Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-15 / 87. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 15. TÉMA: A TITANIC KATASZTRÓFÁJA Az ütközést nem lehetett elkerülni, a mintegy 22 csomóval haladó monstrumot képtelenség volt lefékezni, a hajó sorsa megpecsételődött 1513 ember meghalt A hatalmas jéghegy halálos csókja Menteni a menthetőt ’ A southamptoni kikötőben (Fotók: internet) Kilencven éve, 1912. április 14-ről 15-re virradóra jéghegynek ütközött és az Atlanti-óceán mélyére süly- lyedt a világ legnagyobb személyszállító gőzhajója, a Titanic. ÖSZZEFOGLALÓ Az évszázad tragédiájaként is emlegetett hajókatasztrófáról az eltelt évtizedek során cikkek ezreit és könyvek százait publikálták, de a megrázó történet a filmesek képzeletét is megragadta, s az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, Os- car-díjakkal is jutalmazott filmjét is a Titanicról forgatták. A hajó neve mára szimbólummá, az emberi önhittség és felsőbbrendűség büntetésének szinte jelképévé vált. Az események ismeretében persze ma már könnyen pálcát törhetünk azok fölött, akik a southamptoni kikötőből végzetes útjára elinduló Titanicot gyakorlatilag elsüllyeszt- hetetlennek tartották. Rossz előjel A Titanic 1912. április 10-én szerdán vészjósló körülmények között indult el a southamptoni kikötőből. Ugyanis kis híján összeütközött a New York gőzhajóval - csak centimétereken múlott, hogy már a kikötő bejáratánál befejeződjön az útja. Ezt többen rossz előjelnek tartották, s akadtak, akik a franciaországi Cherbourgban kiszálltak, egy fűtő pedig az írországi Queenstownban (ma: Cork) lépett meg a hajóról. Számos befolyásos és gazdag személy szinte az utolsó pillanatban gondolta meg magát vagy éppen váratlan dolog miatt kellett elhalasztania az utazást. Az egyik amerikai iparmágnás például csomagjait és a komornát a Titanicon hagyva feleségével egy következő hajóra váltott jegyet, mert váradanul sürgős elintéznivalója akadt Londonban. A hajóút során kellemes, verőfényes idő volt az Atlanti-óceánon, s noha nem tervezték az óceánt legrövidebb idő alatt átszelő hajónak járó kékszalag elnyerését, a Titanicnak jó esélye lett volna rá. A hajón összesen 2201 személy tartózkodott. Az I. osztályon 180 férfi és 145 nő utazott, tehát az itt fenntartott helyeknek alig 45 százalékát foglalták el. AII. osztályon (a 24 gyerekeket is beleértve) ösz- szesen 285-en utaztak, míg a III. osztály „telítettsége” 70 százalékos volt (706 személy, köztük 79 gyerek). Nemzetiségileg a legvegyesebb társaság kétségtelenül a III. osztályon utazott, hiszen nemcsak angolok, írek és amerikaiak, hanem franciák, lengyelek, skandinávok, olaszok és délszlávok is voltak közöttük, s jelentős számú ázsiait is jegyzékbe vettek. Számukra, akik eléggé szerény életmódhoz voltak szokva, még a III. osztályon kialakított körülmények is fényűzésnek tűntek, hiszen volt kényelmes fekhelyük, tisztességes és bőséges étkezést biztosítottak számukra, s még a hajójegy ára sem volt megfizethetetlen. így aligha meglepő, hogy a III. osztályon végig nagyszerű volt a hangulat, énekszótól és táncmuzsikától volt hangos a fedélzet. Természetesen az előkelőbb utasoknak sem volt okuk panaszra. Figyelmeztető rádióüzenetek Április 14-én este (történetesen akkor is vasárnap volt) kellemes hangulatban vacsorázott az úri közönség és sokan egészen 23 óráig tereferével, szivarozással vagy kártyázással múlatták az időt. Pedig a Titanicra már napközben is több figyelmeztető rádióüzenet érkezett, amelyek jelezték, hogy a hajó útvonalához közeli vizeken kisebb-nagyobb jéghegyeket láttak. Ezek a rádio- gramok eljutottak ugyan Smith kapitányhoz is, de úgy tűnik: ő is, s beosztottjai is abban a hiszemben voltak, hogy a jéghegyet időben észlelni lehet. A balesetet követő vizsgálat során számos olyan mulasztásra is fény derült, amelyek így vagy úgy hozzájárultak a tragédiához. Az árbocon kialakított megfigyelő állásban például nem volt távcső, s noha az életben maradt második tiszt, Lightoller később azt mondta a vizsgálatot vezető lord Merseynek, hogy ő minden alkalommal, amikor jéghegyet észlelt, azt nem távcsővel, hanem szabad szemmel pillantotta meg először, ez a kijelentése sok kételyt támasztott, s megerősítette azt a gyanút, hogy a tiszt el akarja hárítani magától a felelősséget. A varjúfészekben szolgálatot teljesítő tengerészek többször is jelezték a távcső hiányát, de a kellék a kihajózás előtt egy fiókba került, amikor Smith kapitány váratlanul több embert lecserélt, s a távcsövekért felelős tiszt kénytelen volt elhagyni a hajót, a helyére lépő Lightollernek pedig fogalma sem volt, hogy hol is van a szóban forgó eszköz. Utólag többen a két rádióst is megvádolták azzal, hogy nem továbbították időben a fontos üzeneteket. Ez csak részben igaz, hiszen maga Smith kapitány és több szolgálatban lévő tiszt is értesült a környéken úszó jéghegyekről, éppen a különböző hajókról érkező táviratokból. Az utolsó távirat Az egyik legutolsó és talán legfontosabb távirat már nem került az illetékesek kezébe. Az ügyeletes rádióst ugyanis annyi munkával halmozták el az utasok, hogy alig győzte. Seregnyi üzenetet, táviratot kellett elküldeni és fogadnia, s a figyelmeztető jelzésekre már jóformán nem is maradt ideje. Az említett utolsó távirat a Mesaba fedélzetéről érkezett és el kell mondani, hogy azt sem az előírásoknak megfelelően küldték el. Egy ilyen fontos közleményt rendszerint a kapitánynak kell aláírnia és a vételt a másik hajó kapitányának igazolnia kell. Ez nem történt meg, s a távirat a Titanic agyonhajszolt tá- vírászának, Jack_ Phillipsnek az asztalán maradt. Ő úgy gondolhatta, elég visszajelezni a vételt, s majd ha kicsit alábbhagy a forgalom, azonnal továbbítja a parancsnoki hídra az üzenetet. Erre azonban már nem került sor: este 11 óra 39 perckor a Titanic egy váratlanul felbukkanó jéghegynek csapódott. Az ütközést már nem lehetett elkerülni, mivel mind az oldalra kanyarodási manőver, mind a hátramenetbe kapcsolás már késve kezdődött, a mintegy 22 csomóval haladó monstrumot képtelenség volt nemhogy megállítani, de még komolyabban lefékezni is. A sérülés nagyságát kezdetben senki sem tudta felmérni, ezért hosszú percekbe tellett, mire megtették az első szükséges intézkedéseket. Amikor a postai küldemények elhelyezésére szolgáló raktár a víz alá került, Smith kapitány már tudta, hogy az elsüllyeszthetetlen- nek hitt Titanic sorsa végleg megpecsételődött. Ma már leheteden megmondani, hogy hány emberi életet lehetett volna megmentem, ha nem 40 perc elteltével kezdődik meg a mentőcsónakok leeresztése, s nem 15 perccel éjfél után küldi el a Titanic távírásza az első vészjeleket. A luxusgőzöshöz viszonylag közel több hajó is tartózkodott, a legközelebb- re azonban a Cunard társaság Carpathia nevű hajója volt - légvonalban 58 mérföldnyire. Éppen ellenkező irányba tartott, mint a Titanic, néhány nappal korábban indult el New Yorkból Európába, pontosabban mondva a Földközitenger térségébe s végcélja történetesen Fiume kikötője lett volna. Kapitánya, Arthur H. Rostron először nem is akarta elhinni, hogy a Titanic süllyedni kezdett. De mint vérbeli tengerésztiszt tudta, mi a kötelessége és azonnal a megadott térségbe indult hajójával. így is több mint másfél órával azt követően érkezett meg a szerencsétienség helyszínére, hogy a Titanicot 2 óra 20 perckor végleg elnyelték a hullámok. Noha lassan pirkadt, semmit nem láttak s csak miután egy zöld rakéta jelent meg az égen vált világossá, hogy hol is tartózkodnak a mentőcsónakok. A Carpathiának végül 705 hajótöröttet sikerült a fedélzetre vennie és Amerikába szállítania - ez alig egyharmada volt a Titanicon tartózkodott személyek számának. 1513 embernek az Atlanti-óceán lett a végső nyughelye. Relikviák árverésen Huszonnyolcezer dollárért vették meg egy árverésen azt az órát, amelyet a Titanic egyik utasa viselt, és pontosan a hajó elsüllyedésének pillanatában állt meg. Az aranyozott órát a másodosztályon utazó John Gill angol sofőr viselte, amikor a luxushajó elsüllyedt. Gill testét - órájával együtt - több mint egy héttel a tragédia után emelték ki a vízből. Az óra csak egyike annak a 316 tárgynak, amelyet a brit Titanic-társaság bocsátott árverésre pénteken Southamp- tonban. 16 300 dollárért adtak el emellett egy útifésűt, és 22 ezer dollárért egy szatyrot ugyancsak Gill hagyatékából. Egy étlapot - melyről a Titanic első osztályon utazó utasai választhattak az első napon, április 10-én - 38 500 dollárért vettek meg. (mti) Az oldalt írta: Lacza Tihamér Becsületes kapitány, tapasztalt tisztek Edward i. Smith kapitány A Titanicon a White Star Line társaság legjobb képességű tengerésztisztjei teljesítettek szolgálatot. A kapitány, Edward J. Smith a maga 62 esztendejével vén tengeri medvének számított, de több mint négy évtizedes szolgálata során nagy tekintélyre tett szert és a legkiválóbb parancsnoknak tartották. Határozott, beosztottjaival szemben szigorú, de becsületes ember volt, akit ugyanakkor az utasok is nagyon kedveltek, s még a legelőkelőbbek is megtiszteltetésnek vették, ha alkalomadtán a szellemesen csevegő Smith kapitány asztalánál vacsorázhattak. A sors szomorú fricskája, hogy a hajóját addig mindig biztosan és komolyabb balesetek nélkül kikötőbe vezető Edward Smith lett a Titanic első és egyben utolsó parancsnoka. Beosztottjai is, noha jóval fiatalabbakvoltak, tapasztalt és jól képzett tisztek voltak, s legtöbbjük a hullámsírban lelte halálát. Charles Lightoller, az életben maradt második tiszt Tulajdonképpen a Titanic egy úszó szállodára emlékeztetett, amelynek nemcsak a méretei voltak lenyűgözőek, hanem a berendezési tárgyai is Minden idők legnagyobb személyszállító gőzhajója volt ISMERTETÉS Egy nagy óceánjáró hajó építése olykor évekig is eltart. A Titanicot az írországi Belfast közelében, a Harland and Wolff cég Queen’s Islandi hajógyárában 1909. március 31-én kezdték építeni, amikor elhelyezték a hatalmas hajógerincet. Ä Titanickal közel egy időben épült a White Star Line hajózási társaság másik büszkesége, az Olympic is, amely méreteit tekintve alig maradt el a Titanic mellett, de társánál egy évvel hamarabb készült el és már 1911. május 31- én elindult első, New Yorkba vezető útjára. A véletlen úgy hozta, hogy több mint 3000 ember szorgalmas munkájának eredményeként éppen ezen a napon engedték vízre a Titanicot, amely természetesen még nem készült el teljesen, de a további munkákat már az úszó hajón is el lehetett végezni. A hajó hossza 259,83 méter, szélessége 28,19 méter, térfogata 46 328 BRT, vízkiszorítása 10,54 méteres merülésnél 52 310 tonna volt. A Titanicnak 9 acélfedélzete volt, amelyek között 250-320 centiméter volt a távolság. A legfelső fedélzeten helyezték el a 20 mentőcsónakot. Ez a szám sajnos kevésnek bizonyult, s noha további mentőcsónakok számára is lett volna elegendő hely, csak ennyit engedélyeztek, sőt akadtak olyanok is, akik még ezt is sokallották. Az ún. csónakfedélzet alatt volt az A fedélzet, ahol az I. osztály utasainak egy részét helyezték el nagy fényűzéssel berendezett kajütök- ben, de több táncterem, társalgó, dohányzó szalon, sőt még egy könyvtár is volt itt. Egyébként a II. és a III. osztályon utazó utasok számára is berendeztek egy-egy nagyobb olvasótermet. Azt talán mondani sem kell, hogy az egyes osztályokon külön főztek és az éttermeket is elkülönítették. Az I. osztály utasainak zöme azonban a B fedélzeten kialakított kajütök- ben kapott szálláshelyet, amelyeket bízvást nevezhetnénk lakosztályoknak, hiszen mindegyikhez önálló fürdőszoba, WC és előszoba is tartozott. A Titanic tulajdonképpen egy úszó szállodára emlékeztetett, amelynek nemcsak a méretei, hanem a berendezései is lenyűgözők voltak. A szabadidő eltöltésére úszómedencéket, teniszpályát és egyéb szórakozó helyiségeket alakítottak ki, s a jó hangulatról egy nyolctagú szalonzene- kar is gondoskodott, amely elsőrangú muzsikusokból verbuválódott. A Titanicon az I. osztályon 1034 utas, a II. osztályon 510 utas, a III. osztályon 1022 utas számára volt hely. Ä hajó személyzete három csoportba oszlott: az ún. fedélzeti részleg 75 emberből állt, a kapitányt, a tengerésztiszteket és a hajóorvosokat is beleértve. A gépeket és a kazánokat 362 személy (köztük 53 fűtő és 72 szénlapátoló) szolgálta ki, de a legnépesebb csapat a gazdasági részleg személyzete volt: 544 szakács, pincér, steward, raktáros, valamint több alacsonyabb és magasabb beosztású gazdasági vezető. A Titanic három hatalmas hajócsavarját (a bal- és a jobboldali háromlapátos hajócsavar tömege 38 tonna, a négylapátos középső hajócsavar tömege 22 tonna volt) összesen 29 kazánház látta el gőz- energiával, a gőzgépek teljesítménye kb. 50-55 000 lóerő volt. Ezek etetésére hat ezer tonna szenet raktak be a hajóra, amelynek maximális sebessége elérte a 25 csomót, ami egy ekkora kolosszus esetében szinte elképesztő lehetett. Négy villanygenerátort is elhelyeztek a hajón, ezek kapacitása egyenként 400 kilowatt volt és 100 volt feszültségű villanyáramot állítottak elő. Két kisebb (32 kW) teljesítményű generátor is volt a hajón, s ha belegondolunk, ezekre is szükség lehetett, elvégre a hálózatra 10 ezer villanyégőt, 562 fűtőtestet, valamint 153 villanymotort kapcsoltak rá. Ez utóbbiak működtették a nyolc darut, a négy tehercsörlőt és a négy csónakcsör- lőt, de a kazánok körül és a gépházakban felszerelt ventillátorokat, az öt 12 személyes liftet, a rádiótávírót, valamint a kajütökben elhelyezett számtalan telefont is. A gőzhajónak négy elliptikus keresztmetszetű kéménye volt, ezek szélesebb átmérője meghaladta a 7 métert. A két hajóárboc egyikén, 29 méternyire a merülési szint fölött alakították ki a „varjúfészeknek” becézett megfigyelő állást, ahová egy fémlétrán lehetett felmászni. A Titanic rádióantennáját a két árbocrúd között feszítették ki. A rádióadó teljesítménye az akkori lehetőségeket tekintve igen tekintélyes volt. Ennek köszönhetően a Titanicon naponta friss híreket tartalmazó 12- oldalas újságot is nyomtattak, amelynek Atlantic Daily Bulletin volt a címe. A hajó hossza 259,83 méter, szélessége 28,19 méter, térfogata 46 328 BRT, vízkiszoritása 10,54 méteres merülésnél 52 310 tonna volt
