Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-02 / 76. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 2. Beszélgetés Hernádi Judit szereti, ha nyitva van a kalitka ajtaja, be-beszáll, ki-kiszáll, szereti a kalitkáját, megeszi, amit odaszórnak elé, énekel szépeket, trillázik és kiszáll A női szemlélet a só a humor tésztájában Az egyetlen nő a humor nagyágyúi között. Talán soha nem beszéltek róla any- nyit, mint mostanában. Egy Heti hetesben elhangzott mondat miatt Grespik László feljelentette, sőt, általános megdöbbenésre pert nyert ellene (is). Ám Hernádi Judit mindig szól, és szólni fog, ha koszos az ablak. MOLNÁR NORBERT Volt-e bírósági pere a Grespik- ügy előtt? Nem volt, illetve egy válóperem volt, de azon nem vettem részt. Ezen részt vett? Ezen muszáj volt. A válóperen azt mondták, nem muszáj. Volt békéltetés, de nem mentem el, így beszéltük meg a volt férjemmel. Most muszáj volt elmenni az első fokú tárgyalásra, meg az úgynevezett békéltetésre, amelyen azt tisztáztuk, kérünk-e bocsánatot, és ő megbocsát-e. De ő közölte, hogy ha kérünk, akkor se bocsát meg, mire mondtuk, jó. Erre azt mondta, ő azért kíváncsi lenne, kérnénk-e mégis bocsánatot. Mire a bíró azt mondta, ne legyen kíváncsi, ha nem bocsát meg. Ha igaz keresztény, akkor meg kellet volna bocsátania. Erre nem válaszolok, mert most olyan híreket hallottam, hogy visszakerülhet a hivatalába, és még pénzbeli kártérítést is kapott. Ez a politikai rendszer tragédiája, a hatalom tragédiája, Magyarországé vagy posztkommunista tragédia? Nem posztkommunista. Itt valaki valakinek valamit ígért, valaki valakinek tartozott valamivel. Nem feltéüenül pénzről van szó, bármiről. Ez az egész engem leginkább a Keresztapa 1, 2, 3-ra emlékeztet. Az egy maffiafilm, ez meg maffiavilág. A 240 ezer forint büntetést már befizette? Nem, mert még nem jött meg a végzés, nem kaptam meg a csekket sem. Szaladgálni meg nem fogok, hogy fizetni szeretnék. Politizált korábban is, vagy ezt csak a Heti hetes hozta? Úgy politizáltam, ahogy minden más ember politizál: véleményem volt. Ahogy mások a focihoz értenek, nekem is voltak tárgyköreim, amelyekhez hozzászóltam. Igazából én örök ellenzéki típus vagyok, mindig mindenben csak a hibát látom. Ez kellemetlen tulajdonság, de van haszna. Milyen haszna? Hát az, hogy az ember meglátja a hibát. Az azért nem olyan nagy baj, ha valakinek szólnak, nézd, ott piszkos az ablak, nem lehet kilátni. Nem mondom, aki mossa, nem örül neki. Az örök ellenzéki azt jelenti, hogy mondjuk egy MSZP-kor- mány idején is ellenzéki? Persze. Én nem vagyok MSZP-s, éppen ezért vagyok kitéve szörnyű szenvedésnek ezen a választáson. Milyen érzelmű? Csodálkozna, ha azt mondanám MIÉP-es, mi? SZDSZ-közeli gondolkodású ember vagyok, nem mondom, hogy oda vagyok értük, de szimpatikusak. S mivel ebben a pillanatban ők alig rúghatnak labdába, ezért teljes mellszélességgel vállalni tudom őket. Ha hatalmasak lennének, akkor nem? Nem, azt nem szeretem. Ha lenne hatalmuk, képesek lennének valamit csinálni, hibát hibára halmoznának, és látnám, hogy koszos az ablak. Az eszme vagy a párt vonzza? A liberális eszme nekem nagyon szimpatikus, a párt viszont pártfegyelmet igényel, azt nem szeretem. Én mindenféle egyházon kívüli vagyok. Vannak művészek, mint Koncz Zsuzsa, Cseh Tamás vagy Verebes István, akik részt vesznek különféle pártok kampánygyűlésein, de ez nem azt jelenti, hogy politikusok. Ön vállalna ilyesmit? Soha nem mentem el SZDSZ- pártgyűlésre, pedig minden rendezvényükre kapok meghívót. A MIÉP-től nem kapok, a Fidesztől sem kapok - bár amikor először bekerültek a parlamentbe, akkor meghívtak -, a szocialistáktól elvétve. Egyikre se mentem el sosem. Hogy vállalnám-e ezt? Persze, de úgy gondolom, hogy annak a műsornak, amelyikben részt veszek, ez nem használna, még ha sejthető is, hova tartozom: liberális gondolkodású ember vagyok, és ha ma ezt úgy hívják, hogy SZDSZ, akkor az tetszik, de ha holnapután úgy hívják, hogy asztal, akkor az fog tetszeni. És ha kiderül, hogy az SZDSZ polgári párt lesz, akkor mi van? Ki tudja, mit csinálnak. Az élet változó. De én nemcsak ebben, hanem mindenben szabad szeretek lenni. Szeretem, ha nyitva van a kalitka ajtaja, be-beszállok, ki-kiszállok, szeretem a kalitkámat, megeszem, amit odaszórnak, énekelek szépeket, trillázom és kiszállok. Én így érzem jól magam. Ez 1986-tól tart, attól a pillanattól, amikor szabadúszó lett? Nem, ez mindig is így lett volna, csak hát az ember megszületik, és be van szorítva a pelenkába és a pólyába. Az egy ideig eltart, amíg saját lábára tud állni. Nem 1986 volt az igazi szabadság kezdete? 1986-ban nem vártam tovább, de hasonló volt már az is, amikor elmentem a középiskolából. Ha most kötelékbe hívnák, nemet mondana? Nagyon nehezen viselném. A betege vagyok ennek. De ha az egy nagyon jó ajánlat lenne? Nem tudom, ilyet még nem tettek. Ilyen alapon viszont a Heti hetes is kötelék. Igen, de szabad. Minden egyes alkalommal külön szerződést kötünk. Ha holnapután nem érek rá, és azt mondom, nem megyek, akkor nem megyek. Ilyen szempontból az egy igazán liberális műsor. Amikor beszállt a Heti hetesbe, tudta, mit vállal? Nem. Azt sem, hogy ennyire politikacentrikus lesz? Közéleti. Ennek a műsornak ilyennek kell lennie. Hogy ilyen jelentősége lett, az nem a műsor előnye vagy sikere. A politika juttatta ilyen borzasztóan kiélezett helyzetbe a műsort. Politikai tényezővé vált ez a közéleti kabaré. A Heti hetesben vannak túlzások, viccek, amelyeknek talán semmi alapja nincs, ezért meg lehet sértődni, és ez is normális lenne. Feljelentgetni viszont már értelmetlen. Örüljenek, hogy beszélnek róluk. De az, hogy ettől valakik félnek, és nekünk is ajánlják, hogyan fogalmazzunk, nevetséges. Ki ajánlotta, hogyan fogalmazzanak? Grespik László mondta, hogy gondoljuk meg, mit mondunk, meg hogy menjünk a fenébe. Grespik László tényező? Azzá tették. Saját ténykedésével bizonyította be, hogy nem oda való, ahol van. Nem lett volna vele semmi probléma, ha nem a köz- igazgatási hivatal vezetője, akkor csak egy ember, akinek vannak furcsa gondolatai, amelyek számomra komikusak. Azért vált drámaivá a dolog, mert nem jól tölti be hivatalát. Hogy érzi magát a Heti hetesben? Köszönöm, megvagyok. Pedig a humor nem női műfaj. Tényleg nem az, de a zeneszerzés még kevésbé, a kivétel erősíti a szabályt. Ám a női szemlélet a só a humor tésztájában. Egy nő nem tudja használni a humor minden ízét, mert olyan pikáns területei is vannak, ahova nő nem tévedhet. Azt hiszem, Havas Henrik mondta, az ön helye a legbiztosabb a Heti hetesben. Azért, mert ez egy kényes pont. Kell bele az a pici só, de az finoman kristályos legyen, ne legyen összeragadva. Még akkor is kell, ha édes a sütemény. Jól hat a fiúkra is, ha van köztük egy nő: kordában tartja őket, a pikantéria határait is meghúzza. Hiányzik Havas a műsorból? Először nem kedveltem őt annyira. Különös ember, de ő is egy egészen furcsa fűszer volt ebben az egészben, bár néha falra lehetett tőle mászni. De mindegyikünknek van olyan pillanata, amelytől falra lehet mászni. Éntő- lem azért, mert belekotyogok, Farkasházytól azért, mert néha olyan történeteket mond, amelyeknek nincs vége, Váncsától azért, mert bár vége van, de nem lehet kivárni, Bajortól, mert néha azt sem tudja, miről van szó és sorolhatnám. Szerintem különben vissza fog jönni Havas. Nem kívánom neki, hogy ne menjen az a műsor, amiért elment, menjen, nem is hiányzik - csak hülyéskedem! -, de vissza fog jönni. Mi folyik a felvétel előtt és alatt? Idegesítés. Hatra kellene jönni, Verebes meg én általában késünk, Gálvölgyi és az Imi mindig pontos, Farkasházy folyton szaladgál, és mindig valaki bejön: vagy a Találkozások stábja, múltkor meg valamilyen masszírozó csapat - szóval ahelyett, hogy az ember arra figyelne, ami a dolga, mindenfélével foglalkozik. Megkapjuk a változásokat, közben a moderátor hangolja a közönséget, a sminkszobában nagy műgonddal elkészítenek bennünket, hétkor kezdünk. A szünetben visszamegyünk a szobánkba, ott várnak bennünket a rémunalmas szendvicsek, amelyek mindig ugyanolyanok. Egyszer a kecskeméti színészbüfében a harmadik próbán megkérdeztem, hogy ma is csak rántott húsos zsemle van-e, amire a nő felháborodottan azt mondta: én nem értem, tavalyelőtt szeptemberben mindenki úgy örült neki. A felvétel után sem ül le a hét ember? Nem. Humora az embernek egy napra egységnyi van, ezt kell elhasználni. Mi héttől tízig használjuk el. Hattól hétig, a szünetben is nagyrészt és utána is komorak vagyunk, nem viccelődünk. Egyszer játszottam egy vérdrámában, a Hosszú út az éjszakába című darabban Tordy Gézával, Rudolf Péterrel és Alföldi Róberttel. Előtte, a szünetben és utána akkorákat tudtunk röhögni, hogy leestünk a fotelről. Az egységnyi jókedvet akkor használtuk el. Ezért van, hogy a bohócok szomorúak. Tragédiákban valahogy kevesebbet látjuk. Pedig játszottam azokat is szépszámmal, bár a vérdrámákat nem szeretem, nekem fontos a humor, ha csak egy szemernyi is, de legyen benne. Másrészt a komédiára van igény. Az én éttermemben lehet kapni egészen érdekes ételeket is, de ha a babfőzeléket szeretik, akkor azt muszáj főznöm. Akkor is, ha fingat. Fölterjesztették önt a Csiga-díjra, vagyis azon 12 magyar színész között van, akik közül kiválasztják az év színészét. Ez nagyon megtisztelő. De kaptam én már korábban is díjakat, Jászai-díjat, Erzsébet-díjat, kritikusok díját, Érdemes művész vagyok, szóval ahhoz képest, hogy teljesen egyedül vagyok, és nem nyom hátulról senki sem, nagyon szépen kaptam. Ahhoz, hogy kitüntessék, kell valaki, aki hátulról biztosít? Nem szeretem a vérdrámákat Mindenképpen kell háttér. Persze, az is kellett, hogy valaki kitüntetésre javasoljon, különben nem kaptam volna. Én nem írhatom be a nevemet. És most kapott antirasszista díjat is. Erre nagyon büszke vagyok, meg voltam hatódva. Ezt a díjat a nagypapám érdemelte volna meg valójában, aki az életével játszott annak idején. Rá gondoltam, amikor megkaptam, és az ő hitére, mert ő úgy gondolta, többé nem jön olyan világ, hogy erről még szó lehet. Könny szökik a szemembe, ha erre gondolok. Hernádi Judit évek óta ott van a köztudatban, de régen beszéltek róla annyit, mint mostanában. Ez így van. De ennek van kellemetlen vonulata is, hiszen nem is olyan régen Anettka, a Budapest tévé feltörekvő sztárja nyilatkozott önről nem túl hízelgőén. Ez az Anettka-iigy nekem bur- leszkfilmszerű. Én vagyok az a szereplő, akinek fogalma sincs arról, hogy ágyúval lőnek rá. Lehajol, abban a pillanatban a feje fölött elröpül a golyó, és összedől mögötte a házfal, aztán csak csodálkozik. Anettka valamit félreértett. Jó, nem voltam hozzá túl jó, de kihez vagyok én jó a Heti hetesben. Nem érint Anettka, nem is értem, mi a túróért ló rám. Szerintem nagyon rosszul teszi. Társadalmi összefogásban viszont rögtön többen megvédték önt, például mindjárt a műsorban Lang Györgyi. Nagyon helyes lány, fel is hívom őt, hogy megköszönjem. A TV2- nek is szándékozom köszönőlevelet írni, mert ők is megvédtek. Persze, általában pozitívan „forog közszájon”. Most egy ilyen időszak van, de ezt valóban nem a színészetemmel értem el. Ez a szakma szarrá ment. Sajnos. Nincs rá jobb szó. Nem mint színészt ismernek, inkább mint véleményt mondó asz- szonyt. Aki felterjesztette önt a Csiga^Duiiiugyi I iuui leiveieiei; díjra, az tudja azt is, hogy milyen a színpadon. Leginkább a Pasikból ismernek, ami nem baj, de bánt a többi színésszel szemben. Pedig tényleg egész jó színész vagyok... Azt ne írja le, hogy most vigyorgok! Ám akik felterjesztettek, szerintem nem tudják, milyen színész vagyok. Valami emlékük lehet, vagy megelőlegezik, de mindenképpen szimpátiát jelent. Ha a véleményemet díjazzák, az se baj, mert az a liberális gondolkodásnak szól. Amikor az interjút kértem öntől, két hónapon belül alig tudott fél órát szánni rám. Csak az előbb tudta meg, hogy nem is azt a darabot játsszák ma este, amelyre készült. Ilyen űzött az élete? Űzött vagyok. De azt szoktam tudni, mit játszunk, ez most véletlen volt. Ez azért van, mert lesz ez a koncert a köztársaságért, ahol én konferálok fel egy együttest, de aznap este játszom egy másik darabban a Játékszínen, valószínűleg az járt a fejemben. Mert valami okosat kellene mondanom a zenekar előtt, és azon gondolkodom, hogy mit. Melyik zenekar előtt? Elfelejtettem a nevüket, bocsánat. Semmit sem tudok megjegyezni. Ezek után fenntartom a kérdést: hogyan lehet ezt bírni? Most belekerültem a mókuskerékbe, sót ráteszek még egy lapáttal. Augusztus 20-tól, a következő színházi szezon elején elkezdődik egy érdekes próbaszakasz az életemben. Egyrészt azért, mert a Nemzeti Színházban lesz, másrészt, mert a Lear királyt fogjuk visszük színre csak női szereplőkkel, és egy orosz rendezővel. Zaklatott izgalommal várom. Vaszil- jev nagyon érdekes előadásokat csinál, de nem mindenki szereti, nem egy teltházas műfaj. Ezenkívül szeretnék egy kis estet csinálni zenekarral a hátam mögött. Kern Andrással? Úgy volt, de ő nem hajlandó. A címe az lesz, hogy Ha nincs Andris..., hátha majd egyszer lesz. Erre a Kern azt mondta, nagyon jó cím, de így is fog maradni. Kár. Csodálkozna, ha azt mondanám, MIÉP-es vagyok, mi?
