Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-17 / 14. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 17. FÓKUSZBAN: A KOMÁROMI HAJÓGYÁR A gyárnak magának kell előteremtenie a hajóépítéshez szükséges összeget (Milan Drozd felvételei) Előnyös lenne, ha az új tulajdonos a csődeljárás keretében felvásárolná a régi gyár ingó és ingatlan vagyonát Akár le is állhat a hajógyártás Komárom. Nem alaptalanok a komáromi hajógyár (SLKB) további működésével kapcsolatos aggodalmak. A három új hajóra, amelyeket egy német megrendelő szá­mára készítenek, ugyanis már nem vonatkozik állami hitelgarancia, így a gyárnak magának kell előteremtenie a megépítésükhöz szükséges mintegy 27 millió márkának megfelelő összeget. V. KRASZNICA MELITTA Jaroslav Papp, az SLKB igazgató- tanácsának elnöke intenzív tár­gyalásokat folytat az Exim- bankkal, azzal a pénzintézettel, amely a garantált hiteleket is fo­lyósította. A banktanács várható­an még januárban dönt az újabb kölcsönről. Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter ugyancsak üd­vözölné, ha az Eximbank továbbra is részt venne a hajóépítések fi­nanszírozásában. Jaroslav Papp lapunknak elmondta, ha január végéig nem születik számukra kedvező döntés az ügyben, akkor a gyár ismét rendkívül nehéz hely­zetbe kerül, gyakorlatilag nem tudnák folytami a termelést. Igaz ugyan, hogy a kormány ígéretet tett arra, hogy január 25-én elbí­rálja az SLKB privatizációjára be­érkező tendereket, ám a győztes kihirdetése önmagában nem je­lent azonnali megoldást a gyár gondjaira. Tárgyalások hosszú so­ra várható az új tulajdonos és az eddigi hitelezők között, amely hó­Tárgyalások sorozata várható az új tulajdonos és a hitelezők között. napokig elhúzódhat. Az újabb hi­telre tehát mindenképpen szükség van, hogy át tudják vészelni az el­következő időszakot. A gyár talpraállítása érdekében termé­szetesen az lenne a legoptimáli­sabb megoldás, ha az új tulajdo­nos a csődeljárás keretében felvá­sárolná a régi gyár ingó és ingat­lan vagyonát, amelynek nagy ré­szét most csupán bérli az SLKB. A csődbiztos még december folya­mán kiírta a vagyon eladására vo­natkozó árverés első körét, amely azonban sikertelen volt, ezért újabb körre van szükség. A leg­főbb hitelezők döntése alapján az egyes épületeket, berendezéseket csoportosan, nagyobb egységek­ben kínálják eladásra. Már csak azért is jó lenne, ha az új tulajdo­nos vásárolná fel a régi hajógyár vagyonát, mert akkor a jövőben elkerülhetőek lennének a bérleti viszonyból eredő nézeteltérések. A csődbiztos azért akadályoztatta meg december 18-án a gyár több tucat dolgozójának, hogy bejus­son munkahelyére, mert nem vol­tak aláírva a bérleti szerződések a régi és az új gyár között. Jaroslav Papp ezzel kapcsolatban elmond­ta, a napokban megegyeztek a Jaroslav Papp: Ha január végéig nem kapjuk meg a hiteleket, ismét nagyon nehéz helyzetbe kerül a gyár. (Vas Gyula felvétele) műszaki feltételekről, és a bérleti díjak megszabása során a város­ban érvényben lévő árkategóriá­kat veszik alapul. A decemberi in­cidenshez hasonló tehát a jövőben nem fordulhat elő. Tíz cég érdeklődik a komáromi hajógyár magánosítása iránt, egy talányos jekatyerinburgi vállalat is jelentkezett Jövő pénteken nyitják a borítékokat ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) január 3-án jelezte: verseny- tárgyalást írt ki a komáromi hajó­gyár (SLKB) teljes magánosítására. A vagyonalap e lépésével eleget tett a kormány 2001. december 19-i döntésének, amelynek értelmében a vállalatot tender keretében kell ér­tékesíteni. A cég iránt érdeklődők január U-ig vehették át a privatizá­ciós feltételeket feltüntető végzést. Tatjana Lesajová, a vagyonalap szó­vivője e héten közölte: a komáromi hajógyár 100 százalékos részvény- csomagja iránt tíz cég érdeklődik; a vállalatok a vagyonalaptól már át­vették a privatizáció információs memorandumát. Közülük egyelőre három cég neve ismert: indulni kí­ván a holland OostEuropaPar- ticipaties (OEP) befektetési társa­ság, a szlovák Penta Group és a mélníki hajógyár leányvállalata, a Czech Shipping Group által alkotott pénzügyi csoport, valamint a Cre- ditanstalt-HypoVereinsbank oszt­rák-német bankkonzorcium is. Ez utóbbi a magyar tőkével rendelkező német Equinox Ventures Invest­ment társaságot képviseli. Érdeklő­dését jelezte azonban egy jeka­tyerinburgi székhelyű cég is, mely­nek kilétét egyelőre homály fedi. Tatjana Lesajová szerint az eladás során nem az ár játssza majd a leg­fontosabb szerepet, hanem az, hogy a jövendőbeli befektető mennyire lesz képes törleszteni a cég tartozá­sait. Duray Rezső, a vagyonalap el­nökségi tagja lapunk kérdésére kö­zölte: a hajógyárra tett ajánlatok bo­rítékait január 25-én nyitják fel, ezt követően pedig kiválasztják a leg­ígéretesebb projektummal előruk­koló ajánlattevőt. A régi hajógyár romjain létrejött új SLKB az állami hitelgaranciák révén jelenleg is fo­lyamatosan működik, napjainkban a német Briese Schiffahrts cég meg­rendelésére több hajó befejezésén dolgozik. Emellett a szintén német Casus Shipping megbízásából to­vábbi három hajóra van megrende­lése. A jelenleg 950 főt foglalkozta­tó vállalat értéke becslések szerint 330 millió korona, a céggel szembe­ni követelések pedig elérik a 2,4 mil­liárd koronát, (shz, t) Tegnap elkészült a második, állami garanciával épült hajó A rossz idő miatt késett ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kedvezőtlen időjárás miatt kedd helyett csak tegnap hagyta el a ko­máromi hajógyárat a második olyan tengeri teherhajó, amelyet az állam által garantált hitelből épített - tájékoztatta lapunkat Miroslav Bednár, a gyár szóvivője. A kormány tavaly csaknem 30 mil­lió márkás hitelgaranciát nyújtott a 100 százalékig állami tulajdon­ban lévő gyárnak. A pénz, amelyet az Eximbank bocsátott a gyár ren­delkezésére, három hajó építését tette lehetővé. A már elkészült Léda típusú teherhajó vételárát a német Briese Schiffahrts cég már letétbe helyezte, csak akkor utal­ják át a gyárnak, amikor a hajót a Fekete-tenger egyik kikötőjében átveszik. Ezután az SLKB is tör- lesztheti az Eximbank irányában fennálló tartozásának mintegy egyharmadát. A harmadik, befeje­zés előtt álló, Weser típusú hajót ugyancsak német megrendelők számára készítik, átadására febru­ár-március folyamán kerül sor. A készülő teherhajó 3000 tonnányi vegyesáru szállítására alkalmas, elfér rajta 126 konténer, és veszé­lyes rakomány is szállítható vele. Az NL Weser jól bevált teherhajó- típus, folyami és tengeri szállítás­ra egyaránt alkalmas. A komáromi gyárban készülő hajó 88,5 méter hosszú, 11,4 méter széles lesz, tíz­fős legénység dolgozik majd a fe­délzetén. A komáromi hajógyár­ban eddig már kilenc darabot gyártottak belőle, nyugat-európai piacon értékesítve a hajókat. A cég a múlt évben újabb három tengeri hajó építésébe fogott. A német Cassus Shipping Hamburg cég által rendelt Rajna típusú ha­jók elkészítéséhez összesen mint­egy 27 millió márkára van szük­ség, és a gyár vezetése intenzív tárgyalásokat folytat az Exim- bankkal a hitelezés ügyében. A ta­valyi év folyamán nőtt az SLKB hajójavításokból származó bevé­tele, és megközelítette a 10 millió koronát, (vkm, tasr) A dolgozók aligha kapják meg 2000-es bérüket Még várnak a pénzükre ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A „régi” komáromi hajógyár mun­kásai még mindig várnak az áprilisi és májusi végkielégítésekre. Tavaly március 30-án a Pozsonyi Kerületi Bíróság csődeljárást kezdeménye­zett a gyárral szemben, amely ek­korra már többhavi bérükkel tarto­zott alkalmazottainak. A csőd meg­kezdése óta a csődbiztos és a garan­ciaalap fokozatosan rendezte az al­kalmazottak januári, februári és márciusi fizetését, és a végkielégíté­seket, kéthavi bér azonban kifize- teden maradt. Jávorka Tamás, a hajógyár szak- szervezeti vezetője elmondta, a na­pokban tárgyalt Ivan Pádej csőd­biztossal, aki ígéretet tett arra, hogy hamarosan rendezi ezeket a tarto­zásokat. Annak azonban nagyon ki­csi a valószínűsége, hogy az öreg hajógyár dolgozói valaha is meg­kapják a 2000-es évben elmaradt bérüket. Akkor ugyanis kifizetetien maradt az augusztusi bérük 85 és a novemberi bérük 50 százaléka, va­lamint teljes decemberi bérük. A szakszervezet a csődeljárás kereté­ben ugyan valamennyi dolgozó ne­vében benyújtotta igényét a tarto­zás rendezésére, de az eladásra ke­rülő öreg hajógyár összértéke becs­lések szerint mindössze 330 millió korona. Ennél pedig még a zálog­joggal rendelkező hitelezők követe­lése is magasabb, (vkm) Lehet, hogy 2000-ben ingyen dolgoztak a munkások VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: PÁRÁS, KÖDÖS IDŐ, -6—2 FOK A Nap kel 07.38-kor - nyugszik 16.26-kor. A Hold kel 09.56-kor - nyugszik 20.25-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 285, változaüan; Medve: 80, árad; Komárom: 160, változatlan; Párkány: 90, változatlan. KIJEV .2 ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Ma jobbára fel­hős lesz az ég, többfelé köd lesz, helyenként gyen­ge havazás várha­tó. A közepesnél magasabban fekvő hegyvidékeken egész nap derült égboltra számít­hatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet -6 és -2 fok, a maga­sabban fekvő területeken 0 és 4 fok várható. Az éjszakai órákban is bo­rult és ködös lesz az idő, helyen­ként hóeséssel. Éjszaka a hőmérő higanyszála -6, -8, a hegyekben -13 fokig süllyed. Holnapra a mai­hoz hasonló időjárást jósolnak, he­lyenként az ónos szitálást gyenge havazás váltja fel. Országszerte az időjárás kedvező hatása érvénye­sül. A nap folya­mán jó lesz a testi és szellemi telje­sítőképesség. A légúti betegségek­ben szenvedők a légszennyezett területeken a reggeli és délelőtti órákban a köd miatt krónikus lég­csőgyulladásra, asztmára panasz­kodhatnak. A mai időjárás a szív­ós érrendszeri betegségekben szenvedőknek nem megterhelő. Az időjárásra érzékeny embereket fejfájás, szédüléssel járó migrén gyötörheti. Holnap sem történik számottevő változás, a maihoz ha­sonló lesz az időjárás hatása. Holnap ír rx/AT a ♦ Egy szigetlakó feljegyzései ♦ A Glóbus pünkösdi királysága ♦ A képes fától a kápolnáig

Next

/
Oldalképek
Tartalom