Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-08 / 81. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 8. Közélet 5 A kormány nem befolyásolhatja az oktatási intézmények működését, viszont megváltoztathatja a jogi kereteit Önkormányzatok és iskolák „Az igazgató a fenntartó önkormányzattal, a pedagógus pedig az igazgatóval áll jogviszonyban." (Somogyi Tibor felvétele) RÖVIDEN Majsky a Horizont Slovakia ügyéről Pozsony. Jozef Majsky nagyvállalkozó szerint a Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltató rendes, kétségeket kizáró adásvételi szerződést kötött az amerikai Cavalier Sales céggel, amely 1 koronáért kapta meg a BMG Investet. Majsky, aki az ügyletben segédkezett, tagadta, hogy ő folytatott volna - a lapok által is közölt - telefonbeszélgetést Vladimír Frunival, a Horizont volt első emberével. Értesülések szerint Patrik Pachinger, a Calavier képviselője büntetett előéletű és jelenleg is eljárás folyik ellene, (t, ú) Csak 14 százalékos adót akar a KDH Pozsony. A KDH a közelgő választási kampányban a természetes és a jogi személyek számára egyaránt 14 százalékos jövedelemadót szorgalmaz majd. A legkisebb jövedelműekkel nem fizettetnének adót, senkire sem rónának ki nagyobb adóterheket, mint eddig, illetve a lakosság többségénél csökkenne az mostani adó mértéke. (TASR) Tanácskozás a nem bomló anyagokról Pozsony. Mától öt napon keresztül nemzetközi tanácskozás foglalkozik a fővárosban a természetben le nem bomló anyagok problémakörével. A rendezvényen 12 ország képviselői vesznek részt, köztük a vendéglátó Szlovákia környezetvédelmi minisztere, Miklós László is. (SITA) Megújult a forgalom az Öreg hídon Pozsony. Mától újra megindult a teljes gépjárműforgalom a főváros Öreg hídján, amelynek március 28-án egy osztrák uszály ütközött. A gyalogosok egyelőre még nem közlekedhetnek a hídon, mert fel kell újítani a járda burkolatát. (TASR) Ma érkezik a görög államfő Pozsony. Háromnapos hivatalos szlovákiai látogatásra ma Pozsonyba érkezik Konsztantinosz Sztefanopulosz görög államfő, kíséretében számos hellén vállalkozóval. A vendég tárgyalásokat folytat Rudolf Schuster államfővel, Jozef Migas házelnökkel Mikulás Dzurinda kormányfővel, Eduard Kukán külügyminiszterrel és Jozef Moravcík pozsonyi főpolgármesterrel. (TASR) Csáky Pál a romák helyzetéről Pozsony. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a romák mai világnapja alkalmából kijelentette: a Dzurinda-kabinet elkötelezett célja, hogy toleráns, a kisebbségeket magába fogadó társadalmat építsen ki. Becslések szerint napjainkban Európában 7 és 8 millió közöttire tehető a romák száma. (SITA) Fico megszüntetné a kerületi hivatalokat Tátralomnic. Róbert Fico, a Smer elnöke szerint az őszi parlamenti választásokból kikerülő új kormánynak három hónapon belül „elementáris rendet kell teremtenie az országban”. Javasolta: szakemberek csoportjai foglalkozzanak a legkirívóbb gazdasági bűn- cselekmények felgöngyölítésével, emellett a pártelnök meg szeretné szüntetni a kerületi hivatalokat és radikálisan csökkentené a járási hivatalok számát. (SITA) Ftácnikot távozásra szólították fel Zsolna. Az SDL munkásszárnya szombati zsolnai ülésén Pavel Koncos pártelnököt a legteljesebb támogatásáról biztosította, mivel szerinte Koncos valódi baloldali jelképnek számít. A munkásszárny egyben felszólította Milan Ftácnik oktatási minisztert, hogy tegyen tanúbizonyságot a politikai kultúráról, és mondjon le posztjárói, mivel a napokban kilépett a pártból. (SITA) Fizik képviselő-jelöltséget vállalt a HZDS listáján Elhatárolódnak tőle Magyarországon már \< bb mint egy évtizedes tap zta- latokkaí rendelkeznek ön- kormányzatok az iskol enn- tartói jogkörök gyakori iában. Nálunk csak ez év júliusától válnak az iskolák fenntartóivá a községi, illetve a megyei önkormányzatok. A magyarországi tapasztalatokról Tuskáné Papp Erzsébetet, a békéscsabai polgár- mesteri hivatal oktatásügyi, közművelődési és sportirodájának vezetőjét kérdeztük. RÁCZ VINCE Milyen előnyeit, -illetve milyen hátrányait tapasztalták a decentralizált közoktatásnak? A kérdés megválaszolása korántsem egyszerű. A helyzet nagyon összetett, nagyon árnyalt, a rendszer minden egyes elemének van előnye és hátránya. Előnyt jelent, hogy a döntések ott születnek, ahol a feladat okozta probléma jelentkezik. A decentralizált közoktatás hátrányát az úgynevezett széttartás jelenti. Ha a szabályozottság lazább, a széttartás is növekszik. Például, az általános iskolák elég tág határok között határozhatják meg, hogy mire készítik fel tanulóikat, éppen ezért, ha egy gyerek iskolát vált, általános iskolából középiskolába lép át, akkor az első év másra sem megy el, mint a tudásszintek kiegyenlítésére. A decentralizált helyzet megnehezíti a minőség és a koherencia fenntartását, illetve megőrzését. Mely jogköröket gyakorolja az önkormányzat iskolafenntartóként? A fenntartói jogokat nagyon pontosan felsorolja az 1990-ben hatályba lépett önkormányzati törvény. Az önkormányzat jogosult is» Az önkormányzat jogosult iskolaalapításra, meghatározhatja az oktatási intézmény feladatait, illetve azokat módosíthat- + ja és átszervezheti. kolaalapításra, meghatározhatja az oktatási intézmény feladatait, illetve azokat módosíthatja és átszervezheti. Meghatározza továbbá a gazdálkodási jogkörét, költségvetését. Hatáskörébe tartozik az igazgató-kinevezési jog, beleszól az iskola névválasztásába is. A felsorolt jogosultságok a döntési jogkörök széles csoportját alkotják. A tartalmi munkára, tehát az oktatás tartalmára vonatkozó szabályozást meghagyja az iskola száÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Feltűnően gyorsan állították le a Mojzis elleni eljárást” - mutatott rá Gyurovszky László, a Magyar Koalíció Pártjának képviselője a JOJ televízió vasárnap déli beszélgető-műsorában. Vitapartnere, Daniel Lipsic, az igazságügyi minisztérium volt hivatalvezetője, a KDH alelnöke ezzel szemben úgy véli, e döntés az ügyészség függetlenségét bizonyítja. A kereszténydemokrata politikus a hajózási és kikötővállalat magánosítási folyamatát átláthatónak tartja, bár az eredménnyel, vagyis azzal hogy a cég a Penta Group kezébe került - nem elégedett. „Nem normális, ha sem a parlament, sem a kormány, sem a vagyonalap nem ismeri a Penta Group tulajdonosi struktúráját, és csak annyit tudni róla, hogy mára, az oktatási intézményre bízza. Ugyanakkor a fenntartónak, tehát az önkormányzatnak jóvá kell hagynia az iskola elképzelését az oktatás szervezeti kereteire és tartalmi működésére vonatkozólag. A szervezeti kereteket alapvetően a szervezeti és működési szabályzat írja elő az iskolák számára, az oktatás tartalmi működését pedig az iskola elfogadott pedagógiai programja. Mind a kettő csupán fenntartói jóváhagyással válik érvényessé. Viszont kellőképpen szabályozott az is, hogy a fenntartó mely esetekben nem tagadhatja meg a jóváhagyását. Az iskola- fenntartói jogkört gyakorló önkormányzat természetesen elutasíthatja az oktatási intézmény beterjesztett elképzelését, ha az jogszabályellenes. Megtagadhatja továbbá akkor is a jóváhagyását, ha az iskola az elképzelésével olyan plusz anyagi terheket ró a fenntartóra, amelyeket az nem tud vállalni. Nyilvánvaló, hogy a fenntartó köteles a törvényben előírt feladatának eleget tenni, az iskola költségeit fedezni a jogszabálynak megfelelő mértékben. A kötelező anyagi támogatáson túl már az önkormányzat maga dönti el, hogy milyen mértékű többlettámogatásban részesíti az iskolát, például pluszpénzt adhat csoportbontásra, több pedagógus alkalmazására, szakkörre és így tovább. Kivel áll jogviszonyban az iskola vezetője, az igazgató, és kivel az egyes pedagógusok? Az igazgató a fenntartó önkormányzattal, a pedagógus pedig az igazgatóval áll jogviszonyban. Ez gyanús forrásokból származó nagy pénzeket fektet be Szlovákiában. Furcsállom az adóhatóságok tétlenségét” - mondta Gyurovszky László, aki cáfolta, hogy az MKP azért emelte fel a szavát a Pentával szemben, mert így akar bosszút állni a komáromi hajógyárért. Robert Fico mosóporos kampányfilmjével kapcsolatban a két politikus egyetértett abban, meg kellene nézni, hogy a Smer elnökének honnan van pénze a korai és drága kampányra. Lipsic nem zárta ki, hogy a KDH választási témái között szerepel majd a magyar státustörvény ellentervezete is, Gyurovszky pedig nem cáfolta, hogy az MKP választási programjában érinti majd a benesi dekrétumokat. „A dekrétumok bolygatása nehezítheti, sót ellehetetleníti egy jobboldali kormány létrehozását” - figyelmeztetett Lipsic. (sza) annyit jelent, hogy ha egy pedagógusnak munkája során problémája támad, azt az intézmény igazgatójával kell rendeznie, tehát a gondjaival hozzá kell fordulnia. Abban az esetben, ha a pedagógus a munkahelyén felmerült problémája rendezésének módjával nem elégedett, vagy ha kifogásolja az igazgató ezzel kapcsolatos módszerét, akkor a probléma jellegétől függően vagy munkaügyi bírósághoz fordul, vagy polgári peres eljárást kezdeményez munkaadójával szemben. Az ügy tehát a bíróságra tartozik. A fenntartónak a pedagógushoz egyáltalán nincs köze. Az iskolák működési költségeinek átlagosan körülbelül hány százalékát fedezi az önkormányzati támogatás, milyen forrásokból teremtik elő a hiányzó pénzt az egyes közoktatási intézmények? Alapvetően az iskolák működési költségét a fenntartó önkormányzat biztosítja, de az iskoláknak természetesen van saját bevételi forrásuk is. A saját bevételi forrás fajtája attól függ, hogy milyen jellegű iskoláról van szó, milyen kapacitással rendelkezik, és milyen jellegű oktatást folytat az intézmény. Például egy óvodának nincs saját bevétele. Vagyis az óvodák esetében az intézmény teljes költségvetését biztosítania kell az önkormányzatnak. Az általános iskolák ingatlanaik bérbeadásával, egyéb hasznosításával már némi pluszjövedelemre szert tehernek. A szakképzést nyújtó középiskolák sokkal kedvezőbb helyzetben vannak e téren, mivel a saját jövedelem megÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Az SDA indul a választók szavazataiért, de a baloldal integrációját sem utasítja el. Ám az integráció a választások után lesz időszerű: a szavazó dönthesse el, ki legyen a részese annak” - jelentette ki a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című tegnapi vitaműsorában Milan Ftácnik oktatási miniszter, aki nemrégiben az SDL-ből a Peter Weiss nevével fémjelzett SDA-ba távozott. Elutasította az SDL és az SDA közös felkészülését a választásokra, mert egy ilyen megoldás az 1994-es, szerinte sikertelen Közös Választás pártszövetséget juttatja eszébe. Lubomír Fogas, az SDL alelnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a két párt ugyanazon választók kegyeiért verseng majd, csökkentve a baloldal esélyeit. Róbert szerzésének képessége sokkal inkább jellemző az esetükben, a más típusú iskolákkal ellentétben. Egy szakképző intézmény ugyanis az oktatás jellege folytán általában nagyobb műszaki ellátottsággal rendelkezik, tehát különféle műszaki berendezésekkel és gépekkel felszerelt. Magyarország szakközépiskoláinak némelyikében a diákok számára fenntartott és a képzés során rendelkezésre álló gépek színvonala megegyezik a világban az adott területen manapság használt legmodernebb műszaki berendezések és technológiák színvonalával. Az oktatási intézmények ezeket a technológiákat felhasználhatják saját vállalkozásaik keretében, és segítségükkel különféle szolgáltatásokat nyújthatnak az igénylők számára, akik mindezekért fizetnek. A befolyt pénzmennyiség pedig már saját bevételi forrásként könyvelhető el. Nálunk, Békéscsabán például van egy nyomdaipari szakközépiskola, amely műszakilag eléggé jól felszerelt. Éppen ezért kihasználva a szakképző intézmény jellegét és lehetőségeit, különféle szolgáltatásokat nyújt, egyebek mellett nyomdai munkákat, könyvkötést, ldadványok szerkesztését vállalja. Ezekből a tevékenységekből az iskola jelentős bevételi forrásra tesz szert, bizonyos \\ A kötelező anyagi r támogatáson túl már az önkormányzat maga dönti el, hogy milyen mértékű többlettámogatásban része- siti az iskolát. \\ mértékig, ha nem is teljes egészében, önellátó gazdálkodást folytat. Okoztak-e valamilyen fennakadást az önkormányzatok iskola- fenntartói jogkörének gyakorlásában a kormányváltások? Különösebb zavarok nem keletkeztek a kormányváltások hatására. Minden kormánynak természetszerűleg más és más a szemlélete. A mindenkori kormány direkt módon azonban nem befolyásolhatja sem az önkormányzatok, sem az iskolák működését, viszont megváltoztathatja azokat a jogi kereteket, amelyek azt szabályozzák. Az előző kormányzat liberális színezetű politikát folytatott, ennek megfelelően lazított az iskola szerkezetén, és az oktatás tartalmának meghatározásában szabadabb kezet nyújtott. A kormányváltás után mind az iskolaszerkezetben, mind az oktatás tartalmi vonatkozásában változás állt be. Központosítottabbá vált az irányítás, törvényi változások következtek be, és a kapcsolódó rendelkezések is módosultak. Fico, a Smer elnöke szerint az SDL azért vesztett a népszerűségéből, mert vezetői „a liberális és neoliberális politikához igazodtak”. Ftácnik ezzel kapcsolatban azt válaszolta, hogy a Meciar nélküli HZDS számára a Smer azzá válhat, ami a Ján Lupták vezette Munkásszövetség volt Meciar kezében. Ftácnik hangsúlyozta, ha korábban lépett volna ki a Demokratikus Baloldal Pártjából, akkor lemondott volna az oktatási tárca vezetéséről, de néhány hónappal a választások előtt felelősséget érez a megkezdett reformokért. Fico szerint Ftácnik a maradásával „bizonyos szempontból erkölcsileg csődöt mondott”. A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy Roman Kovác egészségügyi miniszternek azonnal le kell váltania a korrupciós botrányba keveredett osztály- vezetőjét, Rudolf S-t. (korp) SITA-HÍR Pozsony. Ladislav Fizik nem lehet a Roma Parlament elnöke, mert a HZDS képviselő-jelöltjeként indul az őszi parlamenti választásokon. Erről a 104 roma civüszervezetet tömörítő Roma Parlament Tanácsa döntött szombati rendkívüli ülésén. A Roma Parlamentet annak májusi közgyűléséig Ján Stojka alelnök vezeti majd. A képviselő-jelöltség vállalását Fizik magánügyének és saját döntésének tekintik, ezért attól a tanács elhatárolódik. A testület leszögezte, a Roma Parlament továbbra is pártoktól függetlenül kíván működni. A testület a roma civilszervezetek legfőbb- egyeztető fórumát a belügyben is bejegyezteti, nehogy azt egyes roma vezetők a maguk politikai céljaira használhassák fel. Fizik tegnap tagadta, hogy a HZDS listáján indulna a választásokon. Senki sem ismeri a Penta tulajdonosi struktúráját Baloldali politikusok a baloldal integrációjáról Csak a választások után Honnan van Fico pénze? A kereszténydemokraták és a kedvezménytörvény Nem vonják vissza SITA-HIR Pozsony. Ha a parlament jóváhagyja a kereszténydemokraták (KDH) kedvezménytörvényt semlegesítő jogszabály-tervezetét, azt az alkotmánybíróság valószínűleg az alaptörvénybe ütközőnek minősíti majd - nyilatkozta a Twist rádió szombati, Párbaj vagy párbeszéd című vitaműsorában Frantisek Sebej (OKS). A parlament integrációs bizottságának elnöke szerint az indítvány a magyar kisebbséggel szembeni fellépésre sarkall. Elhibázott lépésnek tartja a státustörvényt is, ám úgy véli, az nem ellentétes a szlovák alkotmánnyal, s túlzás, hogy az ország szuverenitását veszélyezteti. A KDH javaslatát egyértelműen a hazai alaptörvénybe ütközőnek minősítette. Vladimír Palkó, a KDH alelnöke újfent megerősítette, pártja ragaszkodik a javaslat megvitatásához, s kizárt, hogy azt visszavonják. Figyelmeztetett, hogy a kedvezménytörvény egyes rendelkezései a Velencei Bizottság és az EU legfőbb végrehajtó szervének számító Európai Bizottság szerint sincsenek összhangban az európai kisebbségvédelmi dokumentumokkal. Emellett megengedhetetlennek tartja a Szövetség a Közös Célokért polgári társulás működését, mert az egy másik ország törvényének hazai végrehajtását segíti elő.