Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-27 / 49. szám, szerda

2002. február 27., szerda 6. évfolyam, 9. szám ISMERT EMBEREK ÉS A SZÁMÍTÓGÉP - JAKUPCSEK GABRIELLA Nem szeretem, de használom „Nagyon hasznosnak tartom a számítógépeket, de egyáltalán nem szórakoztatnak. Bölcsész koromban megszoktam, hogy mindent kézzel írok, de a rádió­ban is és a televízióban is már mindent számítógéppel kell csi­nálni, minden gépre van írva. Tehát munkaeszközöm, és amennyire kell, használom, de nagyon sok bosszúságot okoz. A számítógépes szupersztrádát szintén hasznosnak tartom, de ez már sokkal veszélyesebb mű­faj, mert az emberek még nem tudják igazán használni. Úgy gondolom, hogy az internet csu­pán tájékozódásra alkalmas, alapos tudásra nem. Hiszen nagyon veszélyes, mert sok az elévült és hamis informá­ció rajta. A fórumokat pedig a névtelenség miatt nem szere­tem, mert sötétben kiabálni bár­ki tud. És ezek az emberek, akik így nyilvánítanak véleményt, azt nem lehet, és nem is kell fi­gyelembe venni - maximum tu­domást lehet róla venni, ennyi.” (szí) Jakupcsek Gabriella, televíziós és rádiós műsorvezető (Képarchívum) A barangolók többsége a net lassúsága miatt hetente egyszer elveszti türelmét Egérölő, csapkodó internetezők NETVILÁG A netezők 7 %-a az ege­rén és a billentyűze­tén tölti ki dühét, 2 %-a viszont kollégái wmmmmm ellen fordul tehetet­lenségében. Az internetezők több mint fele a világháló működési lassúsága mi­att hetente legalább egyszer el­veszti türelmét, és vagy a bil­lentyűzeten áll bosszút, vagy rosszabb esetben valamelyik kol­léga látja kárát feltörő agresszivi­tásának. A világhálón barangolókat az in­ternetes oldalak letöltésének lassú­sága, a segítséget ajánló gombok tökéletes használhatatlansága ide­gesíti a legjobban, de azt is nagyon bosszantónak találják, hogy szem­élyes adataikat firtató kérdőíveket kell kitölteni ahhoz, hogy bejussa­nak egy kívánt oldalra. Az Abbey National nevű cég által készített felmérésben résztvevők egyike például bevallotta, hogy darabokra törte 2500 dolláros vadonatúj hordozható kompute­rét, mert az egyik weboldal ha­todszorra sem ismerte fel a szem­élyes adatait,, és így nem tudta le­tölteni az adott honlapot. Carole Spiers stressz-szakértő szerint az internetezők szeretik kézben tartani a dolgokat. Ha le­töltés során túl sokat kell vára­kozniuk, akkor úgy érzik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és ennek következtében feljebb szökik a vérnyomásuk és inge­rültség lesz úrrá rajtuk. Az Abbey National a feldühödött internetezők lecsendesítése érde­kében létrehozott egy olyan web­lapot ( www.momentsofsimpli- city.co.uk ), ahol nyugtató zenék és képek várják az ingerült fel­használókat. Már ha le tudják töl­teni... (kr) digitalia@ujszo.com Nokia 6250: A kijelzőn grafikus formában is megtekinthetjük környezetünk zajszintjét Állja a pofonokat MOBILTESZT A Nokia 6250-es készü­lék külső megjelenése már az első pillanat- í ban elárulja, hogy a te- mmmmm lefont milyen célra ter­vezték. Az ettől függet­lenül nem tért el a 6000-es sorozat stílusától, de természetesen a spe­ciális körülményekre való alkal­masság a külsőt sem hagyta érin­tetlenül. A legszembetűnőbb talán a telefon ütésnek leginkább kitett területein elhelyezkedő gumiborí­tás. A nem túl puha, fixen rögzített anyag kitűnően védi a készüléket a nagyobb esésektől és/vagy üté­sektől. Szintén a telefon különle­gessége, hogy a billentyűzet szinte teljes mértékben az előlapba van süllyesztve. Ennek ellenére a bil­lentyűk körüli kis árkocskáknak köszönhetően semmi nehézséget nem jelent, akár a telefonkönyvbe jegyzünk be új adatokat, akár SMS-üzenetet írunk. Az akkumulátor ahogy azt e ké­szülékcsoport esetében már meg­szokhattuk a készülék belsejében helyezkedik el. A rugóval rögzített SIM-kártya cseréje körülménye­sebb egy kicsit az elvárhatónál. A kijelző ablaka speciális, rendkívül erős ütés- és karcolásálló műanyagból készült, a készülék tetején található infra védel- i mét pedig süllyesztéssel oldot- I ták meg a Nokia tervézői. A telefon alján található rendszer­csatlakozót és akkumulátortöltő­aljzatot látszólag semmi nem védi a víztől, de ezek a készülék belse­jétől teljes mértékben szigetelve vannak, így a nedvesség semmi­lyen körülmények között nem je­lent problémát a 6250-es számára. A strapabíró telefonok egyre szé­lesedő kínálatában a 6250-es az egyetlen, amelyet nemcsak fel­építése szerint, hanem a szoftve­re alapján is kifejezetten az alkal­mazási területének megfelelően készítettek. Számos olyan, más készülékekben nem lelhető szol­gáltatást találunk ugyanis a tele­fonban, amelyet kifejezetten e modell kedvéért alkotott meg a Nokia, s melyek alkalmazási terü­lete természetesen valamilyen módon a szabadtéri, kemény fizi­kai hatásokkal járó munkához kötődik. Ilyen például a Nokia készülékekre nem jellemző automata bil­lentyűzár, melynek aktiválódási idejét természetesen saját igé­nyünknek megfelelően állíthatjuk be, sőt, tetszés szerint a kioldását jelszóhoz is köthet­jük. így még bekap­csolt állapotban is megakadá­lyozhatjuk, hogy illeték­telen kezek férjenek hozzá adata­f inkhoz vagy te­lefonvo­nalunkhoz. A telefon által küldhető előre beállított képüzene­tek egy része is az alkalmazási te­rületnek megfelelő témakörből ke­rül ki: éppen a lebontás pillanatait átélő ház, tenger alatt bóklászó bú­vár, valamint kotrógép, távcső és vonalzó egyaránt témájául szolgál­nak a küldhető képüzeneteknek. A 6250-es talán legérdekesebb szolgáltatása az a hangerősség- mérő funkció, amelynek segítsé­gével az éppen aktuális zajszintet, valamint bármely hangforrás által kibocsátott hang intenzitását egyaránt rendkívül egyszerűen megmérhetjük. A kijelzőn grafi­kus formában és számokkal kife­jezve egyaránt megtekinthetjük a minket ért akusztikus hatás erejét, s kívánságra a telefon az elhang­zott mindenkori legnagyobb han­gerőt is eltárolja, így a munkakö­rülményeink minőségét adott esetben jelentősen befolyásoló zaj maximuma utólag is bármikor re­konstruálható. A 6250-es a külső zajszintnek megfelelően automa­tikusan állítja be a hangszóró hangerősségét. A 6250-es hagyomá­nyos mobiltelefonként is kitűnően megállja a helyét. A telefon ext­rém körülmények elvi­selésére való alkalmas­sága úgy tűnik nem ment a többi szolgáltatás rovására, mivel az vala­mennyi fontos területen ■ kitűnő színvonalon teljesít. Mindent megtalálunk ben­ne, ami egy első osztályú mobiltelefonban ma már (többé vagy kevésbé) elen­gedhetetlennek számít. Ilyen paraméterek alapján nem kell attól tartani, hogy a 6250-es véletlenül olyan feladattal találja magát szemben, amellyel nem képes megbirkózni. Összegzés A Nokia 6250-es egy strapabíró, extrém környezethez illő mobilte­lefon. E speciális tulajdonsága azonban nem ment a hagyomá­nyos mobiltelefonos funkciók ro­vására. Masszív felépítése ellen­ére nem tartozik a nehézsúlyú ka­tegóriába. Ezen jellemzők, vala­mint a széles szolgáltatáskínálat alapján méltán kapott helyet a No­kia 6000-es sorozatában, olyan készülékekkel kerülvén e módon egy kategóriába, mint a ma már kifutóban lévő, de nagy sikerű 6110-es vagy az utód 6210-es, va­lamint a 6110-essel közeli rokon­ságban álló 6150-es. Megvásárlá­sát így jó szívvel ajánlhatjuk nem csak azoknak, akik telefonjukat várhatóan nlem mindennapi kör­nyezeti hatásoknak teszik majd ki, hanem olyanoknak is, akik egy jó minőségű, szolgáltatásokkal bősé­gesen ellátott, óvatos bánásmódot egyáltalán nem igénylő mobilké­szülékre vágynak, (tm) Government SUPPORT townhalt com CapitolCam Photos of the tragedies: • Washington Post p _____ • Yahoo’s AP and Rootsts photos f Accuracy In Academia isii Issues library 053 Cepytighl 1091-2000 Golj AnyWh J WEBAJÁNLÓ The Automated Astrophysics! Sit Observatory (AASTO) Hw vm U«s image Whalfcth* AASTO UMSW-AMU-CARA live images updated every 1Ö s«iaiiiies! What fothat soaxtrl? South, Foie .DiarSes Sanum? 2ft02 South Pott? 2miwX Jana Look at tut AASTO • High Res VViTSiou <2.T Mss)- LmMssJSmfsmML Mm How vias this asrómhUav Please visit the -imtth Pok while you are here »ltd read the Stroth Pale Diaries - Starting Jtmttaxy 2892!!,! Clide here for curras South £aíő Weaifcar css-diUo:«. How was this image generated? The image above was taken by an mounted in a the South Pole the images are sent to UNSW where they are placed on this mirror site, maki all over the world. The image is set to automatically update every 10 minutes when satellite available. At the moment we have out second webcam monitoring tire ice buildup on the smoke stack oi maybe not tire most interesting of images it provides is with important information cm the con current ice buildup. What is the AASTO project? The AASTO is a self-powered, self-heated observatory that can operate autonomously in An Eiko . O’.vsr Cam 5. full view - Refresh 1 Netcams by AXSS'Á­Ftease visit the Eiffel Tower Webcams Sponsors : to IS ■/nv*"1 Eiffel Tower Webcams and AbcParisLive.com produced and owned by Cvril BEB1N - email Copyright 2000-2002 All rights reserved http://www.townhall.com/capitalcam/ http://bat.phys.unsw.edu.au/~aasto/ http://www.abcparislive.com/eiffeltowerwebcams.htm Ha szép emlékeid vagy álmaid vannak, vagy csak egyszerűen kí­váncsi vagy, nézz körül, milyen az idő Washingtonban. A dizájn eléggé gyenge, alig hittem el, hogy a kamera egyáltalán be van kapcsolva. Értékelés: ★★★ Két webkamera onnan, ahová talán soha nem fogsz eljutni, tehát nézz alaposan körül az Antarktiszon. Az oldalt az egyik ausztráliai egyetem „szolgáltatja”. Van még itt képgalé­ria a Déli sarkhoz nagyon-nagyon közel élők mindennapjairól. Értékelés: ★★★★ Profi módon készített oldal. Má­sodpercenként (!) frissített web­kamera, szinte látni, hogyan ke­ringenek az autók az Eiffel-to­rony körül. De nemcsak az: bete­kintést nyerhetsz Párizs szinte minden zugába, (gergő) Értékelés: ★★★★★

Next

/
Oldalképek
Tartalom