Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-17 / 14. szám, csütörtök
AGRÁRKÖRKÉP AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE 8 Csütörtök, 2002. január 17. 6. évfolyam, 1. szám A tavaszi vetéshez az összes szabadföldi növény vetőmagja kellő mennyiségben hazai forrásból rendelkezésre áll Vetőmag hazai forrásból ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A minősített vetőmagok kiváltása a hibridek kivételével 1996 óta jelentős mértékben csök- hhhhm kent Szlovákiában, s továbbra sem éri el azt a szintet, amely megfelelő intenzitást, minőségi termést és nyereséget hozna a termelőknek. Főleg a kalászos gabonafélék termesztői vetnek jelentős nagyságrendben (a becslések szerint 55—60 százalékban) saját vetőmagot, aminek gyenge a minősége, rossz az egészségi állapota, s csávázása is gyenge minőségű. A nem megfelelő tápanyagpótlással és növényvédelemmel párosítva bizony néhány esetben e termények termesztése veszteségessé válik. Ráadásul a gyenge minőségű termést a betakarítás után a termelő nem tudja megfelelő áron értékesíteni. Kedvezőbb a helyzet azon termények esetében, amelyek termesztéséhez hibrid vetőmagot vetnek, ezt ugyanis a termelőnek minden vetéshez meg kell vásárolnia (ilyen pl. a kukorica, napraforgó, cukorrépa stb.) Ma már egyre több jelentős terményfeldolgozó tudatosítja Szlovákiában a minősített ún. certifi- kált vetőmag használatának és a nagy termőképességű fajtákban rejlő genetikai potenciál kihasználásának lehetősőgét, fontosságát. Ennek érdekében egész évi terményszükségletüket a megfelelő időben meghatározott feltételek alapján igyekeznek a termelőknél szerződéssel biztosítani. Megkövetelik azonban, hogy a termelők a szerződött termények előállításához minősített vetőmagot, műtrágyát és vegyszereket használjanak. Ezek megvásárlásához némely esetben hitelt is folyósítanak, amelyet a termelők a kitermelt terménnyel törlesztenek. Ez a folyamat ugyanakkor nem öncélú, a feldolgozó hazai forrásokból származó minőségi alapanyaghoz jut elfogadható áron. A termelők számára pedig biztosított a termény értékesítése. A feldolgozók a nemesítő és vetőmagtermelő szervezetekkel is együttműködnek, amelyek nagyhozamú megkövetelt minőségű vetőmagot biztosítanak a számukra. A szlovákiai terménypiacon ilyen feldolgozó és kereskedelmi szervezetek közé tartozik: a pozsonyi Palma Tumys, a Heinec- ken Slovakia nyitrai malátagyára, a pozsonyi Tama Rt., a Vel’ky Sa- ris-i Malterie Soufflet Slovaquie Kft., a nagymihályi malátagyár, a bolerázi Amylum Slovakia Kft. A háromoldalú (termesztő - feldolgozó - vetőmagforgalmazó) szerződések keretében kialakított együttműködés során a vetőmag hitelezését gyakran a vetőmagot forgalmazó cég biztosítja. A 2001-es termelői évben elfogadható terméseredmények születtek. Ugyanakkor a termelők zöménél már készen vannak a tervek a 2002-ben vetendő tavasziakra, az ehhez szükséges vetőmagot azonban időben meg kell rendelniük. A 2002-es tavaszi vetéshez az összes szabadföldi növény vetőmagja kellő mennyiségben hazai forrásból a rendelkezésre áll. Az elismert hazai vetőmagcégek a termelők számára a szántóföldi növények teljes választékát képesek biztosítani. Ehhez azonban az szükséges, hogy azt időben megrendeljék, illetve szerződést kössenek a vetőmag szállítására. A hazai piac megfelelő vetőmagellátását az is bizonyítja, hogy a Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Minősítő Intézet (UKSÚP) 2001- ben kellő nagyságú szaporító tenyészetet ismert el a tavasziak vetőmagjának termeléséhez, amelyekből a 2002-ben elegendő vetőmag áll majd a rendelkezésre. Az alábbi táblázat részletesen szemlélteti a szaporító területek nagyságát és a minősített vetőmagok hozamát tonnában az egyes szántóföldi növények esetében: saatbau i linz slovens s. r. o. A Saatbau Linz Slovensko minden évben olyan hibrid kukorica és őszi olajrepce vetőmagokat kínál a szlovák termesztőknek, amelyek a szlovákiai körülményekhez idomulnak. Az eddigi tapasztalatok és a kukoricatermés azt bizonyítja, hogy:-jól tűrik a szárazabb időjárást- a növények magasak, szilárdak, nem fekszenek a talajra, leveleik felfelé merednek- nagyon könnyen beporozhatók- karcsú kukoricacsövek nagyon vékony, szilárd torzsával- magas a szemek aránya a kukoricacsőhőz viszonyítva- magas hozamok (keményítő, liszt)- egészségesek Minden kukoricavető-mag külföldi behozatal. Kukoricavetó-magok Salomon FAO 270 mag Salute FAO 310 mag Salvator FAO 320 mag Torpedo FAO 330 szilázs Anjou 360 FAO 350 mag Anjou 400 FAO 380 mag Goldaris FAO 400 mag Anjou 444 FAO 440 mag Anjou 425 FAO 420 mag Anjou 450 FAO 450 mag Őszi olairepce vetőmagok Nagyon magas olajtartalmú és jól termő fajták: indián, navajo, aviso, abraxas, coital Sok sikert kívánnak a kukorica- és az őszi olajrepce-természtéshez a Saatbau Linz Slovensko Kft munkatársai: Ing. Foltánová 0903/727 931 Ing. Svorerí 0903/546 894 Ing. Krajíiová 0903/727 921 Saatbau Linz Slovensko s. r. o., tudóvá 10, 917 01 Trnava, tel./fax: 033/53 45 642,-3 Fajta Szaporító terület ha-ban Becsült Források a Vetésterület Bejelentett Elismert vetőmaghozam vetésterület 2001-ben tonnában megalapozásához ha-ban Tavaszi árpa 16 565 16 240 48 720 221 000 175 478 Zab 1 470 1450 3 630 18 150 18 140 Kukorica 2 890 2 779 4169 166 760 238 900 Lóbab 284 284 570 1 900 886 Borsó 1989 1 985 4 960 16 533 5 221 Peluska 412 401 800 2 700 631 Lencse 80 80 160 1300 409 Bükköny 315 253 250 5 000 556 Mustár 272 262 400 7 000 2 960 Len (olaj) 99 99 150 1250 1 122 Mák 128 128 60 3 000 2112 Őszi repce 6 6 12 250 1 110 Szója 533 517 770 5 110 6 430 Napraforgó 0 0 0 0 62 968 Cukorrépa30 902 Forrás: ÚKSÚP, SZK Statisztikai Hivatala Amint az a fenti adatokból is kitűnik, a tavasziak vetőmagszükséglete a legtöbb szántóföldi növény esetében hazai forrásokból fedezheztő. Behozatalból elsősorban a szemeskukorica, a szója, a napraforgó és cukorrépa hibridek kínálatát kell pótolni. Ezt a vetőmagcégek behozatalból szintén képesek biztosítani a termelőknek, ha azt időben megrendelik, (r) A vetőmagpiacon a tőkeerős nagy cégek veszik át a meghatározó szerepet Bő választék, stabil árak ÖSSZEFOGLALÓ A szlovákiai vetőmagpiacon bőséges választék áll a termelők rendelkezésére. A hazai mh vetőmagot termesztő és forgalmazó cégek kínálata mellett egyre jelentősebb szerepet kapnak a külföldi behozatalból származó vetőmagok. Ez főleg a kukorica esetében érvényes, itt a kínálatnak több mint háromnegyed része a határon túlról kerül a termelőkhöz. Napraforgóból pedig jóformán nem is vetnek hazai nemesítésű fajtát. A kalászos gabonafélék vetőmagkínálata azonban egyelőre még a hazai nemesítés és termesztés által kitermelt alapanyagra épül. Az egyes termények iránt várható idei kereslet elsősorban a tervezett vetésterületek alapján becsülhető fel. Kukoricából a feltételezett mintegy 240 ezer hektár termőterület a szemes és a silókukorica között várhatóan fele-fele arányban oszlik majd meg. A szemes kukorica vetőmagja, amelyet már általánosan vetőegységre átszámított értékén forgalmaznak (80 ezer darab vetőmag) fajtától és minőségtől függően 1500 - 3600 korona között mozog. Az Egyes vetőmagforgalmazók idén a napraforgó iránti növekvő kereslettel számolnak, noha az előrejelzések alapján a vetésterület a tav- lyi szinten marad. E termék kedvező ára és értékesítési lehetőségei miatt fokozatosan egyre nagyobb teret hódít magának. A sörárpa termesztésében - noha az utóbbi 2—3 év tapasztalatai alapján a termesztők közül egyre többen próbálkoznak az őszi árpa termesztésével is — a tavaszi árpa vetőmagkínálatában elsősorban a hazai nemesítésű fajták dominálnak. A hazai fajták mellett a csehországi fajták uralják a piacot. Az árban, ami a termelők véleménye szerint eléggé magas - tonnánként 9 ezer korona körül mozog - idén nem várható jelentősebb változás. A szlovákiai vetőmagpiacon a tőkeerős, megbízható pénzügyi háttérrel rendelkező nagy cégek veszik át fokozatosan a vezető szerepet. A globalizáció eredményeként létrejövő mamutvállatok növekvő szerepvállalásának eredményeként a kisebb vetőmagforgalmazó cégek vagy feladják, vagy pedig beolvadnak, és alfor- galmazóként a „nagyok” szolgálatába állnak, (sz) SEMPOL Holding a.s., Trstinská 3, 918 44 Ttnava tel.: 033/551 54 51-5, fax: 033/551 54 50 AKTUÁLIS CERTIFIKÁLT VETŐMAGKÍNÁLAT 2002 TAVASZÁRA a legelőnyösebb árakon.- tolar, expres, jubilant, kompakt, progres, sladko és atribút- zvolen- unikum- aranka -olio, fakir- brok, liber- jantár, olivín, jadeit, komét, herol, zekon- palava, zuzana, vlasta és kereskedelmi vetőmag- start, chlumecky- hibridek: zuzana (FAO 250), leona (FA0 280), ankora (FA0 290), mária (FAO 290), norika (FAO 330), tina (FAO 350), jozefína (FAO 360), marina (FAO 420), laura (FAO 430),- hibridek: kysuca (FAO 180), orava (FAO 225), torena (FAO 240), tereza (FAO 240), valentina (FAO 250), TATO 260 (FAO 260), tonka (FAO 270), markíza (FAO 280), tantal (FAO 310), fabia (FAO 310), helena (FAO 330), karolína (FAO 360), lucia (FAO 380), toscana (FAO 390), marusia (FAO 400), mila 400 (FAO 400), acka (FAO 420), anna (FAO 480), erika (FAO 530) A feltüntetett hibrid kukorica-vetőmagokon kívül minden külföldi hibrid kukorica-vetőmag is kapható. Egyúttal fűmagkeveréket is kínálunk:- parkokba- legelőkre- technikai - mezei Csak a jó minőségű biológiai vetőmag biztosítja a termesztésre fordított befektetés megtérülését. Tavaszi árpa Veteményzab Veteményköles Tavaszi búza Egynyári napraforgó Közönséges lóbab Veteményborso Veteménylucerna Mezei lóhere Szemkukorica Silókukorica AGRO-25 Illusztrációs felvétel