Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-07 / 5. szám, hétfő

2002. január 7., hétfő 13. oldal Király Gábor meggyógyult, és a január végi első bajnokin ő akar a Hertha kapujában állni a Dortmund ellen Owen és Figo sem került be a 2001-es év UEFA-csapatába Ledolgozza erőnléti lemaradását Január 27-én a Dortmund elleni Bundesliga-mérkőzésen Király Gábor parádézhat a berlini Hertha kapujában (Nemzeti Sport-felvétel) Hárommillió résztvevő Berlin. Pénteken délután tar­totta a Hertha idei első edzé­sét Jürgen Röber, és vala­mennyi játékos fogadkozott, hogy a bajnokság végén elbú­csúzó sikeredzőt - annak el­lenére nagyra tartják, hogy bajnokságot nem nyertek ve­le, ám a BL-be jutást, a remek UEFA Kupa-szereplést, no és az élvonalba való visszakerü­lést nem feledik - kupagyőze­lemmel ajándékozza meg. ORIGO így tett a csapat első számú kapusa, Király Gábor is, aki a Hertha-szurko- lóknak és a magyaroknak is a legjobb hírrel kezdte újévi „programbeszé­dét”. Teljesen egészséges, jelentette be, és kész arra, hogy január 27-én, a dortmundi tavaszi nyitómeccsen ő álljon a kapuba: „A Borussia ellen már a pályán leszek, hiszen semmi nyomát nem érzem sérülésemnek, és áldom a Hertha orvosait, hogy nem engedtek nekem, amikor a hosszú ki­hagyás utáni türelmetlenségemben nemegyszer védeni akartam. Való­színűleg rosszul jártam volna, így vi­szont százszázalékos állapotban kezdhetem a munkát.” A csapat már nem szőhet igazán nagy álmokat az idei bajnokságra, bár a hatodik helyről könnyen előreléphet egyet, s az már UEFA Kupa-indulást jelent. „Két ponttal vagyunk lemaradva a Bayemtől, há­rommal a Kaiserslautemtől és néggyel a Brémától, tehát akár azt is mondhatnám, még minden elkép­zelhető. A nagy vágyunk azonban, hogy január 29-én hazai pályán nyerjünk a Köln ellen, aztán alakul­jon számunkra kedvezően a sorso­lás, és jussunk be a Német Kupa elődöntőjébe, majd a fináléba, amit ugyebár itt rendeznek.” A tavalyi futballévről azt mondta Ki­rály, hogy a sérülése ellenére sike­resnek tartja: „Mindenekelőtt an­nak örülök, hogy Magyarországon az év futballistájának választottak. Ez igen megtisztelő számomra, még akkor is, ha a világbajnoki selej­tezőkön elbukott a válogatottunk. A szakemberek elismerése és a szur­kolók szeretete azonban sok minde­nért kárpótol. Az elismeréseket a kapuban szeretném meghálálni.” A válogatott kapus azzal is szimpátiát váltott ki a Hertha-szurkolók köré­ben, hogy Berlint már második ha­zájának tekinti, s mint mondta, ép­pen azért nem foglalkozott igazán a korábbi átigazolási ajánlatokkal. Úgy érezte, még fejlődnie kell, a csa­patnál ehhez minden adott, ráadá­sul szeretik, s ő is otthon érzi magát. Christian Fiedlerről, a Hertha tarta­lékkapusáról is sportszerűen véle­kedett: „Christian remek kapus, korrekt partner, azt pedig meg tu­dom érteni, hogy meg akarja tarta­ni a helyét, amikor a csapat első számú kapusa megsérül, és ő hosszú idő után ismét lehetőséget kap. Számomra az is erőt adott a gyógyuláshoz, hogy minden meccsen jól védett, így nem nyo­mott annyira a visszatérés kénysze­re, hiszen nem a kapuson múlott a csapat szereplése. Minden jót kívá­nok neki, de most megváltozik a helyzet, mert Spanyolországban, a marbellai edzőtáborban már min­denki azt fogja látni, hogy mindent megteszek, gyötröm magam, s a visszatérésem nem lehet majd kér­dés Röber edző számára.” ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Az év végén szinte min­den sajtóorgánum megválasztja az év játékosát, illetve az év csapatát. A legnevezetesebb természetesen a France Football szavazása, az Aranylabda, amelyen az európai szakírók szavazhatnak, ezt ugye Michael Owen nyerte, a FIFA World Player-szavazáson, amelyen a szö­vetségi kapitányok voksolhatnak, viszont Luis Figo nyert. Az UEFA is megrendezte a maga szavazását, és az európai szövetség a szurkolókra bízta a döntést: az UEFA honlapján minden egyes poszton öt jelölt kö­zül lehetett megválasztani az év legjobbját. Érdekesség: az így kiala­kult tizenegybe sem Owen, sem pe­dig Figo nem került be! Budapest. Lassan kialakul a ma­gyar labdarúgó-válogatott idei programja. Berzi Sándor főtitkár és Magyar Zoltán menedzser javá­ban tárgyal, hogy megfelelő ellen­felek ellen készülhessen fel a csa­pat a közelgő Eb-selejtezőkre. Az már korábban eldőlt, hogy a ma­gyar válogatott februárban Cipru­son fog edzőtáborozni, és Csehor­szággal, valamint a Ciprus-Svájc mérkőzés győztesével vagy veszte­sével találkozik. A szövetségben közölték, hogy a csapat tavasszal Az európai szövetség internetes honlapján decemberben hozták nyilvánosságra az egyes posztok je­löltjeit, és a szavazás az év végéig tartott. A voksoláson a honlap sze­rint több mint hárommillióan vet­tek részt, és így alakult ki az év csa­pata, amely nem a szakértők, ha­nem a futballszurkolók szavazatai alapján állt össze. Nos, ez a csapat a következőképpen néz ki: Santiago Canizares (Valencia)-Cosmin Contra (AC Milan), Sami Hyypiä (Liverpool), Patrik Andersson (FC Barcelona), Bixente Lizarazu (Ba­yern München)-David Beckham (Manchester United), Patrick Viei­ra (Arsenal), Zinedine Zidane (Re­al Madrid), Kily Gonzalez (Valen- cia)-Thierry Henry (Arsenal), Da­vid Trezeguet (Juventus), (i-t) viszonozza Moldávia válogatottjá­nak vendégjátékát, s azt követően még Fehéroroszország ellen ját­szik barátságos mérkőzést. Május 29-ére szeretnének rangos ellenfe­let megnyerni, ám hogy melyik or­szág csapata látogat Magyaror­szágra, azt még az MLSZ-ben sem tudják. Egyébként az igazán fajsú­lyos csapatok akkor már a világ- bajnokság helyszínén lesznek. Annyi viszont bizonyos: augusz­tusban a spanyol válogatott játszik a Népstadionban, mégpedig Pus­kás Ferenc születésnapi ünnepsé­gén. (i-t) A szlovák védőt nem tudták pótolni a Heart csapatában Alakul a magyar labdarúgó-válogatott idei programja Cipruson kezdenek ÖSSZEÁLLÍTÁS TENGERENTÚLI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG New York. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) leg­utóbbi játéknapján a Washington Wizards Michael Jordan vezérleté­vel nyert a Chicago Bulls ellen. A washingtoniak szuperklasszisa egy­kori csapata ellen a mezőny leg­jobbjának bizonyult: 38 percet töl­tött a pályán, ezalatt 29 pontot és 7 lepattanót szerzett. Jordan a Chica­go Bullsszal hatszor (1991, 1992, 1993, 1996, 1997, 1998) lett baj­nok. Michael Jordan a Chicago Bulls elleni győztes találkozón túl­jutott a 30 ezer pontos álomhatá­ron. Jordan pályafutása során összesen már 30 014 pontot szer­zett, s csak hárman előzik meg az örökranglistán: a legeredménye­sebb Kareem Abdul-Jabbar (38 387), akit Karl Malone (33 654) és Wüt Chamberlain (31 419) követ. „Nem érdekelnek a statisztikák, csak a győzelem számít - mondta Jordan. - A Washingtonnal jó úton járunk, mindig a következő meccs­re koncentrálunk. Sajnálom a chi­cagóiakat, ők azt hiszem, egy kicsit rossz irányba indultak el. A Chicago Bulls 6 győzelemmel és 25 vereség­gel a Keleti-főcsoport legroszszabb mérlegével rendelkezik, a Wizards ugyanitt 17 megnyert és 14 elvesz­tett találkozóval a 6. helyen áll. Két mérkőzésre szóló eltiltást és 15 ezer dollár büntetést kapott Kenyon Martin, a New Jersey Nets kosárlab­dázója, mivel a pénteki mérkőzésen leütötte az orlandói Tracy McGra- dyt. Az eset után a kétjátékos össze­verekedett, és ezért végleges kiállí­tást kaptak. Martinnak nem ez az első büntetése az idényben: decem­ber 22-én durván ellökte Kari Malo- ne-t (Utah Jazz), és ezért egy talál­kozón nem léphetett pályára. EREDMÉNYEK - PÉNTEK: Was­hington Wizards-Chicago Bulls 89:83, Toronto Raptors-Cleveland Cavaliers 101:91, Boston Celtics- Miami Heat 66:89, New Jersey Nets -Orlando Magic 96:109, Memphis Grizzlies-Atlanta Hawks 109:113, Minnesota Timberwolves-Utah Jazz 93:86, San Antonio Spurs-In- diana Pacers 82:92, Denver Nug- gets-Los Angeles Clippers 80:82, Seattle SuperSonics-PMadelphia 76ers 77:87, Los Angeles Lakers- Phoenix Suns 118:86. SZOMBAT: Atlanta Hawks-Minne- sota Timberwolves 96:112, Charlot­te Homets-New Jersey Nets 80:89, Detroit Pistons-Cleveland Cavaliers 101:91, New York Knicks-Boston Celtics 81:90, Orlando Magic-Gol­den State Warriors 118:109, Chica­go Bulls-Utah Jazz 111:113 - hosszabbítás után, Dallas Mave- ricks-San Antonio Spurs 103:105, Houston Rockets-Indiana Pacers 79:81, Phoenix Suns-Sacramento Kings 112:118, Portland TrailBla- zers-Philadelphia 76ers 96:88, Los Angeles Clippers-Müwaukee Bucks 86:83. (MTI) Oroszország korosztályos válogatottja nyerte a csehországi junior jégkorong-világbajnokságot Supler elégedett a nyolcadik hellyel TASR-JELENTÉS Pardubice. Az elmúlt hét végén Csehországban befejeződött a ju­nior jégkorong-világbajnokság. A döntőben az orosz válogatott 5:4 arányban legyőzte Kanadát, s megszerezte 11. vb-címét. OROSZORSZÁG-KANADA 5:4 (1:2,3:1,1:1), gólütők: Frolov (8.), Csisztov (26.), Polusin (32.), Tru- bacsev (33.), Volcsenkov (47.), ill. Sutherby (1.), Kobasew (8., 44.), Upshall (21.). Már a 22. másod­percben vezetést szereztek a juhar­levelesek, majd hét perc múlva két gólra növelték előnyüket. Ez nem sokáig tartott, mivel ugyancsak 22 másodperccel később szépítettek az oroszok. Jól kezdődött a második harmad a tengerentúliak számára, 3:1-re elhúztak. Ez nem törte le az oroszokat, akik jól korcsolyáztak, aktívan, offenzív felfogásban ko­rongoztak, s a 32. percben egy lát­ványos akció után Polusin 3:3-ra egyenlített. Alig telt el 50 másod­perc, s Trubacsev csapata javára fordította a meccs állását. Az utolsó harmad elején a kanadaiaknak si­került egyenlíteniük, de ennek nem sokáig örülhettek, mert 140 másod­perccel később, egy buli után Vol­csenkov a kék vonalról belőtte az ötödik, győztes gólt. Az 5. helyért: USA-SVÉDORSZÁG 3:2 - hosszabbítás után (1:0, 1:0, 0:2 -1:0), gólütők: Umberger (16.), Hollweg (38.), Higgins (65.), iÚ. Widing (49.), Oberg (53.). A világbajnokság álomcsapata: LeC- laire (Kanada)-Bouwmeester (Ka­nada), Knyazev (Oroszország)- Svatos (Szlovákia), Cammalleri (Kanada)-Csisztyov (Oroszország). Posztonként a következő játékoso­kat nyilvánították legjobbnak, ka­pus: Lehtonen (Finnország), hát­véd: Knyazev, csatár és gólkirály: Cammalleri. A vb végeredménye: 1. Oroszor­szág, 2. Kanada, 3. Finnország, 4. Svájc, 5. USA, 6. Svédország, 7. Csehország, 8. Szlovákia, 9. Fehér­oroszország, 10. Franciaország. Az utóbbi kiesett az A-csoportból. ♦ JÚLIUS SUPLER, a szlovák válo­gatott edzője elégedett csapata tel­jesítményével. Szavai szerint pilla­natnyilag ez a reális helyzet napja­inkban. „A vb előtt azt mondtam, a világ él­vonala távolabb áll tőlünk, s ez be is igazolódott. Nem tűztünk ki irreális célokat, nagyon örülök, hogy a fiúk az alapszakasz mérkőzései során rendkívül igyekeztek, küzdöttek, egységes kollektívát alkottak. Nincs kifogásom ellenük” - mondta a tré­ner. Az érmekért vívott küzdel­mektől a svájciak ütötték el a szlo­vák együttest: „Túdtuk, hogy ezen a meccsen minden hiba döntő lehet, s így is történt. Később már nehéz volt visszanyerniük a játékosoknak az önbizalmat, nem volt motiváció. Nagyon közel álltunk ahhoz, hogy nyerjünk az 5. helyért vívott svédek elleni meccsen, a sikertelenségek azonban megviselték a játékosokat, már hiába küzdöttek a csehek ellen az utolsó összecsapáson. A csehek ellen vívtuk legrosszabb találkozón­kat, ez mindnyájunkat bosszantott, a csapat pszichikailag mondott csődöt. Azok a válogatottak, ame­lyek az érmekért játszottak, nem három, hanem négy kiegyenlített csatársorral rendelkeztek. Védőink, de csatáraink, egy-két kivétellel, nem tudták megközelíteni a legjob­bakat. Svatoson és Kopeckyn kívül senki sem tudott beleszólni a leg­produktívabb játékosok versenyébe, így pedig nehéz az érmekért küzde­ni a világbajnokságon. Tomaschelc meggyógyult TASR-JELENTÉS Edinburgh. Craig Levein, a skót He­art of Midlothian edzője türelmetle­nül várja, mikor lesz ismét harcké­pes két játékosa, a szlovák Robert Tomaschek védő és a francia csatár Stephan Adam. Minden jel arra vall, hogy a sokáig sérült kétjátékos ezen a héten elkezdheti az edzéseket. Tomaschek augusztus 11-én sérült meg Glasgow-ban, a Celtic elleni meccsen, térdszalagszakadást szenvedett. Coloradóban megmű­tötték, legújabb hírek szerint négy héten belül újra játszat bajnoki mérkőzést. A francia csatár úgy­szintén sokáig volt maródi, boka­sérülése már rendbe jött, s három héten belül harcképes lesz. Levein edző a két kiváló egyéniség helyett nem talált megfelelő he­lyettesekre, a csatársorban újon­cokkal próbálkozott, nem teljes si­kerrel. Tomaschek kiesését senki sem tudta pótolni a védelemben, nem csoda, hogy a csapat sok felesleges gólt kapott. Profi ökölvívás: Kovács István is a kiszemeltek között Hamed mégis visszatér? ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Prince Naseem Hamed legutóbb 2001 áprilisában lépett a kötelek közé, ám elképzelhető, hogy egy év után véget vet az ön­ként vállalt kényszerpihenőjének. A tavaly Marco Antonio Barrérától pontozással kikapó, és ezzel a ve- redenségének búcsút mondó „Her­ceg” három mérkőzésről szóló szerződést kötött az HBO-val, amely az idén tavasszal lép életbe. A megállapodásban benne van egy olyan összecsapás is, amelyen a brit bunyós összemérheti az erejét a március 2-i mexikói szuperütkö­zet, az Erik Morales-Barrera csata győztesével. Sokkal érdekesebb azonban, hogy ki ellen kezdi meg a menetelését Hamed. Az elképzelések szerint Manuel Calvo, az EBU (Európai Bokszunió) pehelysúlyú spanyol bajnoka lesz a WBO (Boksz Világ- szervezet) egykori királyának kö­vetkező riválisa, afonban a talál­kozóról még semmiféle szerződést sem kötöttek a felek. Egy interne­tes forrás azt írta, hogy amennyi­ben nem jön össze a randevú a his- pánnal, akkor Kovács István is a képbe kerülhet. Arinak ellenére, hogy az első variá­ció sokkal valószínűbb, érdemes megvizsgálni a második, felte­hetően Riath Hamed, Prince báty­ja és menedzsere által felvetett le­hetőséget is. Mint ismeretes, Kokó és klubja, az Universum Box-Pro­motion 2000-ben folyamatosan bombázta ajánlatával a brit bok- szolót, aki azonban nem volt haj­landó kötélnek állni, inkább le­mondott a világbajnoki övéről, amelyet aztán Kovács 2001 január­jában megkaparintott, majd júni­usban elveszített. Kétségtelen, hogy ha a magyar pehelysúlyú sze­retne visszakapaszkodni az elitbe, akkor Hamed legyőzése tökéletes lenne ezen az úton. Dámosy Zsolt, Kokó menedzsere továbbra is fenntartja, hogy Hamed az álmuk. Dámosy ugyanakkor jelezte, ő je­lenleg Ausztriában síel, míg Ko­vács Afrikában nyaral, így semmit sem tudnak erről az ügyről. (NS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom