Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-22 / 69. szám, péntek

Ízvilág ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 22. RECEPTTEKA Kellemes húsvéti ünnepeket kíván az Izvilág! Bajor írós leves Hozzávalók: 1-2 evőkanál sertészsír, 200 g zsiros füstölt szalonna. 2 fej vöröshagyma, 1-2 evőkanál búzaliszt, 3/4 I író, só, frissen őrölt bors, 1 csipet szerecsendió, 1 csipet cayenne-i bors, 1 csipet cukor, 1 csokor metélőhagyma, 4 szelet rozskenyér, 3-4 evőkanál vaj vagy margarin. Elkészítése: A fazékban felhevített zsíron kiol­vasztjuk az apró kockákra vágott szalonnát, és ropogósra megpirít­juk. A megtisztított, finomra vá­gott vöröshagymát a szalonnával együtt puhára pároljuk, majd az egészet megszóljuk búzaliszttel, felöntjük íróval, és átforraljuk. Az írós levest sóval, cukorral ízesít­jük, borssal, szerecsendióval, ca­yenne-i borssal jól megfűszerez­zük, végül megszórjuk a váloga­tott, megmosott és finomra vágott metélőhagymával. A kockákra vá­gott rozskenyeret egy ser­penyőben felolvasztott vajon vagy margarinon hirtelen megpi­rítjuk. A leve.st tálba merjük, rá­szórjuk a pirított kenyérkockákat, és azonnal tálaljuk. Bárányka Tejszínes szárnyaskrémleves Hozzávalók: 50 dkg csirke, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg fehérrépa, 5 dkg zeller, 1 csomag petrezselyem, 3 dkg vöröshagyma, 2 dl tej, 2 dl tejszín, 2 tojássárgája, só, fehér bors, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 1 evőkanál ételízesítő. Elkészítése: A csirkéből a zöldségekkel és az éte­lízesítővel erős levet főzünk, majd leszűijük. A csirkét kicsontozzuk, egy darab mellehúsát kis kockákra Kenyérnyuszi vágva félreteszünk. A többi húst le­daráljuk, vagy nagyon finomra összevágjuk. Vajból és kevés liszt­ből világos rántást készítünk, felen­gedjük a csirkéből főtt zöldséges lé­vel és a tejjel, majd hozzáadjuk a darált csirkehúst. Jól felforraljuk az egészet, sóval és fehér borssal íze­sítjük, majd átszűrjük. A tejszínt el- habarjuk a tojások sárgájával, majd kanalanként lassan hozzákeverjük a levest. Nagyon fontos, hogy ez­után már nem szabad felforralni. Tálaláskor a félretett, felkockázott csirkehúst kínáljuk hozzá, de a gye­rekek örömére pirítottzsemlye-nyu- szival is díszíthetjük. Kenyérnyuszi A tésztához: 500 g rozslisztet, 250 g búzakorpát tálba teszünk, közepébe mélyedést nyomunk, 60 g friss élesztőt bele­morzsolunk, 1 teáskanál cukrot rá­szórunk, 625 ml (5/81) langyos víz egy részével és kevés liszttel sűrű kásává keverjük, meleg helyen ad­dig kelesztjük (10-15 perc), amíg a felülete töredezetté válik, a mara­dék vizet hozzáöntjük, hozzáadunk még 125 ml (1/81) növényi olajat, 2 csapott teáskanál sót, és gyúrófej­jel ellátott keverőgéppel először a legalacsonyabb, majd a legmaga­sabb fokozaton kb. 5 perc alatt jól kidolgozzuk. Meleg helyen addig kelesztjük, amíg a kétszeresére nő, majd gyúródeszkán újra jól átgyúr­juk, hengerré formázzuk. A tészta­hengerből 4, kb. 200 g-os darabot levágunk, gombóccá formázzuk, további 6, kb. 100 g-os darabot ová­lisra, a maradék tésztát gombóccá formázzuk. 3 nagy gombócot jól ki­kent sütőlemezre teszünk, ez lesz a nyuszi teste, az érintkező felületet vízzel megkenjük, az utolsó nagy gombócot oválisra alakítjuk, ez lesz a nyuszi feje, szeme helyére 1 feke­te olajbogyót nyomunk. Az ovális darabokból a füleket, mellső és hát­só lábakat ragasztjuk hozzá, a kis gombócból lesz a nyuszi farka. Az egész nyuszit vízzel megkenjük, íz­lés szerint szezámmaggal, kömény­maggal vagy mákkal megszóljuk. Előmelegített sütőben kb. 225 fo­kon vagy 4-es fokozaton 35-45 perc alatt megsütjük. Bárányka A tésztához: 375 g búzalisztet tálba szitálunk, 125 g teljes őrlésű búzalisztet hoz­záadunk, 1 tasak szárított élesztő­vel gondosan elvegyítjük, 1 teás­kanál cukrot, 2 csapott teáskanál sót, 11/2 tojást, 50 g olvasztott va­jat, szűk 250 ml (1/41) langyos vi­zet hozzáadunk, és az egészet gyú­rófejjel ellátott keverőgéppel elő­ször a legalacsonyabb, majd a leg­magasabb fokozaton kb. 5 perc alatt jól kidolgozzuk. Meleg he­lyen addig kelesztjük, amíg kb. a kétszeresére nő, majd gyúródesz­kán újra jól átgyúijuk. Egy ököl nagyságú tésztadarabot a bárány feje, lábai, farka és fülei részére le­veszünk, a maradék tésztából kb. dió nagyságú golyókat formázunk, ezekből állítjuk össze kikent sütő­lemezen a bárány törzsét. A félre­tett tésztából a fejet, a lábakat, a füleket és a farkat alakítjuk ki, s a törzshöz illesztjük. A tésztát újra meleg helyre tesszük és addig kelesztjük, amíg kb. a két­szeresére nő, 1/2 felvert tojással megkenjük, a báránytörzset hámo­zott, szálkásra vágott mandulával megszóljuk, a szemek helyére ma­zsolát nyomunk. Előmelegített sü­tőben 200-225 fokon vagy 4-es fo­kozaton kb. 25 percig sütjük. Húsvéti töltött báránycömb Hozzávalók 8 személyre: 2 kg csontos báránycomb, só, bors, 2 evőkanál olaj, 1 vöröshagyma, 1 sárgarépa, 1/4 zeller, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 tojássárgája, 2 evőkanál kondenzált tej. A töltelékhez: 10 dkg juhsajt, 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 2 kanál vegyes fűszer. A tésztához: 375 dkg sima liszt, 175 g vaj vagy margarin, 2 tojás, szerecsendió, só, 2 evőkanál víz. Elkészítése: 1. A tészta hozzávalóit kézi mi­xerrel simára kidolgozzuk, majd kézzel egy nagy gombócot formá­lunk belőle, s hűvös helyen pi­hentetjük. 2. így kell kinéznie a bárány­combnak azután, hogy részben kicsontoztuk. A húst kiveregetjük. 3. Villával szétnyomkodjuk a juhsajtot, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, az apróra metélt petrezselymet, a fűszereket, s jól összedolgozzuk. E sajtos masz- szával megtöltjük az előkészített combot, és összevarrjuk. Meg­Húsvéti töltött báránycomb sózzuk, borsozzuk, s egy ser­penyőben felhevített olajon hir­telen minden oldaláról kisütjük, majd kb. 10 percre bedugjuk a 225 fokra előmelegített sütőbe. Kivesszük, s hagyjuk kihűlni. A húslében megpároljuk a hagy­mát, hozzáadjuk az apró kockák­ra vágott sárgarépát, zellert, és együtt pároljuk tovább. Végül hozzákeverjük a paradicsompü­rét, felöntjük 1 liter vízzel, és 1 óra hosszig főzzük. 4. A tésztát 1 cm vastagságúra sodorjuk, széléből tésztaszúró- val félhold alakokat vágunk ki. A kihűlt húst belecsomagoljuk a tésztába, megkenjük a konden­zált tejjel elhabart tojássárgájá­val, hogy jól ragadjon, s díszíté­sül ráragasztjuk a félholdakat. 20 percig 225 fokon sütjük. Ha a teteje hamarabb kezdene bar- nulni, alufóliával takarjuk le. A kész sültet még 10 percig hagy­juk a meleg sütőben. A párolt zöldséget átpasszírozzuk, kuko- ricakeményítóvel mártás sűrű­ségűre főzzük, ezzel kínáljuk a báránycombot. Tejszínes szárnyaskrémleves Hattyúcska A tésztához: 250 ml (1/4 1) vizet 50 g vajjal nyeles edényben felforralunk, 150 g búzalisztet, 25 g étkezési kemé­nyítővel elvegyítünk, átszitáljuk és a tűzről levett folyadékba egyszer­re beleszórjuk, sima gombóccá ke­verjük, közben kb. 1 percig forró- sítjuk. A forró tésztagombócot azonnal keverőtálba tesszük, 4-5 tojást gyúró fejj el ellátott ke­verőgéppel a legmagasabb fokoza­ton egyenként beledolgozunk. Ha a tészta fényes és nehezen szakad le a kanálról, nem kell több tojást hozzáadnunk. A kihűlt tésztába 1 csapott teáskanál sütőport beleke­verünk. Jól kikent és liszttel meg­szórt sütőlemezre dió nagyságú tésztahalmokat rakunk (kb. 2 evőkanálnyi tésztát félreteszünk). Előmelegített sütőben 200-225 fo­kon, azaz 4-5-ös fokozaton 25-30 percig sütjük. Az első 15 perc alatt ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert a tészta összeeshet. Sütés után mindegyik fánk tetejét azonnal le­vágjuk. A félretett 2 evőkanál tész­tát pergamenpapír tölcsérbe tölt­jük, és kikent, liszttel megszórt sütőlemezre annyi kettest (szám­jegy!) nyomunk, ahány fánkunk van. 15 percig sütjük. A töltelékhez: 2 csapott teáskanál őrölt, fehér zselatint egy kis edényben 3 evőkanál hideg vízzel elkeverünk, 10 percig áztatjuk, majd keverés közben addig melegítjük, míg elol­vad. 500 ml (1/2 1) tejszínt majd­nem keményre verünk, hozzáke­verjük a langyos zselatint, majd az egészet kemény habbá verjük. Be­leforgatunk 25 g cukrot, 1 tasak vaníliás cukrot, s e habbal megtölt­jük a fánkokat. Mielőtt a megsült ketteseket belenyomnánk, mind­egyik aljából letörünk egy kis dara­bot. A fánkok tetejét félbe vágjuk, és a habba tűzzük, ez lesz a hattyúcska szárnya, a letört darab pedig a farkocska. Mikor kész, por­cukrot szitálunk rá. Csomagolási javaslat ajándékozáshoz Fatálcára vagy vastag, be­vont kartonlapra zöld papír­füvet teszünk, a fűbe zöld szalagot, friss százszorszé­pet vagy selyemvirágot tű­zünk. Ráfektetjük a bárány­kát, illetve a nyuszit, ízlés szerint üveg- vagy rézharan­gocskával, illetve színes masnival díszítjük, és celo­fánba csomagoljuk. A bá­ránykát és a kenyérnyuszit fűvel vagy zöld papírral bé­lelt kartondobozba is tehet­jük. A dobozt kívülről hús­véti rajzokkal díszíthetjük. Hattyúcska ÍZ'/I LÄG Uiaaian Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: ízvilág, Petit Press Rt., Prievozská 14/A, P. O. Box 49, 820 06 Bratislava 26, tel.: 02/582 38 309, fax: 02/582 38 343

Next

/
Oldalképek
Tartalom