Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-22 / 45. szám, péntek

2002. február 22., péntek 2. évfolyam, 4. szám Együttgondolkodásra, hozzászólásra kérjük szakembereinket, gyakorló pedagógusainkat, felsőoktatási intézményeink hallgatóit, mindenkit, akinek van mondanivalója Újszerű kihívások a felsőoktatásban Duncsák Attila: Századvég, 1999 ALBERT SÁNDOR A társadalmi és gazdasá­gi változások egyik vé- lejárója, hogy a főisko­lák és egyetemek el- ■■■■■■ vesztették mítoszukat, és újszerű kihívások­kal szembesülnek. Felsőoktatási intézményeink még a közelmúlt­ban is a társadalom elitjének kép­zésével foglalkoztak. A hatalmas külső nyomás hatására viszont ma egyre több hallgatót kénytele­nek beiskolázni, és saját akaratuk ellenére elmozdultak a tömeg­képzés felé. Elsősorban a nagy hagyományok­kal rendelkező egyetemeknek je­lent ez a „felhígulás” komoly gon­dot. A beiskolázott hallgatók gyengébb felkészüléséért ezért a középiskolákat okolják. A közép­iskolák pedig az általános isko­lákra hárítják a felelősséget. Az általános iskolák a szülőkre pa­naszkodnak. A szülők a társadal­mat szidják stb. De végül is ki a felelős? Egyáltalán: a felelőst kell keresni, vagy a megoldást? Egy biztos. Megváltozott körülöttünk a világ, és a főiskoláinknak, egyetemeink­nek is át kell értékelniük eddigi te­vékenységüket. Az önvizsgálat után pedig el kell indulni azon az úton, amely az eu­rópai uniós egyetemek hálózatá­hoz való csatlakozást jelenti., Ez csak úgy lehetséges, ha stratégi­ánk kidolgozásakor figyelembe vesszük azokat a kihívásokat, tren­deket, amelyek az európai felsőok­tatást jellemzik. Helyszűke miatt írásunkban csak azokkal a kihívásokkal foglalko­zunk, amelyek a szlovák felsőokta­tásban is időszerűek. 1. Az elitképzés tömegképzéssé válik A lakosság képzettségi szintjének növelése csak a beiskolázott hall­gatók számának növelésével ér­hető el. Európai uniós források szerint (Key Date on Education in Europe, 2000) 1997-ben az EU-s tagországok teljes tanulólétszámá­nak a 15%-át tették ki a főiskolai és egyetemi hallgatók (Finnország­ban ez az arány 19%, Görögor­szágban és Spanyolországban 18% volt), míg Szlovákiában csak 8%- át. A 100 ezer lakosra jutó főiskolai és egyetemi hallgatók száma Finn­országban 4432 hallgató, Hollan­diában 3249, Csehországban 2019, míg Szlovákiában csak 1905 hallgató (Statistical Yearbook, Pa­ris: UNESCO, 1999). Nagyon érdekes, de főleg elgon­dolkodtató az a tény is, hogy az 1 millió lakosra jutó egyetemek száma Szlovákiában a legmaga­sabb (23), de nincs egyetlen főis­kolánk sem (3-4 éves képzés), ezért a felsőfokú intézmények 1 millió lakosra való átszámítása­kor az európai rangsor utolsó he­lyét foglaljuk el. Összehasonlításként: Dániában 7 egyetem és 242 főiskola működött 1998-ban. Ausztriában 17 egyetem és 78 főiskola, Magyaroszágon 22 egyetem és 65 főiskola, Csehor­szágban 18 egyetem és 9 főiskola. Kérdések: • Hogyan növelhető a felsőokta­tás hallgatóinak száma? • Hogyan csökkenthető az egyete­mek túlterheltsége? • Hogyan érhető el, hogy az egye­temek a jövőben is elitképzéssel (és kutatással) foglalkozzanak? 2. A felsőfokú képzés diverzifikációja A 3 maximum 4 éves beiskolázást biztosító főiskolák hálózatának kiépítése nélkül a felsőoktatás­ban részt vevő hallgatók számá­nak növelése lehetetlen feladat­nak tűnik. Érthetetlen az egyete­mek averziója az említett képzési forma bevezetése iránt, annál is inkább, mert Európa országainak többségében a legkedveltebb felsőfokú intézmények sorába tartoznak, és a hallgatók több mint 50%-a ebben a képzési for­mában vesz részt. A főiskolák (Fachhochschule, Ho- geschool, College stb.) általában egy-egy régió szakembereinek képzését látják el. Az egyetemi képzéssel szemben rövidebb időtartamú képzést biztosítanak, ezért olcsóbbak. További előnyük, hogy gyakorlatorientáltak. Az adott régió vállalkozásaival szoro­san együttműködve, szinte „meg­rendelésre” képezik a szakembere­ket, ezért végzőseik között csak el­vétve akad munkanélküli. Az említett iskolatípus bevezeté­se nagymértékben tehermentesí­tené az egyetemeket is, hiszen a közepes tanulók többsége is főis­kola felé lenne terelhető. így az egyetemek újra elitképzéssel és csak a legjobbakkal foglalkozhat­nának. Talán régi mítoszukat is visszanyerhetnék. Kérdések: • Miben látja a különbséget a 3 éves baccalearatus képzés és a 3-4 éves főiskolai képzés között? • Mennyiben tartja fontosnak a főiskolai képzés megszervezését, és milyen szakon (műszaki, társa­dalomtudományi stb.) vezetné be? • A főiskolai képzés megszerve­zését és bevezetését az egyete­mekre kell bízni, esetleg a leg­jobb középiskoláink is képesek erre a feladatra? 3. A pénzhiány A szlovák oktatásügy talán legfá­jóbb pontja a finanszírozás. Az OECD-tagországok közül Szlová­kia költ a legkevesebbet az okta­tásügyre. 1999-ben például a GDP (a hazai bruttó össztermék) 3,7%- át költöttük az oktatásügyre, de ebből a pénzből a felsőoktatásnak csak 0,6% jutott. Európai viszony­latban csak Bulgária és Románia „büszkélkedhet” ennél alacso­nyabb részaránnyal. Összehasonlításképpen megemlít­jük, hogy 1997-ben Svédország és Finnország a GDP 1,7%-át költötte a felsőoktatásra, Ausztria 1,5%-ot, Magyarország 1,0%-ot, Csehor­szág 0,8%-ot, de például az USA 2,6%-ot, Korea 2,5%-ot stb. (Edu­cation at Glance, 2000) Az OECD tagországaiban az okta­tás állami támogatása ugyan nö­vekvő tendenciát mutat, de ennél is gyorsabban növekszik a felsőfo­kú oktatásban részt vevő hallga­tók száma. Ezért általánossá vált az a nézet, hogy kiegészítő pénz­forrásokat kell felkutatni. 1980-ig az EU valamennyi tagországában ingyenes volt az oktatás. Ma vi­szont ezeknek az országoknak a többségében is fizetnek a hallga­tók tandíjat, esetleg a beiratkozá­sért vagy a vizsgákért. Igaz viszont az is, hogy közben ki­épültek a „szociális védőhálók”, mégpedig ösztöndíjak vagy köl­csönök formájában. Kérdések: • Támogatná ön a tandíjak beve­zetését Szlovákia felsőoktatási in­tézményeiben? Miért? • A „védőháló” kiépítésének mi­lyen formáit tudná elképzelni Szlovákiában? • A tandíj bevezetése milyen előnyökkel kecsegtetne, illetve mi­lyen problémákat oldana meg? 4. A képzési jegyzék szűkítése Szlovákia felsőoktatási intézmé­nyeiben jelenleg 490 különböző szakon képezik a hallgatókat. Az ISCED (International Standard Classification of Education) kép­zésijegyzék viszont csak 251 sza­kot tüntet fel. Ez azt jelenti, hogy például a műszaki szakképzésben 45%-kal, a társadalomtudományi képzésben 30%-kal kellene csök­kenteni a meglévő szakok szá­mát. A szlovák műszaki egyete­mek hallgatóinak százalékaránya kétszer annyi, mint az EU-s átlag. Az EU-s átlagnál viszont jóval ke­vesebben tanulnak jogot, termé­szettudományokat, matematikát és informatikát (National Human Development Report: Slovak Re­public, 1999). Kérdések: • Mi az értelme a szélesebb körű szakképzés bevezetésének? • „A legjobb szakképzés az általá­nos képzés”. Egyetért ön ezzel a megállapítással? Miért? 5. A modulrendszer bevezetése A modulrendszerben tantárgyak helyett ún. modulokba foglalják a tananyagot. Egy modul 15-40 taní­tási óra anyagát tartalmazza. A modul zárt egységnek számít, és a tananyagon kívül magában foglalja a modul sorszámát és megnevezé* sét, az oktatási célokat és standar­dokat. Megfogalmazza azokat a kompetenciákat, amelyeket a mo­dul elsajátítása révén a hallgatók megszerezhetnek, és tartalmazza az értékelés formáit is. Ajánlásokat fogalmaz meg a tanulás leghatéko­nyabb módszereit, formáit és a ta­nulási segédanyagokat illetően. Utal arra, hogy milyen más modu­lokkal ajánlatos kombinálni a vá­lasztott modult, és tanácsokat ad a továbbtanulást illetően is. A modulok tehát zárt egységet ké­peznek, és nem téveszthetők ösz­sze tantárgyakkal. A modulok megfelelő kombinációival többfaj­ta oktatási program állítható ösz- sze, tehát rugalmas és a piaci igé­nyekhez könnyen alkalmazható rendszert alkotnak. A jól működő modulrendszer a hatékony kredit­rendszernek az alapja, ezért beve­zetése Szlovákia felsőoktatási in­tézményeiben is elkerülhetetlen. Kérdések: • Ön támogatná a tantárgyi rend­szer modulrendszerrel való felváltá­sát felsőoktatási intézményeinkben? • Milyen akadályokba ütközhet, milyen problémákat hozhat fel­színre a modulrendszerre való át­térés? • El tudja ön képzelni azt, hogy a hallgató saját maga válassza ki az elsajátítandó modulokat, és ezzel kialakítsa saját képzési pályáját? • Milyen képzési formában (nap­pali, levelező) tudná elképzelni a modulrendszeres oktatást? 6. A kreditrendszer bevezetése A szlovákiai felsőoktatási intézmé­nyeknek az európai vérkeringésbe való bekapcsolása elképzelhetet­len a kreditrendszer bevezetése és hatékony alkalmazása nélkül. A kreditrendszer biztosítja a hallga­tói mobilitás kereteit. Ez teszi le­hetővé, hogy a hallgató egy-egy modult más (hazai vagy külföldi) egyetemen sajátítson el, és azt anyaintézményében elismerjék. A kreditrendszer lehetővé teszi azt is, hogy a hallgató meghatározza saját tanulási sebességét és képzé­si pályáját. Az Európai Bizottság kidolgozott egy egységes európai kreditrendszert (European Credit Transfer System - ECTS). Minden­képpen ajánlatos lenne felsőokta­tási intézményeinket, illetve az egyetemi karokat bekapcsolni eb­be a rendszerbe. Az ECTS-hez való csatlakozás azt jelenti, hogy: a) meg kell határozni a tantárgyak, illetve a modulok kreditszámát b) ki kell dolgozni egy ún. információs cso­magot (Information package), amely tartal­mazza az egyetemre és az egyetemi karokra vonatkozó alapinfor­mációkat, a tanterve­ket, a tantárgyak, illet­ve a modulok tan­anyagtartalmát és a vizsgarendszer leírását c) kétoldalú (bilaterá­lis) szerződéseket kell kötni azokkal a hazai és külföldi egyetemek­kel, amelyeken a hall­gatók egy-egy modult elsajátíthatnak d) az egyetemek között ún. tanulási szerződé­seket (Learning Agree­ment) kell kötni, ame­lyek értelmében elis­merik az anyaegyete­men kívül megszerzett ismereteket. Kérdések: • Szükségesnek tartja ön az ECTS-hez való csatlakozást? Miért? • Felsőoktatási intéz­ményeink többségé­ben már bevezették a „kreditrendszert” (vagy inkább pontozá­si rendszert?), de az többnyire nem felel meg a fentiekben fel­vázolt elvárásolnak - gyakorlatilag műkö­désképtelen. Ön mi­ben látja a problémák eredetét, és hogyan le­hetne a már bevezetett „kredit­rendszert” hatékonyabbá tenni? 7. A kulcskvalifikációk előtérbe helyezése Társadalmunk és gazdaságunk óri­ási változásokon megy keresztül, ezért nagyon sok a bizonytalansá­gi tényező. A vállalkozások, cégek, üzemek többsége a túléléssel van elfoglalva, és képtelen hosszú tá­von megfogalmazni a szakképzés­sel szembeni elvárásait. Akkor viszont ki mondja meg, hogy mit kell tanítani például a műszaki egyetemeken? Ha felső- oktatási intézményeink nem akar­nak munkanélkülieket nevelni, ak­kor mindenképpen ajánlatos lenne a szűk szakmai képzés helyett szé­les körű szakképzést biztosítani, és olyan tudásanyaggal, képességek­kel vértezni fel a hallgatókat, ame­lyek széles körben többfajta mun­kabeosztásban is hasznosíthatók. Az ún. kulcskvalifikációkra gondo­lunk, tehát a számítástechnikai is­meretekre, a kommunikációs ké­pességek fejlesztésére, a tanulási és a problémamegoldó képességek fejlesztésére, a tanulás iránti igény felkeltésére stb. Kérdések: • Egyetért ön azzal, hogy a szűk szakképzés helyett az ún. kulcs­kvalifikációk megszerzésére kelle­ne törekedni? Miért? • A jelenlegi körülmények között ön elképzelhetőnek tart egy ilyen­fajta elmozdulást felsőoktatási in­tézményeinkben? Miért? 8. A távoktatási rendszer kiépítése A távoktatási rendszer (distance education) a nyitott oktatás (open learning) egyik formája. Lehetővé teszi, hogy olyan hallgatók is részt vegyenek a képzésben, akik a nap­pali képzést nem tudják vállalni (rokkantak, szülési szabadságon lévő anyák, anyagi gondokkal küszködő egyének stb.). Tulajdonképpen olyan oktatási formáról van szó, amikor a hallga­tó írásos anyag, rádió-, televízi­óműsor, elektronikus levél stb. for­májában kapja meg a tananyagot, és saját otthonában tanul. A taná­rokkal csak kivételes esetben talál­kozik (csak ha személyes konzul­tációt kér). A hallgató a kidolgo­zott feladatokat elküldi a tanár­nak. A tanár kijavítja és kommen­tárral visszaküldi a hallgatónak. A vizsgakérdések kidolgozása is tév­úton történik. Nincs szükség tehát tantermekre, sem kollégiumokra. A tananyag feldolgozása viszont nagy szakértelmet igényel a tanár részéről. A távoktatási rendszer kiépítése azért is időszerű, mert: a) az egyetemek kapacitása kime­rült, és már ma is képtelenek nap­pali képzésben részesíteni vala­mennyi érdeklődőt b) az információrobbanás, a tech­nológia óriási fejlődése és ennek következményeként a képesítések iránti igény állandó változása el­engedhetetlenné teszi az egész életen át való tanulást (a nappali képzés képtelen ezt az igényt ki­elégíteni) c) az információs technika és a számítástechnika gyors fejlődése lehetővé teszi a távoktatás haté­konyságának növelését, és széles körű elterjedését. Ezenkívül új táv­latokat nyit meg például a virtuális osztályok és laboratóriumok létre­hozása terén. Kérdések: • A távoktatás hatékonyságát, ill. a távoktatás keretében megszer­zett képesítést sokan megkérdője­lezik. Ön hogyan látja ezt a prob­lémát? • Ön szerint mi akadályozza a távoktatás széles körű elterjedését Szlovákiában? • Ön miben látja a távoktatás előnyeit és hátrányait? 9. A minőségbiztosítás kiépítése Az oktatáson kívül az egyetemek feladatai közé tartozik a hallgatók felkészítése a tudományos kutatás­ra. Ennek érdekében a hallgatók többségét bekapcsolják az egyete­meken folyó kutatások folyamatá­ba. Általános gyakorlattá vált az is, hogy a kutatások eredményeit módszertanilag feldolgozzák, és beépítik a tananyagba. A felsőok­tatási intézmények szakmai auto­nómiája tehát lehetővé teszi, hogy az egyetem kifejlessze saját oktatá­si programját, és ily módon kiala­kítsa saját arculatát. Az oktatási programot és a tantárgyak tan­anyagát a karok tudományos taná­csai hagyják jóvá. A tananyag minőségének biztosítása tehát az egyetem belső feladata. Kívülálló ezt objektiven megítélni képtelen. Ez persze nem azt jelenti, hogy az étékeléstől el lehetne tekinteni. El­lenkezőleg. Az egyetem saját érde­kében kellene hogy kiépítse a minőségbiztosítás olyan belső rendszerét, amely az önértékelé­sen alapul. A korszerű és a partne­rek elvárásainak megfelelő tan­anyag kifejlesztése és módszertani feldolgozása ugyanis a minőségi oktatás alapvető feltétele. Kérdések: • Szükségesnek tartja ön a minőségbiztosítás valamilyen rendszerének (ISO 9000, EFQM, TQM) a kiépítését felsőfokú intéz­ményeinkben? Miért? • Hogyan (milyen lépésekben) és milyen szinten (tanszék, kar, egye­tem) javasolná ön a minőségbizto­sítás kiépítését felsőfokú intézmé­nyeinkben?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom