Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-28 / 50. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 28. Sport 19 Kedden este befejeződött a jégkorong Extraliga 54 fordulóból álló körmérkőzéses sorozata Nyolc csapat a bajnoki címért Tegnapelőtt véget ért az élvonalbeli hokibajnokság több mint öt hónapon át tartó alapszakasza. Az Extraliga 54. fordulóját követően az első nyolc helyezett a pla- yoffsorozatban folytatja (1.- 8., 2.-7., 3.-6., 4.-5.), az utolsó előtti turócszentmártoni- ak már befejezték, a sereghajtó nyitraiak pedig osztá- lyozót játszanak az I. liga győztesével, az iglói együttessel. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Mindenki nagyon várta már a hosszadalmas és igencsak fárasztó körmérkőzéses szakasz végét, mert a bajnokság hónapok óta végtelenül unalmas, csupán a gyanús eredmények, a váratlant?) döntedenek jelentettek némi izgalmat. A válogatott olimpiai kudarcát követően még kevesebb néző látogatott ki a mérkőzésekre, a tét nélküli 54. felvonás összecsaZólyomban, a címvédő otthonában hokiparódiát láthatott a közönség. pásait mindössze 6600-an láttak. Legtöbben (2200) a Poprad-Slo- van meccsen (3:1) voltak, legkevesebben (600) a Liptovsky Mikulás- Martin találkozón. Zólyomban, a címvédő otthonában valódi hokiparódiát láthatott a gyér számú közönség. A hazaiak azok ellen a zsolnaiak ellen játszottak kedden kora este, akikkel a negyeddöntőben is találkoznak. Lehet, hogy éppen ezért nem lépett jégre a hét kulcsember. Vagy talán ezzel a váratian zsolnai sikerrel (2:1) akarták „elaltatni“ az újoncot?! Egy biztos, a juniorok csatasorba állítása nem volt a legsportszerűbb dolog. Ez viszont abszolút nem érdekli a zólyomiakat, a közelmúltban is már volt egy-két fura húzásuk. Gondoljunk csak a A kassai Sopko kapus főleg a bajnok zólyomiak elleni, egy héttel ezelőtt lebonyolított rangadón védett remek formában. A kelet-szlovákiaiak drámai csatában - hosszabítás után - nyertek 3:2 arányban (Berenhaut Róbert felvétele) Pozsonyba igazolt Podkonicky kettős nevezésére (a Zvolen szakvezetői nagy hirtelen elővették a játékos korábbi igazolványát, s így nem játszhatott a rangadón) vagy a B-csapatuk, a Detva sorozatos botrányaira (a gárdát ki is zárták a második vonalból I). A bajnok illetékesei tehát azt csinálnak, amit akarnak; tehetik, mert a szövetségben káosz uralkodik, a Salt Lake City-i fiaskót követően pedig teljes a tanácstalanság...Csak nehogy botránnyal végződjön az Extraliga (is)... Az alapszakasz végeredménye 1. Zvolen 54 30 3 6 4 11 201:121 76 2. Slovan 54 27 4 8 2 13 160:113 72 3. Kosice 54 25 5 6 5 13 183:133 71 4. Poprad 54 21 6 8 3 16 139:142 65 5. Trencin 54 22 5 6 1 20 169:146 61 6. Skalica 54 20 4 7 2 21 153:136 57 7. L. Mikulás 54 17 3 6 3 25 144:168 49 8. Zilina 54 16 3 4 6 25 119:158 48 9. Martin 54 12 3 7 4 28 130:193 41 10. Nitra 54 12 0 6 6 30 107:195 36 A csapat neve után a mérkőzések száma található, ezután következnek a rendes játékidőben elért győzelmek (2 pont), a hosszabbításban kiharcolt győzelmek (2 pont), a döntetlenek (1 pont), a hosszabbításban elszenvedett vereségek (1 pont), a rendes játékidőben elveszített mérkőzések (0 pont), majd pedig a gólarány, valamint a pontszám olvasható. EZ KÖVETKEZIK PLAYOFF-NEGYEDDÖNTŐ - március 1. és 2.: Zvolen-Zilina, Slovan- Liptovsky Mikulás, Kosice-Skalica, Poprad-Trencín; március 5. és 6.: Zilina-Zvolen, Liptovsky Mikulás- Slovan, Skalica-Kosice, TrencínPoprad. (Az ötödik találkozókat március 8-án, a hatodikat 10-én, a sorsdöntő hetediket pedig 12-én bonyolítanák le.) OSZTÁLYOZÓ - március 4. és 5.: Nitra-Spisská Nová Vés; március 8. és 9.: Spisská Nová Ves-Nitra. (Az ötödik meccset március 12-én Nyitrán, a hatodikat két nappal később Iglón, a hetediket pedig március 17-én ismét Nyitrán rendeznék.) Pozsonyt kivéve (17.30) a többi helyszínen 17 órakor indul útjára a korong. A rájátszásban négy győztes mécsesig tart a sorozat, az első két ösz- szecsapásra, az ötödik, illetve a sorsdöntő hetedik találkozóra az alapszakaszban jobb helyezést elért csapat otthonában kerül sor. A playoffban nincs döntetlen, addig hosszabbítanák (2x10 perc), amíg nem születik gól. Tizenhárom mérkőzéssel folytatódott a kanadai-amerikai profi jégkorongbajnokság, az NHL alapszakasza Ezúttal remekeltek a szlovák játékosok SITA-TUDÓSÍTÁS New York. Véget ért az olimpiai szünet a tengerentúli hokibajnokságban. A legutóbbi játéknapon nem kevesebb, mint tizenhárom összecsapásra került sor. Jó teljesítményt nyújtottak a szlovák hokisok: négy gólt ütöttek és 12 gólpasszt adtak. New York Isländers-Boston 3:3 - hosszabbítás után (2:2, 0:0, 1:1 - 0:0), gólütők: Peca 2, Aucoin, ill. Bonvie, Szamszonov, Murray; 14 200 néző. New York Rangers-New Jersey 3:4 (1:2, 2:0, 0:2), g.: Samuelsson, Lindros, Fleury, ill. Gomez 2, Nie- dermayer, Pandolfo; 18 200 néző. Philadelphia-Chicago 5:4 (1:1, 4:1, 0:2), g.: Roenick, Primeau, Desjardins, Gagne, Fedotyenko, ill. Amonte, Nylander, Daze, Arna- son; 19 600 néző. Columbus-Los Angeles 1:5 (1:0, 0:3, 0:2), g.: Kron, ill. Deadmarsh 2, Chartrand, Pálffy, Allison; 18 100 néző. Washington-Florida 4:3 (2:1, 1:1, 1:1), g.: Oates, Pettinger, Jágr, Klee, ill. P. Bure 2, Ozolins; 15 800 néző. Atlanta-Buffalo 2:1 (0:0, 1:1, 1:0), g.: Kaberle, Kovalcsuk, ill. Connolly; 11 500 néző. Montreal-Ottawa 2:5 (0:1, 1:2, 1:2), g.: Petrov, Zednik, ill. Neil, McEachern, Bonk, Alfredsson, Ar- vedson; 20 200 néző. Tampa Bay-Detroit 3:4 - hosszabbítás után (0:1, 2:1, 1:1 - 0:1), g.: Prospal, Andreychuk, Ölvestad, ill. Fjodorov, Shanahan 2, Robitaille; 20 900 néző. Toronto-Carolina 4:1 (1:0, 1:1, 2:0), g.: Corson, Reichel, Valk, Roberts, Kapanen; 19 300 néző. Nashville-San Jose 1:5 (0:3, 1:0, 0:2), g.: Országh, ill. Sturm, Se- länne 2, Suter, Ragnarsson; 13 ezer néző. Colorado-Calgary 2:2 - hosszabbítás után (1:0, 0:1, 1:1 -0:0), g.: Sakic, Vrbata, ill. Nichol, Savard; 18 ezer néző. Phoenix-Dallas 5:1 (2:0,2:1,1:0), g.: Langkow 2, Nagy, Markov, Nazarov, ill. Rucinsky; 12 100 néző. Vancouver-St. Louis 4:4 (1:2, 1:1, 2:1 - 0:0), g.: Bertuzzi, Linden, Cassels, Helmer, ill. Weight, East- wood, Drake, Stillman; 18 400 néző. A KANADAI PONTVERSENY ÁLLÁSA: Iginla (Calgary) 64 pont (35 gól + 29 gólpassz), Náslund (Vancouver) 62 (27 + 35), Thornton (Boston) 61 (22 + 39), Shanahan (Detroit) 59 (32 + 27), Tkachuk (St. Louis) 58 (29 + 29), De- mitra (St. Louis) 58 (26 + 32), Sakic (Colorado) 58 (20 + 38), Roe- nick (Philadelphia) 58 (18 + 40), Oates (Washington) 58 (11 + 47), Sundin (Toronto) 57 (31 + 26). A SZLOVÁK HOKISOK EREDMÉNYESSÉGE: Demitra (St. Louis) 58 pont (26 gól + 32 gólpassz), Bondra (Washington) 49 (27 + 22), Hossa (Ottawa) 47 (21 + 26), Gáborík (Minnesota) 45 (18 + 27), Satan (Buffalo) 44 (19 + 25), Stümpel (Boston) 44 (8 + 36), Pálffy (Los Angeles) 36 (21 + 15), Zednik (Montreal) 32 (15 + 17), Handzus (Phoenix) 32 (12 + 20), Országh (Nashville) 28 (11 + 17), Ciger (Tampa Bay) 25 (12 + 13), Nagy (Phoenix) 24 (11 + 13), Sekerás (Minnesota) 17 (4 + 13). KELETI KONFERENCIA Északkeleti Divízió 1. Boston 60 32 16 5 7179:145 76 2. Toronto 59 32 18 5 4176:146 73 3. Ottawa 59 30 18 7 4187:147 71 4. Montreal 59 24 24 8 3150:158 59 5. Buffalo 58 23 27 7 1150:150 54 Atlanti Divízió 1. Philadelphia 58 34 15 6 3181:132 77 2. NY Islanders 58 29 19 7 3171:160 68 3. New Jersey 59 26 21 9 3147:140 64 4. NY Rangers 60 27 26 4 3167:180 61 5. Pittsburgh 58 22 26 6 4134:164 54 Délkeleti Divízió 1. Carolina 62 24 22 11 5162:179 64 2. Washington 60 24 26 9 1163:181 58 3. Tampa Bay 59 20 30 6 3116:147 49 4. Florida 60 17 35 5 3126:183 42 5. Atlanta 60 15 34 7 4140:210 41 NYUGATI KONFERENCIA Központi Divízió 1. Detroit 61 42 11 6 2190:129 92 2. Chicago 60 33 18 9 0168:162 75 3. St. Louis 59 31 18 7 3165:134 72 4. Nashville 59 23 26 10 0144:153 56 5. Columbus 59 15 34 8 2118:175 40 Északnyugati Divízió 1. Colorado 61 33 20 7 1460:127 74 2. Vancouver 61 28 25 6 2182:159 64 3, Edmonton 61 26 23 10 2152:144 64 4. Calgary 59 23 24 9 3138:157 58 5. Minnesota 60 18 27 10 5135:175 51 Csendes-óceáni Divízió 1. SanJose 57 30 17 7 3173:140 72 2. Los Angeles 58 28 20 8 3160:136 67 3. Dallas 58 25 21 7 4154:153 64 4. Phoenix 60 26 22 8 4155:160 64 5. Anaheim 61 21 31 6 3135:154 51 Roberto Longo, a Florida kapusa nagy bravúrral hárítja Jaromír Jágr közeli lövését (TASR/AP-felvétel) XIX. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK C$X? ÖTKARIKÁS VISSZHANGOK Frantisek Chmelár elégedetlen Pozsony. Szerdán délelőtt megérkezett Salt Lake Cityből a szlovák olimpiai küldöttség utolsó csoportja. Frantisek Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke rövid repülőtéri nyilatkozatában - többek között - kijelentette: „Csalódott vagyok, mert ezúttal sem szereztünk érmet, a hokisoknak pedig nem sikerült kiharcolni a legjobb nyolc közé jutást. A 2006-os torinói téli olimpia előtt jobban odafigyelünk majd a nevezésre. (SITA) Ausztrália: Bradbury hazatért Sydney. Nemzeti hősként fogadták Ausztráliában Steven Bradburyt, aki Salt Lake Cityben különleges körülmények között szerezte meg a kontinensnyi ország első téli olimpiai aranyérmét. Az 1000 m-es rövidpályás gyorskorcsolyázás döntőjében a többiektől leszakadva az utolsó helyen haladt, majd amikor az élen korcsolyázók az utolsó kanyarban buktak, minden megerőltetés nélkül elsőként ért célba. A 28 éves Bradbury Sydney érintésével hazarepült Brisbane-be, ahol találkozott barátnőjével és családjával, majd öt órával később folytatta az útját Melbourne-be, hogy vasárnap megnézze a Forma-l-es Ausztrál Nagydíjat. „Nagyot változott az életem az utóbbi időben“ - vallotta be Bradbury, aki két évvel ezelőtt egy balesetben nyakcsigolyatörést szenvedett. (MTI) Az osztrák sajtó a doppingról Becs. A Der Standard című bécsi lap kommentárban elemezte a téli olimpián előforduló doppingeseteket és megállapította, hogy a jelenlegi helyzet meglehetősen képmutató. Az „Erkölcs, halál és élet“ című írás felhívja a figyelmet arra, hogy miközben Johann Mühlegget szégyenbe taszították, még soha nem tiltottak el egyetlen sportfunkcionáriust sem, aki halált hozó lesiklópályákat jelölt ki, vagy a sportolót tönkre tévő éves versenynap- tárt állított össze. A szerző úgy véli, hogy nem lenne szabad az egykori NDK-hoz hasonlóan eljáró, s sportolóit a becsület jelszavával hajszoló néhány állam miatt bűnözőknek tekinteni azokat az atlétákat, akik orvosi felügyelet mellett teljesítménynövelő készítményeket szednek. A Kurierban a lap kelet-európai szakértője azt vetette fel, hogy Oroszországban számos gyógyszert hamisítanak, s nem kizárt, hogy a Salt Lake Cityben lebukott orosz sportolók éppen ilyen, eredeti formájukban engedélyezett, de a gyengébb minőségű „másolatban“ talán oda nem tartozó anyagokkal szennyezett szereket szedtek. (MTI) A németek további javulást várnak Berlin. Manfred von Richthofen, a Német Sportszövetség elnöke nagyon elégedett az olimpiai csapat szereplésével. Ugyanakkor úgy véli, hogy tudatosabb felkészüléssel további fejlődés érhető el. „Elsősorban azzal nőttünk a vetélytársak fölé, hogy nagyon jól alkalmazkodtunk a helyi viszonyokhoz, minden zavaró külső körülménytől sikerült függetleníteni magunkat és a szerencsével sem álltunk hadilábon“. A DSB vezetője kiemelte: a küldöttség tagjai elsősorban fiatal, tehetséges versenyzők, akik évek óta sportiskolákban tanulnak. Németország történetének legsikeresebb téli olimpi- . áját zárta. Sportolói 12 arany, 16 ezüst és 7 bronzérmet nyertek, ezzel a nemzetek rangsorában az első helyen végeztek. (MTI) Ausztria: hatmillió tévénéző Bécs. A várakozásnál gyengébb szereplés ellenére Ausztria lakosságának háromnegyede, azaz mintegy hatmillió néző látott legalább egyet a vasárnap véget ért Salt Lake City-i olimpia eseményei közül, s ez televíziós rekordnak számít. Az ORF toplistájának dobogójára a férfi alpesi sízők versenyei kerültek: a legtöbben - átlagban több mint két millióan - a lesiklást szurkolták végig, a második legnépszerűbbnek az óriás-műlesiklás bizonyult, míg a harmadik helyre a szuper-óriásműlesiklás „futott be“. A hazaiak kedvence, a három érmet, köztük egy aranyat begyűjtő Stephan Eberharter mindhárom viadalon rajthoz állt. A téli sportok egyik nagyhatalmának számító Ausztria 2 arany-, 4 ezüst- és 10 bronzéremmel meglepetésre csak a 12. helyen végzett a nemzetek közötti rangsorban. (MTI) SALT LAKE 2002 Salt Lake Cityben lassan nyoma sem lesz annak, hogy a napokban téli olimpia volt a városban... (TASR/AP-felvétel)