Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-23 / 46. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 23. VENDÉGKOMMENTÁR Igazodás, tiszta szívvel BARAK LÁSZLÓ Anna Malflcová, a Szlovák Nemzeti Párt zsémbes elnök asszonya nyil­ván csalódott, hogy a parlament illetékes bizottsága megállította az általa javasolt fegyelmi eljárást Duray Miklós, a Magyar Koalíció Párt­jának alelnöke, képviselője ellen. Mint ismeretes, a vérmes Anna az­zal vádolta meg Durayt, hogy megszegte képviselői esküjét, amikor a budapesti Országházban, ünnepélyes ceremónia keretében, átvette a magyarigazolványt. Ha az ember rosszmájú akarna lenni, azzal foly­tathatná e hírt, hogy a fegyelmi eljárás megállítása miatt, ellenkező előjellel ugyan, de maga a „vádlott” is legalább olyan csalódott lehet­ne, mint a „nemzetes” asszony... Távozz tőlem, sátán...! Hiszen a mi kemény Miklósunk valóban fellélegezhet, ha komolyan azt akarja, hogy minden szlovákiai magyarnak legyen magyarigazolványa. Már­mint hogy ne kelljen valaminő megtorlástól tartania azoknak, akik fo­lyamodnak érte. Remélhetőleg az én jó anyám is megkönnyebbült D. M. „felmentésének” híre hallatán. Őt ugyanis rövidesen Győrbe kell vinnem, hogy átvegye a szóban forgó dokumentumot. Mert amikor pár hete párkányi lakhelyén „magyarnak kérvényezte” magát, aztán kirobbant a műbalhé a két illetékes kormány között, kissé megszep­penve érdeklődött, mi lesz ennek a vége? - Mama, majd csak küyuka- dunk valahol - üzenem neki ezúton. - Ne félj semmit, látod, hogy D. M. is hogy megúszta... Sőt, profi politikusként, elégedetten nyugtáz­hatja, hogy vadiúj magyarigazolványa ürügyén nagyságrendekkel többet foglalkozott vele a honi sajtó, mint az utóbbi időben bármikor. Kell-e ennél több egy elhivatott, profi politikusnak, akinek a publici­tás a lételeme? Őszintén szólva, holott tudatosan a nagypolitikai rin­gen kívül téblábolok, jómagam is szeretem a publicitást. Hiszen esendő ember volnék magam is. Ha tehát valaki tudná nekem szava­tolni, hogy huzamos ideig a lapok címoldalán díszelgek majd és leg­alább ideig-óráig tévésztár válik belőlem, esedeg ráállnák én is ma­gyarságom magyarigazolvánnyal történő hivatalosítására. Minthogy egyébként is, isten bizony, tiszta szívvel magyar volnék, amióta az eszemet tudom. Méghozzá teljesen ingyen! Vajha magától értetődő lenne ez - bumáska nélkül is. JEGYZET nunk, vajon mi történne, ha ná­lunk nyitna hasonló nagyáruhá­zát valamelyik nemzetközi multi. Valószínűleg halálos áldozatok is lennének, mert az itteni tömeg aztán tényleg agresszívan tud nyomulni. Elég, ha csak a hiper­marketek termékkóstolóira gon­dolunk, ahol meglett emberek mennek ölre egy darab sajtért, vagy a szakvásárokra, ahol öltö­nyös látogatók teszik ugyanezt egy-egy reklámtól! vagy öngyújtó megkaparintása céljából. Az ár­engedmény szót inkább ki se mondjuk, adtak már el nálunk féláron rothadt banánt, lejárt konzervet, pecsétes pólót, gyár­tási hibás cipőt úgy, hogy közben a vásárlók testi épsége forgott kockán. Egy neves szociológus szerint egy középkorú átlagpol- gámak körülbelül tízezer tárgya van. Kérdés, mennyire van közü­lük valóban szükségünk, hol kezdődik az esztelen fogyasztás, a divatmajmolás, a mértékvesz­tés, honnantól válik kényszerré a vásárlás, melybe a társadalom hajszolja bele saját polgárait. Az ijesztő budaörsi képek láttán ezen is el kellene gondolkod­nunk, mert ami késik, az (nálunk sem) múlik... Magyarítás parancsra POLGÁR ANIKÓ Úgy tűnik, a 19. századi nagy nemzetféltők szelleme támadt fel új­ra Magyarországon. A minap a tévében egy harcias nyelvészhölgy lelkesen magyarázta, hogy mostantól minden nyilvános feliratot magyarul is fel kell tüntetni, s aki ennek nem tesz eleget, arra a tör­vény lesújt. Most már minden magyar megnyugodhat: a „Restau­rant” mellett a feliratokon a jövőben ízes magyarsággal az „Étte­rem” szó is fog szerepelni, s ha sokan megfogadják a nyelvészek jó tanácsait, akkor a „Hotel” helyett (vagy mellett) is inkább a „Szál­ló” szót írják ki épületük homlokzatára. Ha esedeg pályázatot írná­nak ki az idegen szavak magyarítására, nekem - az előbbieken fel­buzdulva - lenne is néhány javaslatom: a minisztert - a latin szó eredeti jelentése alapján - nevezzük a jövőben szolgának, a minisz­tériumot szolgahivatalnak, a parlamentet - a szó francia gyökerét figyelembe véve - egyezkedőhelynek. Közben elgondolkodom, mi­lyen könnyű dolgom is lenne, ha a középkori latinból idejében kiir­tották volna a kétes elemeket, s a mindenféle irányból „meg­fertőzött” franciát vagy az olaszt most nem is kellene tanulnom, hi­szen a latinnal mindkét nyelvterületen elboldogulnék. Az angolban viszont - pechemre! - csupa ősgermán szó lenne, ha annak idején kitörölték volna belőle ezeket a mocskos latinizmusokat. A görö­göknek ugyan valóban volt „nyelvmegőrző” programjuk, mely so­káig fenntartotta az ógörögből kiinduló „tiszta” katharevuszát, a beszélt nyelv (dimotiki) azonban rá se hederített az írott szabá­lyokra, s ezt egy idő után nem lehetett nem észrevenni. A magyar­ban ehhez képest igazán késésben vagyunk: ha őseink annak ide­jén jobban vigyáztak volna, s megakadályozták volna az iráni, tö­rök, szláv, germán, latin szavak térhódítását, most anyanyelvűn­kön is szót értenénk a vogulokkal, sőt, talán még a mordvinokkal is. Nem biztos, hogy szót értenénk azonban Európával, melynek aj­tajában úgy állnánk, szótárunkban keresgélve, mint a Budapestre érkező, magyarul nem értő turista az „Étterem” felirat előtt. Fogyasztói hisztéria JUHÁSZ KATALIN Ennél „látványosabban” nem is nyithatott volna az a bizonyos budaörsi műszaki áruház, amely­nek norvég és svéd eladói ango­lul szolgálják ki a mohó magyar fogyasztót. A nyitás pillanatá­ban több tízezer „half-price HIFI stereo”-ra és „special offer TV”-re vágyó polgár rohamozta meg az épületet, kitört a pánik, egymást taposták a kedves vevők, többen elájultak, megsérültek, öszevere- kedtek, a bejutók pedig egymás kosarából ragadták el az árut, ezért pár óra múlva ideiglenesen be is kellett zárni. Az internetes hírportálokon már aznap délben sokkoló részletek jelentek meg, a tévécsatornák sem csúsztak le a nagy eseményről, mutattak meg­tépett, vérző-pityergő asszonyo­kat, monoklis, felpaprikázódott férfiakat, az éjszakát autójukban töltő, hat porszívóval távozó sze­rencsés nyerteseket, és karjukat tehetetlenül széttáró rendfenn­tartókat. Muszáj belegondol­- Ha engem választanak elnöknek, akkor biztosan bejuttatom a pártot a parlamentbe, mert bohóckodni nagy­szerűen tudok, s ezt Szlovákiában díjazzák! (Gossányi Péter rajza) TALLÓZÓ HOSPODÁRSKE N OVI NY Orbán Viktor magyar miniszter- elnök az Európai Parlament kül­ügyi bizottsága előtt szerdán tett kijelentéseit boncolgatja a napi­lap. „A magyar kormányfő jó ké­pességű demagógként mutatko­zott be. A veszély abban rejlik, hogy a nyugat-európai képvi­selők nem lehetnek teljesen kép­ben, miről is szól az egész ügy. A szlovák diplomáciának ezért rea­gálnia kell, és helyre kell tennie a dolgokat. A magyar kedvezmény­törvénnyel összefüggésben még egy kérdés időszerű: a státustör­vény jóváhagyásával Budapest miért tette kockára jószomszédi kapcsolatait? Orbán azt állítja, hogy a törvény országa és a törté­nelem összjátéka folytán más ál­lamok polgáraivá vált magyarok érdekeit szolgálja. Ez a részben érthető érv azonban csak nehe­zen múlhatja fölül a közép-euró­pai jó és baráti kapcsolatok szük­ségességét. Márpedig eljárásával Budapest éppen ezeket a kapcso­latokat veszélyezteti” - olvasható a lapban. HÉTVÉG(R)E Levelezgetés fagypont fölött Mélyponton a szlovák-ma­gyar kapcsolatok, pedig azt hittük, Vladimír Meciar pó­tolhatatlan, ha eltűnik a színről, minden másképpen lesz. De úgy látszik, van ki helyettesítse. Az egyik tet­tekkel, a másik szavakkal. Mindig a szélsőségesek jár­nak jól mindkét oldalon. MOLNÁR NORBERT Magyarország és Szlovákia olyan, mint két imádkozó sáska a nász előtt, csak nem tudják el­dönteni, melyik a hím és melyik a nőstény. Mikulás Dzurinda kor­mányfő dacból nem megy el a vi­segrádi négyek legközelebbi mi­niszterelnöki találkozójára, mert Orbán Viktor otrombákat mon­dott a kedvezménytörvény szlo­vákiai meg nem értéséről és Be­nes elnök dekrétumairól. Persze, nem Mikulás volt az úttörő, a cse­hek és a lengyelek pionírkodtak, nekik sem tetszett a benesezés. Orbánnak egyetlen brüsszeli nap alatt sikerült magára haragítania az egész visegrádi közösséget né­hány kampányszagú mondattal. Ha ez így folytatódik, április 21- ig, a magyarországi választások végére nem lesz, aki a térségből szóba álljon Budapesttel, kivéve Bukarestet. És ezzel nem azt mondom, hogy a benesi dekrétu­mok vagy a szlovák státusellen­kezés rendben van, hanem azt, hogy az időzítés továbbra is gyen­ge pont maradt, hacsak nem az „engem szerencsétlent mindenki támad” klisére hajaz valaki. Ezt játszotta el Wayne Gretzky, min­den idők egyik legnagyobb jégko­rongjátékosa is, aki a kanadai olimpiai csapat menedzsereként Nyalják a bélyegeket a magyar és a szlovák kül­ügyminisztériumban. bejelentette: őket mindenki utál­ja. Pedig a többi csapat csak azzal a módszerrel szállt jégre ellenük, amelyet ők vezettek be úgy tíz év­vel ezelőtt: bármilyen eszközzel leradírozni az ellenfelet. Közben azért nyalják a bélyegeket a magyar és a szlovák külügymi­nisztériumban, folyik a levelezés, mi meg lassan elveszítjük a fona­lat. Ki bírja figyelemmel követni, hányadik illatos levélkét cseréli ki Chlebo és Németh. Pedig egyre vi­lágosabb, egyik részről sincs politi­kai akarat a megegyezésre. Min­dezt szép szavakba csomagolják: tárgyalások, megegyezés, remény. Mert az gebed meg a végén. S hogy még tovább nyúljon a rá­gógumi, elfogadta intézkedéscso­magját a szlovák kormány is, ha­tálytalanítandó a kedvezmény­törvényt. Kivizsgálják a státusiro­dákat, mindent elmondanak a Nyugatnak és tárgyalnak. Júniu­sig, mert azután jön a másik in­tézkedéscsomag. Kínos és unal­mas ez az egész. A KDH is meg­unta, s olyan törvényt készül a nyakunkba akasztani, hogy attól koldulunk (már készülnek a meciari párkapcsolatra). Min­dent egybevetve: az egész egyet­len törvény és a megátalkodott makacsság miatt történik. Ne­künk, szlovákiai magyaroknak a korong szerepe jutott a szlo­vák-magyar hokimeccsen. Celeb­rate humanity. Nem lettünk gazdagabbak egy ombudsmannal sem, pedig ne­künk azt ígérték, hogy a kisem­bernek is lesz ügyvédje. De ho­gyan is lehettünk olyan naivak, hogy azt hittük, meg tudnak egyezni a kormánypártok egy kö­zös jelöltben?! Nem siratok sen­kit sem, akinek most nem sike­rült, de az biztos, Ján Hrubala olyan taktikai érettségről tett ta­núbizonyságot, hogy megérde­melné, ő legyen az ombudsman. Öt perccel tizenkettő előtt vissza­vonta jelölését, hogy legközelebb őt válasszák meg. Gazdagabbak lettünk viszont az új felsőoktatási törvénnyel, amely alapján továbbra sem kell fizetni az egyetemi-főiskolai tanulmá­nyokért. Mindez egy szavazaton múlott. Ahhoz képest, hogy min­denki tudja, milyen botrányos helyzetben vannak iskoláink, elég furcsa ez a döntés. Az a szociális demagógia, hogy ezzel megmen­tettük a szegények gyerekeit, ne­vetséges. Van néhány megoldás (pl. a diákhitel, alapítványi támo­gatások stb.), miért lenne termé­szetellenes^ ha valakinek áldoz­nia kell a jövőjéért - később ez többszörösen megtérülhet. In­így viszont továbbra is téma marad az alul­táplált iskolaügy. kább az összeg felső határát kel­lett volna meghúzni, hogy meggá­tolják a kizsákmányolást. így vi­szont továbbra is téma marad az alultáplált iskolaügy. HETI GAZDA(G)SÁG Nyugdíjreform - csak az utolsó pillanatban TUBA LAJOS A Horizont Slovakia körül a héten tovább forrt a levegő. Többen csődeljárást kezdeményeztek el­lene, ügyfelei gyűléseket rendez­tek, szervezeteket alapítottak, és Persze az sem sok­kal jobb, amit a Sporo- invest ajánl. több cég vállalkozott a követelé­sek behajtására. Jelentkezett a rendőrség is, amely tanúvallo­mást kér mindenkitől, akinek a Horizont nem fizet időre. A lehet­séges szalmaszálakat is figyel­nünk kell, így említsük meg, hogy a Horizont kassai központjában állítólag azt ígérték az alkalma­zottaknak, hogy a jövő héten az új tulajdonos megmondja nekik, mi lesz a munkahelyükkel. Eközben megriadt kliensei miatt a többi hasonló cég keservesen küzd a túlélésért. A Drukos köz­zétette azt a sémát, amely szerint állítólag megpróbálják a céget le­járatni, illetve rémhírterjesztés miatt egy sor feljelentést tett, köz­tük napilapok ellen. Kiderült az is, hogy a vele kötött szerződés felmondhatatlan, így az ügyfelek legfeljebb izgulva várhatják a kifi­zetési határidőt. Persze az sem sokkal jobb, amit a Sporoinvest ajánl, vagyis az idő előtti kivétel esetén a teljes hozam mellett a betét 30 százalékát is megvonják. Érdekes viszont az a lehetőség, hogy ha az ügyfél egy hónapon belül megnyugszik és visszatér a céghez, az elvett pénzét is vissza­kapja. Végezetül a nehéz idők nyi­latkozatra késztették az AGW erős emberét, az eddig hallgatag híré­ben álló Matús Gregát. így meg­tudhattuk, hogy két év alatt 13 ezer embertől 2,3 milliárd koro­nát vettek át. Újdonságnak számít az az információja is, amely sze­rint a három nagy, vagyis a Hori­zont, a Drukos és az AGW tavaly már majdnem megegyezett, hogy véget vetnek az öngyilkos egy­másra licitálásnak, és az ígért ho­zamokat tíz százalék közelébe csökkentik. Állítólag ez a Hori- zontos Vladimír Fruni „felszívó­dása” miatt hiúsult meg. A hét híre, hogy a kormány végre kinyögte a nyugdíjreform kezde­tét jelentő döntést. Most már csak reménykedhetünk benne, hogy a társadalombiztosítási törvény be­kerül abba a csomagba, amelyet politikusaink a választásokig még hajlandóak megtárgyalni (túlórá­ról ugyanis az ő nyomorúságos fi­zetésük mellett szó sem lehet). Nagyon ne örüljünk, hiszen így is csak a kezdeténél járunk - a talán egyszer emberi nyugdíjhoz vezető úton, akár csak Magyarországhoz képest is, négyéves késésben va­gyunk (azt pedig senki sem tudja megbecsülni, mikor jutunk el leg­alább a járulékos nyugdíjbiztosí­tás bevezetéséhez - déli szomszé­dainknál ez már öt évé működik). Meglepően vértelenül lezárult a gázművek privatizálásával kap­csolatos vita is - a kompro­A kormány végre ki­nyögte a nyugdíjreform kezdetét jelentő döntést. misszum lényege, hogy a bevé­telből több jut a nyugdíjreformra és kevesebb az államadósság tör­lesztésére. Vagyis egyik zse­bünkből átrakták a még nem is lé­tező milliárdokat a másikba. Hétfőn állítólag sokszori halasz­tás után a Nemzeti Vagyonalap dönt a komáromi hajógyár sorsá­ról. Tovább nem halaszthatja, mi­vel a cég igazgatója szerint ez­után már csak a vég marad. Sokat nem kell válogatnia, hiszen időközben csak két pályázó ma­radt, a hangoskodó (és az állam­mal a kikötők miatt újra peres­kedő) Penta, illetve a budapesti székhelyű válságmenedzselő cég. A vállalatoknál maradva: a héten az ajánlattétellel döntő fázisába érkezett két fontos dél-szlovákiai tömegközlekedési vállalat, a po­zsonyi és a dunaszerdahelyi cég magánosítása, vagyis elsőként mi érezzük majd a saját bőrünkön, miként lát el szociális funkciót egy magánvállalat. Ezekben a napokban mindenki megkapta az Értékpapírközpont számláját, amellyel az általában teljesen értéktelen részvényeikért az eddiginél is nagyobb számlave­zetési díjat kérnek. A panaszko- dóknak eddig egyetlen használ­ható tanácsot adtak - családon belül ajándékozzák egy számlára a részvényeket - 50 darabig így csak 40 koronát kell fizetni a számlavezetésért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom