Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-08 / 57. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 8. TÉMA: NEMZETKÖZI NŐNAP Egyesek elavultnak tartják a nemzetközi nőnapot, mások úgy vélik, hogy a kommunizmus csökevénye csupán Emancipáció - elvi síkon Március 8-a a nemzetközi nőnap, amelynek eredete a dolgozó nők jogaihoz fűződik. 1910 óta ünnepel­jük e napot, noha 1857. március 8-án a New York-i varrónők indítottak harcot jogaikért. ÖSSZEFOGLALÓ Vannak, akik idejétmúltnak tartják a nőnapot, a létrejöttével kapcsola­tos előzmények miatt, mások úgy vélik, a kommunizmus egyik csö­kevénye csupán. Ám voltaképpen mégiscsak jó, hogy van a naptár­ban egy ilyen nap, amelyik arra fi­gyelmezteti a férfiakat: hajtsanak fejet a feleségek, az anyák, a nagy­mamák és egyáltalán, minden nő előtt. Mondják el nekik - legalább évente egyszer - őszintén, hogy nélkülük mennyivel szürkébb len­ne az életünk, hogy jólesik megcsó­kolni, megsimogatni őket. Az összüzemi, borgőzös álünnep­ségek szerencsére elmaradtak. Szerencsére, mert ez sem a nőnek szólt elsősorban. A rend­szerváltás után azonban - női re­mények szerint joggal - várták el a nők, hogy egyszer ugyanúgy megbecsülik munkájukat, mint férfitársaikét. Hogy legalább ennyi elismerést kapnak, ha már a háztartás-munka-gyerekneve- lés bűvös körének is nevezhető mókuskerekéből most sem tud­nak kiszabadulni. A nőnap és az ENSZ Erről a napról az ENSZ is megem­lékezik, és sok ország még mindig nemzeti ünnepként jelöli meg. A nőnap eleinte a dolgozó nők szoli­daritásának ünnepe volt, amelyen elsősorban a választójogért, a munkához való jogért, az egyenlő munkáért egyenlő bérért léptek harcba. Később új, globális dimen­zióra tett szert mind a fejlett, mind pedig a fejlődő országokban élő nők számára. Az egyre növekvő nemzetközi nőmozgalom, melyet az Egyesült Nemzetek négy globá­lis női konferenciája (1975 Mexi­kóváros, 1980 Koppenhága, 1985 ♦ Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve Bármelyik tagállamban dolgoz­zon is a munkavállaló, nemétől függetlenül egyenlő értékű mun­kájáért egyenlő bérhez van joga, ám még mindig komoly különb­ség van az egyenlő értékű mun­kát végző nők és férfiak között. Ez a bérkülönbség a tagállamok­ban átlagosan 20% körül mozog, de egyes tagországokban eléri a 30%-ot is. ♦ Jog az egyenlő képzéshez és munkafeltételekhez A munkáltató ugyanolyan elvek alapján köteles előléptetni a kü­lönböző nemű munkatársait, nem tehet különbséget férfiak és nők között akkor sem, amikor a képzésről kell döntenie. Emellett a nőknek és a férfiaknak egyfor­ma munkafeltételeket kell terem­tenie. Ez érintheti a rugalmas munkaidőt, az elbocsátás feltéte­leit vagy az öltözködési szabályo­kat. A munka természetéből ere­dő különbségtétel indokolt lehet. Természetesen nem diszkriminá­ció, ha a cirkuszba eróművésznek férfit, a női ruhákat bemutató modellnek pedig nőt keresnek és vesznek fel. + A pozitív diszkrimináció le­hetősége Az EU lehetővé teszi a nemek sze­rinti eltérő bánásmód alábbi for­máit, ha annak célja kizárólag az, hogy kiküszöbölje a múltban el­szenvedett hátrányos megkülön­böztetés hatásait. A pozitív diszk­rimináció csak egy lehetőség, amelyre az EU nem kötelezi a tagállamokat. A gyakorlatban a tagállamok egyre gyakrabban él­Nairobi, 1995 Peking) tovább erősített, segített abban, hogy e megemlékezések gyűjtőpontként szolgálhassanak a nők jogait, vala­mint a politikai és gazdasági élet­ben való részvételüket követelő összehangolt erőfeszítésekben. Az 1945-ben San Franciscóban aláírt ENSZ-charta volt az első olyan nemzetközi egyezmény, Az összüzemi, borgő­zös álünnepségek sze­rencsére elmaradtak. amely a nemek közötti egyenlősé­get alapvető emberi jogként kiál­totta ki. Ettől kezdve a szervezet segített abban, hogy a nők helyze­tét világszerte jobbá tevő, nemzet­nek a pozitív diszkrimináció esz­közével, mert a diszkrimináció puszta tilalmánál többre van szükség az előítéletek leküzdésé­hez. A pozitív diszkriminációt leggyakrabban a munkaerőpiaci érvényesülés és a közéletben való részvétel segítésére alkalmazzák. ♦ A terhes nők és kisgyermekes anyák jogai A nőket nem érheti hátrány a ter­hesség és az azt közvetlenül kö­vető időszak alatt, a gyermekváll­alás miatt. Miután az alkalmazott értesítette munkáltatóját arról, hogy terhes, fel kell mérni: mi­lyen egészségre ártalmas hatá­soknak van kitéve a terhes nő. A munkáltató köteles a vizsgálat eredményéről tájékoztatni a munkavállalót, és csökkenteni ezeket a negatív hatásokat. A ter­hesség alatt és a szülés után meg­határozott ideig tilos a nőkkel éj­szakai munkát végeztetni. Azo­kat, akik általában éjszakai mun­kát végeznek, nappali műszakra kell beosztani. Ha ez nem lehetsé­ges, szabadságra kell küldeni a terhes nőt. Minden terhes nőt megilleti a minimum 14 hetes, egybefüggő szülési szabadság. Ebből a 14 hétből kettőt a szülés tervezett időpontja előtt kell ki­adni. Nem kötelező teljes fizetést adni a szülési szabadságon levő nőknek, de nem hagyhatják ki őket az ez idő alatt bekövetkező fizetésemelésből. Terhesség miatt nem bocsátható el a munkaválla­ló a terhesség kezdetétől egészen a szülési szabadság végéig. ♦ Egyenlő bánásmód a szociális biztonság terén Az egyenlő esélyek kérdése nem Illusztrációs felvéltel közileg összehangolt stratégiák, normák és célok történelmi örök­sége kialakulhasson. Mit tesz az EU? Az Európai Unió egyik legfonto­sabb politikai célja a nők és férfi­ak közötti esélyegyenlőség szava­tolása. Különbséget kell tenni az egyenlő bánásmód biztosítása és az esélyegyenlőség politikája kö­zött. Ä nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elve a nőkkel szembeni hátrányos megkülön­böztetés, azaz a diszkrimináció tilalmát jelenti. Az egyenlő bá­násmóddal szemben az esély­egyenlőségi politika azt kívánja meg a tagállamoktól, hogy tegye­nek lépéseket a nők tényleges egyenjogúsítása érdekében az szűkíthető le a foglalkoztatásra. Az egyenlő bánásmód elve azt kí­vánja meg, hogy ne legyen sem­miféle megkülönböztetés a ne­mek alapján, különösen a házas­sági és családi állapotra utalással, a következő vonatkozásokban:- a szociális biztonsági rendsze­rekhez jutás feltételeit,- a járulékfizetési kötelezettséget,- a juttatások kiszámítását il­letően. Az irányelvek elfogadásának oka a „kenyérkereső-modellben“ ke­resendő. Korábban az ellátórend­szer alapja a tipikusnak tekintett család volt, amelyben a férfi csa­ládfő tartotta el a feleséget és a gyermekeket. A rendszer logiká­jából korábban az következett, hogy a nő nem családfenntartó, nem ő keresi meg a „család ke­nyerét“, ezért nem is illették meg a családfőnek szánt jogosultsá­gok és ellátások. ♦ A szülői szabadsághoz való jog Ezek a jogosultságok azért fonto­sak, mert hozzásegítik a munka- vállalókat, hogy összehangolhas­sák családi és munkahelyi kötött­ségeiket. Az EU fontosnak tartja, hogy a nő szabadon választhas­son: otthon akar maradni gyer­meket nevelni, vagy dolgozni szeretne. Ennek érdekében há­rom hónap szülői szabadság illet meg minden gyermeket nevelő munkavállalót. A szabadság az apát és az anyát is egyaránt meg­illeti. A munkavállalónak arra is joga van, hogy beteg családtagja­it gondozza. ♦ Az esélyegyenlőséget szolgáló intézmények A nyugat-európai országok álta­élet minden területén - oktatás, egészségügy, munkaerőpiac, szo­ciális biztonság stb. Az EU politikája nem kizárólag a nőkkel szembeni megkülönbözte­tést, hanem a nemek közötti diszkriminációt tiltja. így az uniós férfi polgárok ugyanúgy élhetnek ezekkel a jogokkal, mint a nők. Bár a gyakorlatban a férfiakat sokkal kevesebb hátrányos meg­különböztetés éri, mint a nőket. Sajnos az Európai Unió és a tagál­A férfiakat kevesebb hátrányos megkülönböz­tetés éri, mint a nőket. lamok erőfeszítései ellenére a ne­mek közötti esélyegyenlőség még ma sem valóság a tagállamokban. A legtöbb tagállamban még min­dig jelentősek a bérkülönbségek, elvétve találni csak nő minisztert vagy magas szintű gazdasági ve­zetőt, mindennaposak a diszkri­minatív álláshirdetések. A legfőbb versenytárshoz, az Egyesült Álla­mokhoz képest ezen a téren is le­maradt az EU. Persze jelentős kü­lönbség van az egyes tagországok között, hiszen a skandináv álla­mokban vagy Hollandiában sok­kal előrébb tartanak ezen a téren, mint a mediterrán régióban - Spa­nyolországban, Görögországban vagy Olaszországban. Az utóbbi évtizedekben jelentős jogalkotási és intézményi felada­tokat vállalt az Unió annak érde­kében, hogy tagállamaiban és az európai intézményekben érvénye­süljön az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség közösségi elve. A 70-es évektől kapott egyre na­gyobb szerepet az egyenlő bánás­mód biztosítása a jogalkotásban. Ekkor sikerült túllépni azon az ela­vult koncepción, amely a közösség politikáját a bérkülönbségekre szűkítette le. Ennek megfelelően lé­pésről lépésre dolgozták ki az egyenlő bánásmód tágabb koncep­cióját, illetve az azt tükröző irányel­veket. így mára összesen nyolc irányelv alkotja az egyenlő bánás­módra vonatkozó kötelező érvényű közösségi jogot, (i-t) lános gyakorlata, hogy az utóbbi évtizedekben létrehozták a nők jogainak garantálását szolgáló intézményrendszert. Számos or­szágban - így például a szomszé­dos Ausztriában - külön minisz­térium foglalkozik a nők jogaival. Emellett szinte minden EU-tagor- szágban állami támogatással lét­rejöttek olyan irodák, amelyeket a legtöbbször Egyenlő Esélyek Bi­zottságnak neveztek el. Ezek fog­lalkoznak a nőket ért sérelmek­kel, kivizsgálják a diszkrimináci­ós ügyeket, békéltető eljárást folytatnak a felek között, ajánlást fogalmaznak meg, szükség ese­tén akár pert is indíthatnak a sé­relmet szenvedett nők nevében. + Mit tehet az uniós polgár, ha diszkrimináció éri? Ha az uniós polgárt diszkriminá­ció érte, akkor először a tagálla­mok által biztosított jogorvoslati lehetőségeket kell igénybe vennie. Ez elsősorban a bírói utat, azaz a pereskedést jelenti. Amennyiben az eljáró nemzeti bíróság nem biz­tos abban, hogy a tárgyalt intézke­dés sérti-e a közösségi jogot vagy sem, az ügyben az Európai Bíró­ságtól kérheti a közösségi jog ér­telmezését. Panasszal fordulhat az Európai Bizottsághoz, amely az Európai Bíróságnál pert indíthat a tagállam ellen. A bizottság szár­nyai alatt működik a „Nőügyi Tá­jékoztató Központ“, amely köteles tájékoztatni a nőket a közösségi politikákról és elősegíteni a kon­zultációt a nőket érintő kérdések­ben. Petíciót lehet intézni az Euró­pai Parlamenthez, az uniós intéz­mények munkatársai felkereshe­tik panaszukkal az európai om- budsmant is. (-net) AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG POLITIKÁJA AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN KRONOLÓGIA A Nemzetközi nőnap gondolata először a századfordulón me­rült fel. A következőkben a legfontosabb események kronoló­giáját ismertetjük: 1866: A Nemzetközi munkásszövetség első kongresszusa határo­zatot fogadott el a nők hivatásszerű munkavégzéséről, és ezzel nyíltan megkérdőjelezte azt a hagyományt, mely szerint a nő helye kizárólag az otthonában van. 1889: Clara Zetkin július 19-én Párizsban, a Második Internacionálé alakuló kongresszusán megtartotta első beszédét a nők problémáiról. Hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben. 1909: Amerika Szocialista Pártjának határozata szerint február 28- án az USA-ban megtartották az első nemzeti nőnapot. A nők 1913-ig továbbra is február utolsó vasárnapján ünnepelték ezt a napot. 1910: A Koppenhágában egybegyűlő Szocialista Internacionálé alapította meg a nőnapot jellegében nemzetköziként, tiszteletadás­ként a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt és segítségként az egyete­mes női választójog kivívásához. A javaslat egyhangú támogatásban részesült a konferencia 17 országból érkezett több mint 100 részt­vevője részéről, melyek között ott volt az a három asszony is, akiket elsőként választottak meg a finn parlamentbe. 1911: Az előző évben Koppenhágában hozott döntés értelmében a nemzetközi nőnapot első tikalommal Ausztriában, Dániában, Német­országban és Svájcban ünnepelték meg március 19-én. Több mint egymillió férfi és nő vett részt ezeken a gyűléseken. A szavazói és a tisztségvállalás joga mellett a munkavállalás, szakmai továbbképzés jogát követelték. Egy héttel később New Yorkban a tragikus „három­szögtűz” több mint 140 munkáslány, többségükben olasz és zsidó be­vándorló életét oltotta ki. Ennek az eseménynek jelentős hatása volt az Egyesült Államok munkatörvényeire. A tragédiához vezető mun­kakörülmények a nőnap későbbi ünnepein többször fel lettek idézve. 1913-1914: Miután kétmillió orosz katona esett el a háborúban, az orosz nők ismét február utolsó vasárnapját választották, hogy „kenyérért és békéért” tüntessenek. A politikai vezetők ellenezték a tüntetés időzítését, de a nők mindezek ellenére kitartottak. A többi már történelem: négy nappal később a cár lemondásra kényszerült és az ideiglenes kormány megadta a nőknek a szavazás jogát. Ez a történelmi vasárnap az Oroszországban akkor használt Juliánusz naptár szerint február 23-ára esett, az általában használatos Ger- gely-naptár szerint viszont március 8-ra. (i-t) SORSFORDÍTÓ MAGYAR NŐK Vilma doktor asszony Iszonyatos tudásvágy, hatalmas akaraterő kellett ahhoz, hogy egy fiatalasszony, aki ráadásul grófi származású, otthagyjon csapot- papot, évekre elváljon családjá­tól, csak hogy megvalósíthassa élete álmát: orvosi diplomát sze­rezzen. Még több erő, türelem kellett ahhoz, hogy hosszú éve­Hugonnai Vilma ken át elviselje a hivatal packázá- sait, azt, hogy a Zürichben szer­zett egyetemi oklevelet Magyar- ország vaskalapos miniszterei, középiskolai tanárai, egyetemi oktatói semmibe vegyék, s orvosi praxisát az „okleveles bába“ minősítéssel végezze. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben. A kor legjobb is­kolájában, a pesti Prebstel Mária leánynevelő intézetben tanult. Alig 18 évesen férjhez ment Szi- lassy György földbirtokoshoz, de házassága nem lett szerencsés. Hugonnai Vilma 1869-ben érte­sült arról, hogy a zürichi egye­temre nők is beiratkozhatnak, ám ehhez félje beleegyezése kel­lett. Sok vita után végül abban egyeztek meg, hogy minden anyagi támogatás nélkül beirat­kozhat az orvosi karra. 1872-ben lett a zürichi egyetem hallgatója, 1879. február 3-án védte meg disszertációját. Tanulmányai be­fejezése után az egyetem sebé­szeti klinikáján dolgozott, majd egy alapítványi kórházban. 1880 februárjában tért haza, de diplo­májának hazai elismertetése rendkívüli akadályokba ütközött: 1881. március 31-én leérettség- zett, majd kérte oklevele elismer­tetését. Noha kérelmét a pesti or­vostanári kar támogatta, Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter elutasította. A dok­tornő letette a szülésznői vizsgát, hivatalosan bábaként működött, de betegek sokaságát kezelte. Ek­kor írta „A nők munkaköre” című tanulmányát, amelyben a nők számára is kedvező iskolareform mellett foglalt állást. Minden szervezkedésben részt vett, amely a nők egyenjogúsítását tűzte célul. 1895-ben királyi ren­delettel lehetővé vált Magyaror­szágon is a nők egyetemi tanul­mánya, így 1896. február 10-én újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését. Erre 1897. május 14-én kerülhetett sor, amikor Budapesten orvos­doktorrá avatták. 1922. március 25-én hunyt el Budapesten. Ne­vét iskolák és szobrok őrzik, legfőképpen pedig a sok ezer ma­gyar orvosnő munkája... Az óvodaalapító 1828. június 1-jén, Angyalkert néven nyílt meg Magyarország első kisdedóvója Budán. Az óvo­da létrehozását Brunszvik Teréz (1775-1861) kezdeményezte, angol példák nyomán. A grófnő fáradozásának eredményeként 1832-ben már 10 óvoda műkö­dött a Magyar Királyság terüle­tén, ezekben írást, olvasást, ele­mi geometriát, számolást, az ember testrészeit, a környezet­ben levő tárgyakat, grammatikai alapokat, zoológiái, mestersé- gekbeli, időszámítási ismerete­ket, a használatos pénzegysége­ket, éneket tanítottak. A gyere­kek heti 48 órát töltöttek az óvo­dában, délben hazamentek ebé­delni. (-end) Brunszvik Teréz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom