Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-16 / 13. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 16. Kitekintő A belső és a nemzetközi tiltakozások ellenére Európa különböző szegleteiben újra meg újra felbukkannak a gettótervek a romák lakóhelyi elkülönítésére Szögesdrót, fal és turisztika Falépítés: Ústí nad Labem, 1999 (Fotó: Reuters) Athén, Birlad, Piatra Ne- amt, Spata, Székesfehérvár, Ústí nad Labem - szaporodó lista azokról az európai városokról, amelyek nyíltan felvállalva próbálják meg elkülöníteni vagy egyszerűen eltávolítani a romákat a településről. BERNÁTH GÁBOR KADÉT ERNŐ Az egyébként is igen erős lakóhelyi elkülönülés új, általában fallal vagy szögesdróttal tervezett formái egyelőre megbuknak a belső és a nemzetközi tiltakozásokon, a gettótervek azonban máshol, más formában újra meg újra felbukkannak Európa különböző szegleteiben. Az évszázadok óta többnyire elkülönülten, sokszor a települések szélein élő tízmilliós európai cigányság szegregációja újabb lendületet vett az elmúlt tíz évben végbement kelet-európai rendszerváltozások során. A gazdasági szerkezetváltások miatt értéktelenné váló települések elcigányo- sodása és a „lakásár-lakik-e a házban cigány?” hányados megjelenése miatti városi gettósodás mellett az utóbbi időben olyan régi-új tervek is megjelentek, amelyek már nyíltan a romák elkülönítését vagy a tőlük való „megszabadulást” célozzák. Az elkövetkező esetleírások a teljesség igénye nélkül adnak tényszerű ízelítőt az elmúlt három év gettótörténelméről. A romániai Piatra Neamt polgár- mestere a lakásépítési program keretén belül talált „megoldást” a romakérdésre. A településtől hat kilométerre egy tyúkfarmból kialakítandó telep elején fürdőszobás apartmanok kaptak volna helyet, a körbekerítendő három csarnokban egyenként 28 egyszobás lakást alakítottak volna ki, fürdőszobák és WC-k nélkül. A Ion Rotaru által nyíltan vállalt gettóterv kiterjedt arra is, hogy a szögesdróttal körbekerített telepet csendőrök őrizték volna, és a költözéshez kötötte volna a romáknak nyújtandó különféle támogatásokat. A polgár- mester a lopási arányokkal, különösen a jelenlegi lakóhelyükön zajló építkezések anyagainak eltűnésével magyarázta a román lakosság nyugalma érdekében született tervet, bár a későbbi tárgyalásokon kénytelenek voltak elismerni, hogy nincsenek ilyen adataik, és a tolvajok között egyaránt vannak románok és romák is. A gettóötlet rögtön nagy tiltakozást váltott ki: előbb Vasile Dancu információs miniszter, majd maga az államfő és a miniszterelnök is elhatárolta magát attól. A polgár- mester előbb úgy fogalmazott, hogy nem áll el a tervtől, majd 150, a költöztetés után különiga- zolványt kapó családnak iskolát, munkalehetőséget és saját piacot is ígért, így próbálva az ötletet „integrációs tervként” módosítani. Az utolsó, a Mediafax hírügynökségnek adott minapi nyilatkozatában azonban már úgy nyilatkozott: „Semmilyen házat nem adok nekik többé. Csak románok fognak odaköltözni. Ők akarnak menni, a roA tiltakozások hatására végül meghiúsult a „gettóturisztikai” program. mák nem” - hozzátéve, hogy több mint 300 pályázat érkezett eddig tőlük, és elhallgatva azt, hogy nekik a komfortos lakások jutnak majd - szögesdrót és őrök nélkül. Eközben a jelek szerint a Piatra Neamt-i kezdeményezés követőkre talált: Déván és Nagybányán is tervek születtek a romák kitelepítésére. Márciusban a moldovai Birlad városának polgármestere a település szélén álló rezervátum építését tervezte a város roma lakossága számára. A polgármester azzal érvelt: a rövid időn belül felhúzandó telep a turistáknak is vonzó látványosság lehet majd, ráadásul a romák belterületi házait sem kell majd lerombolniuk, amit folyamatosan követel tőlük a helyi többségi lakosság. Bár Ion Juroveanu polgármester példaértékűnek tartotta saját kezdeményezését, a tiltakozások hatására végül meghiúsult a „gettóturisztikai” program. Az észak-csehországi Ústí nad La- bemben két éve fallal választották el a Maticní utca egyik oldalán élő romákat a másik oldalon élő cse- hektől. Az építmény ötlete - amely nemzetközi botrányt okozott, és sokat rontott a város és Csehország megítélésén - még 1998 tavaszán keletkezett, amikor a környék többségi lakosai petícióval fordultak a hatóságokhoz, mert zavarta őket a túloldalon lakó romák zaja és szemete. A négy méter magasra tervezett fal építése ellen nemcsak a cseh és a nemzetközi emberi jogi szervezetek tiltakoztak, hanem egyes kormánytisztviselők és Václav Havel köztársasági elnök is. A városi tanácsot és a polgármestert azonban nem zavarták meg a helyi apartheidről szóló vádak, ragaszkodtak a kukucskálókkal, valamint kerámiaborítással megépíteni tervezett téglafalhoz, és 1999 októberében egyetlen éjszaka alatt megépítették azt. Az Európai Unió nyomatékos felszólításának köszönhetően azonban nem sokáig állt a nemzetközi sajtó által a szégyen falának nevezett építmény; egy hónap múlva a város vezetése úgy döntött, lebontja a „kerítést”, egyben felvásárolja az utcabeli csehek lakásait. A székesfehérvári Rádió utcai roma családok városszéli konténerekbe telepítésének terve Magyar- országon az elmúlt évtized legnagyobb gettóügyét eredményezte. Bár a város lakásbizottságának már 1995-ben „tervei” voltak az akkor az épületben lakó negyven- három családdal, országos botránnyá két évvel később terebélye- sedetett az ügy, amikor a városvezetés úgy döntött: a háztömbben maradt tizenhárom roma családot a Takarodó úti kutyamenhely szomszédságába, katonai konténerekbe telepíti. Miután kiderült, hogy a jogszabályok szerint a konténerek lakás céljára még átmenetileg sem vehetők igénybe, a város a környékbeli falvakban akart laA szegregációs kísérletek nemcsak Kelet-Euró- pában terjednek. kást vásárolni a családoknak, ez azonban a települések heves ellenállása miatt szintén meghiúsult. A jogvédőkből álló Gettóellenes Bizottság és a nemzetközi felháborodás hatására végül a Rádió utcai tíz cigány családot Székesfehérváron belül szórtan, szükséglakásokban helyezték el, míg háromnak ősiben, Perkátán és Pátkán sikerült házat vásárolni. A szegregációs kísérletek nemcsak Kelet-Európábán terjednek, megtalálhatók az Európai Unió egyes tagországaiban is. Athénban, a 2004- es olimpia leendő helyszínén már tavaly megkezdődött a környékbeli cigánytelepek felszámolása és a módszerek miatti tiltakozás. Az Athén környéki Aspropyrgos és Ano Liosia településeken a rendőrök hatósági végrehajtók távollétében hajtottak végre tömeges kilakoltatásokat. Nemzetközi szervezetek, köztük a Világ Orvosai és az EBESZ is elítélték a Kosztasz Szimitisz vezette kormány intézkedéseit. A görög gyakorlatot néhány hónapja Josephine Verspaget, az Európa Tanács romaügyekkel foglalkozó munka- csoportjának vezetője „intézményes apartheidnek” nevezte. A görög lapok beszámolói szerint az Európa Tanács munkatársa úgy fogalmazott: „Sok romát erőszakosan telepítettek le a többségi társadalomtól messze, elkülönített telepeken, és a görög ombudsman is elismerte, hogy a még 1983-ban hozott miniszteri határozat, amely mindezt lehetővé teszi, az intézményes apartheid formája.” A Spata városban korábban letelepedett életformát folytató romákat például egyszerűen „nomádnak” minősítették, és tavaly októberben - mindenfajta jogviszony elismerése nélkül - a NATO egy korábbi, mérgező anyagok tárolására használt szemétlerakó helyére költöztették őket. A területen nincs áram, és miután sem tömegközlekedés, sem iskolabuszok nem indulnak az utolsó lakott háztól öt kilométerre levő telep közeléből, az iskolából is kirekesztődnek. Az akciót a kormány 84 mülió drah- mával támogatta. A szerzők a magyarországi Roma Sajtóközpont munkatársai Zaki Laidi, a párizsi Nemzetközi Tanulmányok és Kutatások Központjának kutatója a szeptember 11-i terrortámadások és az afganisztáni háború következményeiről Senki sem tudja, hogy milyen lesz az új világrend DÉSI ANDRÁS A szeptember 11-i terrortámadások és az afganisztáni háború a globalizáció első politikai válságát jelentik. Egyúttal egy olyan korszak kezdetét is, melyből egyelőre hiányzik a szervező elv. Senki sem tudja, hogy milyen lesz az új világrend - nyilatkozta Zaki Laidi francia politológus. A párizsi Nemzetközi Tanulmányok és Kutatások Központjának kutatója, a párizsi Politikatudományi Intézet tanára lesz az első előadója annak a heti rendszerességgel jelentkező konferenciasorozatnak, amelyet január 15-től indított a budapesti Francia Intézet A világ szeptember 11-e után címmel. Mennyiben lehet globalizációs okokra visszavezetni a szeptember 11-i eseményeket? A globalizáció az elmúlt években gazdasági krízist váltott ki, rávilágított a szociális ellentmondásokra, politikai válságot azonban nem eredményezett. Szeptember 11. az első olyan politikai konfrontáció, amely nem két ország, hanem a világ legerősebb állama és egy nem állami szerveződés összecsapását hozta. A globalizáció politikai kísérőjelensége, hogy az államok és a piaci erők mellett egyre több szereplő jelenik meg a nemzetközi színtéren. További új elem, hogy a modern kori történelemben a szeptember 11-i az első támadás, amely a déli félteke országából kiindulva az északi félteke államát éri az utóbbi területén. A merényletsorozat, illetve az afganisztáni háború jelenti-e egy új világrend kezdetét, egy olyan világrendét, amely minden eddiginél nyilvánvalóbb amerikai-nyugati fölényt hoz? A globalizáció első politikai válságából nem következik, hogy új világrend lenne kialakulóban. Emlékezetes, hogy az 1991-es Öbölháború idején is új világrendet emlegettek. Ma senki sem beszél ilyesmiről, mivel senki sem tudja, hogy milyen az új világrend. A fő téma a terrorizmus elleni harc, erre azonban nem lehet semmiféle államközi rendszert felépíteni. Egy biztos: az 1989-től, a berlini fal leomlásától számított átmeneti korszak véget ért. A globalizáció az északi és a déli félteke között egyre mélyebb szakadékot teremt. Ezt is figyelembe véve észlelhetők-e civilizációs konfliktus nyomai a szeptember 11-ét követő háborúban? Nem hiszek a civilizációk közötti összecsapásban. Egyik civilizáció sem homogén, a kulturális szempontokat sem érzem erősebbnek a politikainál. Ne felejtsük el: az USA nem az iszlám ellen visel háborút, és az iszlám világ is politikai kérdésekben - például az izraeli-palesztin konfliktusban - kerül szembe az Egyesült Államokkal. A szélsőséges iszlamiz- mus pedig nem a Nyugat és az iszlám világ közötti probléma, hanem sokkal inkább magáé az iszlám világé. Visszatérve a hiányzó világrendre: úgy tűnik, Amerika a terrorizmus elleni háborúval, a „vagy velünk, vagy ellenünk” elvvel próbálja megvalósítani a saját globalizációs világrendjét. Az Egyesült Államok a globalizációt lényegében saját felségterületének tekinti. A globalizáció azonban számos olyan kérdést hozott a felszínre - például a klíma- és környezetvédelemben vagy a nemzetközi jog változásaképpen a Nemzetközi Büntetőbíróság intézményével -, amelyek kikerülnek az Egyesült Államok ellenőrzése alól. S amint ezek az egész nemzetközi közösséget érintő kérdések Amerika érdekei ellen szólnak, az USA ellenáll. Pontosabban egyoldalú, unilate- rális politikával reagál. Az unila- teralizmus azonban nem lehet az új világrend szervező ereje. Ellenkezőleg, lassítja egy új, multilaterális világrend kialakítását. Pedig szeptember 11. után úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok változtat egyoldalú politikáján. A világ túlértékelte szeptember 11- ét. A pánikba esett Amerika először más államok együttműködését kereste. Nem sok kellett ahhoz, hogy az amerikaiak rájöjjenek: maguk is el tudják végezni a munkát, s katonai-technológia fölényükre támaszkodva nyomban visszatértek az unilaterális politikához. Ez meglehetősen nyugtalanító, mivel azt mutatja, hogy az USA semmit sem tanult a történtekből. A legnagyobb problémát az amerikai társadalomnak a vüág többi részével szembeni viszonya jelenti. Miközben az USA domináns erő a világban, úgy gondolja, kívül áll e világon. Az amerikai felfogás lényegében egy ponton változott meg, nevezetesen abban, hogy megszűnt a külső sérthetetlenség mítosza. A Világkereskedelmi Központ elleni támadást sokan a neoliberalizmus katasztrófaszerű végeként értékelték. Az ilyen felfogás az intellektuális felszínesség kategóriájába tartozik. Az amerikaiak a biztonsági kérdéseket mindig is a piaci tényezőktől függetlenül, kezelték. A Bush-kormány belpolitikája változatlan, vagyis a magas jövedelműeknek kedvező adócsökkentésre, a szociális kiadások lefaragására összpontosít. A neoliberális felfogást senki és semmi sem kérdőjelezi meg Amerikában. Szeptember 11. után szembetűnő jelenség Oroszország felértékelődése. Moszkva látványos visszatérése a nemzetközi színre meglehetősen nyugtalanítja a ke- let-közép-európai térséget. Közép-Európa a kezdetekben úgy gondolta, hogy az afganisztáni háború egyáltalán nem érinti. A globalizáció azonban másként működik. Oroszország megerősödése nem feltétlenül a legjobb hír a kelet-közép-európai országok számára. Különösen, hogy újra felmelegítik Oroszország esetleges NATO-tagságát. A kelet-közép-európai államok a NATO- tagsággal elsősorban Moszkvával szembeni biztonsági garanciákat kerestek. E stratégiai változások nyomán a kelet-közép-európai országok számára az európai uniós csatlakozás jóval nagyobb politikai jelentőséget nyer. A jövő egyik nagy kérdése, hogy Európa képes lesz-e igazi politikai hatalommá válni. Európa azonban nem kíván a világ csendőre lenni, birodalmi ambícióit is felélte már a XIX. században. Európa leginkább nyugalmat akar saját háza táján. Aminek persze szintén megvan a maga ára. Párizs, 2002. január Zaki Laidi: „A fő téma a terrorizmus elleni harc, erre azonban nem lehet semmiféle államközi rendszert felépíteni". (Fotó: Népszabadság)
