Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-18 / 65. szám, hétfő
H Kultúra ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 18. TOLLVONÁS Az ember tragédiáj a JUHÁSZ KATALIN Szerethető. így, tévéből is, és bár a színházi közvetítés olyan, mint a bundakesztyűs simogatás, ennek az előadásnak tán még használt is a kisképernyősítés. Az egyes színek közti videoklipek például valószínűleg jobban érvényesültek „saját közegükben“, mint a helyszínen. A legavantgárdabb színházi álmok álmodok tán nem érték katarti- kus meglepetések, ám azért sok eredeti ötlet sarkallhatta őket elismerő csettintésekre, emellett a konzervatív megjelenítésre szavazók sem szívták a fogukak. Szikora János rendezésében egészséges kompromisszumok születtek, a korlátlan technikai és anyagi lehetőségekből pedig csak annyit használt fel, amennyit Madách veretes szövege elbírt. Bárki bármit mond is, jó dolog, ha nem kell garasoskodni, ha a látvány-, jelmez-, díszlettervezők is mernek nagyok lenni, ha a közreműködőket tisztességgel megfizetik, és ha a magyarság egésze láthatja az eredményt. Bár az „előadás“ a politikusok jóvoltából már hónapok óta folyik, a művészek kívül tudtak maradni ezen az egész kampányszagú acsarkodáson. Mindeközben nyilván tudták, hogy az ostor magán az előadáson készül csattanni, hogy sokan eleve eldöntik, nem fog ez nekik tetszem. Aztán elkezdődött, és Isten már csak írt az embernek, nem beszélt vele, és a végén sem mondta neki, hogy higgyen és bízva bízzon. A néző saját életével szembesült, végig Luciferrel „szimpatizált“, akinek egyszerűen nem lehetett ellenállni. Madách mondatai aktuálisak, a megjelenítéssel pedig modemkedés nélkül válnak időtlenné a hallottak. Fasizmus, géppuskák, pláza-füing, charter-turizmus, kultúrszemét, álarc mögé bújás. Néhol nem is a szöveg, maga a látvány sugallja a mondanivalót, vizuális vüágunkhoz idomulva. Tán még a tizenéveseket is leköti a dolog. És vágyhat-e ennél többre Tragédia-rendező a huszonegyedik században? Vörös Péter szerzői estje Érsekújvár. A március 4-étől április 6-áig tartó Czuczor Gergely irodalmi és Kulturális Napok keretében kerül sor ma 17 órai kezdettel Vörös Péter költő, kritikus Mindig című szerzői estjére az érsekújvári Csemadok-székházban. A szerző munkásságát, valamint a Szamovár és mentőöv (versek) és Shakespeare és a vadkan (kisprózák) című köteteit Patus János tanár, költő mutatja be. Közreműködnek Berényi Margit és Kürthy Lajos előadóművészek, valamint a Vándor együttes tagjai, (vkm) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Don Giovanni 19 A.HA SZÍNHÁZ: A part 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Oceans Eleven - Tripla vagy semmi (am.) 15.45, 18, 20.30 MLADOST: Más világ (fr.-sp.-am.) 15.30, 17.30 Hűtlenség (svéd) 20 ISTROPOLIS: Már megint egy dilis amcsi fűm (am.) 17.30.19.30 Más világ (fr.-sp.-am.) 16,18,20 CHARLIE CENTRUM: Kiképzés (am.) 20.30 Buena Vista Social Club (német) 20 Kandahár (ir.-fr.) 19.30 Vanília égbolt (am.) 18.15 Corelli kapitány mandolinja (ang.-fr.-am.) 17.45 Bridget Jones naplója (ang.-am.) 18 KASSA DRUZBA: Állítsátok meg Cartert (am.) 15.30,17.45,20 TATRA: Zongoratanárnő (oszt.-ff.) 17, 20 CAPITOL: Oceans Eleven - Tripla vagy semmi 15.45,18,20.15 ÚSMEV: Ellenséges terület 14,16,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM - TATRA: Belphégor - A Louvre fantomja (ff.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Moulin Rouge (am.) 17,19.30 GYŐR PLAZA: Álmok útján (am.) 14, 16, 18, 20 Angyali szemek (am.) 15.45 Csajok a csúcson (ném.) 13.15,15.15, 20 Csocsó, avagy éljen május 1-je! (magy.) 13.45 Egy csodálatos elme (am.) 17.30,20 Ének a csodaszarvasról (magy.) 13.30 A Gyűrűk ura-A Gyűrű Szövetsége (am.-új-zél.) 13.30,16.45, 20 Harry Potter és a bölcsek köve (ang.- am.) 14 Hüvelyk Matyi (ff.) 14, 16 Imposztor (am.) 18, 20 Kiképzés (am.) 17.15,19.45 Ocean’s Eleven - Tripla vagy semmi (am.) 13.30, 15.45,18, 20.15 Sólyom végveszélyben (am.) 14.45,17.30,20.15 ÚJ SZÓ-HÍR Szene. A napokban a Csemadok Szenei Területi Választmánya szervezésében a Szenei Városi Művelődési Házban megtartották a Tompa Mihály Országos Vers és Prózamondó Verseny Pozsonyi kerületi fordulóját, amelyen a pozsonyi Duna utcai, a pozsonypüspöki, a szenei, a féli, a hegysúri, a rétéi, a zonci alapiskolák tanulói, továbbá a szenei Szenczi Molnár Albert Gimnázium, valamint a pozsonyi Duna Utcai Gimnázium diákjai vettek részt. A versenyen összesen ötvenketten mérték össze tehetségüket. A Tompa Mihály Országos Vers és Prózamondó Verseny rimaszombati elődöntőjébe, melyet 2002. április 26- án tartanak, a következő tanulók jutottak tovább. I. kategória: vers - Balián Viktória, Kiss Mónika, próza - Túry Dominika, Toronyi Olivér. II. kategória: vers - Csanda Sára, Füzék Veronika, próza - Szabó Gábor, Farkas Melinda. III. kategória: vers - Vajda Dorottya, Puha Dávid, Balián Zsuzsa, próza - Szabó József, Bárdos Judit. IV. kategória: vers - Cenky Nikoletta, Csanda Máté, Culka Ottó, próza - Fülöp László, Sklenár Adrianna. V. kategória: vers - Kuklis Katalin. VI. kategória: megzenésített vers - Gulyás László-Rőth Ilona, (tébé) A kelet-szlovákiai romák és a II. világháború: egyéni sorsok és közös nevezőjük - a jogfosztottság és a kitaszítottság Egy kötetnyi élő emlékezet VfCHODOSLOVENSKf R Ó M 0 V I A AII. SVETOVÁ VOJNA Szlovákia történelmének egyik tragikus, a legismertebb történések mellett mindmáig csak mintegy a margón emlegetett eseménysoráról jelentetett meg a közelmúltban vékonyka kiadványt a homonnai Vihorláti Múzeum. A kelet-szlovákiai romák és a II. világháború című kötetben a múzeum roma osztályának munkatársai az oral history, vagyis az elbeszélt történelem műfaját alkalmazva a Tiso-féle szlovák állam időszakát megélt romák visszaemlékezéseit gyűjtötték össze. LAKATOS KRISZTINA Az 1935-ös nürnbergi törvények - paradox módon - a cigányokat is a nem álja népek közé sorolták s likvidálásra ítélték. A hitleri Németország szatellitjeként létrejött szlovák állam törvényhozása 1939 szeptemberében az állampolgárságról szóló törvénnyel Szlovákia lakosságát két csoportra osztotta - elméletileg teljes jogú állampolgárokra és idegen elemekre. A cigányok esetében Ja- nus-arcú törvényről volt szó, hiszen azokat, akik életmódjukban nem különböztek környezetüktől, a szankciók nem érintették. 1940-ben a honvédelmi törvény - amely a zsidókat és a cigányokat egyrészt kizárta a katonaságból, másrészt a „megtisztelő“ hadkötelesség helyett kötelező munkaszolgálatot írt elő a számukra (többek között a köztörvényes bűnözőkkel együtt) - még mindig bizonytalanul értelmezte a cigány fogalmát, s munkaszolgálatra a vándorló életmódot folytatókat és a munkakerülőket kötelezte. 1941-ben azután a törvény már nem válogatott: a még vándorló cigánycsoportoknak megtiltotta a nomadi- zálást, a letelepülteket pedig arra kényszerítette, hogy a településeken kívül üssék fel tanyájukat. Ezen felül tucatjával keletkeztek a koncentrációs táborok, amelyek az aszociális elemek internálására és munkára fogására szolgáltak. A rasszista elemet az aszociális meg- nyüvánulások üldözése takarta, ugyanakkor még a táborokban is, hivatalosan, élesen megkülönböztették a cigányokat és nem cigányokat, természetesen az előbbiek kárára. Kelet-Szlovákiában például az Eperjes-Strázske vasútvonal mentén fogtak munkára jelentősebb létszámú csoportokat, majd a szakasz befejezése után a Dubnica nad Váhom, Illává, Rőce térségébe helyezték át őket. 1944-ben a Dubnica nad Váhom-i munkatábort gyűjtőtáborrá alakították át, ahol egész családokat őriztek. Hogy milyen körülmények között, arról a legtöbbet talán az árulja el, hogy a tábor tervezett bővítését csak a tífuszjárvány kitörése akadályozta meg. Az pedig, ahogyan a betegeket - azzal az ígérettel, hogy kórházba viszik őket - a táboron kívül előre kiásott árokhoz hurcolták, s ott halomra lőtték, az ország területén elkövetett legsötétebb háborús bűntettek közé tartozik. (A kötetben megszólalók között akad, aki úgy emlékszik: a betemetett gödör fölött egy ideig még megmegmozdult a föld, azaz voltak, akiket sebesülten, élve hántolták el - amit egyébként később az exhumá- lási jegyzőkönyv is megerősített.) Az, hogy a szlovákiai roma etnikum nem jutott a zsidó kisebbség sorsára, s nem végezte szinte teljes egészében megsemmisítő táborokban, csak az idő viszonylagos rövidségének köszönhető, valamint annak, hogy gazdaságilag nem képezett olyan vonzó célcsoportot. A kelet-szlovákiai romák és a II. világháború című kiadvány lapjain megszólalók elbeszéléseiből sokféle egyéni sors, valamint azok közös nevezője, a maximális jogfosztottság, kiszolgáltatottság és kitaszítottság képe rajzolódik ki. Az emlékeiket a Vihorláti Múzeum munkatársainak - nagyrészt Vasil Fedicnek - tollba mondók között akad olyan, aki gyermekfejjel élte át a gárdisták és a német katonák rendszeres látogatásait, a nagy veréseket semmiért, az erőszakoskodást a lányokkal, asszonyokkal, majd a táborok borzalmait. De nem kevésbé megdöbbentőek azok a vallomások sem - s leginkább talán a fehér többséget késztethetnék némi önvizsgálatra, akár ma is -, amelyek arról szólnak, hogyan zárta ki a cigányokat magából, a közösségi élet minden teréről az a minitársadalom, amellyel a háborút megelőző években tulajdonképpen problémamentesen éltek együtt. (Avagy: hogyan asszisztált a kirekesztésükhöz. Persze a történetek között pozitív ellenpélda is akad szép számmal.) „1939-ben rukkoltam be Iglón. Zsolnán és Rózsahegyen is szolgáltam - eleveníti fel háborús emlékeit Jozef Cina (1916, Kurima) a kötet lapjain. - Ebben a háborút megelőző időszakban a hadseregben már érezhető volt az ellentét a gárdisták és a többi tiszt között. A gárdisták a hatalomra törtek. Az 1939-es fordulat után kiűzték a zsidókat és a cigányokat a seregből. A zsidó lehetett őrnagy vagy alezredes, akkor is köptek rá. A cigányokat munkaszolgálatba kényszerítették. Puskák helyett csákányt és lapátot kaptak. A legnehezebb munkákra osztották be és folyton buzerálták, kínozták őket. Én a seregben maradtam, bár volt, akit ugyancsak zavart a bőrszínem... A gárdisták egyre erőszakosabbá váltak a romákkal szemben. Az agresszivitásuk csak nőtt a németek jelenlétében. Strop- kovban több mint háromszáz roma lakott a városban - a gárdisták szétverték a házaikat és az erdőbe költöztették őket. A városban a romák csak délelőtt küenc és tíz között járhattak, ha ez után elkapták őket, verést, fogságot kaptak és munkatáborokba kerültek. A nagybátyámat négy másik cigánnyal együtt autóbusszal vitték el. Vásárolni ment, mert nálunk nem volt bolt. Egészen Liptószentmiklósra vitték, ahol egy paraszthoz osztották be kisegítésre. A gárdisták a cigánytelepre is kijártak, ahol elsősorban a fiatal lányokat verték. Néha német katonákat is hoztak, akik szexet akartak az asszonyainktól és lányainktól. Azok éjszakánként az erdőbe menekültek, gyakran ruhátlanul, mezítláb. A feleségem egyszer a folyóban, a bokrok alatt bújt el. Több mint egy órát térdelt a hideg őszi vízben. (...) Kicsit segítettek a helybeliek, akikkel jól kijöttünk, s akik rendes embereknek tartottak bennünket. De közöttük is voltak olyanok, akik az erdőbe akarták költöztetni a cigányokat. A közeli Stropkovban olyanok is akadtak, akik a romákat legszívesebben oda küldték volna, ahova a zsidókat. Őket a gárdisták autókba terelték és a lengyelországi, németországi koncentrációs táborokba vitték. Mi, romák és a többiek is pontosan tudtuk, hova viszik a zsidókat. A gárdistákat a vagyonuk érdekelte, minket, cigányokat csak csóró, tudatlan csürhének tartottak, amit minél messzebbre el kell tüntetni szem elől. (...) Ezek alatt a hosszú évek alatt a romák folyton rettegtek. Senki nem tudta, mi történhet egy pillanat múlva. Ez a folytonos rettegés mindannyiunkra rányomta a bélyegét. 1945 márciusában bejöttek az oroszok. Kenyeret és dohányt adtak nekünk. Nagyon szerencsétlenül néztünk ki, mezítláb, alultápláltan, a házaink szétverve. Rögtön azt kérdezték, ki bántott és hogyan üldöztek bennünket. De a cigányok senkit sem adtak fel. Már csak nyugalmat akartak.” (Vasil Fedic: A kelet-szlovákiai romák és a II. világháború. REDOS, Hu- menné 2001) A szűk szakmai közönséghez szóló tanulmányoktól a bizonyosan közérdeklődésre számot tartó tévékritikákig Világok a márciusi Filmvilágban FOLYÓIRATSZEMLE A Létay Vera által jegyzett Filmvilág c. filmművészeti folyóirat márciusi számában választ kaptam egy kérdésre, mely 2001 novembere óta foglalkoztatott, de önmagában e- zért még nem írnék a lapról. A márciusi szám viszont a kíváncsiságomat kielégítő másfél hasábos recenzión túl is nagyon ,húzósra“ sikerült, a szűk szakmai közönséghez szóló tanulmányoktól a bizonyosan közérdeklődésre számot tartó tévékritikákig. A lapot Takács Ferenc Szemünk állása c. tanulmánya nyitja. Takács a Coen-frvérek film-noirt idéző fekete-fehér alkotásairól értekezik, s a rendezőpáros írótagjának, Ethan Coennek az Ezeknek ez a heppjük c. novellájából is közölnek egy részletet. Drogvízió címmel három cikket adnak közre, mindegyik a kábítószer-probléma filmes megjelenítési lehetőségeit tematizálja, más-más szempontból. Vágvölgyi B. András Tényleg félek, vagy csak a szer hat címmel a drogfüggőséget bemutató filmek közül szemezget, írásához filmográfia is csatlakozik, melyben - e sorok írójának nem kis megdöbbenésére - arról olvashatunk, hogy drogos filmet már 1894- ben készítettek, Kínai ópiumbarlang címmel, rendezője Kennedy L. Dickson volt. Bakács Tibor Tévések a mélypont ünnepén c. cikkében a drogfüggőség magyar tévécsatornákon szokványos megjelenítéséről ír, etikátlansággal, kontársággal vádolva a szenzációhajhász tévéstábokat. Gelencsér Gábor Dér András forgatókönyvíró-rendezővel beszélget a Kanyaron túl c. filmjéről, melynek egyik főszereplője szintén a drog. A lap részletet közöl Schubert Gusztávnak a debreceni filmtörténeti konferenciára készült tanulmányából, A rejtőzködő évtized címmel. Dániel Ferenc a Gén-tudat címmel az ismeretteijesztó televíziós csatornák műsorait bírálja, a Spektrumét és a Discoveryét, Kovács András Bálint pedig Tehetetlen érzelmek c. dolgozatában arra mutat rá, hogy a modem melodrámák hőseinek a semmivel kell szembenézniük. Bóna László némiképpen az előzőekben felvetett szerelmi szál folytatásaként a szappanoperákról közöl ironizáló esszét. „A főműsoridő kezdetéig - írja - és a reggeli csúcs elmúltával egészen más világ árad a képernyőről. Reggeltől estig nyoma sincs a vetélkedő- és riportéhségnek. Reggeltől estig a tévé a romantikáé. A romantikának a híradóval szakad vége. Utána minden politika, katasztrófa, bűn, erőszak, végzet és halál. De a nap, az egész nap titokban csakis a szerelemé.” Azonban attól tartok, a nagyikhoz és a hugikhoz, a kivesé- zett műfaj első számú célcsoportjának reprezentánsaihoz nem jutnak el Bóna sorai... Olvashatunk még Douglas Sirkről, a melodráma mesteréről és Moholy-Nagy László filmes kísérleteiről. Türcsányi Sándor Éretlenségi találkozó címmel a Szerelem az utolsó vérig c. filmről (igen kérem, ez az első meg a második vérig folytatása) közöl vitriolba mártott tollal írt bírálatot. S végül következzék a sorok íróját megnyugtató (?) válasz. Prágában járva - csupa dél-amerikai diák közt ülve - már novemberben volt szerencsém látni az Amores Perros c. 147 (!) perces mexikói filmet. Talán az egyedüli voltam a teremben, aki a cseh nyelvű feliratokon próbálta követni az egyébként pörgős film szövegelését, így alig vártam, hogy magyar szinkronnal (vagy legalább feliratokkal) is láthassam. Hogy a film Magyarországon miért csak három hónapos késéssel került forgalomba, erről Pápai Zsolt így vélekedik: „Abból az évente egy premierből, amelyre a latin-amerikai filmek frontján sor kerül Magyarországon, hiába érzékeljük, hogy az amerikai kontinensen Los Angelestől délre is születnek - persze nem hollywoodi értelemben véve - izgalmas produkciók, a hazai forgalmazók érdektelensége miatt csaknem fehér folt számunkra a kortárs mozi ezen régiója a világ mozgókép-térképén.“ (-cur) Az országos szavaló verseny kerületi fordulójaA győztesek névsora
