Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-01 / 27. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR KOMMENTÁR Sánta baloldal TÓTH MIHÁLY Vitatkozhatnak a politológusok, vajon formátumos, középszerű, netán jelentéktelen politikus volt-e Peter Weiss. Egyvalamit azonban senki se vonhat kétségbe: távozása után új fejezetnek kell kezdődnie a szlovákiai baloldal történetében. Rövidlátó, aki reméli, hogy az utolsó fejezet következik. Aki elolvasta a politikai ábécét, tudja, mennyire szilárdan áll a háromlábú asztal, és mennyire borulékony, ha egyik lábát lefűrészelik. Akkor, 1989 decemberében imponáló volt, hogy akadt egy ember, aki kezébe vette a minden oldalról köpködött baloldal ügyét, és megígérte azoknak, akik előre látták, hogy belőlük se újgazdag, se miniszter nem lesz soha hogy a vereségből levonja a következtetéseket. Eleinte természetes volt, hogy Peter Weiss az SDE-re oly nehezen átkeresztelkedett párt első embere. Azzal követte el élete nagy hibáját, hogy azon a napon, amelyen közzétették, Ján Eupták pártja bekerült a parlamentbe, nem mondott le tüstént. Ugyanis a baloldali pártok történetében még nem fordult elő, hogy ezek bármelyike munkavállalók nélkül erőssé válhatott volna. Az értelmiségiek jelenléte is feltétele egy szociáldemokrata párt működésének. Az ő hiányukról nincs statisztika. Nem mutatható ki, hogy azok az értelmiségiek, akiknek a papírforma szerint egy szociáldemokrata típusú pártban lenne a helyük, a rendszer összeomlása miatt félelmükben távoztak-e az SDE tájékáról, vagy mert a pártállam évtizedeiben csak mímelték a baloldaliságot. A szövetségi politika szervezésében Weiss csapata csődöt mondott. Az is sok mindent elárul, hogy a párt legtehetségesebb fiatal politikusát is távozni engedték. Fico számára a parlament küszöbének ádépése (a jelelegi SDE-től eltérően) nem okoz gondot. És arról még nem is ejtettünk szót, hogy Weiss a magyarok támogatásáról is lemondott. Pontosabban: mindent megengedett annak érdekében, hogy a baloldali demokraták politikája ellenszenvessé váljék a magyar kisebbség számára. Ennek is köszönhető, hogy az MKP nemcsak a „legfegyelmezettebb” jelzőt érdemelte ki, hanem a „legbátrabb”-at is. Peter Weiss jól képzett társadalomtudós létére nem fedezte fel, hogy azokat az értékeket, amelyek mentén haladva pártja tarolni szeretett volna, más pártok már kisajátították. Az SDE, ha megfeszül, akkor se tud nemzetibb lenni az SNS-nél, de a szociálde- magógiában se tud versenyre kelni a HZDS-szel. Az összehasonlítást a pártok többségével meg lehetne tenni. Az értékek megválasztásában az SDE egyfolytában szereptévesztésben volt. VISSZHANG lották magukat azok a zsidó polgárok, akiket a magyar hatóságok deportáltak Európa koncentrációs táboraiba, függetlenül attól, hogy ők is a magyarság részének tekintették magukat. Számos düemmát vetett már fel magyarajkú zsidó körökben, hogy az ember „magyar zsidónak” vagy „zsidó magyarnak” vallja-e magát, erre a kérdésre csak egyénileg adhat választ mindenki. »Szerintem az illető nem akarja kizárni magát egy másik körből azzal, hogy magyarnak vallja magát.« Pogány Erzsébetnek ez a megfogalmazása enyhén szólva is homályos. Nem értem, müyen körből kéne kizárnia magát az illetőnek, illetve hova kellene állnia. Az írásban általánosítanak, és olyan színben tüntetik fel a zsidókat, hogy most éppen magyarok szeremének lenni - mintha ez eddig fel sem merült volna bennük -, mert a magyarigazolvány bizonyos kedvezményekre jogosít. Úgy érzem, a szerzőnek sajnálatosan nincsenek elég ismeretei vallásunkról és történelmi vonatkozásairól. Paszternák Tamás Komáromi Zsidó Hitközség JEGYZET Zunlichtvalcer KORPÁS ÁRPÁD Nemrégiben a sajtó ügyet csinált abból, hogy a pozsonyi főpályaudvar illemhelyéről - az etikett sajátos vakvágányaként - élőben, egyenesben sugározták, hogyan pisü az ember fia. Az említett toalett a közvetítés alacsony nézettsége (értsd: egy vécésnéni vagy-bácsi) ellenére is nagy népszerűségnek örvend, egyszerűen azért, mert szükséges, sőt nélkülözhetetlen. Igaz, a pályaudvar budijában felszerelt kamerák némi tapintattal, tudniillik: hátulról közelednek intimitásunk aurája felé, s csak a férfiember fedett feneke kerül nagytotálba. Az egyik pozsonyi művelődési ház mellékhelyiségében azonban ennél haj-, pontosabban szemmeresztőbb a helyzet. A kultúra fellegvárában ugyanis azt is megtapasztalhatjuk, müyen az oldalnézet, mondhatnánk, a vécésnéni vagy -bácsi „szakmai profilja”. Szóval, fókuszban az izé, mi több: a vesénkbe lámák. Vannak még hiányosságok az ?izmus építése terén - könyvelem el megkönnyebbülten és kádári derűlátással. Elvégre, csak fölfogás kérdése az egész. Aztán gyors vágás, mint a hollywoodi opuszokban: három nappal később egy szupermarketben vagyok, és a fogyasztók forgatagából térek be egy bálteremnyi budiba. Emitt a piszoárok sora, előttük csatárláncban férfiak. A túlnani sarokból virágmező-koncentrátumok illatát hozza a légkondicionáló, s a csupacsempe térben periferikus látásommal egy lassacskán imbolygó alakot vélek felfedezni. A takarító néni az, aki méla zunlichtvalcerbe kezd a piszoárok és a dolgukat végző férfiak között, táncpartner portvisával mindenütt megölve a baktériumokat. Mindenkinek csak egy talpalatnyi felmosatlan csempéje marad. A mosdóban már mosolygunk az egészen. Ez itt, e virágillatú mezőkön talán már így szokás, így (koe)dukál. Hova kell állnunk? Megdöbbenten olvastam az Új Szó január 30-i számának 4. oldalán a Hova áüjanak a zsidók? című tudósítást, amelyben egy magyarigazolványt kérő hölgy esetét emelik ki a sok közül, gondolom nem véletlenül. Szlovákiában a zsidóság helyzete a mai napig tisztázatlan, vannak akik nemzetiségnek (ez egyébként Európában nem szokványos megoldás), vannak viszont, akik vallásnak tekintik a zsidóságot (Magyarországon is ez a hivatalos álláspont). Az elmúlt évszázadokban sok düemmát vetett fel ez a kérdés, a XVIII. században kezdődött zsidó felvüágosodás, a Haszkala óta két irányzat van Kö- zép-Európában: az ortodoxia és a neológia. A neológ zsidóság, amely ma a Szlovákiában élő mintegy 3000 fős közösség nagy részét alkotja, mindig is szeretett volna integrálódni (nem asszimilálódni) abba a társadalmi közegbe, amelyben élt-él. Ez a mai napig nem sikerülhetett. AII. világháború idején magyarnak valTALLÓZÓ Cseh-osztrák és cseh-német vita: a benesi dekrétumok kérdése ismét a nemzetközi érdeklődés homlokterében- Kisfiam, csak akkor lehetsz sikeres poltikus, ha olyan tulajdonságaid lesznek, mint ennek a ragadozónak! (Gossányi Péter kárikatúrája) Prágában van min gondolkodni Ismét a nemzetközi figyelem előterébe kerültek a benesi dekrétumok, melyek alapján a 2. világháború után mintegy hárommillió németet háborús bűnösnek nyilvánított, megfosztott vagyonától, állampolgári jogaitól és elűzött otthonából az akkori csehszlovák rendszer. KOKES JÁNOS Ez az egyik váratlan, de egyáltalán nem meglepő eredménye a délcsehországi temelíni atomerőművel kapcsolatban az elmúlt hetekben lezajlott látványos cseh- osztrák pengeváltásnak. Bécs és Prága között azért robbant ki a nyűt éles ellentét, mert az osztrák kormánykoalíció kisebbik tagja, a Szabadságpárt aláírásgyűjtést indított azért, hogy Ausztria vétózza meg Csehország csatlakozását az Európai Unióhoz, ha a csehek nem lesznek hajlandóak „félreállítani” a rövidesen próbaüzembe kerülő atomerőművet. Bár a kormánykoalíció erősebb tagja, Gerhard Schüssel kanceüár és más mérvadó erők sem értettek egyet a kezdeményezéssel, hangsúlyozva, hogy nem kívánják összekötni Te- melínt az uniós csatlakozással, s az aláírásgyűjtés eredménye a parlamentet sem kötelezte semmire, Jörg Haider karintiai tartományi elnök pártjának kezdeményezése mégis hatalmas indulatokat váltott ki a határ mindkét oldalán. Schüsselék álláspontja érthető: hivatalosan és kormányzati szinten a csehek és az osztrákok ugyanis már megáüapod- tak Temelínről, s tavaly ősszel Brüsszelben a két kormányfő a megfelelő dokumentumot is ellátta kézjegyével. Formálisan ezzel a kompromisszummal - lényege az, hogy a csehek újra megvizsgálják az atomerőmű környezeti és biztonsági hatásait, eltávolítják az esetleges hiányosságokat, míg az osztrákok nem fogják akadályozni Csehország uniós csatlakozását - lezárult a már évek óta tartó, határokon átívelő, indulatos szomszédvita. A kisebbik osztrák kormánypárt, tehát a Szabadságpárt azonban valószínűleg belpolitikai okokból tovább kívánta feszíteni a húrt, és aláírásgyűjtést kezdeményezett, amely, mint tudjuk, majdnem egymülió osztrákot, a lakosság 15,5 százalékát szólította meg. Azt se feledjük, hogy ez nagyjából csak a fele annak, mint ahá- nyan Haideréket a legutóbbi választásokon támogatták. Visszatérve az aláírásgyűjtés kezdetére: nyüván Müos Zeman kormányfő is tudta, hogy a Szabadság- párt kezdeményezése függetlenül a támogatottság mértékétől, lényegében eleve kudarcra van ítélve, s nem tud akadályt gördíteni Csehország uniós csatlakozása elé. A szabadszá- júságáról közismert Zeman ennek eüenére sem volt képes lakatot tenni a szájáram és a feszült helyzetben le- posztfasisztázta a Szabadságpártot és volt vezetőjét, Haidert. Viszonzásképpen pedig Haider egyebek között lekommunistázta Zemant. A polémia akkor feszült a robbanásig, amikor Zeman a bécsi Profil című hetilapnak adott interjújában tovább tágította a vita keretét: egyrészt idiótának minősítette mindazokat, akik aláírják a Temelín eüeni tiltakozást, másrészt pedig a volt Csehszlovákia árulóinak - akik az akkori törvények szerint állítólag kötelet érdemeltek volna - és Hitler ötödik hadoszlopának minősítette a szudétanémete- ket, tehát summásan, koUektív módon megbélyegezte őket. Ez viszont már mindenkinek sok volt. A prágai osztrák nagykövet Jan Káván cseh miniszterelnök-helyettesnél, külügyminiszternél tiltakozott, mert Zeman arrogánsán nem volt hajlandó fogadni őt. Thomas Klestil osztrák áüamfő pedig prágai koüégáját, a Lanzarotte szigetén pihenő Vádav Havelt hívta fel telefonon, hogy közbelépését kétje. A prágai sajtó is felrótta Zemannak: nemcsak az osztrákok mülióit, hanem a szudétanéme- teket is kollektív módon megsértette diplomatikusnak egyáltalán nem minősíthető kijelentéseivel. A reakció nem maradt el. Azonnal megszólaltak a németek is. A berlini kormány Joschka Fischer külügyminisztert bízta meg azzal, hogy tegye rendbe Prágával az ügyet, viszont Bajorország egyértelműen leszögezte: a cseh kormányfő személyes bocsánatkérését követeü. Zeman szokásához híven fennhéjázóan visszaüzent: Erről szó sem lehet. Az igazság kimondásáért nem szokás bocsánatot kérni. „A cseh kormányfő kijelentései egyértelműen botrányoA szudétanémeteket is kollektív módon megsértette szavaival. sak” - nyüatkozta egy bajor miniszter. Gerhard Schröder német kancellár szóvivője útján pedig később jelezte: márciusra tervezett prágai látogatását ezek után a csehek ne vegyék még biztosnak. Václav Klaus, Zeman legfőbb belpolitikái riválisa, az eüenzéki Polgári Demokratikus Párt elnöke szintén élesen bírálta a miniszterelnököt. „Zemannak és kormányának sikerült elérnie, hogy a benesi dekrétumok, valamint a németek 2. vüág- háború utáni Csehországból való kitelepítésének az ügye újra a nemzetközi politika színpadára került” - jelentette ki Klaus. A vezető cseh ellenzéki politikus, aki nemrégiben elismerte, hogy a háború utáni kitelepítések ügye sokkal súlyosabb, mint ahogy azt mostanában Csehországban általában érzékelik, nyilván ráérzett az igazságra. Tudatosítani keü még, hogy Németországban ősszel parlamenti választások lesznek, s a szudétanémetek üg} legfőbb védelmezőjének, Edmun Stoiber bajor kormányfőnek ige nagy esélye van arra, hogy ő legye a következő német kancellár. E nyüván módosítja Berlin hozzá áll, sát is a kérdéshez, s az bizonyát érezhetően keményebb lesz, mint jelenlegi német szociáldemokrat; ké. Nos ebben a kontextusban kis: más megvüágítást kapnak az elmú napok eseményei is. Az sem titol hogy a Temelín-ellenes kampány szomszédos Ausztriában a Szabai ságpárt lankadó népszerűségét növelte, s Ausztria ma általában érzékenyebb a szudétanémet ké désre, mint korábban. Prágának ti hát van min elgondolkodnia. Bár nyüvánvaló, hogy a politili nem emberbaráti tevékenység, s nemzetközi porondon mindenki maga érdekeit védi, fontosnak ta tóm felhívni a figyelmet arra, hogy benesi dekrétumokról folytató éles cseh-osztrák, ületve cseh-m met vitában gyakorlatilag senki sei említi meg, hogy az ominózt csehszlovák törvények a szlováki, magyarokat is sújtották. Szántóim nagyon sajnálatos, hogy innei „Nyugatról” nézve, s ebben a kö nyezetben a szlovákiai magyarc valamiféle politikai vagy anya; megkövetése, kárpótlása még csa szóba sem kerül, mintha a mi prol lémánk nem is létezne. Pedig a m: gyarok és a szudétanémetek kérdi se ebből a szempontból összefügg, nemigen lehet szétválasztani vág keletre tolni, még ha Csehszlovák kettévált is. Prága hiába mossa ki zeit, a szlovákiai magyarok ügye < is érinti, nemcsak Pozsonyt. Tekü tettel a szudétanémet-kérdés le; újabb fejleményeire, úgy érzem, e jött az ideje annak, hogy a szlovák ai magyarok ügyében is újabb lépi sek történjenek. Hazai porondon nemzetközi színtéren egyaránt. A szerző prágai munkatársunk LEVÉL.BONTÁS Papok a hatalom szolgálatában Aki nézte a Panoráma január 22-i adását - még ha egyébként galambszelíd természettel bír is -, annak bizonyosan ökölbe szorult a keze. A moldvai csángókról volt ugyanis szó, hányattatásaikról, a megsemmisítésükre tett kísérletekről. A csángók elmondása szerint az egykori félelmetes kommunista titkosszolgálat, a hírhedt Se- curitate szerepét a papság vette át. Nemcsak román papok, hanem magyar anyanyelvű, ennek ellenére csupán románul beszélő lelki- pásztorok is besorakoztak az új lélekgyilkos hadseregbe. Az ott élő magyarság ezeket nagyon találóan .janicsár papok”-nak nevezi. A közelmúltban Rómában II. János Pál pápa biztosította a magyar köztársasági elnököt, hogy a csángóknak joguk van anyanyelvükön haügatni a szentmisét és a lelki élettel kapcsolatos egyéb dolgaikat is magyarul végezhetik. Persze, a román papság semmit sem akar tudni a Mádl Ferencnek tett ígéretről. Még Jean Claude Périsset bukaresti nuncius sem. Amint a vatikáni nagykövet neve megjelent a képernyőn - sejtve viselője francia mivoltát-, tudni lehetett állásfoglalását, mielőtt megszólalt volna. Őexellenciája ugyanazt a süket nótát fújta, mint román oltártestvérei, hogy a csángók nem magyarok, és senki nem igényli a magyar nyelvű szentmisét. A történelmi román-francia barátság szálai erősebbek, mint Isten megkülönböztetés nélküli szeretete. Persze csak az ő szemükben. Sajnos, a magyarság beolvasztásának ez a módja nem új keletű. Végigkísérte az elmúlt 80 esztendő történelmét, néhány év lélegzetvételnyi szünetével. Bizonyára sokan felteszik a kérdést: mi a megoldás? Talán senki nem tudja. Ám egyre inkább bizonyossá válik, tévedtek azok, akik a két vüágháború közötti magyar államvezetés revíziós törekvéseit elítélték. Ha nemzetünket idegen hatalmak nyomorgatták, ott voltak papjaink, és tartották bennünk a lelket, ébren tartották a szabadulás reménységét. De mitévő legyen az a katolikus hívő, aki a papra Isten felkent szolgájának kijáró tisztelet tel tekint, ám ellenségét találta meg benne? Elsősorban támogass a nemzetünk iránt elkötelezett lelkipásztorokat, hogy évezredes sze repüket hűséggel tudják mindig bi tölteni! Meg keü hallanunk és tovább kell adnunk sanyargatott véreink segélykiáltását, s néven keü nevezni az elnyomót, még ha törtt netesen reverendát hord is az illet pribék! Az igazságszolgáltatás pedig - ami nélkül Szentatyánk szavai szerint nincs béke - eljut mindenhová. Ha másként nem, Isten által bizonyosan, akinek Keresztel Szent János szavai szerint szóróla pátja már a kezében... Sárközi János Szentpéter PRAVDA Liptószentmiklóson százezer kon nát fogadott el egy orvos , aki sej tett (volna) elintézni, hogy egy betegének rokkantnyugdíjat ítélj' nek meg. Tanácsokkal is szolgált páciensnek, mit tegyen, hogy lelet garantáltan súlyos légúti probl mákra utaljanak. Nem sejtette, hoj az egész csupán színjáték: a köhi gés megjátszott volt, a személyazi nosság hamis; a beteg valójában rendőrség ügynöke volt. Az orvo őrizetbe vették, ám már ismét sz; badlábon van. Csúszópénz elfő; adásáért indítottak ellene eljárást. HOSPOpÁRSKY DENNÍK \ Pozsony megyei önkormányza tak még mindig nincs székhelye, testület belső felosztása azonba már körvonalazódik - közölte a mi gyei elnök. Lubo Roman leszögezti márciusig kidolgoznak egy tervezi tét, amelyben a régió további sors: mázolnák fel. Roman szerint az öl kormányzat hatékonyan, alacsor költségek mellett működhet.
