Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-27 / 73. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 27. Közélet 5 A területi irodákban eddig mintegy 300 pedagógusigazolvány- és kb. ugyanennyi diákigazolvány-kérelmet iktattak Tanárok és diákok támogatása A kedvezménytörvény számos kedvezményt biztosít mind a pedagógusokn; k, mind a diákoknak. A magyarigazolvány mellékleteként kérelmezhető pedagógus- és diákigazolványokkal kapcsolatos tudnivalókról Pogány Erzsébetet, a Szövetség a Közös Célokért központi irodájának vezetőjét kérdeztük. RÁCZ VINCE Ki jogosult a pedagógus-, illetve a diákigazolványra? Minden olyan személy, akire a kedvezménytörvény rendelkezései vonatkoznak, tehát aki kiváltotta a magyarigazolványt, esetenként a magyar hozzátartozói igazolványt. Az a szlovákiai magyar óvópedagógus, tanító és középiskolai tanár kérheti, aki magyar oktatási intézményben tanít. Diákigazolványt pedig a magyar nevelési nyelvű óvodába járó gyerekek és a magyar tannyelvű alap- és középiskolák tanulói kaphatnak. Az egyetemisták esetében természetesen nem feltétel, hogy a hallgató magyar nyelvű képzésben vegyen részt. Az egyetemi tanárok úgynevezett oktatói kártyát igényelhetnek. A kérelmét természetesen benyújthatja az az egyetemi tanár is, aki nem magyar nyelven oktat, mivelhogy Szlovákiában nincs magyar nyelvű felsőoktatás. Milyen okirattal kell igazolniuk jogosultságukat? A pedagógusigazolvány kérelmezésekor két okiratot kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell egy» Egyetemisták r esetében természetesen nem feltétel, hogy a hallgató magyar nyelvű képzésben ve- > > gyen részt. részt a pedagógiai szakképzettséget igazoló oklevél fénymásolatát, melyet szükségtelen hitelesíteni, másrészt a munkáltató igazolását arról, hogy az igénybejelentő gyakorló pedagógus. A diákoknak az- Az irodák nem rendelkeznek a kérvényező személyi adataival, csak a kérvénye kódszámát tartják nyilván (Dömötör Ede felvétele) általuk látogatott iskola igazgatójának aláírását is tartalmazó iskolalátogatási igazolást kell mellékelniük. Az igazolvány kiadásának feltétele, hogy a kérelmező rendelkezzen magyarigazolvánnyal, illetve bejelentse az erre vonatkozó igényét. A magyar-, a pedagógus- és a diákigazolvány, valamint az oktatói kártya kérelmezése tehát egyidejűleg is lehetséges, átvételük szintén. Az ügyfélnek pusztán fel kell tüntetnie magyarigazol- vány-kérelmének a kódszámát vagy az igazolvány számát a pedagógusigazolványért benyújtott igénylőlapon. Mennyi ideig érvényes az igazolvány? Magyarországon a sokéves tapasztalatoknak megfelelően egy tanévnyi időre adják ki a pedagógus-, illetve a diákigazolványt. Arra biztatom a szlovákiai magyar pedagógusokat és diákokat, minél előbb váltsák ki, mert egészen október 31-éig érvényes lesz. A következő tanévre pedig már szeptember elsejétől lehet kérelmezni. Hol kérvényezhető és hol vehető át az igazolvány? A Szövetség a Közös Célokért irodáiban szerezhetők be az igénylőlapok, de mivel a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is bekapcsolódott a munkánkba, a pedagógusszövetségbeli tisztség- viselőktől is. Az elkészült igazolványt az illetékes megyei közigazgatási hivatalban kell átvenni. Akiknek gondot okoz Magyarországra utazni, kérjék meg azokat, akik rendszeresen járnak át, ugyanis meghatalmazás fejében idegen személy is átveheti. Meddig tart az ügyintézés, érte- sítik-e az ügyfelet az okirat elkészültéről? Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont 30, illetve 60 napon belül bírálja el az egyes kérelmeket és utalja ki az igazolványt. Az igénybejelentőnek kell érdeklődnie az igazolványa felől ugyanabban az információs irodában, ahol a kérelmét beadta, elég, ha telefonál. Adatvédelmi szempontok miatt mi az információs irodákban nem rendelkezünk listákkal az igazolványért folyamodó polgárok személyes adatairól. Kizárólag az iktatott kérvény kódszámát tartjuk nyilván, ennek segítségével azonosítjuk ügyfeleinket. A polgár tájékoztatást kap, ha kér. Milyen kedvezményekre jogosítja fel a tulajdonosát az igazolvány? Fontosnak tartom, hogy a pedagógusigazolvány birtokában a Szlovákiában magyar tanítási nyelvű iskolában tanító pedagógus ugyanolyan kedvezményekben részesül, mint magyarországi kollé\\ Az igazolványt meghatalmazás fejében idegen személy is átveheti Magyar- . országon. V gája. Számtalan kedvezményre jogosít fel, egyebek mellett 50%-os utazási kedvezményt biztosít a vasúti közlekedésben, a pedagógus ingyenesen vehet igénybe bizonyos könyvtári szolgáltatásokat, könyvvásárlási támogatásban részesül, ami a magyar állam anyagi hozzájárulását jelenti könyvek, tankönyvek, jegyzetek vásárlásánál. Eddig hányán adták be kérelmüket? A múlt héten összegeztük tapasztalatainkat, összeszámoltuk az igénybejelentőket is. Eddig mintegy 300 pedagógusigazolvány- és körülbelül ugyanennyi diákigazolvány-kérelmet iktattunk. A szám minden bizonnyal nagyobb lesz, mivel az iskolákban még csak most gyűjtik be a kérelmeket. Az ombudsman már kapott két panaszlevelet, azt mondja, ha kell, egy parkban is áttanulmányozza azokat Kandrác: Aki leleményes, az megtalál ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Hivatala még nincs, viszont már két panasz is érkezett Szlovákia első emberjogi biztosához, aki ma délelőtt a pozsonyi várban Jozef Migas házelnöknek leteszi esküjét. Megszűnik képviselői mandátuma is, ennek ellenére a polgárokat arra kéri, panaszaikat postázzák a parlamentbe, mert Kandrác egyébként elérhetetlen. „Nem tudok telefonszámot adni, mert nincs. Azt azért nem kívánhatják, hogy a magáncímemet és telefonszámomat adjam meg! Az állampolgárok nagyon leleményesek, úgyhogy majd megtalálnak” - mondta a biztos, s mindezek ellenére állítja: megválasztásától már reálisan gyakorolja funkcióját, és a parlamenti folyosón két polgártól már panaszt is elfogadott, a táskájában pedig ott lapul néhány, a polgároktól kapott írásos kérdés. Az ombudsman elismerte, teendői ellátásában bizonyos anyagi akadályok és a székház hiánya hátráltathatják, de nem oly mértékben, hogy akár azonnal ne állhasson munkába. „Mégha a parkban kellene is áttanulmányoznom az aktákat, ez úgy is megvalósítható” - jegyezte meg tegnap Csáky Pál emberjogi miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélés után, mely szerinte konstruktív volt, és sikerült megegyezniük arról is, hogy a biztosi hivatal ideiglenesen a pozsonyi történelmi megyeháza és a régi parlament épületében székelhetne. Erről ma tárgyal a parlament elnökével. „Bízom benne, hogy sikerül megegyezni, mert szükségünk van telefonokra, irodákra, és hogy minél hamarabb megejthessünk egy gyors külföldi utat Brünnbe, hogy találkozhassunk a cseh ombdusmannal ” - tette hozzá. Egyelőre nem tisztázott, 26 vagy 28 alkalmazottja lesz-e a hivatalnak, konkrét személyeket sem óhajtott említeni, csak annyit árult el: össze akarja kapcsolni az ifjúságot a tapasztalattal, és azt sem zárta ki, hogy Ján Hrubalát is alkalmazni fogja. Kandrácot tegnap saját kérésére fogadta a kormány alelnöke. (sza) MEGKÉRDEZTÜK Csáky Pál kisebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettest Elégedett azzal, hogy Szlovákia első ombudsmanja Pavel Kandrác lett? A tegnapi találkozóval elégedett vagyok. Figyelmeztettem, hogy bár az eddigi folyamatokról és a parlamenti választásokról valószínűleg különböző nézeteink vannak, hiba lenne politikai okokból valamilyen obstrukciót alkalmazni. Arra kell törekedni, hogy egy jól működő hivatal épüljön ki, a biztos munkáját pedig majd a polgárok értékelik. A kormány, a hivatalom is minden támogatást megad, hogy hatékonyan tudja ellátni hivatalát, de nagyon kritikusan fogom figyelni minden megnyilvánulását. Négyszemközt sem utalt arra, hogy Kandrác ombudsmanként elhatárolhatná magát a nem éppen demokratikus magatartásáról ismert HZDS-től? Lényegében ő kilépett a mozgalomból... Igen, de a mozgalom magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásai felejthetetlenek, és Kandrác néhány napja még ezt a pártot képviselte. Kandrác elmondta, meg fogja találni a módját, hogy a nyilvánosság előtt hogyan prezentálja függetlenségét, és megígérte, hogy a törvények értelmében minden szlovákiai állampolgár ombudsmanjának tartja majd magát. Nem lenne gesztusértékű, ha hivatalában kisebbségi jogászokat is alkalmazna? Erről megegyeztünk, és örülnék neki, ha jelentkezne néhány ügyes fiatal jogász akár nálam is, én közvetíteném érdeklődésüket. Örülnék, ha 2-3 magyar jogász is lenne ebben a hivatalban, erre tegnap ígéretet kaptam. Egészében véve milyen benyomást tett önre az új ombudsman? Az a néhány perc, amíg elmondta, hogyan szeretné kiépíteni és működtetni a hivatalt, elfogadható volt. (sza) ■■■■■■( RÖVIDEN WKtkHHH Ficóban bíznak a legtöbben Pozsony. A lakosság 24%-a Robert Ficót tartja a legmegbízhatóbb politikusnak - derül ki az MVK márciusi felméréséből. A Smer elnökét Vladimír Meäar, a HZDS vezére követi 22,9%-kal. Az SDKÚ vezetője, Mikulás Dzurinda kormányfő a harmadik (14,1). A tízes toplistán a további sorrend: Rudolf Schuster államfő (12,1), Ivan Miklós gazdasági miniszterelnök-helyettes (10,6), Anna Malíková (10,4), Pavol Rusko (9,2), Bugár Béla (8,8), Eduard Kukán (7,8) és Peter Weiss (7,6). Senkiben sem bízik a megkérdezettek 17,2 százaléka. A „legmegbízhatatlanabbak” (százalékban): Dzurinda (43,2), Meciar (41,8), Bugár (17,2). (TASR) A V4-ek közt Szlovákia a legkorruptabb Pozsony. A tavaly vizsgált 91 ország közül Szlovákia az 51. legkorruptabb - mutatja a Trancparency International szervezet felmérése. A visegrádi négyek közt ez a legrosszabb eredmény. Az országokat azok megkérdezett lakói tízes pontskálán értékelhették, s az ország 3,7 pontot szerzett. Az eredménye így is jobb, mint 2000-ben. (SITA) Amerika is figyel a Krátky-perre Washington. Rudolf Schuster államfő Ales Krátky publicista elleni peréről is tájékoztat a New York-i székhelyű Újságírók Védelméért Bizottság tavalyi világjelentése. Említést tesz Pavol Ruskóról is, aki állítólag pártja, az ANO népszerűsítésére használja a Markíza magántelevíziót. (TASR) Nőtt az egészségügyi intézmények adóssága Húszmilliárdos tartozás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Tavaly további ötmilliárd koronával nőtt az egészségügy adósságállománya, átlépve ezzel a húszmilliárdos határt. Az állam ugyanis mintegy 700 koronával kevesebbet fizet az általa biztosítottakért, a kormány pedig nem teljesítette az adósságállomány csökkentésére tett ígéreteit, állapítja meg nyilatkozatában a Gyógyszerforgalmazók Társulása (ADL). Az összeg felét, több mint tíz- milliárd koronát, a gyógyszerforgalmazók követelései teszik ki: a nyüvá- nos gyógyszertárak 6 milliárd koronával, a kórházak 4,5 milliárd koronával tartoznak szállítóiknak, mondta Andrej Reiner, az ADL elnöke. A kormány tavalyi határozata alapján ugyan 6,76 milliárd koronát kellett volna erre a célra fordítani, de csak 2,143 milliárdot kapott az egészségügy. „Ha az állam nem emeli az általa biztosítottak - nyugdíjasok, diákok, munkanélküliek - után fizetett díjat, akkor az eladósodás folytatódik”- nyilatkozta Sína Niku, az ADL alelnöke. A gyógyszer- forgalmazók követelik a tavalyról elmaradt 4,617 müliárd koronás adósságcsökkentést, és számolnak a 2002-re tervezett további 3,7 milliárd koronás további csökkentéssel is. Az alelnök szerint a Szlovák Gázművek eladásából befolyó pénz még egy utolsó lehetőséget biztosít az egészségügy konszolidálására, amellyel a kormánynak mindenképpen élnie kellene, (lpj) Új megegyezés a kettős adóztatás elkerüléséről Cseh-szlovák szerződés ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Szlovákia tegnap megkötötte Csehországgal a kettős adóztatás elkerüléséről szóló felújított szerződést. Az új szerződés megkötését Ivan Miklós gazdasági miniszterelnök-helyettes szerint majdani EU-csadakozásunk teszi szükségessé, s meg kellett változtatni az adózással kapcsolatos ügyintézés egyes technikai részleteit is. A cseh és a szlovák érdekegyeztető tanácsok elnökségeinek tegnapi közös ülésén megvitatták az uniós csatlakozást követő munkajogi helyzetet is. Ivan Miklós és Vladimír Spidla cseh munkaügyi miniszter egyaránt elutasítja az ÉLT új tagjaira vonatkozó, foglalkoztatással kapcsolatos korlátozást, és az erre vonatkozó átmeneti időszakokat. Miklós szerint megalapozadanok az EU- félelmei, hogy az új tagországok olcsó munkaereje elárasztja az unió jelenlegi tagországait. Spidla szerint megengedhetetien, hogy az unió csak a speciális szakképzettséggel rendelkezők számára adjon ki munkavállalási engedélyt, elszippantva ezzel az új tagok szakembereit. Tegnap nem tárgyaltak arról az eshetőségről, mi lenne, ha Csehországot korábban vennék fel az EU-ba, Miklós szerint azonban erre nem is számítanak, (mi) Ftácnik: túl radikális és kiszámíthatatlan az SDL Kik követik még Weisst? ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kilépett a Demokratikus Baloldal Pártjából (SDL) az oktatásügyi miniszter. „Olyan politikát kellett csinálnom, amelyet nem értek. Az SDL kiszámíthatatlanná és túl radikálissá vált” - indokolta távozását Müan Ftácnik. Mivel őt is az SDL egykori Weiss-fele szárnyához sorolták, nem okozott meglepetést, hogy volt párttársához csadakozik, s belép a Peter Weiss által nemrég alapított Szociáldemokrata Alternatívába (SDA). „Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a miniszteri szék nincs hozzám kötve” - fogalmazott Ftácnik. Pavel Koncos pártelnök természetesnek véli miniszter lemondását. Leszögezte: sok szakember van a pártban, akiket el tud képzelni Ftácnik helyén. Szerinte az új minisztert az államfő már három héten belül kinevezheti. Koncos egyébként elvesztette a türelmét amiatt, hogy a miniszter előbb jelentette be távozását a sajtónak, mint a pártvezetésnek. Az SDL főtitkára Ján Richter azonban hangsúlyozta: nem terveznek hadjáratot egykori párttársaik ellen, akik Weissékhez léptek át. Elképzelhetőnek vélte viszont a szlovák baloldal összefogását, hogy „az ót megillető helyet foglalja el a politikában” - fogalmazott a főtitkár. Mivel a védelmi miniszter is az Weiss-féle szárnyhoz tartozott, megkezdődtek a találgatások távozásáról, ezt azonban ő maga tagadta. Jozef Stank ugyan megjegyezte: kifogásai vannak a párt politikai stílusa ellen, ezért nem zárja ki, hogy távozik az SDL-ből, és nem lenne számára probléma lemondani a miniszterségről sem. Azonban a NATO- csatíakozási folyamat miatt nem terme olyat, ami veszélyeztetné az ország integrációs törekvéseit. A kilépési hullám azonban megállítha- tadannak látszik: egy másik hűséges tagjától is megvált az SDL. Michal Kopka 12 év után, a kassai kerületi elnök is távozott tegnap és csadako- zott Weissékhez. (SITA, TASR, ú)