGYZET Iskola a világ szélén JUHÁSZ KATALIN Fogház és iskola sajátos keveré­ke a kassai Lunik IX. városrész­ben működő, „országos hírű” oktatási intézmény. Az iskolalá­togatási grafikon féken tartásá­ra, azaz a rajkók marasztalására a lehető legegyszerűbb, ám leg­hatásosabb módszert alkalmaz­zák a pedagógusok: kulcsra zárt ajtókat és vasrácsokat. A tantestület tagjai félkilós kulcscsomókkal járnak-kelnek az épületben, amelynek új pavi­lonját indultunk megtekinteni sajtószemmel, a pavilont, amely a kormány dicsősége, azaz tulaj­donképpen örvendeznünk kelle­ne, és első látásra valóban min­den nagyon szép, minden na­gyon jó. Gyönyörű, világos osz­tálytermek, vadonatúj és szep­tember óta „még mindig” újnak látszó padok, székek, a falakon barátságos gyerekrajzok, szóval igazi mintasuli ez a cigánysuli, vége a zsúfoltságnak, és mindez alig hat hónap alatt épült fel, rendkívüli kormánytámogatás­ból. Az emberi tényező azonban nem pénz kérdése. A megviseltnek látszó tanárnők szívesen és hosszan panaszkod­nak. Füzetet, könyvet írószert nem vihet haza a kisdiák, mert másnapra már nyoma vész, mindent a padban tartanak, ebből következően házi feladat sincs, úgyis felesleges lenne lec­két adni nekik. Nézze meg, mi­ben járatják őket, némelyiknek papucsa sincs, zokniban szalad­gálnak egész nap, már ha egyál­talán bejönnek reggel, legyint lemondóan az egyik tanerő, aki állítása szerint saját pénzen vá­sárol hetente új tollat, ceruzát az alsó tagozatosoknak. A gyerek annyit tud, amennyit délelőtt a fejébe vernek, otthon senki sem foglalkozik vele, a szülőket berendelni szinte lehe­tetlen. Ezért azt a kiskorút, aki reggel megérkezik az oktatási intézménybe, szigorúan őrzik a tanítás végéig, még az egyes emeletek között is rácsok van­nak, hiszen a lépcsőn is „bármi történhet”. Valahogy túl nagy a kontraszt a gyönyörű padok, és a bennük ülő elhanyagolt gyerekek kö­zött. Bizony, jó sok építeni való vár még ránk. LEVÉLBONTÁS A rák fogságában A nap szörnyűsége, a kemoterá­piás kezelés után, de inkább ak­kor és ott a kórház folyosóján már úgy volt, végképp feladom, nem bírom tovább elviselni, ahogyan kavargóm, mint por­szem a szélben. Nincs gyógy­szer, de sokszor még egy jó szó sem, pedig az nem kerül semmi­be. Ezer megoldás: elrohanni, otthagyva csomagokat, egyedül megpróbálni, elutazni. Táltosis­kola... Igen, lelkem mélyén örül­tem a lehetőségnek, hogy nem ‘ kell erembe folyatni a mérgeket, hogy szabad leszek. Nem voltak szárnyaim. Maradtam. Mégis akadt egy ORVOS. Újra folyt a méreg - meg a könnyem. Rab maradtam. A rák fogságában, homok a szélben. Pingponglab­da, ide-oda küldözgetik, míg végképp össze nem törik a csatá­ban. Bennem a méreg, a drága méreg, felszáradnak a könnyek, s talán még meg is gyógyulok az egészségügyi válságban. Kibok­szolunk még pár üveggel? Vagy spontán eltűnnek a rákos sejtek, fütyülve a betegbiztosítók és kórházak háborújára. Nem kell rettegni műtétek, kemoterápiás kezelések, sugárkezelések soro­zatától. (A kobaltágyú úgyis üzemképtelen.) RZSO (Név és cím a szerkesztőség­ben)- Nem értem, hogy miért nyavalyognak alacsony fizetésük és megélhetési gondjaik miatt. Ott, ahol én lakom, egyik szomszédom sem panaszkodott ilyesmikre! ' (Lehoczki István karikatúrája) TALLÓZÓ PRAVDA A szlovákiai baloldal jövőjét latol gatja a napilap. Utal arra, hogy sol kis baloldali párt indul a választá sokon. „E politikai miniatűrök ö hónap múlva izgalommal várjál majd, hogy eléri-e valamelyikük < választhatóság határát. A helyze ten a Ftácnik- és Weiss-féle Szoci áldemokrata Alternatíva (SDA megalakítása sem változtat sem mit. Az SDA ugyanis reálisan fel mérte, hogy az ő ideje csak a kö vetkező megbízatási időszakba) jön el, s különben is azon múlik,; parlamentbe jut-e a párt. Néhgn; hónappal a választások előtt nen szokás pártot alakítani, másrész azonban ez egyfajta igyekezet leg alább valaminek a megmentésére - írja a Pravda. Elismeri, hogy ; baloldal integrációjának csak a vá lasztások után van értelme. „Sol múlik azon, milyen erős lesz a vá lasztások után Robert Fico” • olvasható a lapban. Valaki nem azért magyar, mert mások annak nyilvánítják, hanem azért, mert annak érzi magát A „nemzet” és az „ország” Bár lassan másfél évtizede va­gyok magyarországi lakos, csak mostanában, hogy a ko­lozsvári Provincia szer­kesztőjeként a visszatérés egy sajátos formáját gyakorolom, értettem meg, hogy ez az or­szág lakóinak többsége szá­mára nem „a magyar nem­zet” anyaországa, hanem egy­szerűen egy ország, amely­nek lakói - nagy többségük­ben - magyarok, s ha netán valamilyen kisebbséghez tar­toznak, akkor magyarok is. MOLNÁR GUSZTÁV De nem azért, mert annak nyilvánít­ják őket, hanem mert annak érzik magukat. A magyarországi kisebb­ségek ma már természetesnek ér­zett kettős identitása a modern ma­gyar nemzet és állam évszázad alatt kialakult magas fokú belső integ­ráltságának jele. A magyarokról el­nevezett országban ez a dolgok tör­ténelmileg kialakult rendje, és ebbe a rendbe nem ülenek bele azok a magyar nemzetépítés folyamatából nyolcvan évvel ezelőtt kiszakadt magyarok, akik úgy érzik, hogy Ma­gyarországhoz nekik is közük van, hogy az az övék is, merthogy nekik nincs sajátjuknak érzett országuk, amelyhez teljes szívvel tartozhatná­nak. Ez a probléma azok számára nyilvánvalóan nem értelmezhető, akik a mai Magyarországot, a mo­dern kori társadalomfejlődéssel összhangban, a magyar állampolgá­rok hazájának tekintik. Hogy vannak, akik így gondolkod­nak, azt Budapesten hamar észre­vettem, de nem tulajdonítottam ne­ki különösebb jelentőséget, mert meg voltam győződve róla, hogy elenyésző kisebbségben vannak. Most már látom, hogy ők a többség, bár ez a többség inkább hallgatag. Tudja, hogy az erdélyi magyarok is magyarok, még akkor is, ha gyak­ran lerománozza őket, mégis sok­kal elemibb erővel érzi szükségét annak, hogy vüágosan és félreért­hetetlenül megkülönböztesse ma­gát tőlük. Nem azért, mert aljasul megtagadta őket, hanem sokkal prózaibb okokból. Nem érzi ő a nemzetet „eleven történelmi való­ságának a határon belül sem, a ma­gyar „nemzet” számára alapvetően a Magyarországon született, ott élő, magyarul beszélő állampolgárok közössége, pontosabban halmaza, amely önmagát a nem magyar ál­lampolgárok halmazától elhatáro­lódva tekinti - talán - közösségnek. Ráadásul ennek az elhatárolódás­nak egészen más a tartalma kelet felé, mint nyugati irányban. Azok viszont, akik egy virtuális „tör­ténelmi nemzet”-ben gondolkod­nak, akik úgy vélik, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság egyet­len élő organizmus, szintén csak va­lakiktől, a magyarokat jogtalanul bekebelező és elnyomó szomszédos népektől és a Magyarországon élő „nemzetidegen”, a modernitás foly­tonosságát a történelmi folytonos­sággal szemben előnyben részesítő elemektől elhatárolódva képesek - talán - közösségként viselkedni. A különféle doktrínák vagy annak tűnő ideologikus szövegek csak ke­retbe foglalnak valamit, amiről nem tudni, hogy valójában micsoda, de az teljes bizonyossággal állítható, hogy azok, akik ilyenformán meg­szólíthatok, a magyar választópol­gárok világos, Jól látható” kisebbsé­gét alkotják, és többségben csak az 1920-ban más pályára állított „nem- zetrészek”-ben vannak. Ezzel el is jutottunk a mostani ma­gyarországi választások igazi tétjé­hez: minden, mégoly fontosnak tűnő hatalmi játszmán innen és túl, a „nemzet” és az „ország” küzdel­méről van itt szó, amely előbb- utóbb az „ország” javára fog eldőlni. A választások előtti utolsó közvéle­mény-kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy a „nemzet’ nevében fellépő Fidesz esélyei a nagyobbak, de nem zárható ki, hogy a küzde­lemből már most az „országira hi­vatkozó MSZP-SZDSZ-koalícó fog győztesen kikerülni. A Fidesz észre­vette a veszélyt, és február óta gőzerővel próbálja - az „ország” kedvében járva - áttematizálni a vá­lasztásokat. De nem biztos, hogy ez sikerülni fog neki. Első pillantásra úgy tűnik, hogy az „ország” - lehetséges - győzelmé­vel a „Kárpát-medence” katasztrófa sújtotta területté válik. Nem kétsé­ges, hogy egy üyen esetben az egészségügy vagy akár a magyaror­szági romákérdés fontosabb lesz, mint a határon túli magyarok ügye, amely első számú politikai kér­désből a magyar adófizetők pénzé­nek egy bizonyos, nem túl jelentős hányadával költségvetési kérdéssé válik. Mindamellett a várható kö­vetkezmények nem egyformán érintik majd az egyes magyar kö­zösségeket. A horvátországi és a szlovéniai magyarok semmilyen ér­demi változást nem észlelnek majd. A szlovákiai magyarok hamar napi­rendre fognak térni a dolog fölött, hisz az elkövetkező két évben ott sokkal fontosabb kérdések forog­nak kockán. A tét Szlovákia NATO- és EU-tagsága. Kárpátalján a követ­kezmények valóban katasztrofáli­sak lesznek, mert az ottani helyzet már most is katasztrofális. Az ottani magyaroknak van a legnagyobb szükségük arra, hogy a magyar ál­lam részéről ne szimbolikus, ha­nem nagyon is kézzelfogható anya­gi támogatásban részesüljenek. A „nemzet” és az „ország” budapesti párviadalának azonban kétségtele­nül Erdélyre és a Vajdaságra lesz a legnagyobb hatása. E két tartomány magyar lakossága lelkes híve a stá­tustörvénynek, mert abban a nyolc­van év óta folyamatosan érzékelt nemzeti alárendeltség első igazán hatásos ellenszerét látja. Ezért va­kon bízik azokban a budapesti poli­tikusokban, akik a Kárpát-medencei magyar nemzeti reintegráció meg­valósítását ígérik. Az láthatóan sen­kit vagy csak nagyon keveseket za­var, hogy ezzel az erdélyi és a vajda­sági magyarok kétszeresen is vakvá­gányra kerülnek: egyrészt a politi­kai értelemben kettéhasadt Ma­gyarország egyik felével azonosulva csöbörből vödörbe esnek, azaz az egyikfajta alárendeltséget felváltják egy másik, sokkal hatékonyabb, mert önként vállalt alárendeltség­gel. Másrészt a határokon átnyúló magyar nemzeteszme „tartalékosai­ként” gyakorlatilag kivonják magu­kat abból a csak transzetnikus ala­pokon megvalósítható regionális építkezésből, amely a Vajdaságban döntő szakaszához ért, Erdélyben pedig most jutott el arra a pontra, hogy elméleti alternatívából politi­kai alternatívává váljék. Az „ország” várható budapesti visszavágása által okozott sokk után az erdélyi és a vajdasági ma­gyarok minden valószínűség sze­rint két pártra szakadnak: az egyik - kisebb - részük dacosan beáll A doktrínák vagy ideolo­gikus szövegek csak ke­retbe foglalnak valamit. majd az ellenzékben még radikáli­sabb hangnemre váltó „nemzeti” pártok mögé, a másik - nagyobb - rész pedig válaszút elé kerül: foly­tatja-e az eddigi, tipikusan kisebb­ségi, az érdemi opciók felelősségét nem vállaló „permanens kormány- párti” politikát, és a bukaresti, illet­ve belgrádi partnerek révén próbál­ja meg érvényesíteni az érdekeit, vagy határozottan kiállva az erdélyi és a vajdasági autonómia ügye mel­lett megpróbál végre „saját”, teljes szívvel vállalható „országot” terem­teni magának. Utóbbi esetben min­den bizonnyal stratégiai szövetsé­gesekre lel azokban az erdélyi ro­mánokban és vajdasági szerbek­ben, akik számára a nagyobb hazá­ba illeszkedő régió-haza megte­remtése vagy újjáteremtése szintén elsőrendű fontosságú. Ebben az új helyzetben természete­sen nem lesz fenntartható tovább az az eddigi, nagyfokú következeden- ségről árulkodó politika, amely a re- gionalizmus és a régión belüli inter- etnikus partnerség ügyét a Fidesz függvényeként próbálta meg képvi­selni. Az autonómia próbája, ma­gyar részről, mindenekelőtt a Buda­pesttel szembeni autonómia. Ez nem jelent öncélú szembenállást, hiszen a státustörvénynek is van két olyan dimenziója, a gazdasági és a kulturális, amely - az Európai Uni­ón belátható ideig kívül maradó or­szágok magyaljai számára - létfon­tosságú vagy legalábbis nem elha­nyagolható támogatást jelent, és amelyet éppen ezért nyugodt lélek­kel el lehet fogadni. Semmi szükség viszont annak a politikai stratégiá­nak a támogatására, amely a ma­gyar állam és a határon túli magya­rok közötti - a státustörvény álta meghatározott - jogviszonyt nem kedvezmények jogszerű folyósítás miatt szükséges technikai kelléli nek, hanem a teljes körű nemzeti re integráció ugródeszkájának tekint Csak remélni lehet, hogy eg MSZP-SZDSZ-kormány, okulva Fidesz-MDF hibájából, óvatosai ban mozog majd az erdélyi és a vaj dasági terepen, és a regionalisták é a centralisták közötti romániai é szerbiai belvitákban nem fogja eg) oldalúan Bukarestet és Belgrádot é a „permanens” kormánypártisá magyar képviselőit támogatni. Ez már csak azért sem volna célszer és ildomos a két potenciális kői mánypártnak megtennie, mert közvetlenül választott regionális ör kormányzatok megteremtését célz - a nyilvánosság előtt, sajnos, elé határozatlanul és bátortalanul kép viselt - stratégiájuk mintegy tálcá kínálja azt az eddig általuk egyáltE Ián ki nem használt lehetősége hogy a Fidesz-MDF nemzeti alapc kon álló és így elkerülhetetlenül Magyarország és szomszédai közöl ti szembenállást és rivalizálá: erősítő, ráadásul megvalósíthatai lan Kárpát-medencei stratégiájáv: szemben a választott, erős kompé tenciákkal rendelkező régiónál önkormányzatok bevezetését szói galmazzák a Magyarországg; szomszédos országokban is. A regionális stratégia „határoko átnyúló” pártolása minden b zonnyal szembeállítja majd őket a ottani centralistákkal, de már a Európai Unión belül is releváns op ciók mentén. Ez sokkal komolyat» és főként valódibb előrelépés voln; mint az a hiú ábránd, hogy majd bukaresti és a belgrádi kormán megoldja az erdélyiek és a vajdasí giak problémáit. Ha pedig Budi pest ebben a kérdésben nem mutí kellő aktivitást és kezdem* nyezőkészséget, meg fog jelenni színen mint önálló és új szomszéc politikai szereplő: Kelet-Magyaro: szág. A hosszú időtartamú foly: matok geopolitikája végül is a: mutatja, hogy a Tiszántúl mindig szervesebben kapcsolódott Erdéh hez és a Délvidékhez, mint Nyuga Magyarországhoz, vagy ha úgy te szik: Pannóniához. így aztán lehe hogy mégiscsak létrejön a Kárpá medencében vagy legalábbis anna keleti felében egyfajta posztm* dern reintegráció, amelyről a br Brigid Fowler beszél a státustö vényről szóló figyelemreméltó t; nulmányáljan, amely azonban - magyar „nemzeti párt” inkább pr< modern elképzeléseit és politik: ambícióit meghazudtolva - nem nemzeti közösségek Európájábi hanem - az érintett területeknek £ EU központi térségéhez viszony tott geopolitikai helyzetét józan) felbecsülve - a territoriális közössi gek, vagyis az „országok” és „tart) mányok” Európájához illeszkedj] A szerző politológus, a budapes Teleki Intézet munkatársa

Next

/
Oldalképek
Tartalom