Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-10 / 8. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 10. Fókusz Az idei költségvetési törvény további összegeket különít el színházaink számára KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ Nem tudnak tervezni Állandóan visszatérő kérdés kulturális életünkben a nemzetiségi színházak kedvezőtlen anyagi helyzete, amely nemegyszer az egyes intézmények működésének színvonalára is rányomja bélyegét. Jarábik Gabriellát, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Kisebbségi Kultúrák Főosztályának vezetőjét az idei kilátásokról kérdeztük. LAKATOS KRISZTINA „A 2002-es évi állami költségvetésről szóló törvény tartalmazza az egyes minisztériumok költségvetését. Mivel a két magyar színház fenntartója az illetékes kerületi hivatal, a színházak költségvetése a belügyminisztérium, azon belül pedig az egyes kerületek költség- vetésébe tartozik. A kulturális minisztérium költségvetésében csak a tárca és intézményei szerepelnek, így például az Ifjú Szivek Művészegyüttes. A kerületi hivatalok a költségvetésüket az év elején lebontják a hatáskörükbe tartozó intézményekre, azon belül bérekre, folyó kiadásokra, esetleg - ha az intézmény szerepel az államilag bejegyzett építkezések között - rekonstrukciós kiadásokra - ismertette a költségvetési mechanizmusokat Jarábik Gabriella, a kulturális minisztérium nemzetiségi főosztályának vezetője. - Az induló költségvetéshez év közben általában lehet rendkívüli juttatásokat adni. A kulturális minisztériumtól tavaly például 100-100 ezer koro- nányi támogatást kaptak a színháJarábik Gabriella szerint megvannak a kiskapuk (Dömötör Ede felvétele) zak ily módon. Az ilyen támogatások általában a harmadik-negyedik negyedévben esedékesek, amikor az állami költségvetés mérlege azt mutatja, lehet még meríteni. Sajnos, így az egyes intézmények nem tudnak tervezni, hiszen az utolsó pillanatban jutnak ezekhez az összegekhez.” A színházaknak a kerületi hivataltól érkező költségvetésének elméletileg fedeznie kellene az alkalmazottak bérét, a fenntartási-üze- meltetesi költségeket, valamint a produkciók létrehozását is, a gyakorlat azonban azt mutatja, a költségvetés jó esetben a „valahogy túlélni” állapot fenntartására elég. A főigazgató asszony ugyanakkor elmondta, az idei költségvetési törvény több helyen külön is említést tesz a nemzetiségi színházakról, azaz meghatározott célokra további összegeket különít el a számukra. A kacsai Romathan a költségvetési törvény értelmében az általános költségvetési tartalékból 3 milliót kap tevékenysége támogatására. Az alapból a kerületi hivatalok is meghatározottan felhasználandó plusz pénzekhez jutnak: az Eperjesi Kerületi Hivatal az eperjesi, ruszin nyelvű Alexander Duchnovic Színház működési költségeinek kiegészítésére köteles plusz 3,8 milliót fordítani, valamint 3 milliót két autóbusz vásárlására, üzemeltetésére. A Kassai Kerületi Hivatal a kassai Thália Színház épületének a befejezésére kap 24,5 millió koronát. Tevékenysége támogatására a komáromi Jókai Színház a a Nyitrai Kerületi Hivatalon keresztül a költségvetési tartalékból 5 millió koronához jut. Jarábik Gabriella lapunknak elmondta, a színházaknak lehetőségük van arra is, hogy a kulturális kormányzat célalapjainál - például a Pro Slovakiánál, amely nem Az egyes intézmények az utolsó pillanatban jutnak a pénzükhöz. zárja ki az állami fenntartású intézményeket sem a pályázók közül - folyamodjanak célirányos támogatásért. „Az sem titok, hogy például a kisebbségi célalapnál is pályáznak, de nem mint színházak, hanem a mellettük működő alapítványokként, polgári társulásokként. Ezek viszont nem igényelhetnek támogatást fenntartási költségekre, rekonstrukcióra, hanem például vendégjátékra, gyermekelőadás létrehozására, stúdióelőadásra, fesztiválokon való részvételre. Egyszóval megvannak a kiskapuk” - tette hozzá Jarábik Gabriella. A költségvetésből az előadásokra is alig futja Kiss Péntek József, a komáromi Jókai Színház igazgatója lapunknak elmondta, a Nyitrai Kerületi Hivatalban várhatóan február közepére készülnek el az egyes intézmények költségvetésének lebontásával. A komáromi színház januárra az elmúlt év költségvetéséből kiindulva annak egy tizenkettedét - 1 miihó 177 ezer koronát kapott (a költség- vetés további részleteit negyedévente utalja át a hivatal). A Jókai Színház tavalyi költségvetése megközelítőleg 14 millió volt - ez az összeg többszöri év közbeni kiegészítések során alakult ki. A színház egyébként a 2002-es évben is hasonló költségvetési tervezetet nyújtott be a kerületi hivatahoz, s reményeik szerint meg is kapják az igényelt pénzt. Már csak azért is, mert sok lefaragnivalót senki sem találhat benne: a 14 millióból állja a színház dolgozóinak fizetését, az energiaköltségeket, az apróbb javításokat és az apróbb vásárlásokat, továbbá a színházépület állagának javításával kapcsolatos kiadásokat. Pillanatnyilag a fűtőrendszer felújítása van folyamatban, s ezzel együtt a nyílászárók izolációját is igyekeznek megoldani. A komáromi épület javításaira további összegekre is szükség van. A kormánytól - a Nyitrai Kerületi Hivatalon keresztül - további 1,9 milliót kaptak, amelyet márciusig el is költenek a padlóburkolat, valamint a szociális helyiségek felújítására. A költségvetési tartalékból nekik juttatott 5 milliónak is megvan a helye: a színház körüli közvilágítás és a tetőszerkezet rendbehozására fordítják, valamint - és ez a legjelentősebb terv - a 2002/2003-as, ötvenedik, ünnepi évad kezdetéig a földszinti körteremből stúdiótermet alakítanak ki. A stúdió több szempontból is létfontosságú a színház számára. Egyrészt ott lehetne kísérleti jellegű kamaraelőadásokat, előadói esteket tartani, ott folyhatna igazi műhelymunka, s nem utolsósorban: a színházban, melynek egyetlen színpada van, s gyakorlatilag nincs próbaterme (ma a próbák az egykori varrodában folynak), ezt a funkciót is méltóképpen betölthetné. Az igazgató tapasztalatai szerint folyamatos probléma, hogy a költségvetésből az előadások létrehozására jószerével alig fuqa, így rendszeresen különböző alapítványoknál próbálnak pályázni a produkciók során felmerülő kiegészítő költségekre. Számíthatnak a magyar kulturális kormányzat támogatására is, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma valamennyi határon túli magyar színházat segíti azzal, hogy kiegészíti a vendégalkotók honoráriumát, valamint évente 1-1 milliót fejlesztésre ad a színházaknak (Komáromban ezt az összeget tavaly egy világosítópult vásárlására használták fel). Tavaly a nemzetiségi színházak vezetői többször tárgyaltak a-kdrmány, valamint a kulturális tárca képviselőivel, mert a megye- rendszer kialakításával - melynek következtében áprilistól ezek az intézmények is a megyei önkormányzatok irányítása alá kerülnek - nem látták fennmaradásuk garanciáit, sem jogi, sem anyagi szempontból. „Előzetesen valamennyi nemzetiségi színház igazgatója úgy gondolta, hogy szeretnénk a kulturális minisztérium alá tartozni, mert így látnánk biztosítva tartósan a működésünket. Ebben a pillanatban - s most már csak a Jókai Színház nevében beszélhetek -, a Nyitra megyei önkormányzati választások alapján nincs különösebb okunk a rettegésre. Április 1-jén a színház minden vagyonával a megyei ön- kormányzat hatáskörébe kerül, de a jogalanyisága megmarad. Úgy tűnik, hogy stabil időszak elé nézünk” - mondta Kiss Péntek József, (as) KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ Év végére 55-re szeretnék emelni a létszámot A kassai Thália Színház fennállása óta először került be az intézmény neve az állami költségvetésbe, ez Kolár Péter igazgató szerint óriási eredmény, melynek köszönhetően végre be tudják fejezni a Timon utcai épület felújítását. Harminchárom év után először kerülhetnek egy fedél alá az intézmény részlegei, melyek jelenleg a város nyolc különböző pontján működnek. A bérleti díj, a rezsi- és szállítási költségek, a telefonszámlák és egyéb kiadások jelenleg az évi állami támogatás 20 százalékát emésztik fel. Az így megtakarított pénzt vissza tudják forgatni a működtetésbe, vagyis az építkezésre szánt 24,5 millió korona közvetetten a működési költségeket is csökkenti. Egyelőre megoldatlan a színészek bérezésének kérdése. Április elsején lép életbe a közalkalmazotti törvény, amely kimondja, hogy csak szakirányú egyetemi végzettséggel tekinthető valaki színművésznek. Színészdiplomával a jelenlegi társulatból csupán ketten rendelkeznek, ám össz-szlovákiai viszonylatban sem sokkal jobb a helyzet, hiszen a színházaknál dolgozók 65 százalékának nincs meg a törvény által meghatározott végzettsége. •„Valamennyi színház levélben fordult a parlament bizottságaihoz, valamint a minisztériumhoz, törvénymódosítást kérve. Az eredetileg jóváhagyott szövegben csupán három szót kellene megváltoztatni ahhoz, hogy áprilistól elismert, népszerű színészek papíron ne szűnjenek meg létezni” —mondta lapunknak Kolár Péter. Ehhez kapcsolódik a béremelés kérdése, ami 30 százalékkal emelné a bérköltségeket. A jelenlegi fizetések megalázóan alacsonyak, példul a műszaki dolgozók alapfizetése a decemberi emelést követően is csupán bruttó 5 300 korona. Ahhoz, hogy a felújított színház- épületben működni tudjon a stúdiószínház, meg kell emelni a műszaki alkalmazottak számát, sót a színtársulat is kicsinek tűnik két színpadra. A Thália jelenleg összesen 42 alkalmazottat tud foglalkoztatni, annak ellenére, hogy 46 fő alkalmazására kaptak engedélyt. Év végére 55 főre szeretnék emelni a létszámot, ám mivel nem tudni, mikor és mennyi állami támogatást kapnak, egyelőre nehéz terveket szőni. Az igazgató attól tart, csak áprilisban érkezik meg a pénz, miután a színház a megyei önkormányzat szárnyai alá kerül, (juk) CÉLIRÁNYOS TÁMOGATÁSOK A 2002-ES ÉVBEN A támogatás forrása Intézmény Összeg Cél Általános költségvetési tartalék Romathan Színház 3 millió tevékenység támogatása Eperjesi Kerületi Hivatal Alexander Duchnovic Színház 3,8 millió működési költségek kiegészítése Eperjesi Kerületi Hivatal Alexander Duchnovic Színház 3 millió két autóbusz vásárlása, üzemeltetése Kassai Kerületi Hivatal Thália Színház 24,5 millió a színházépület befejezése Nyitrai Kerületi Hivatal Jókai Színház 5 millió tevékenység támogatása A NEMZETISÉGI SZÍNHÁZAK ÁLLAMI TÁMOGATÁSA 1994-2001 KÖZÖTT Intézmény 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2001* Thália Színház 6,998 5,723 5,564 6,405 7,405 7,600 9,803 Jókai Színház 7,207 7,079 9,542 9,590 8,801 11,356 14,126 Romathan Színház 9,162 7,569 7,284 7,048 6,700 6,600 7,595 Duchnovic Színház+Pul's együttes 11,400 10,939 10,657 11,328 10,844 11,169 11,869 (A számadatok milliókban értendők) *a megyei önkormányzatok megalakulása miatt végrehajtott módosítás VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS ÉGBOLT, NAPKÖZBEN -2 - +3 FOK A Nap kel 07.42-kor - nyugszik 16.17-kor. A Hold kel 04.46-kor - nyugszik 13.41-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 300, árad; Medve: 100, változatlan; Komárom: 185, árad; Párkány: 110, változatlan. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Meleg légáramlat érkezik a térségbe, ám számottevő változást nem okoz. Marad a borult ég, bár csapadékra már nem kell számítani. Ma délután mindössze -2 - +2 fokig kúszik a hőmérő higanyszála, a hegyekben kisüthet a nap. Az éjszaka kissé megerősödhet és változó irányúra fordul a szél, -6 - -1 fok valószínű. Holnap napközben az ország túlnyomó részén továbbra is felhős idő várható, csak nehezen oszlik fel a reggeli köd, elvétve, főleg keleten havas eső valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke -2 - +3 fok körül alakul. A következő néhány nap időjárása nem lesz pozitív hatással a légúti betegségekben szenvedőkre; számítsanak gyakori köhögésre, súlyosabb esetben fulladásos rohamokra. Az asztmások tegyék meg az ilyenkor szokásos óvintézkedéseket. A szakemberek szerint az alvás most kitűnően regenerálja a szervezetet. Ne becsüljék túl saját képességeiket a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, hallgassanak kezelőorvosuk utasítására. Ne erőltessék meg magukat a mozgásszervi problémákkal bajlódók sem.