Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-18 / 65. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 18. ■■■■■I KOMMENTÁR |HWIH Kísérletező Európa MALINÁK ISTVÁN Igazán komoly döntések - az energiapiacok liberalizálásával és a Galüeo-programmal kapcsolatos határozatokat leszámítva - nem születtek a barcelonai EU-csúcson, de nem is ez volt az elsődleges cél. Két éve ugyanis azt határozták el a tizenötök, hogy a tavaszi, úgynevezett kötetlen csúcsok elsődleges feladata a 2000 márciusában elfogadott lisszaboni stratégia értékelése lesz. Most a katalán fővárosban ehhez hozzávették a 13 tagjelölt tesztelését: a várományosok első ízben kapcsolódhattak be a komolyabb munkába, nemcsak kirakatrendezvényen, vagyis díszebéden vagy díszvacsorán vehettek részt. Nehéz megítélni, hogy e bemutatkozás valójában hogyan is sikerült, hiszen minden tagjelölt ország kormányfője a lehető legpozitívabban nyilatkozott a saját szerepléséről. A házigazda spanyolok sajtója ennél sokkal kritikusabb volt, például az Expansion azt írta, hogy a jelöltek szereplése nem volt pozitív, nem készültek fel a felszólalásokra, csupán „tartalmatlan általánosságokra, közhelyekre szorítkoztak“. Nos, ebből is lehet tanulni, s ne legyen szégyen bevallani: a tizenhármak elsősorban tanulni mentek oda. Az igazán kemény dió a lisszaboni stratégia, nemcsak tagországonként, hanem az egyes országokon belül is másként ítélik meg a szakértők. Lisszabonban mondták ki, hogy az EU-nak 2010-re a világ legdinamikusabban fejlődő és legversenyképesebb térségévé kell válnia, vagyis megelőzve az USA-t is. Mégpedig az olyan tudásalapú gazdaság létrehozásával, amely egyszerre képes a fenntartható növekedésre, a teljes foglalkoztatottság elérésére és a társadalmi kohézió erősítésére. Nos, sokan - Franciaország, Belgium, Luxemburg - kételkednek abban, hogy a gyors gazdasági növekedés mellett megőrizhetők lesznek az európai szociális modell vívmányai. Ugyanakkor mindenki tudja: a Lisszabonban kitűzött célra szükség volt, hiszen Európa mindinkább lemarad az USA-val szemben, Amerikában az egy főre jutó össztermék 1991-ben 42 százalékkal volt magasabb az európai átlagnál, s tíz év alatt, 2001-re ez a különbség már 54 százalékra nőtt. És itt jönnek a képbe a tagjelöltek. Az optimisták azt mondják, a bővítéssel hatalmas piacok nyílnak meg, az Unió sokkal nagyobb és erősebb lesz, a pesszimisták viszonyt úgy vélik, a mennyiségi növekedés nem jelent minőségit is, az új tagok lassítják majd a fejlődés dinamikáját, felzárkóztatásuk költségei miatt még nagyobb lesz a szakadék Európa és Amerika vagy Japán teljesítménye között. Persze valójában senki sem tudja, müyen lesz Európa 2010- ben, ezek a viták csak akadémikusak, itt is a puding próbája dönti majd el a kérdést. Sok minden közbejöhet, amikor a lisszaboni stratégiát kidolgozták, nem láthatták előre 2001. szeptember 11-ét, még nem volt szó a vüágméretű terrorizmusellenes harcról, ennek gazdasági vonzatairól. Az biztos, hogy az EU bővítési folyamata már nem állítható le, s ezekre az évekre-évtizedekre úgy kell tekinteni, mint egy hatalmas összeurópai kísérletre, amüyenre még soha nem volt példa a történelemben. Már nem lex Meciar TÓTH MIHÁLY Köteteket lehetne összeállítani a választási törvény előzményeiről, hatásáról és utóéletéről szóló véleményekről. A közönségesen csak lex Meciar névre hallgató jogszabály „életrajza“ az érintettek reagálása szempontjából három szakaszra osztható: 1. amikor a megcélzott pártok vezetői még Brüsszelig és Washingtonig hallhatóan tiltakoztak a hatalmi dölyf e megnyüvánulása ellen; 2. amikor a kikényszerített pártegyesítések után a politikai erők vezetői gyermekien örültek, hogy 9 százaléknál több a 24-27 százalék; 3. amikor a pártelnökök már legszívesebben letagadták volna, hogy Meciar írta a törvényt. Annyira azért nem fajult el a helyzet, hogy a kormánykoalíció Pribina Érdemrenddel dekorálta volna Meciart, viszont a törvény visszamó- dosítását napjainkig húzták-halasztották. Most sajnálkozva konstatálják: elkéstünk, a megbízatás utolsó fél évében nem erkölcsös megváltoztatni a játékszabályokat. Tehát: sokáig éljen a politikai erkölcs! Egy kommentár teijedelme nem teszi lehetővé, hogy akár vázlatosan is kitérjünk a lex Meciar összes érintett pártra gyakorolt hatására. Azoknak a mozzanatoknak akár csak jelzésszerű felidézésére sincs mód, amelyek eredményeként létrejött, kibontakozott, rothadásnak indult, majd eljelentéktelenedett az SDK. Valószínű, hogy csak Szlovákiában lehetséges nem egészen négy év alatt végighaladni a politikai züllésnek ennyi stádiumán. Dzurinda pártja alig több mint három év alatt galoppban járta végig a politikai degenerációnak azokat a stádiumait, amelyeken az olasz testvéri kereszténydemokráciának négy évtized alatt sikerült végigaraszolnia. A lex Meciar által leginkább érintett másik politikai erő a Magyar Koalíció Pártja. A három magyar pártnak az új választási törvény, tehát Meciar adta meg az egyesüléshez vezető végső lökést. Tudjuk, a szlovákiai magyar politikusok közül kik voltak azok, akik ha nem rühellik, a törvényért megéljenzik Meciart. Az éljenzés elmaradt, sőt, az MKP élenjárói még fogadkoztak is, visszacsinálják az eredeti állapotot. Tudjuk, hogy az MKP esetében ez ma már törvénnyel se kényszeríthető ki. De még a lehetségest se teszik meg. Az MKP-ben már nyomelemekben sem találhatók platformok. Következménye ennek az is, hogy nincs, aki Budapestnek Szlovákiát is érintő szomszédpolitikai melléfogásaira beavatottan figyelmeztetne. Lemondtak a törvény módosításáról. így az már nem lex Meciar! WWW.UJSZO.COM + Jelszavakban: Esztergom, III. 15., MVSZ-rendezvény. Gálán Géza - egy csoda. Helyszín - telitalálat. Időjárás - ideális. Hangulat - emelkedett. Színvonal -magas. Hányán voltunk? Kevesen. Ki érti ezt? A fantázianév nem provokáció, hanem célzás a széthúzásunkra. Stűr Lajos + Nem érdekelnek a benesi dekrétumok. A legkisebb gondom is nagyobb ennél, hiszen már semmi hatása nincs ránk nézve. Kár róla beszélni, de azért érdekes, hogy pont a választások előtt lett ilyen forró a hangulat. NewAge ♦ NewAge, nem csak a Benes- dekrétumokról lehet beszélni. Bár idegesítene, ha az állam, amelyben élek, engem bármilyen módon diszkriminálna. Adorján Harmse A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik az Új Szó álláspontját.- Drágám, hidd el, hogy szeretlek. De ilyenkor, az adóbevallások idején annyira izgulok, hogy március végéig férfiként ne is számíts rám... (Gossányi Péter karikatúrája) TALLÓZÓ FOCUS A CIA az al-Kaida pokolgépes támadásainak lehetőségére figyelmeztette Németországot és Nagy-Britanni- át - értesült a német hírmagazin. Ma megjelenő számában az újság a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) által terjesztett emlékeztetőt idéz, amely szerint a CIA Pakisztánban tartózkodó, feltételezett al-Kaida- tagok megfigyelése nyomán jutott az említett következtetésre. A két megfigyelt állítólag említést tett arról, hogy hamarosan „jó hírek” érkeznek németországi és angliai bombarobbanásokról. A német hatóságok mindazonáltal „bizonytalan” minősítéssel látták el a figyelmeztetést, mert sem a helyét, sem a célpontját, sem az időpontját vagy a módszerét nem jelöli meg a feltételezett támadásnak. Németországban a tavaly szeptemberi egyesült államokbeli terrortámadások után széles körű nyomozás folyt, mert valószínű, hogy a merényleteket végrehajtó négy öngyilkos pilóta közül hárman Hamburgban tanultak. Pozitív fejleménynek lehet tekinteni, hogy a téma összeurópai szinten is az érdeklődés homlokterébe került Dekrétumok, csehek, magyarok Csehországban a Benes-dek- rétumok kapcsán szinte mindenki csak a szudétanémete- ket említi, illetve az ő problémájukkal foglalkozik. A magyarok csak időnként, akkor is csak egyfajta mellékszereplőként kerülnek szóba. KOKES JÁNOS Jellemző erre a felfogásra, hogy Orbán Viktor Benes-dekrétumokat érintő brüsszeli kijelentésére reagálva a politikusok és a kommentátorok többsége megint csak a szudéta- németekkel foglalkozott, s nem a magyarokkal, ahogy az logikus lett volna. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Orbánnak elsősorban a magyarok, nem pedig a németek sorsa fekszik a szívén, s a magyarok problémáinak a megoldása kötelessége. Ez több dolgot is jelez: először is azt, hogy a csehek számára a Benes-dek- rétumok szinte kizárólag a szudéta- német kérdést jelentik, s a magyarokkal érdemben nem foglalkoznak. Ráadásul Csehország és Magyarország nem szomszéd, s Budapest hatalmi pozíciója sem mérhető Berlinhez (Münchenhez) vagy a hozzá közel álló Bécshez. Másrészt az országban sincs olyan magyar kisebbség, amely az ügyben megszólalna. Ehhez tudni kell, hogy a Csehországban jelenleg élő mintegy 20 ezer magyart - akik a máig is gyakran hallható tévhittel ellentétben nem az 1945 utáni kitelepítések során kerültek Csehországba, s nem is a kitelepítettek leszármazottai, hanem döntő többségük a közös állam évtizedeiben általában munkahelyet, iskolát, élettársat keresve ment Szlovákiából Csehországba - nemigen lehet klasszikus kisebbségként kezelni, hiszen szétszórva és aránylag szervezetlenül élnek, s a csehországi magyar kisebbség megnevezés helyett sokkal jobban illik rájuk a Csehországban élő magyarok kifejezés. A cseh nyüvánosság létezésükről, sajnos, gyakorlatilag semmit sem tud. AII. vüágháború utáni nehéz sorsukról sem igen ír a cseh sajtó, ezért az átlagpolgár számára a téma ismeretlen, illetve ismeretei nagyon felszínesek. Valószínűleg ez az egyik oka annak is, hogy a politikusok sem igen foglalkoznak a magyarokkal. A szlovákiai magyarokat érintő kijelentések éppen ezért eléggé zavarosak. A cseh politikusok például számos esetben azt állították, hogy a Benes-dekrétumokkal a németek és a magyarok háborús tevékenységét büntették meg a hatóságok. Míg azonban a szudétané- metek esetében a csehek többsége azt is elmondja, illetve azzal érvel, hogy az országban állítólag „előszód’ a cseheket űzték el 1938- 1939-ben a határvidékről, amikor Csehszlovákia szétesése után a németek megszállták az országot, majd hogy müyen gazságokat műveltek a nácik, s ebben hogyan segédkeztek, úgymond, lelkesen a helyi szudétanémetek, a magyarokkal kapcsolatban a legjobb esetben is csak frázisokat hall az ember. A konkrétumok teljesen hiányzanak. Az egyszerű ember még féligazságokat sem tud felsorolni. Tehát a cseh átlagpolgárnak senki sem mondta meg, hogyan verték szét a magyarok Csehszlovákiát, müyen rémségeket követtek el, hogy ezért el keüett őket űzni ezeréves szülőföldjükről. Ilyen tényekről a csehek nem tudnak, s természetesen nem is tudhatnak, hiszen a szlovákiai magyarok semmiféle atrocitásokat nem követtek el. Ugyanakkor még olyan politikus, mint Petr Pithart is képes azt állítani a tévében, hogy a magyarok kitelepítését a németekkel egyetemben a potsdami értekezlet hagyta jóvá. Elég belenézni a dokumentumba, hogy megállapítsuk, hogy ott a magyarok szó fel sem merül. Szintén jeüemző a mai helyzetre, hogy gyakorlatilag senki sem emlegeti a szlovákok, a háborús fasiszta szlovák állam szerepét Csehszlovákia szétverésében. Azt sem említi senki, miért is történt az, hogy Jozef Tisót háborús bűnösnek minősítették és kivégezték, viszont Horthy Miklóst nem. Azért bizonyára volt egy icipici különbség a két rendszer között, még ha ez a cseh és a szlovák nacionalistáknak nem is tetszik. A cseh politikusok keményvonalas- ságának kritikája meüett szükséges megdicsérni a cseh sajtót, amely számos esetben igen árnyaltan fogalmazott, több szempontból és objektiven ismertette a tényeket és az eseményeket, helyt adott a csehekével ellenkező véleményeknek, érveknek is. Orbán Viktor sokat vitatott szavait és a II. vüágháború utáni eseményeket is többnyire a valóságnak megfelelően ismertették a lapok, s rámutattak arra is, hogy a magyarok bizony nem volA szlovákiai magyarokat érintő kijelentések eléggé zavarosak. tak bűnösek. Érdemes megemlíteni azoknak a publicistáknak és történészeknek a nevét, akik ezeket a cikkeket jegyezték: Bohumü Do- lezal, Petr Placák, Lubos Palata, Petruska Sustrová, Petr Fischer, Karel Jezek. Az írások főként a Mladá ffonta Dnes és a Lidové no- viny című napilapban jelentek meg. Milos Zeman kormányfő egyik interjújában úgy vélekedett, hogy ez azért van, mert a két lap német kézben van. Figyelemre méltó, hogy a legélesebb magyar- ellenes írásokat a kommunista párt szócsöve, a Haló noviny jelentette meg. A sajtóban akadtak Trianont bíráló cikkek, s a kedvezménytörvényt, illetve a magyar kisebbségek és Magyarország együttműködését mint természetes jelenséget tárgyaló írások is, ami nyilvánvaló pozitívum. Igen sajátos véleményt fogalmazott meg Rudolf Slánsky, Csehország pozsonyi nagykövete is, aki nem kevesebbet állított, mint hogy a szudétanémetek és a magyarok elleni intézkedések az I. és a II. világháború után a jövő érdekében történtek, hiszen megbüntették a háborút kirobbantó országokat, s ahonnan ezeket a kisebbségeket kitelepítették, ott ma demokrácia és nyugalom uralkodik. Nos, ezt erősen kétlem. A vita még nem zárult le, ezért érdemben értékeim még lehetetlen. Néhány dolog azonban már most is megállapítható. Pozitív fejleménynek lehet tekinteni, hogy a téma ennyire az érdeklődés homlokterébe került, s nemcsak az érintett országokban, hanem összeurópai szinten is. A csehek is nyilvánvalóan érzik, hogy megoldást keü találni rá. Ezen a téren azonban már megoszlanak a vélemények. A Václav Klaus vezette polgári demokraták például azt szeretnék, ha az unió garantálná a dekrétumok sérthetetlenségét. A szociáldemokraták viszont már hajlandók volnának kárpótolni a kitelepített antifasiszta szudétanémeteket. A külügyminisztérium hajlandó a témát külföldi partnereivel is megvitatni, s bejelentette: rövidesen megrendel egy részletes elemzést neves nemzetközi jogászoktól. Több történész, publicista és újság a dekrétumok érvénytelenítése, valamint a szudétanémetek és a magyarok megkövetése meüett érvel. Amit azonban általánosan elutasítanak, az a szudétanémetek és a magyarok kárpótlása. Eddig csak egy valamiféle hivatalos bocsánatkérés került komolyabban szóba, s itt-ott valamiféle szimbolikus, nagyon homályos kárpótlás. Mindez azonban csak a vitában, s nem a hivatalos fórumokon. Engedett mereven elutasító álláspontjából a konzervatív ellenzék, és kompromisszumra törekszik a kormányzattal Német bevándorlási törvény: közelebb a két tábor DOROGMAN LÁSZLÓ A német konzervatív ellenzék engedett eddigi, mereven elutasító álláspontjából, és kompromisszumra törekszik a kormánnyal a bevándorlási törvény kapcsán, amely pénteken kerül a felsőház elé. A Keresztény- demokrata Unió (CDU) elnöke közölte: az uniópártoknak érdekükben áll még a választások előtt olyan megoldást találni a kérdésre, amely hasznára válik a német lakosságnak, s egyben hatékonyan korlátozza a bevándorlást. Angela Merkel szerint a CDU/CSU áüáspontjá- nak a figyelembe vétele lesz annak a próbaköve, vajon a kancellár „hajlandó-e kiszabadítani magát a kisebbik koalíciós párt, a Szövetség 90/Zöldek szorításából”. A konzervatív tábor már hajlik arra, hogy megkereséssel forduljon a parlament két háza között közvetítő egyeztető bizottsághoz. (A bevándorlási törvényt azalsóház már elfogadta, a felsőház elé március 22-én kerül; ebben a kamarában a Schrö- der-kormány pártjainak nincsen többségük, így rá vannak utalva az eüenzék segítségére.) A CDU/CSU olyan egyeztetési eljárást kíván, amelynek tárgya nem a törvénytervezet egyes pontjainak korrekciója volna, hanem „alapvetően az egész törvény megvitatása” - fogalmazott Merkel. Ilyen eljárásra a felsőház (Bundesrat) házszabálya lehetőséget nyújt, ám ennek elfogadásához is abszolút többségre van szükség. Mivel az uniópárti tömbnek sincs önálló többsége a Bundesratban (amely a tartományi kormányok képviselőiből áü), az újság szerint kérdéses, hogy a semleges tömbtől (SPD/CDU, ületve SPD/FDP kor- mányzású tartományok) sikerül-e megkapnia a 35 szavazatnyi abszolút többséghez szükséges támogatást. Utóbbira persze nem volna szükség, ha a házon belüli SPD- tömb hajlandó volna belemenni a CDU szájíze szerinti egyeztetésbe. Schröder kanceüár azonban eddig - a Zöldekre való tekintettel, akik már eddig is számos engedményt tettek a nagy pártoknak a bevándorlás kérdésében - kizárta a parlament két háza közötti egyeztetés lehetőségét. A német katolikus püspöki kar elnöke szerint elsősorban választási taktika akadályozza a bevándorlási törvény elfogadását. Kari Lehmann bíboros, Mainz püspöke leszögezte: a CDU mértékadó vezetőitől kapott információja szerint a kormány által kinevezett Süss- muth-bizottság és az uniópártok szempontjait képviselő Müller-bi- zottság dokumentumai igen közel hozták a két tábort egy kölcsönösen elfogadható megoldáshoz. „Ha nem állna küszöbön az országos választás, valószínűleg nem ütköznénk nagyobb problémákba” - fogalmazott Lehmann bíboros.
