Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-03 / 2. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 3. Autó - motor 9 A körpályán kétszázhússzal száguld, de közúton jogosítvány híján nem vezet, mert a szabály az szabály Tizenhat éves bajnoknő PALÁGYI LAJOS dunaszerdahelyi Kán­tor Tünde, a Nagyme- gyeri Kereskedelmi Akadémia másodéves tanulója annak idején bölcső helyett ver­senyautók között töltötte csecse­mőkorát. Édesapja, Kántor Olivér a hetvenes és nyolcvanas években Szlovákia legjobb raliversenyzői közé tartozott, így hétvégeken a család lakókocsira cserélte fel a kényelmes ágyat, s egyik verseny­ről a másikra járt. Az apa karrier­jét egy súlyos baleset derékba tör­te, de a gyors járművek világához ezután sem maradt hűtlen: évekig a dunaszerdahelyi autómentő szolgálat vezetője volt. Mi sem természetesebb tehát, hogy Tün­de alig tanult meg járni, máris a volánt forgatta. Attól kezdve, hogy - talán hatéve­sen - először ült be egy fura kis jár­gányba a dunaszerdahelyi gokart­pályán, a száguldás szerelmese lett. Nyolcéves korában már szlo­vák bajnok a Kadett géposztály­ban. Egy évvel később, 1995-ben megvédte bajnoki címét, egyúttal a Castrol Kupában is diadalmasko­dott, és Szlovákia legjobb gokart­versenyzőjévé kiáltották ki. Még­hozzá úgy, hogy a fiúkat és a férfi­akat is maga mögé utasította. 2000-ben már a hegyi túrabajnok­ságban indult, és a Honda Civic Cup versenysorozatában szlováki­ai viszonylatban a hetedik, a kö­zép-európai zónaversenyben pe­dig a tizedik helyen végzett. Tavaly viszont már a gyorsasági körverse­nyeken találkoztunk vele a Forma 1600 E géposztályban, amelyet már csak két lépcsőfok “választ el minden autóversenyző álmainak netovábbjától, a Forma-l-től. S mindjárt szlovák bajnoki címmel mutatkozott be, mint a mezőny egyetlen női résztvevője! A brünni körpályán mindkét futamot meg­nyerte, s ugyanezt a bravúrt a Hungaroringen is megismételte; csak Rijekában volt kénytelen mo­torhiba miatt feladni a versenyt. A zónaversenyben második lett. Idegen pályákon lettél szlováki­ai bajnok? Szlovákiában, sajnos, nincs megfe­lelő körpálya, ezért a futamokat külföldön rendezik. Elég baj ez, mert az edzéseket és a tesztelése­ket is lakhelyünktől távolabb vé­gezzük és ez plusz költséget jelent, pedig az autóversenyzés így sem olcsó mulatság. A kislányok általában babáznak, te a motorok világában nőttél fel. Boldog gyermekkorod volt? Nagyon, mert azt csináltam, amit szerettem. Azért a babázásra is maradt idő... Közben megértet­tem, hogy mi vonzotta apukát mágnesként a versenyautókhoz. Az autóversenyzés ugyanis nem csupán sport, hanem életstílus. Alig tizenöt évesen álltái rajthoz a hegyi versenyeken. Hogyan fo­gadtak a kollégák? Kezdetben nem vettek komolyan. A hátam mögött hallottam néha olyan megjegyzéseket is, hogy mit keres itt ez a taknyos kisleány?! Aztán hetedik lettem a szlovákiai bajnokságban, tizedik a zónaver­senyben, és kezdtek tisztelni. Következett a nagy ugrás a For­ma 1600-as kategóriába. Mi a különbség a kettő között? A hegyi versenyeken az ember egyedül versenyez az idővel, s az a lényeg, hogy a legjobb nyomot fog­ja ki, míg a körversenyeken egy­szerre rajtol a mezőny. Itt oda kell figyelni a többiekre is, mert a pá­lyán állandóan új helyzetek állnak elő. Előzés előzést követ, nem rit­kák a koccanások, sőt a komolyabb ütközések sem. A hegyi versenye­ken „normális” karosszériájú, zárt kocsikban ülünk, míg a körverse­nyeken nyitott, ún. monopostok- ban. Nekem ez nem volt újdonság, mert a gokart is nyitott. A Hungaroringen egy magyar hölggyel együtt ti voltatok a szebbik nem kizárólagos képvi­selői. Megadták a fiúk a kellő tiszteletet? Egy fenét! Általában lebecsültek, s amikor látták, hogy akár jobb is vagyok náluk, néha elég agresszí­van viselkedtek a pályán. Verseny közben nincs könyörület. A ban­ketteken viszont annál gálánsab- bak voltak. Bemutatnád a versenyautódat? Ez egy Forma Estonia, 1400-as La- da-motorral. A Hungaroringen azonban egy 1600-as Forma For- dot béreltünk a csehországi Koprivnicéből, mert a Lada-motor- ral nem sok esélyem lett volna a cím megszerzésére. Milyen gyorsan képes szágulda­ni egy ilyen gépszivar? Az egyenesekben akár óránként 220-230 kilométeres sebességgel is. Nem történt még meg, hogy az országúton is kicsit jobban ráta­postál a gázpedálra? Bármennyire furcsán is hangzik, közúton még nem vezettem autót. Nincs ugyanis jogosítványom, mert azt csak tizennyolc évesnél idősebb személy szerezheti meg. A szabály az szabály. Néha előhúzom a Stella vagy Babetta mopedomat, azzal te­szek néhány kört a városban. Per­sze ezeknek a végsebessége meg sem közelíti a 200 kilométert... Idei terveid? Tavaly a Jung Line Sport verseny- istálló színeiben indultam, hogy idén hol kötök ki, azt még nem tu­dom. Mindenestre maradok a kör­versenyeknél és várom az ajánla­tokat. Beválasztottak a szlovák vá­logatott keretbe is, amit nagy meg­tiszteltetésnek tartok. Még egy kis utánállítás, aztán gázt bele...! (Archív felvétel) A harmadik nemzedék képviselőivel közvetlenül szülőhazájukban, Spanyolországban ismerkedtünk meg Andalúziái próbautak az új SEAT Ibizával ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A SEAT Ibiza 1984-ben jelent meg a piacon, és 2001 végéig 2,7 millió darabot adtak el belőle. A kisebb kozmetikázásokat nem számítva három nemzedéke látott napvilá­got. A legújabb modellcsaládot de­cember közepén mutatták be a vi­lág minden tájáról összesereglett újságíróknak - stílszerűen az Ibéri­ai-félszigeten, közelebbről a medi­terrán éghajlatú Andalúziában. •k -k k A sevillai repülőtéren kiszállva rögvest fulladozni kezdtünk meleg gönceinkben. Nem csoda: indulás­kor Pozsonyban mínusz 15 fok volt, itt plusz tizenöt fogadott, a közeli parkban narancs virult a fán. Nem sok időnk maradt, hogy gyönyörködjünk a látványban, mert vendéglátóink rövid frissítő után a reptér tágas parkolójába in­vitáltak bennünket, ahol mintegy ötven vadonatúj Ibiza várt. Az instrukció rövid volt: irány dél, az Atlanti-óceán partján fekvő Cadiz. A távolság 150 kilométer, benne autópályával és kanyargós vidéki utakkal egyaránt, szóval ideális körülmények az ismerkedéshez. A kocsi tulajdonképpen már a meg­pillantásakor lenyűgözött bennün­ket. Érthető: teljesen új modellről van szó, amely a SEAT hivatalosan is meghirdetett sportos státusának első terméke a VW konszernen be­lül. Az elülső maszkot felülről gyö­nyörű hullámvonal határolja, a keskeny hátsó lámpatestek a íeg- újabb Alfákat idézik. Gyorsan megismer­kedtünk a motorkíná­lattal: 1.2i (47 kW/64 LE), 1.4i (55 kW/75 LE), 1.4i (74 kW/100 LE), 1.9 SDI (47 kW/64 LE), 1.9 TDI (74 kW/100 LE), 1.9 TDI (96 kW/130 LE). Nem okos dolog a leg­jobban kezdeni, kollé­gámmal teljes egyetér­tésben mégis a 130 „lo­vas” turbódízelt vá­lasztottuk elsőként, Sport komfortfokozat­ban. Mit mondjunk: tö­kéletes volt az összhang a név és az autó menettulajdonságai között! A motor 310 newtonmétemyi (!) hú­zóerejét, valamint az akció résztve­vőinek vélt vagy valós immunitását élvezve sorra hagytuk faképnél az elképedt spanyol kollégákat, ese­tenként 200 km/óra fölötti sebes­séggel. Közben azért nemcsak a pálmafáktól zöldelló tájban volt időnk gyönyörködni, hanem a ko­csi belső terében is, amely szintén az új, sportos illetőséget hangsú­lyozza: mélyen besüllyesztett kör­műszerek, vörös fényben parázsló skálák és mutatók, háromküllős volán... Ezt követően a 100 lóerős benzinmotorral felszerelt, Signo komfortfokozatú változatot pró­báltuk ki. Tulajdonképpen ez az aggregét „illik” a legjobban az új Ibizához, hiszen még mindig jócs­kán átlagon felüli menetteljesítmé­nyeket produkál (191 km/óra, 0-100: 11,2 s). Nagyra értékeltük még a kocsi 17 literrel kitágított csomagterét (267 1) és - főleg Signo változatban - a gazdag sze- reltséget (ABS, TCS, automata klí­maberendezés stb.). A Cadizban megrendezett nemzetközi sajtó- konferencián megtudtuk, hogy Szlovákiában legkorábban 2002 májusában lesz kapható az új Ibiza, egy hónapra rá pedig az új, 75 ló­erős, 1,4-es TDI-motor is megjele­nik a kínálatban. Másnap még megmártottuk lábun­kat az óceán méltóságteljesen hömpölygő hullámaiban, aztán csomagolás és indulás Sevillába - természetesen ismét egy Ibiza vo­lánja mögött. A repülőgépbe való beszállás előtt pedig fancsali kép­pel pakoltuk újra felülre táskáink­ban a kesztyűt, sálat és kucsmát, hogy hazaérkezéskor kéznél legye­nek... Vas Gyula, Sevilla-Cadiz (A szerző felvételei) Ha nem hívnak lagziba, csináld meg a sajátodat AutoBest 2002: itt mi szavazunk! TUDÓSÍTÁS Az emberek általában sértődékenyek, csak különböző formában mutatják ki. Egyes európai országok autós újságírói például úgy, hogy egy szép napon azt mondják: oké, zsinórban nem hívnak meg bennünket egy bizonyos rangos eseményre, hát csinálunk mi is va­lami hasonlót. így született meg az AutoBest nevű nemzetközi an­két, amely Az év autója presztízsverseny kissé gyengébb főzetének nevezhető. Ez utóbbi zsűrijébe ugyanis már jó néhány éve kelet-eu­rópai országok képviselőit is meghívják: magyarokat, cseheket, lengyeleket, sőt oroszokat is. A mellőzöttek- szlovák, bolgár, ro­mán, horvát, jugoszláv és macedón kollégáik - most azt mondták, hogy ez így nem mehet tovább. Saját versenyt írtak ki, amelynek zsűrijébe, nyilván a nemzetközi rangot erősítendő, Ciprus, Málta és Törökország képviselőit is meginvitálták. Az ünnepélyes ered­ményhirdetésre stílszerűen Bukarestben került sor, és a szóban for­gó országok piaci viszonyainak ismeretében a Renault Thalia szá­mított a legnagyobb esélyesnek. Ehhez képes meglepő, mondhatni józanabb eredmény született: a négyajtós Skoda Fabia vitte el a pálmát, nem is jelentéktelen fölénnyel. A 2002-es év „igazi” autója, a Peugeot 307 itt a dobogó második fokára szorult, a favorizált Thalia pedig mindössze a 4. helyet csípte meg. További kommentá­rok helyett lássuk a két ankét végeredményét teljes terjedelmében, a kapott pontok számával együtt: A 2002. év autója AutoBest 2002 1. Peugeot 307 286 1. Skoda Fabia Sedan 213 2. Renault Laguna 244 2. Peugeot 307 169 3. Fiat Stilo 243 3. Opel Corsa 161 4. Mini Cooper 213 4. Renault Thalia 156 5. Honda Civic 174 5. Fiat Doblö 141 6. Citroen C5 119 7. Jaguar X-type 96 (v) Újévtől többe kerül a gyorshajtás és az ittas vezetés Öt számjegyű bírságok ROSSZ HÍR Elhisszük-e vagy sem, ettől még tény marad: a közlekedési kihá­gások büntetésének díjszabásai Bulgáriát nem számítva nálunk voltak a legalacsonyabbak egész Európában. Január elsejéig. Mert újévtől kezdve a törvény keze sokkal nagyobb szigorral sújt le a hazai utakon fegyelmezetlenül közlekedő gépkocsivezetők­re. Ezt elsősorban a pénztárcájukon érezhetik majd meg, de bi­zonyos esetekben még rosszabbul is járhatnak - főleg ha megél­hetési forrásuk az autóvezetés A baleseti statisztikák teljes mértékben indokolttá tették például a gyorshajtók nagyságrendekkel keményebb megbüntetését: már a megengedett legnagyobb sebesség 10 km/órával történő túllé­pése is 2000 koronájukba fog kerülni, ha pedig 40 km/órával hajtanak gyorsabban, 7000 koronát lesznek kénytelenek fizetni. Szomorúbb napok várnak azokra a szeszbarátokra is, akik szen­vedélyüket öszszeegyeztethetőnek tartják az autóvezetéssel. Rajtakapás esetén ugyanis már egy ezreléknyi véralkoholszint alatt egy évre elbúcsúzhatnak jogosítványuktól, nem is beszélve a 10 ezer koronás büntetésről. Ha még ennél is többet ittak, 15 ezer koronájuk bánja, a jogosítványt pedig két évig nem látják viszont. Arra pedig végképp ne építsen egyetlen szesztestvér sem, hogy a vérvétel egyszerű megtagadásával kimászhat a sla- masztikából. Mert megteheti ugyan, de ekkor automatikusan it­tasnak tekintik, mégpedig a 15 ezer koronás kategóriában. S ha már elvették a jogsit, nem tanácsos nélküle autókázni, mert az érte kiszabható büntetés összege 7000 korona. Akire pedig rábi­zonyítják, hogy elsősegélynyújtás nélkül távozott egy baleset helyszínéről, 5000 koronás büntetéssel számolhat. Egy szó, mint száz: minden gépkocsivezetőnek saját jól felfogott érdeke, hogy néhány előírást komolyabban vegyen, mint tavaly. Elsősorban a sebességmérőre kell gyakrabban odapillantanunk, és a sebességkorlátozó táblák látványos ignorálásáról is jobb, ha minél előbb leszokunk. Italozni pedig végképp eszünkbe ne jus­son, ha nyolc-tíz órán belül volán mögé kell ülnünk. Hogy ez mennyire igaz, mindennél jobban illusztrálja az alábbi táblázat, amelyből kiolvasható, hány óra alatt távozik a leggyakrabban fo­gyasztott italok bizonyos mennyisége egy 85 kg testsúlyú férfi szervezetéből. Hölgyek és szubtilis testalkatúak, figyelem: Önöknél ez egy kicsit tovább tart. 10%-os sör .. (-yu-) 12%-os sör 0,51 2'A 0,51 2 3A 11 47. ll 5’A 1,51 6 V« 1,51 8 74 21 9 21 11 Bor Pálinka (40%) 0,21 2'A 0,5 dl 3 7. 0,41 5 1 dl 4 72 0,61 7 1,2 1,5 dl 67. 0,81 10 2 dl 9 11 12'A 2,5 dl 117.

Next

/
Oldalképek
Tartalom