Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-14 / 62. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 14. Agrárkörkép Dél-Szlovákia kukorica- és répatermesztő körzeteiben is egyre többen foglalkoznak a frisspiaci felhasználásra szánt burgonya intenzív termesztésével Kiegyensúlyozott tápanyagpótlással Illusztrációs felvétel ÚJ SZÓ-TÁJÉKOZTATÓ A nnak ellenére, hogy a burgonyatermesztés, főleg a tárolásra szánt gumóké inkább wmtmmm a hegyaljai területek­re összpontosul, a háztáji kertek mellett Dél-Szlová­kia kukorica- és répatermesztő körzeteiben is sokan foglalkoz­nak elsősorban frisspiaci felhasz­nálásra termelt burgonyával. A Velká Lomnica-i Burgonyater­mesztési Kutatóintézet és Neme­sítő Állomás által kiadott tájékoz­tató alapján összeállított taná­csok az ő tájékoztatásukra szol­gálnak. ________Talajelökészítés________ A b urgonya talaját már az előző év őszén közepes mélységű szán­tással (18-24 cm) alaposan fel kell lazítani, amely során a talaj­ba be kell dolgozni a szerves és szervetlen tápanyagokat is. Kö- töttebb talajokon néha másod­szori talajlazítás is ajánlott, en­nek mélysége 24-30 cm. Az így előkészített talajt tavasszal símí- tózás és boronálás után 15-20 cm mélyen porhanyítjuk, egyúttal N- tartalmú műtrágyát is bedolgo­zunk. A burgonya az alapvető tápanya­gok harmonikus arányát (N:P:K- 1:0,58:1,42) igényli a talajban. A többi tápanyagot az elvégzett ta­lajmintavizsgálat eredményei alapján pótoljuk. Az említettek jegyében a kijuttatott 30-50 t/ha istállótrágya 20-30 kg tiszta nit­rogént, a zöldtrágyázás 15-25 kg-ot biztosít hektáronként. A korai és középkorai burgonya­fajták tervezett terméshozamai­nak alapvető tápanyagigényét a következő táblázat mutatja: Terméshozam t/ha N P K 15,0 85 17 93 20,0 110 22 120 25,0 134 27­146 30,0 157 31 169 Ültetés A burgonyát akkor ültetjük, ha az előkészített talaj hőmérséklete 12 cm mélységben legalább 6-8 °C, s nedvességtartalma is megfelelő, tehát nem ragad. Szlovákiában az egyes termesztési körzetekben a következő ültetési időpontok ajánlottak: a kukoricatermesztő körzetekben április 10-ig a répatermesztő körzetekben április 20-ig a burgonyatermesztő körzetekben május 5-ig hegyaljai és hegyvidéki körzetekben május 15-ig Az ültetvény megfelelő sűrűsége érdekében (45-50 000 növény/ha) 75x25-30 cm-es ültetési távolságot választunk. Az ültetőanyagot az egyenletesen elsimított talajban ki­alakított sorokban 13-15 cm- mélyre vetjük, egyes területeken a bakhátas termelést is alkalmazzák. A kelés segítése érdekében ajánla­tos a sorokat boronálni. Növényápolási munkák A burgonya számára a vegetációs időszak alatt mechanikus és vegyszeres kezeléssel biztosítjuk a növekedéséhez szükséges felté­teleket. A mechanikus kezeléssel a gumók fejlődést biztosító felté­teleket alakítjuk - a sorok alakja, sorközi gyomirtás, bakhát kiala­kítása stb. Vegyszeres kezeléssel a burgonya betegségei és a gyo­mok ellen védekezünk. A burgonyában a kétszikű gyom­növények ellen a következő sze­rek alkalmazhatók: kelés előtt Topogard 50 Wp, Sencor 70 WP, Command 4EC, Racer 25 EC. Ke­lés után Sencor 70 WP, Basagran 600, Titus 25 DF. Az egyszikű gyomok ellen a bur­gonya kelése után alkalmazható szerek: Agil 100 EC, Fusilade Su­per, Gallant Super, Targa Super 5 EC, Pantera 40 EC. Napjainkban a burgonyater­mesztők számára komoly felada­tot jelent a gombafertőzések elle­ni védekezés. A burgonyavész el­leni védekezésben a következő szerek alkalmazhatók: Altima 500 SC, Bravo 500, Brestanid, Dithane M45, Novozir MN 80 - kontakt hatású szerek. Az Acro­bat MZ és a Curzate M lokális ha­tású szisztemikus szerek, a Caso- ar, Gallen M, Melody Fit és a Tat­too szisztemikus szerek. A burgo­nyavész elleni védekezésben ajánlott a KMEMI által rendszere­Mechaníkus és vegyszeres kezeléssel biztosítjuk a szükséges feltételeket. sen közölt szignalizáció alapján megelőző kezeléseket végezni, a vegetáció elején szisztemikus il­letve lokálisan szisztemikus sze­rek ajánlottak, a vegetáció köze­pén inkább a kontakt hatású sze­reket, a végén fentin-acetát és fluazinam alapú szereket alkal­mazunk. A burgonyabogár ellen a követ­kező rovarölő szerek használha­tók: közvetlenül a lárvák kelése előtt - Consult 100EC, Match 050 EC, Nomolt 15 SC, Novodor DC. Az idősebb lárvák és imágók el­len Bancol 50 WP, Decis 2,5 EC, Fury 10 EC, Nurelle D, vaztak 10 EC készítményekkel kezelhetjük a növényzetet. Betakarítás és raktározás Ha a burgonyát nemcsak frisfo- gyasztásra, hanem tárolásra is ter­meljük, ügyelni kell arra, hogy tel­jesen beérett gumókat (a héj szá­raz és szilárd, nyomásra nem válik le) takarítsunk be. Ezt a munkát megfelelő száraz időben, a lehető leggyorsabban végezzük el, ügyel­ve arra, hogy a gumók lehetőleg ne sérüljenek. Ezzel is csökkent­jük a fertőzések veszélyét. A rak­tározást is óvatosan végezzük, hogy minél kevesebb sérült gumó kerüljön a tárolóba. A raktározás során a gumókban különböző fiziológiai folyamatok zajlanak, amelyek befolyásolják a tárolás idejét és minőségét. En­nek során 5 fázist különbözte­tünk meg: 1. száradás - a berakározás után 2-10 napig zajlik, ekkor intenzív szellőztetéssel segítjük a gumó­kat, hogy a vizet elpárologtatva •nedvességtartalmukat csökkent­sék, egyúttal a felesleges CC>2.t is csökkentjük. 2. Gyógyulás, sebzáródás - na­gyon fontos időszak, 10-14 napig tart, a gumón levő sebek begyó­gyulnak, a héj szilárdul. A 14-18 o C hőmérsékletet szellőztetés­sel tartjuk fenn, a relatív pára- tartalom 82-95 %. 3. Lehűlés, hűtés - fokozatosan 2-3 fokkal csökkentjük a hőmér­sékletet a termés felhasználási módja szerint 2-8 °C-ra, a folya­mat 14—21 napig tart. 4. A raktározás - ez a leg­hosszabb időszak, akár 240 napig is eltarthat. Ez alatt az idő alatt fo­lyamatosan fenntartjuk a meg­szabott tárolási hőmérsékletet és a 85-92 %-os páratartalmat, he­lyenkénti szellőztetéssel meggá­toljuk a gumók izzadását. 5. Felmelegedés - a gumók osztá­lyozása és kirakása előtt 3-5 napig 8-10 “C-ra emeljük a hőmérséÜe- tet, ügyelünk a mechanikus káro­sodás, a külső és belső minőség romlásának megakadályozására, így csökkentjük a cukortartalmat, amelynek magas szintje nem meg­felelő az ipari feldolgozásra alkal­mas burgonyafajtáknál, (sy) A SYNGENTA társaság kínálata tavasszal a repce, a répa és a gabonafélék védelmére AZ ŐSZI REPCE VEDELME Senkit sem kell győzködni arról, milyen fontos az őszi repcét védeni az gt telelő gabonafélék utánkelése ellen. A kezelés kihagyása jelentős nega­tív hatással van a gazdaságilag jelentős technikai termény fejlődésére. A probléma ellen nagyon hatásos FUSILADE SUPER készítmény alkalmazá­sa 1,0 l/ha-os adagolásban. A Fusilade Super alkalmazásával egy sor po­zitív együttes hatás érhető el: • a Fusilade a Karate 2,5 WG és a Polytrin 200 EC rovarirtó szerekkel együtt is alkalmazható, és ezzel nemcsak az utánkelés oldható meg, hanem a repceormányosok irtása is. • A Fusilade más, kétszikű növényekre ható gyomirtó szerekkel is alkal­mazható. • Nagyon eredményes az alkalmazása alacsony hőmérsékleteknél. Je­lentős az ellenállása az eső általi lemosás ellen. • A Fusilade Super egyedi alkalmazásánál a fel nem használt maradékot hatásosan több mint 35 terményre használhatja. A Fusilade Super jól al­kalmazható például a mákban. Ebben a növényben safenerként hat a Lentagran WP alkalmazása előtt (12 órán belüli alkalmazás) • A Fusilade nagyon hatékonyan alkalmazható fűfélék és tarackbúza el­len más jelentős haszonnövényekben is: cukorrépában, napraforgóban, burgonyában,... A Fusilade Super a Syngenta társaság egyik kulcsfontosságú gyomirtó­ja. Az állítást indokolja az a tény is, hogy a FUSILADE SUPER a legjobban eladható graminicidum a világon (24%-os piaci részesedés), elsősor­ban Európában (34%-os piaci részesedés az összes graminicidum kö­zül). Az utóbbi években rendszeresen találkozuk a repcekártevők erőteljes szaporodásával. A rossz minőségű vagy rosszul időzített kezelés a termés­hozam és a kitermelt mag minőségének jelentős csökkenését okozza. Pe­dig éppen ezek a mutatók határozzák meg a hazai feldolgozók (Palma Tumys Rt.) és külföldi felvásárlók érdeklődését. Feltételezzük, hogy ebben az évben is két kezelésre lesz szükség - az első a repceormányosok, a második a repceszárbarkók ellen (a csúcstermesztőknél még egy har­madik is a becőt támadó károkozók ellen). A SYNGENTA társaság két ké­szítmény alkalmazását ajánlja: a POLYTRIN 200 EC (0,15-0,2 l/ha) és a KA­syngenta RATE 2,5 WG (0,25-0,3 l/ha). A Polytrin 200 EC készítményt gyors „knock­down" hatással összekötött hosszan tartó reziduális hatás jellemzi. A Karate 2,5 WG készítmény ráadásul viszonylag veszélytelen a méhekre. A két készít­mény alternatív alkalmazásával 4-5 hétre biztosítható a repce védelme, ami elegendő a kártevők előfordulásának károkozási határ alatti szinten tar­tásához... A GABONAFÉLÉK VÉDELME A Syngenta társaság kínálata gyomirtó, rovarirtó és gombaölő szerekből biz­tosítja a gabonafélék komplex védelmét gyomok, kártevők és betegségek ellen, egyben átlagon felüli hozamot és minőséget biztosít termelők számára. A kétszikű gyomok és galaj ellen UNTUR 70 WG (120-150 g/ha) és LOGRAN 75 WG fenoxisavakkal kombinálva még a nagyon ellenálló kétszikű növé­nyek ellen is hatásos, a GRASP 250 SC hélazab elleni hatását a gyakorlat is igazolta, a BANVEL 480 pedig kombinációban alkalmazva kitűnő. A komplex kínálatot a dicamba és 2,4-D alapú WEEDMASTER kombinált készítmény egé­szíti ki. A gabonafélék védelménél a tavaszi hónapokban figyelmet kell szentelni a szártörőknek és a növény elsődleges fertőzéseinek. Az ALTO COMBI 420 SC kombinált gombaölő szer 0,5 l/ha-os adagolásban hatásosan védi az őszi gabonaféléket a szártörő ellen. Ráadásul szárbaszökkenés alatt védel­met nyújt lisztharmat és gabonarozsda ellen. Az ezzel kezelt növények na­gyon egészségesek egészen a kalászosodás kezdetéig. Ez az az időszak, amikor újabb kezelést kell alkalmazni a felső levelek és a kalász betegségei ellen. A Syngenta erre az időszakra két csúcsminőségű készítményt kínál - az ARTEA 330 EC-t és az AMISTAR t (Nyugat-Európában a legkeresettebb gombaölő szer). A RÉPA VEDELME A Syngenta társaság kínálata gyomnövények ellen a Dual Gold 960 EC és a Fusilade Super készítményekre épül. A kártevők ellen a Karate 2,5 WG és a Pirimor 50 WG, betegségek ellen pedig a Alto Combi 420 SC. Bravó 500 SC és a Thiovit alkalmazható. A DUAL GOLD 960 EC a fűfélék ellen alkalmazható, tank-mix keverékben specifikus gyomirtókkal pedig a kétszikű gyomok ellen nyújt védelmet. A Dual Gold 960 EC alkalmazható preemergens időszakban - három napon belül a vetés után (széleslevelű növények ellen ható, földben alkalmazott gyomirtóval) postemergensen is. A készítmény flexibilitása lehetővé teszi, hogy osztottan alkalmazzák: a) Preemergensen 1,0 l/ha adagolásban és ezt követően postemergensen, a csíralevelek vagy az első pár valódi levél megjelenésekor (0,5 l/ha-os ada­golásban) b) Postemergensen PMP és DMP alapú készítményekkel, mégpedig a korai fejlődési szakaszban. A FUSILADE SUPER készítmény, amely a fűfélék ellen hatásos a répában, jól kiegészíti a Syngenta társaság kínálatát. A Fusilade Super előnye a megbíz­hatóság, gyakorlatban is kiállta a próbát a tarackbúza ellen. £z ajánlott adagolás 1,5-3 l/ha, emellett osztott alkalmazásnál 1,5 l/ha-os adagolás a javasolt. MINIMALIZÁCIÓS ÉS SZÁNTÁS NÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁK A Syngenta társaság a fenti technológiákhoz három készítményt kínál. A cu­korrépába a GRAMOXONE használható 2-3 l/ha-os adagolásban. A Gramoxone adagolása 1 l/ha-ra csökkenthető Régiónéval kombinálva. A gabonafélék és a kukorica nevelésénél alkalmazott szántás nélküli techno­lógiáknál gyakorlatban is bevált nem szelektív, rendszerhatású gyomirtó a TOUCHDOWN. A készítményt kb. 7 nappal a szántás nélküli vetésre alkalmas vetőgéppel végzett vetés feltételezett időpontja előtt kell alkalmazni 2-3 l/ha-os adagolásban (az egynyári gyomok ellen 8 cm-ig 2,0 l/ha-os, tarack­búza ellen 3 l/ha-os adagolás javasolt). Ing. Milan Vilhan 0903/800 633 Ing. Ján Cvopa 0903/278 160 (Nyugat-Szlovákia - észak) Ing. Róbert Kovács 0903/596 331 (Nyugat-Szlovákia - dél) Ing. Peter Lupták 0905/501 629 (Kelet-Szlovákia) RP-50081

Next

/
Oldalképek
Tartalom