Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-28 / 50. szám, csütörtök
15 ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 28. TÉMA: A LAVINAVESZÉLY Szlovákiában elsősorban a Tátrában keletkeznek lavinák, de a Nagy- és a Kis-Fátrában is számolni kell velük A hegyoldalakon leselkedő halál Illusztrációs felvétel Sokan meggyőződéssel vallják, hogy a hólepte magas hegycsúcsok látványánál nincs szebb dolog a természetben. A hegyoldalakat borító hó egyaránt csábítja a síelőket és a túrázókat, az akaraterőt próbára tevő kihívásnak sokszor nehéz ellenállni. Pedig a magas hegyekben télen különböző veszélyek leselkednek az emberre, s közülük alighanem a lavina a legkiszámíthatatlanabb és a legalattomosabb. ÖSSZEÁLLÍTÁS Szlovákiában elsősorban a Magas Tátrában és az Alacsony Tátrában keletkeznek lavinák, de a Nagy- és a Kis-Fátrában is számolni kell velük. A lavinaveszélyes lejtők az említett hegységekben összesen 90 négyzetkilométernyi területet tesznek ki. A lavina kialakulása sok tényező összjátékának a végeredménye. Sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy a hegyoldalak kőzeteit borító hórétegek helyben maradása elsősorban a gravitáció és a hószemcsék közötti ösz- szetartó erők egyensúlyának a függvénye. Ez az egyensúly azonban nagyon törékeny és olykor elegendő egy kisebb fizikai hatás, hogy minden hirtelen megváltozzon. A folyamatos havazás során a növekvő hőmennyiséggel arányosan egyre nő a mozgás irányába ható gravitációs erő, s ez kedvez a lavina kialakulásának, mivel a hókristályok közötti kohézió jóval lassabban jön létre. Sok évszázados tapasztalatok alapján elmondható, hogy a lavinák leggyakrabban a nagy dőlésszögű (28-50 fok), sima felületű és kevéssé tagolt lejtőkön keletkeznek. Szerepet játszik a hótakaró vastagsága és szerkezeti rétegződése, valamint a hegyoldalakon található vegetáció jellege is. A sok fa nem kedvez a lavináknak, ellenben a fűvel, a kisebb cserjékkel, esedeg a kavicsokkal borított felszín sokszor kevésbé képes a megvastagodott hóréteget megtartani, mint a csupasz kőzet. A lavinaképződés függ a hőmérséklettől is. A felmelegedés és a lehűlés egyaránt olyan fizikai folyamatokat indíthat el a hótakaróban, amelyek a lavina kialakulását segíthetik. A legveszélyesebb sávnak a -3 és -10 Celsius fok közötti hőmérsékleti tartományt tartják, de ha tovább hűl a levegő, az sem jó, mert a nedvesebb felső hóréteg alatt a párolgás következtében üreges zúzmara képződik, amely szinte nem is kötődik a szomszédos hórétegekhez, a felső réteg ennek következtében alig észrevehetően elindul lefelé és kb. 1-20 millimétert tesz meg naponta. Bizonyos körülmények között azonban ez a lassan mozgó réteg váratíanul felgyorsul és lavinaként zúdul alá. Gyakori jelenség, hogy a frissen lehullott nagyobb mennyiségű, általában 30 centiméternél vastagabb hó valamilyen jelentéktelennek tűnő fizikai hatásra mozgásba lendül és veszedelmes lavina keletkezik. Elegendő például egy nagyobb csattanás, amely valahol megremegteti a hóréteg felszínét és az instabillá vált hó egyre nagyobb mennyiségű anyagot magával ragadva omlás- szerűen alázúdul a hegyoldalon. A friss hó a síelőket is csábítja, akik többnyire nem tudatosítják, hogy maguk is előidézhetík a lavinát. Svájcban történt a következő eset. Az egyik helyi alpinista klub kilenc tapasztalt síelője délelőtt 11 óra tájban, ragyogó napsütésben vágott neki a háromezer méteres tenger szint feletti magasságban lévő hómezónek. Minden szükséges eszközzel fel voltak szerelve, még elektromos vészjelző (márkaneve: Barryvox) is volt náluk arra az esetre, ha a hóomlás maga alá temetné őket. Egymástól 70 méteres távolságban haladtak, s amikor a csór port utolsó tagja is a lejtő pereméhez ért, hirtelen meghallották a leváló lavina jellegzetes hangját. A lejtőn lassan mozgó síelők alatt repedések keletkeztek és az egész hómező egyszerre mozgásba lendült. A több mint 2 méter vastag hóréteg hatalmas dübörgés kíséretében mintegy 1300 métert csúszott lefelé. A csoport utolsó tagja látta, hogy a legalul haladó társai a lehető leggyorsabban igyekeztek elmenekülni a hóomlás elől, de a lavina vagy ötször nagyobb sebességgel (kb. 350 km/óra) száguldott és pillanatok alatt beérte és maga alá temette őket. Talán megmenekülhettek volna, ha nem előre, hanem oldalra mozognak, de ez valószínűleg egyiküknek sem jutott az eszébe. Azok a síelők, akiket megkímélt a lavina, azonnal betemetett társaik segítségére siettek. Két szerencsétlenül járt férfit hamarosan megtaláltak - egyiküket élve mentették ki a hótömeg alól. Egy holland házaspár is szemtanúja volt a tragédiának és rakétával azonnal jelzést adott le, így a svájci légi mentőszolgálat tagjai három perc múlva már ismerték a hó alatt rekedt síelők helyzetét. Helikopterrel orvosok és kereső kutyák érkeztek a szerencsétlenség helyszínére. Időközben két további személyt sikerült megtalálni, egyikük azonban már nem élt, pedig alig 60 centiméternyire volt a felszín alatt. Elektromos jelzőkészüléke nem volt bekapcsolva, s talán emiatt is késve bukkantak rá. A tragédia mérlege: 2 túlélő és 5 halott. Ezt az esetet elsősorban azért részleteztem, hogy felhívjam a figyelmet a síelőkre leselkedő veszélyre. Még az elővigyázatos, minden eshetőséggel számoló tapasztalt embereket is baj érheti. A hegyekben bekövetkező halálos balesetek mintegy fele írható a lavinák számlájára. A halálos kimenetelű hóomlások elemzése azt mutatja, hogy a betemetett személyek 58 százaléka megfullad, 30 százalékuk halálos sokkot szenved, 9 százalékuk nem éli túl a sérülések következményeit, 3 százalékuk szervezete pedig végzetesen lehűl. Ezek a számadatok is jelzik, hogy a túlélés esélyét növeli a szerencsétlenül járt személyek pontos lokalizálása és a mentés gyorsasága. Általában egy hektárnyi hóval fedett terület hagyományos átkutatása (ilyenkor hatméteres rudakat szúrnak a hóba) 20 embernek három óráig tart. Ugyanekkora területet a kiképzett kutyák fél óra alatt végigszaglásznak. A közhiedelemmel ellentétben nem a legendás bernáthegyi kutyáknak, hanem a német juhászkutyáknak a legjobb a szaglásuk, s ezért a legeredményesebbek is. Megpróbálták ezeket a „klasszikus“ kereső módszereket modem technikai eszközökkel felváltani (lézersugarak, radar, ultrahanggal működő szonár, mágneses mérőberendezések), de látványosabb eredményekre ezek sem vezettek. A mágnesmérő például csak olyankor használható, ha a betemetett személynél mágnes van és a közelben nincsenek fémtárgyak vagy a kőzetben vasércek. Csak egy diákot sikerült kimenteni Szlovákiában az elmúlt 30 évben több halálos lavinabalesetet is feljegyeztek. A legtöbb halálos áldozatot az 1974. január 20-i lavina követelte Poprád közelében, amikor is a komáromi gépészeti szak- középiskola 13 diákját teljesen, további 11-et pedig részben betemetett a hó. Az eset különlegessége, hogy a nagy sebességgel lezúduló hóáradat a szemközti hegyoldalra futott fel, ahol a diákok éppen síeltek. A 13 betemetett diák közül mindössze egyet sikerült élve kimenteni, a többi életét vesztette. Sokszor már a havazás kezdete előtt robbanótölteteket helyeznek el a meredek lejtőkön A lavinát az ember időnként tudatosan idézi elő ISMERTETÉS A lavináktól gyakran fenyegetett alpesi országokban sokféle módon igyekeznek védekezni a hóomlás ellen. Svájcban a hegyoldalak tövében álló házak elé régebben hegyesszögben végződő „hótörő pajzsokat“ emeltek, később a lejtőkön alakítottak ki vasbetontorlaszokat, amelyek a hótáblák leszakadását vannak hivatva megakadályozni. A legtermészetesebb lavina elleni védelmet azonban az erdő nyújtja, ám az évszázadok óta tartó intenzív fakitermelés nyomán egyre több meredek hegyoldal vált kopárrá, s ennek következtében jelentősen megszaporodtak a hóomlások is. A lavinát az ember időnként tudatosan is előidézi, hogy elkerülje a nagyobb bajt. Paradox módon az egyik első szándékosan létrehozott hóomlás sok ezer halálos áldozatot követelt 1916. december 12-én és 13-án. Az első világháború harmadik esztendejében az osztrák-magyar, illetve az olasz csapatok között egyfajta állóháború alakult ki a Déli Alpokban. Az egyik szemtanú sok évvel később így mesélte el a történteket: „Három napig egyfolytában havazott. A heves szél a lavina szempontjából legveszélyesebb helyeken vastag hóréteget alakított ki. Amint a hóvihar elcsendesedett, a harc ismét elkezdődött. Mindkét fél észlelte, hogy az ágyútűz hóomlást indít el és megszületett az őrült terv. A tüzérek ágyúikkal a hatalmas hótömegeket kezdték el lőni az ellenség fölött, hogy lavinát zúdítsanak rá. A megrémült katonák igyekeztek fedezékbe vonulni, de a lavina utolérte őket és még azokat is megölte, akik szerencsétlenül járt társaiknak szerettek volna segíteni. 48 óra alatt 6000 osztrák-magyar katona pusztult el. Ki tudja, hány áldozat volt az olasz táborban.” A hadtörténészek szerint a Dolomitokban folyó „lavinacsatában“ több mint 15 ezer katona vesztette életét, tehát az olasz oldalon 9 ezernél is több halott lehetett. Manapság már kidolgozott technikája van a mesterséges lavinakeltésnek. A meredek lejtő legalkalmasabb pontjain sokszor már a havazás kezdete előtt robbanótölteket helyeznek el, s a megfelelő időben távirányítással felrobbantják őket. Gyakran megesik azonban, hogy a kívánt hatás elmarad. Újabban, a kockázatokat tovább csökkentendő, jól irányított puskalövésekkel hozzák mozgásba a lavinát. A világ különböző térségeiben lavinafigyelő szolgálatok tevékenykednek, amelyek szükség esetén mesterséges hóomlást indítanak el, így előzve meg a tragikus katasztrófákat. Kanada Brit Kolumbia tartományának keleti részében található a Rogers-hágó, amely mentén egy tüzérségi alakulat két civil „lavina-nyomkere- sővel” kiegészítve az 1-es számú kanadai út mintegy 40 kilométeres szakaszát figyeli; ez 160 nagy lavina pályáját keresztezi. MIT TEHETÜNK? ♦ Mielőtt útra kelünk, hagyjunk üzenetet, hogy hova készülünk. Legyen nálunk elektromos vészjelző készülék vagy egy mobiltelefon. ♦ Télen, hegyi kiránduláskor inkább a déli és ne az északi lejtőket válasszuk. Tavasszal viszont jobb, ha az északi lejtőkön járunk. ♦ Ha a hó váratlanul elindul alattunk, igyekezzünk megszabadulni a fölösleges tárgyaktól (lehetőleg a sílécektől is), kendővel vagy a sálunkkal takarjuk el a szánkat és az orrlyukainkat, nehogy a hó eltömje a légutakat, s kíséreljük meg széttárt karokkal és lábakkal a hó felszínén „úszni“. ♦ Abban az esetben, ha felülről robog felénk a hózuhatag, próbáljunk meg oldalra kitérni az útjából. Sajnos az esetek többségében a hó betemeti az embert. Ilyenkor ajánlatos összegömbölyödni, védjük a fejünket és kapaszkodjunk a síbotokba. ♦ Nagyon fontos, hogy ne essünk pánikba, hanem a síbotunkkal kíséreljünk meg utat nyitni a levegőnek. ♦ Bármilyen meglepő, de ha lehetséges, vegyük le a síruha felső részét, hogy testünk szagát a lavinamentő kutyák megérezhessék. ♦ A kiabálás nem sokat segít, ugyanis a hó alól a hang csak kivételesen jut el a felszínre. ♦ Természetesen a legjobb védelem a megelőzés. A mentőszolgálat emberei mindig felhívják a figyelmet a leginkább veszélyeztetett helyekre, ide még tapasztalt síelőknek sem ajánlatos merészkedniük. A nagy mennyiségű friss porhó különösen akkor alattomos, ha a meredek lejtőn előzőleg már fagyott hóréteg volt. Az érintetlen, „szűz” hó látványa igen csábító, de a síelőnek gyakran kellemetlen meglepetést okoz: súlya alatt a hótakaróban váratlanul hosszú repedés keletkezik és a törésvonal mentén a két réteg elválik egymástól. Olyan ez, mint amikor a hegymászót rögzítő kötél hirtelen elszakad és az alpinista a mélybe zuhan. ♦ A síelőknek és a turistáknak a meredekebb lejtőkön azokat a helyeket is ajánlatos elkerülniük, ahol a szél nagyobb mennyiségű havat hordott össze, mert ezek a hótömegek általában nem stabilak és könnyen lavinává alakulhatnak át. A hevesebb szél vagy az erős napsütés is mozgásba hozhatja a havat. Pusztító sárlavinák, kőfolyamok, iszapfolyások Egy földrengés tragikus következményei ÖSSZEFOGLALÓ Lavináról hallva a legtöbb ember a hóomlásra gondol, pedig másfajta vagy „kombinált” lavinák is ismertek. Különösen a vulkánok környékén gyakoriak az ún. sárlavinák vagy iszapfolyások, amelyeket egy indonéz eredetű szóval lahamak is neveznek. Ezek rendszerint olyankor keletkeznek, amikor a vulkánkitörés megolvasztja a hegyoldalt borító havat és jeget, amely a kilökődő vulkáni hamuval és a laza kőzettel egyesülve bizonyos körülmények között hatalmasra duzzadt, gyors áradatként lezúdul a környező völgyekbe és mindent maga alá temet. A kolumbiai Névadó del Ruiz nevű tűzhányó 1985-ös kitörésekor 23 ezer ember vesztette életét. Még több áldozata volt annak a - Peru történetében legnagyobb - földrengésnek, amely 1970. május 31-én, vasárnap pattant ki és megrengette a CordiÜera Blanca hegységben található 6 768 m magas Huascaran környékét is. Ez a hegycsúcs a trópusi övezet legmagasabb pontja, így aligha meglepő, hogy az örök hóval borított hegy tövében trópusi növények pompáznak. A Cordillera Blanca egyébként a hegymászók paradicsoma, hiszen viszonylag kis területen 27 olyan hegycsúcs található, amelynek magassága meghaladja a hatezer métert. A szóban forgó időszakban egy 15 fős csehszlovák hegymászócsoport is a Huascaran oldalán tartózkodott, amikor a földmozgás megkezdődött. A mindösz- sze 45 másodpercig tartó rengéssorozat következtében egy 70-90 m vastag, kb. 2 km széles, elsősorban jégből és hóból álló takaróréteg indult el a Huascarán nyugati oldalán a csúcstól lefelé és hatalmas tömegű szikladarabot, törmeléket és morénát sodort magával. A lavina alig 2- 4 perc alatt 15 km-t tett meg, s helyenként 100 m magas hegygerincek fölött is átrepült. A lezúduló jég- és kózettömeg több ágra hasadt és a számítások szerint sebessége 225- 450 km között volt. Az egyik ág teljesen megsemmisítette Yungay városkát, amely 230 méterrel a Santa folyó fölött található, ennek ellenére a sziklákból, fatörzsekből és iszpból álló lavina mintegy 10 méteres vastagságban elborította. Az emberek előbb fehér felhőket észleltek közvetlenül a hegy teteje alatt, majd egy hatalmas lökéshullám ért hozzájuk, amely gyökerestől kitépett fákat és hatalmas porfelhőt is magával ragadt. Fél perccel később érkezett csak meg a dübörgés hangja, s ez volt az utolsó pillanat, amikor még gondolni lehetett a menekülésre. Vagy ezer személynek sikerült a közeli dombon található temetőbe futnia, további 500 embernek, zömében gyermeknek az mentette meg az életét, hogy éppen a város melletti hegyen sátrat ütött Berolina cirkusz előadását nézték. A másik ág Ranrahirca települést semmisítette meg. Egy önálló sár- és kőfolyam a csehszlovák hegymászók táborára zúdult - valamennyien meghaltak. A katasztrófa végső mérlege: 75 ezer halott. A német juhászkutyáknak a legjobb a szaglásuk, s ezért a legeredményesebbek is (Képarchívum) Az oldalt írta: Lacza Tihamér
