Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-22 / 45. szám, péntek

n KÖ7FI FT ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 22. Mikulás Dzurinda tegnap az Erdőháton épülő malackai ipari parkba látogatott. Az 1300 hektár területű komp­lexum 15 éven belül fokozatosan akár 18 ezer embernek adhat munkát. A kormányfő felkereste a lozornói Autóparkot is, amely a Volkswagen harmadik legnagyobb befektetése Szlovákiában. (TASR-felvétel) A hadifoglyok nem jogosultak a nyugdíj-kiegészítésként folyósított kárpótlásra Több lesz a kárpótolt Egyelőre problémák nélkül folyik a hatáskör-átruházás Veszélyben az óvoda? ÚJ SZÓ-HÍR Nyolc év két ártatlan életért Tornaija. Nyolc év feltétel nél­küli szabadságvesztésre ítélte a Nagyrőcei Járási Bíróság Sz. Istvánt, aki tavaly két sajógö- möri gyermek halálát követelő balesetet okozott. A vádlott a tárgyalás előtt a pelsőci pszi­chiátriai intézetben töltött né­hány hetet, mivel tettét kábító­szer és alkohol hatása alatt kö­vette el. (szász) Lefoglaltak 600 gramm morfiumot Nagyszombat. A nemzeti drogellenes kommandó szer­dán a nagyszombati Mól ben­zinkúton elfogott három férfit, akiknél 600 gramm morfiu­mot talált. A bűnbanda a gal- góci gyógyszergyárból lopta az anyagot. Ha sikerült volna pi­acra dobniuk, 6,5 kilogramm heroint állíthattak volna elő az adagból. Ennek értéke megkö­zelíti a 7,8 millió koronát, (s) Nyugdíjasokra támadtak Csány/Berzéte. A konyhaab­lakon keresztüljutott be egy csányi nyugdíjas házába egy álarcos betörő. BMG Invest értékpapírokat és 4600 koro­nát és vitt el. A pénz az élés­kamrában volt elrejtve. A tet­tes két héten túl gyógyuló sé­rüléseket okozott a 80 éves nyugdíjasnak. A rozsnyói já­rásbeli Berzétén három férfi támadott meg saját házában egy 77 éves férfit. Megtakarí­tott pénzét, mintegy 2700 ko­ronát vittek el. (TASR) Jelentkezett az iskolakerülő Pozsony. Egy hétig bolyon­gott és nem ját iskolába egy 13 éves nagyszombati lány. Feb­ruár 14-én keresni kezdte őt a rendőrség, de egy hét után maga jelentkezett a kapitány­ságon. Szökését azzal indokol­ta, hogy nem volt kedve isko­lába járni. (TASR) Keresik a melltartótolvajt Trencsén. Női fehérnemű lo­pására szakosodott ismeret­len elkövetőt keres a trencsé- ni rendőrség. Két betörés al­kalmával kizárólag alsóne­műt vitt magával. Az egyik esetben az okozott kár 7000 korona, másodszor négy melltartót, tíz bugyit, hat ha­risnyát, valamint öt kombinét emelt el, mellyel 3000 koro­na kárt okozott. (TASR) Készültség a Nyitra folyón Privigye. Másodfokú árvízvé­delmi készültséget rendeltek el a Nyitra felső szakaszán és a Nyitrica folyón. Az elmúlt heti esőzések és a hegyekben meg­induló gyors hóolvadás okoz­ta, hogy Privigyénél a Nyitra folyó elérte a 110 centimétert, holott általában csak 60 centi­méter a víz szintje. Az áradá­sok veszélybe sodorták a kör­nyék falvait. (t) Adakoztak a nyitrai rendőrök Léva. Harmincezer koronás pénzadományt nyújtott át tegnap Vladimír Datko, nyitrai kerületi rendőrkapi­tány a lévai járásbeli Kereskény gyermekotthoná­nak. A pénzt a Nyitrai kerület rendőrei gyűjtötték össze azután, hogy januárban egyik társuk ittasan halálra gázolt egy gutái asszonyt. (SITA) Pozsony. Tegnap a parlament elfogadta a 2. világháború alatt a fasiszta törvények és rendelkezések alapján nád koncentrátiós táborokba és fogságba hurcolt személyeket ért néhány sérelem enyhíté­séről szóló jogszabály módo­sító tervezetét. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A kereszténydemokrata indítványt ellenszavazat nélkül 87-en támo­gatták. A jogszabályt még a köz- társasági elnöknek is alá kell írnia - erre legtöbb tizenöt nap áll a ren­delkezésére - és csak azután lép hatályba, hogy a törvénytárban is megjelent. A kárpótlás azokra a személyekre, ha nem élnek, akkor közvetlen hozzátartozóikra fog vo­natkozni, akiket Szlovákia terüle­téről hurcoltak el, viszont deportá­lásuk idején magyar állampolgár­ok voltak, és valamilyen okból le­maradtak a magyarországi kárpót­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. Aláírásgyűjtést kezdett a Föld Barátainak Szövetsége és a Sosna polgári társulás az egységes hulladékdíj-fízetési rendszer ellen. A két környezetvédő szervezet sze­rint az egységes illeték fizetése egy­részt igazságtalan, mivel hátrányo­san érinti azokat, akik kevesebb szemetet produkálnak, másrészt nem motiválja a lakosságot a hul­ladék osztályozott gyűjtésére. A környezetvédők szerint az egyik le­hetséges megoldás, hogy a lakók az osztályozatlan hulladék mennyisé­ge után fizessék a díjat. Egy további megoldási lehetőség, hogy az egyes ÚJ SZÓ-HÍR Komárom. Az elmúlt héten fényes nappal, a város egyik aránylag for­galmas utcáján támadott rá egy ed­dig ismeretlen férfi H. Lajos körzeti orvosra. Miközben a doktor a kocsi­ja ajtaját igyekezett kinyitni, egy ar­cát fekete kötött sapkával eltakaró férfi szaladt oda hozzá és ököllel többször az arcába vágott. „Éppen néhány súlyos betegemet készültem meglátogatni, az ő állapotuk foglal­koztatott, ezért kissé elgondolkodva léptem ki a rendelőből és mentem a lásról. Ugyanígy kárpótolnák az akkori Csehország, az első Cseh­szlovákia területéről és Kárpátaljá­ról elhurcoltakat is. A törvénymó­dosításra azért volt szükség, mert jelenleg ezekre a személyekre sem a magyar, sem a cseh, sem pedig a szlovák kárpótlási törvény nem vonatkozik. A hadifoglyok nem jo­gosultak a kárpótlásra, mely egy­szeri nagyobb összeg és egyfajta nyugdíj-kiegészítés formájában történik majd. Az igazságügyi tárca illetékes szak­osztálya számításai szerint 120 millió koronába kerül majd a kár­pótlás. A minisztérium kárpótlási részlegének egyik munkatársa la­punknak elmondta: azoknak, akik egyszer már benyújtották kárpótlá­si igényüket az igazságügyi minisz­tériumhoz, nem kell még egyszer kérvényezniük a kárpótlást. Akkor sem, ha korábban elutasították ké­relmüket, ugyanis a törvény ha­tályba lépésével az elutasító döntés érvénytelenné válik, és az illetékes részleg még egyszer elbírálja a ké­lakásokban, családi házakban az erre a célra megvásárolható speci­ális zsákokba gyűjtenék a hulladé­kot. A zsákok ára tükrözné a benne összegyűjtött szemét megsemmisí­tésének költségeit, a szállításért és újrahasznosításáért az emberek már nem fizetnének. Szóba jöhet az is, hogy a házak elől elszállított ku­kák száma alapján határoznák meg a fizetendő összeget. Ezt azonban csak ott lehet megvalósítani, ahol a lakosság szervezett módon kapcso­lódik be a programba, s elkötelezi magát az ellenőrizhető gyűjtés va­lamely formája mellett. Ladislav Hegyi, a Föld Barátainak Szövetsége képviseletében tegnap kocsimhoz” - idézi a történteket az orvos. „Egyszer csak arra lettem fi­gyelmes, hogy egy fejére húzott sap- kájú alak fut felém, mire felocsúd­tam volna, se szó, se beszéd, rám is támadt. Olyan hirtelen történt az egész, hogy védekezni sem volt időm. Annál is inkább, mert egyik kezemben az orvosi táskámat tar­tottam, a másikkal pedig a kocsit nyitottam. Azt is csak a közelben tartózkodó hölgytől tudtam meg, hogy egy másik személy a háttérben fedezte a támadót. Személyleírást azonban nem tudott róluk adni.” relmeket. Az érdeklődők a 02/6428 4901-es telefonszámon kérhetnek bővebb felvilágosítást. Köteles László, a Magyar Koalíció Pártja képviselője tegnap javasol­ta: a parlament tegyen szándék- nyilatkozatot arról, hogy a Szlová­kia a területén történt törvénysér­téseket orvosolni fogja. Ladislav Pittner szerint e nyilatkozat szűkí­tené a kárpótlási törvényt, Köteles szerint a Ház éppen a szándéknyi­latkozat elvetésével akarja szűkre szabni azoknak a kárpótlási lehe­tőségét, akik embertelen ideológi­ák értelmében törvénytelenségek, különböző megaláztatások áldo­zatai voltak. „A többség tartózko­dott a szavazástól. A honatyák tisztában voltak a javaslattal, és ha ugyanezt Miklosko terjeszti elő, mindenki megszavazza, ám abban a pillanatban, amikor egy magyar képviselő áll elő vele, automatiku­san felszínre kerülnek a magyarel­lenes reflexek és a történelmi bűn­tudat” - jegyezte meg az Új Szó­nak Köteles, (sza) elmondta, hogy kezdeményezésük független minden politikai érde­kektől, sőt a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió múlt heti témá­val kapcsolatos nyilatkozataitól, de tiltakozásukhoz csatlakozhat a pe^ tícióval egyetértő bármely párt. Az aláírásgyűjtés mindaddig folytató­dik majd, amíg a város vezetése nem változtat a jelenleg érvény­ben lévő törvényen, a lakosság ér­dekeit figyelembe véve. A lakásban élők jelenleg 650 koro­nát fizetnek fejenként függetlenül attól, mennyi szemetet produkál­nak, akinek kertje is van a város területén további 300 koronát kö­teles fizetni, (fei) Az orvos természetesen feljelen­tést tett a komáromi rendőrségen, ám elképzelni sem tudja, ki és mi­lyen szándékkal támadott rá. Ed­dig semmilyen fenyegető telefont, vagy levelet nem kapott, és sem or­vosi hivatásával, sem városi képvi­selői funkciójával nem tudja össze­függésbe hozni a történteket. Mint mondta, nem az az ijedős típus, a leginkább az bosszantja, hogy fo­galma sincs, miért kapta az ütése­ket, amelyek következményeként hét öltéssel kellett összevarrni fel­repedt ajkát, (vlun) Kőhídgyarmat. Az érsekújvári já­rásban eddig nagyobb problémák nélkül, folyamatosan zajlik a ha­táskörök átruházása a községi hi­vatalokra. A Párkány melletti, 1030 lelket számláló Kőhídgyar- maton a községi hivatal január­tól végzi az anyakönyvvezetést és a hitelesítést. „Korábban rajtam kívül a hiva­talnak két alkalmazottja volt, ja­nuártól azonban egy új munka­társat kellett felvennünk a meg­növekedett feladatok elvégzésé­re. Egyelőre a hatáskörök átru­házásával kapcsolatban különö­sebb gondok nincsenek, amitől ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagymihály/Tőketerebes. Két­napos látogatást tett Felső-Zemp- lénben tegnap Ján Figer külügyi államtitkár, hogy a majdani schengeni határ védelmére való felkészültséget vizsgálja meg. „Ez az a terület, ahol az Európa Unió­ba lépésünket követően a külső határok védelmét kell biztosíta­nunk. Az unió keleti határainak védelmét Szlovákia kénytelen vállalni, a szomszédos országok anyagi hozzájárulásával” - nyi­latkozta az államtitkár. Ján Figer keleti látogatása során találkozott Nagymihály, Őrmező és Szobránc önkormányzati kép­viselőivel is, akikkel közigazgatá­si és EU-csatlakozási kérdésekről folytatott megbeszélést. Arra a ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. A neogótikus kastély új tulajdonosának, Gejza Petiiknek a múlt héten megírt szerződéski­egészítés alapján szerdáig, febru­ár 20-ig kellett volna kifizetnie a kastély árát, a mintegy tízmillió koronát. A belügyminisztérium helyi államigazgatási és önkor­mányzati főosztályának igazgató­ja szerdán Galántán találkozott Záreczky János polgármesterrel, ám a megbeszélés részleteiről egyikük sem kívánt nyilatkozni. Nyitra. Másfél éve tartó nyomo­zás után a rendőrség elfogta azt a portugál férfit, akit 30 éves érsek­újvári barátnője megölésével vá­dolnak. Tegnap a nyitrai bünte­tésvégrehajtási intézetben hely­zeték el. A 25 éves férfi 2000 ok­tóberében a komáromi Panoráma Szállóban támadta meg a nőt, aki a súlyos sérülésekbe a helyszínen Tőketerebes/Aranyosmarót. Szerencséje volt annak a 69 éves ittas tőketerebesi férfinak, aki a vasúti pálya mellett feküdt, lábait a síneken pihentetve. Az arra ha­ladó személyvonat mozdonyveze­tője észrevette a fekvő férfit és be­húzta a vészféket. Három méter­rel a férfi előtt sikerült megállíta­ni a vonatot. Az alkoholvizsgálat során kiderült, hogy a felelőtlen ember véralkoholszintje 2,23 ez­relék volt. Arra, hogy miért a sí­neken relaxált, csak akkor tud választ adni, ha kijózanodott. Az tartunk az az oktatásügy. A tör­vény értelmében július elsejétől a helyi önkormányzat hatáskörébe tartoznak majd az alapiskolák és az óvodák. A faluban nincs isko­la - a gyerekek Párkányba vagy Kéméndre járnak van viszont óvodánk, amelyben évről évre kevesebb a gyerek, jelenleg 24 apróság látogatja. Ha a gyerme­kek száma csökken, gondot je­lenthet az óvoda fenntartása. Természetesen megpróbálunk majd valamilyen megoldást talál­ni, azt ugyanis semmiképpen sem szeretnénk, ha a községünk óvo­da nélkül maradna“ - közölte Magát László kőhídgyarmati pol­gármester. (km) kérdésre, miként lehetne a régiók között tapasztalt különbségeket enyhíteni, az államtitkár elmond­ta: élni kell azokkal a kínálkozó lehetőségekkel, amelyeket az ál­lam és az EU az előcsatlakozási program keretében kínál a régiók részére, majd hozzátette: „Sok mindent meg lehet oldani a hatá­ron átnyúló együttműködés kere­tében is, csupán ki kell használni a lehetőségekkel”. Az államtitkár szerint Szlovákia Európa Unióhoz való csatlakozá­sa esetén Nagymihály lenne az egyedüli, ahol schengeni határvé­delmi központ létesülhetne Euró­pa keleti térségében. Földajzi el­helyezkedése, a közeli felsőnéme­ti határátkelőhely felszereltsége teljes mértékben megfelel az Eu­rópai uniós elvárásoknak, (kát) Annyit sikerült megtudnunk, hogy a tulajdonos egyelőre nem fizette ki a vételárat, de nem is lépett vissza a vásárlástól. Gejza Petrík lapunknak elmondta, to­vábbra is kitart azon szándéka mellett, hogy a kastélyban fel­újítása után közhasznú intéz­ményt, konferenciaközpontot lé­tesítsen, de a fizetés időpontjáról és konkrét terveiről csak február 28-án tájékoztat. A városi képvi­selő-testület ugyanaznap foglal­kozik a kastélyeladással, ahol a tulajdonos is jelen lesz. (gl) belehalt. A holttestet a szálloda személyzete az ágy alatt találta meg. A gyilkossággal gyanúsítha­tó férfi ellen, azonnal körözést rendeltek el. Mivel sikerült kül­földre szöknie nemzetközi elfoga­tó parancsot is kiadtak ellene. A rendőrök széleskörű, nemzetközi együttműködésnek köszönhetően Madridban találtak rá. A nyomo­zás, főleg az indítékok tisztázása tovább folyik. üggyel a nagymihályi vasúti rend­őrség foglalkozik. Nem volt ilyen szerencsés az az aranyosmaróti kerékpáros, aki a vasúti pályán való átkeléskor nem vette figyelembe a tehervo­nat hangjelzését és átmászott a lezárt vasúti sorompó alatt. A mozdonyvezető behúzta ugyan a vészféket, de a rövid távolság mi­att már nem tudott megállni. A vonat térdben levágta az 54 éves férfi bal lábát. Ezen a héten ez már a második olyan eset volt, melynek során valaki önhibájá­ból vesztette el vonatbalesetben az alsó végtagját. (TASR, SITA) A környezetvédők aláírásokat gyűjtenek az egységes hulladékdíj-fízetési rendszer ellen Igazságtalan az egységes díj Fényes nappal rendelője előtt támadtak meg ismeretlenek egy komáromi orvost Az áldozat is keresi az indítékot Ján Figel' a schengeni határ biztosításáról tárgyalt keleten Csatlakozási kérdések Jövő héten kiderül, mikor fizet a kastély új tulajdonosa Petrík nem sieti el Másfél éve Komáromban ölte meg érsekújvári barátnőjét Elfogták a portugált TASR-HÍR Tegnap két férfi is megállásra kényszerített egy vonatot Az egyiknek sikerült... ÖSSZEFOGLALÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom