Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 2. KOMMENTÁR Közöny helyett kurázsi SZILVÁSSY JÓZSEF Az óév végén és az új esztendő első óráiban több államfő köszöntőjét nézhette-hallgathatta meg az, aki akarta. A szilveszteri vigasságokat követő elernyedés óráiban azonban a hivatásos szakmai elemzőkön és néhány újságírón kívül aligha figyeltek oda sokan a beszédekre. Már csak azért sem, mert a köztársasági elnökök - más-más intellektuális szinten - évről évre látszólag egyforma témákat érintenek. Mádl Ferenchez hasonlóan most is mindannyian elismerésüket fejezték ki mindazoknak, akik nem kevés erőfeszítést vállaltak a nagyobb kenyérért, a jobb egészségért, a jobb munkáért, biztonságért, a több tudásért, családjuk szebb holnapjáért. Majd a vüág eddigi értékrendje és biztonsága elleni terrortámadás következményeiből és a globalizáció sok kihívásából adódó feladatokra, végül pedig az időszerű tennivalókra, valamint a nemzeti és az európai sorskérdésekre hívták fel a figyelmet. Ki eléggé földhözragadt szemlélettel, az öntömjénezéstől sem visszariadva, ki pedig tág szellemi horizontot bepásztázva, ahogy a magyar államfő és Václav Havel tette. Azokban az országokban, ahol már kitéphetetlen gyökeret eresztett a demokratikus értékrend, nincs különösebb következménye annak, hogy az emberek egy részét az évvégén, de máskor sem érdekli különösképpen a nagypolitika. Ugyanis az alapvető emberi és közösségi jogok érvényesülését és érvényesítését kevés kivételtől eltekintve nem fenyegeti különösebb veszély. Szlovákiában azonban még képlékeny a demokrácia, amelynek megerősödését legújabban=a polgárok nagy többségének a közügyek iránti kiábrándultsága és közönye is nehezíti. Baljós jel az is, hogy az ország gazdasági eredményeinek számottevő javulása, az átlagbérek szerény mértékű növekedése ellenére a legújabb felmérés szerint a felnőtt lakosság 26 százaléka inkább rossznak, több mint egytizede pedig nagyon rossznak minősítette a mögöttünk álló esztendőt, s tavaly műiden második polgárnak rosszabbodott az anyagi helyzete. Legtöbben aggodalommal tekintenek az új esztendő elé. Indokolt, nagyon is érthető ez a kiábrándultság, ám nem szabadna megfeledkezni arról, hogy a sokféle manipulációs lehetőség ellenére a mai politika azért már nem csak úri huncutság, nem is kész átverés. A választások évébe léptünk, amikor kiseprűzhetjük az önmagukat ismét átmenteni igyekvő megélhetési politikusokat, a korrupt országos és helyi képviselőket, polgármestereket. De csak akkor, ha találunk magunkban civil kurázsit a mindinkább elhatalmasodó közöny legyőzésére. Ha nemcsak a szüveszteri mulatozásból, hanem az egy évtizeddel ezelőtti naiv lelkesedésünkből adódó macskajajból is kijózanodunk. És újra tudatosítjuk a régi igazságot, amely semmiképpen sem közhely: a jövőn szintén együtt osztozunk, vagyis olyan kormányunk lesz és olyan társadalomban élünk majd ezután is, amilyet közönyünkkel vagy éppenséggel közéleti kiállásunk révén kiérdemeltünk. Új időknek régi dalai TÓTH MIHÁLY Talán nincs is újságíró a magyar glóbuszon, akinek tudatában ilyenkor, az év első napján nem jelenik meg Petőfi Sándor feledhetetlen mondata a sajtószabadságról. Újévkor talán még a mindenkori hatalomgyakorlók mindent túlélő sajtóölebei is eljátszadoznak a gondolattal: de jó volna néha bátornak lenni! Sokat elárul a társadalom állapotáról, hogy miről írnak az újságok sátoros ünnepeken. A költő születésnapjának hajnalán most az év utolsó hetében asztalomra került újságok böngészésével múlatom az időm. Vizslatom azok hatását, akik Petőfi óta térségünkben bármilyen nyelven úgy nyilvánítottak a sajtóban véleményt, hogy gondolatuk összecsengjen ezzel: „.. .van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?” Sajtószemlém végeredménye: az ünnepek körüli számokban a hatalomgyakorlók előtti farkcsóválás dominál. Alpárian sunyi formában. Petőfi, majd Ady 50 évvel későbbi „sajtószabadság-receptjének” nyomelemei sem fedezhetők fel. Minden azt sugallja, az ország krémje jó munkát végzett 2001-ben. Nem arról van itt szó, hogy egy napilap karácsonyi számát kizárólag az elesettek nyomorának ábrázolásával kellene megtölteni. Arról lenne itt szó, hogy érvényesíteni kellene azt az alapelvet, amely szerint a köz- vélemény-csinálóknak meghajolni csak az elesettek felé szabad. Az ünnepi sajtón az újgazdagok és a politikusok előtti hajbókolás szikrát és ötletet nélkülöző formája vonult végig. Megtudtam, milyen autóval ajándékozzák meg Privatizátorék csemetéjüket, körmöm tövig rágtam az izgalomtól, mert a miniszter arról nyilatkozott, hogyan szereti a lazacot, a pártelnök pedig azt taglalta, miniszterelnök korában mennyire közömbös maradt aziránt, gyermekei privatizálnak-e vagy sem. Ha körülményeinkről egy történész 100 év múlva 2001 karácsonyi sajtója alapján alkotna képet, arra a következtetésre jutna, hogy ebben az országban a lakosság négyötöde vagy politikus, vagy nagy- vállalkozó volt. Mint minden év első napján, Ady Endre Összesét és publicisztikáját is fellapoztam. Eligazításként ismét elolvastam Enyhe, újévi átok c. versét. Címzettje: Tisza miniszterelnök. Befejező sora: „Ez a gazember még lakolni fog.” Rádöbbentem, mekkorát tud fordulni a vüág! Ismerek egy közéleti embert, aki úgy 25 éve sok emberjelenlétében még meghatódottságtól bepárásodott szemmel hallgatta egy műsoros esten Ady e versét. Ma - szlovákiai magyar politikusként - hazafias gerjedelmében elzarándokolt Debrecenbe, hogy kifejezze hódolatát Tisza István újonnan felállított szobra tövében... LEVELBONTAS Státustörvény Ismerősöm mikor megtudta, hogy elvüeg minden igénylő kaphat igazolványt, aki magyarnak vallja magát, bizonyos szinten tud írni, olvasni magyarul, s a vegyes házasságokban a nem magyar családtagok is kedvezményezettek lesznek, nem tartotta igazságosnak a törvényt. Feltette a kérdést; „ők” müyen erkölcsijogon kérnek igazolványt? Konkrétan megnevezett néhány személyt, akik nemhogy nem tettek a magyarságért, hanem ártottak. Ki magyarázza meg ismerősömnek, hogy ugyanolyan kedvezményezett lesz, mint „ők”, hogy a törvény nem diszkriminatív jellegű, ezért nem lehet kizárni a magukat magyarnak valló kérvényezőket? Ki többet, ki kevesebbet tett magyarságunkért, van, akinek adottak a körülmények gyökerei megtartására, van, akinek keményen meg keü küzdenie identitása vállalásáért. A törvény érvényesítésében egyáltalán lehetséges az igazságos elbírálás? Az ebből fakadó feszültségeket hogy lehet kiküszöbölni, hogy a törvény ne ártson, hanem csakis segítse a határontúli magyarokat?! Balkó Gábor Kolon 1947-ben Kasmírt Indiához csatolták, s ez állandó forrásává vált az Iszlámábád és Újdelhi közötti feszültségnek India és Pakisztán eddig három háborút vívott egymással Az indiai parlamentnél végrehajtott december 13-i támadás után újra kiéleződött a viszony India és Pakisztán között. Az indiai hadsereg gyakorlatilag mozgósította erőit a pakisztáni határon, és atomtöltet hordozására is alkalmas rakétákat telepített. Újdelhi nem zárja ki a háború lehetőségét sem, és mindkét ország jelentősen csökkentette diplomáciai misszióinak létszámát egymás fővárosában. ONDREJCSÁK RÓBERT A mai helyzet megértéséhez, mint sok más esetben, vissza kell mennünk a történelemben. Az indiai szubkontinens történelme sok évszázadon át, egészen a brit hódítás kezdetéig, a helyi hindu királyságok és az északnyugat felől érkező muzulmán hódítók harcaként jellemezhető. A történelmi ellentét az ottani hinduk és muzulmánok között tehát adott. A brit hódítás előtt India gyakorlatilag csak egyszer volt egységes, éppen a muzulmán mogulok uralma alatt (birodalmuk csodálatos emléke többek között az agrai Tádzs Mahal). Az ő hatalmuknak az európaiak ázsiai térnyerése vetettvéget a 18. században (a döntő csata Pánipatinái zajlott). Miután a britek az 1756 és 1763 között zajlott háborúban végleg megszerezték a tengerek feletti uralmat és ezáltal a gyarmatokat is a franciákkal szemben, India fokozatosan a Brit Birodalom ékköve lett. Az első, de különösen a második világháború következtében legyengült anyaország azonban már egyre kevésbé volt képes összetartani a birodalmat. London a második világháború után inkább a méltóságteljes kivonulást választotta gyarmatairól, mint a kimerítő és sokszor „piszkos háborút”, ellentétben például Párizzsal. E folyamat első és legfontosabb lépése volt az Indiából történt kivonulás 1947-ben. A volt Brit Indiát a kivonulás előtt vallási alapon két részre osztották: a hindu többségű Indiára és a muzulmán többségű Pakisztánra (a „tiszták országa”). Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az akkori Pakisztán két, földrajzilag egymástól távol fekvő részből állott, amelyekből aztán 1971-ben létrejött a mai Pakisztán és Banglades. Mindenesetre az 1947-es felosztás bár vallási alapon történt, nem oldotta fel a szubkontinens vallási ellentéteit. Épp ellenkezőleg: mindkét országban nagyszámú vallási kisebbségek maradtak annak ellenére, hogy rögtön a függetlenség elnyerését követően igen nagy mértékű lakosságcsere ment végbe, hogy az ezáltal okozott személyes tragédiák tovább fokozzák a későbbi ellentéteket. A britek által megvont határok két olyan területet is Indiához csatoltak, amelyeken a lakosság többsége muzulmán volt: Kasmírt és Dzsammut. A pakisztáni fél ezt soha nem fogadta el, s ez a továbbiakban állandó forrásává vált az Iszlámábád és Újdelhi közötti feszültségnek. A két ország mostanáig három háborút vívott egymással éppen az említett területek miatt, de.ha épp nem háborúskodtak, akkor is folyamatosak voltak az összetűzések a közös határvonaluk kasmíri szakaszán (a mai Banglades létrejötte az 1971-ben vívott indiaipakisztáni háborúban bekövetkezett pakisztáni vereség „eredménye”). Mivel mindkét fél a másikat tekintette legnagyobb ellenségének, természetes volt, hogy a hidegháború és a kelet-nyugati szembenállás idején az egymással ellenséges táborokhoz csatlakoztak. Pakisztán az Egyesült Államok szövetségese lett, jelentősége különösen az 1979-es iráni forradalom után nőtt meg, amikor a térségben Washington legfőbb Az államok kapcsolatai az új világhatalmi helyzet függvényeiként változtak. szövetségesévé vált. Miután Kína szakított Moszkvával, és az amerikaiak oldalára állt, gyors fejlődésnek indultaké a kínai-pakisztáni kapcsolatok is. India fokozatosan a volt Szovjetunióhoz közeledett, amelyhez bár nem fűzték szerződéses kapcsolatok, mint Pakisztánt a Nyugathoz (CENTO), de a gazdasági, majd a katonai együttműködésük igen intenzívvé, „barátivá” vált. Miután a hidegháború véget ért, a dél-ázsiai államok közti kapcsolatok is az új világhatalmi helyzet függvényeiként változtak. Az egyik legfontosabb tényező a kínai hatalom viszonylag gyors növekedése. Moszkva radikális súlyvesztése és Peking egyre növekvő ereje azt eredményezte, hogy az USA hatalmára leselkedő legfőbb potenciális veszély a jövőben Kína. Mivel napjainkra már a másik ázsiai óriás, India is lendületes fejlődésbe kezdett - évi kb. 6 százalékos gazdasági növekedés, gyorsan növekvő lakosság, amely ugyan óriási teher, de potenciális erő is, hiszen jelenleg Indiában csaknem 250 millió ember él majdnem „európai” életszínvonalon a jövőben egyre inkább Kína vetélytársa lesz a térségben. Kína kinyilvánította, hogy fél évszázadon belül „két óceán hatalma” szeretne lenni, tehát a CsenPakisztán szövetségesek nélkül maradhat a katonai konfliktusban. des- és az Indiai-óceáné is. Nyilvánvaló, hogy ezt India nem nézheti jó szemmel, hiszen saját maga is vezető szerepre tör az Indiaióceán térségében. Ennek megfelelően Peking szorosra fűzte kapcsolatait India hagyományos ellenfelével, Pakisztánnal, hogy megossza az indiaiak figyelmét, Iszlámábád pedig szerzett egy elég erős szövetségest Indiával szemben. A szoros pakisztáni-kínai kapcsolatok bizonyítéka például Pervez Musarraf pekingi látogatása is, nem sokkal a december 13-i incidens után. Teljesen természetes, ha a kínai erő kiegyensúlyozása érdekében Újdelhi Washingtonhoz közeledik, tehát az egyetlen hatalomhoz, amely a jövőben is hatékony gátja lehet a kínai befolyás terjedésének. Az amerikai-indiai kapcsolatokban a 90-es években beállt komoly változások bizonyítéka a még Clinton elnöksége alatt létrejött - ugyan csak formális, de jelentős - szövetség „a világ két legnagyobb demokráciája” között. Ezt az ideológiai szövetséget csak fokozza a közös érdek, a kínai hatalom egyensúlyozásának szükségessége. Az Egyesült Államok afganisztáni akciója miatt nyugalmat akar a térségben, ezért minden befolyását latba veti a kedélyek megnyugtatására, sőt földrajzi helyzete miatt ismét nagyon fontossá vált számára Pakisztán, de azért Washington egyértelműen Iszlámábád tudomására hozta: fel kell lépnie a Kasmírban tevékenykedő terroristákkal szemben. Ezzel az amerikaiak akarva-aka- ratlanul is az indiai álláspontot támogatják. A szeptember 11-i terrortámadás után a világ közvéleménye és kormányai sokkal érzékenyebbé váltak a terrorizmussal szemben. Ez tovább rontja a pakisztáni pozíciókat és erősíti az indiaiakat. Újdelhi ki is használja megerősödött helyzetét, és minden kompromisszumot elutasítva diplomáciai nyomást fejt ki a probléma számára kedvező rendezése érdekében. Ez gyakorlatilag a kasmíri gerillák-terroristák pakisztáni támogatásának végét jelentené, ami nélkül ezek az erők képtelenek lennének folytatni In- dia-ellenes harcukat. Ez Pakisztán számára gyakorlatilag a Kasmír legnagyobb része feletti indiai ellenőrzésbe való belenyugvást jelentené. Egy ilyen megoldás rendkívül népszerűtlen lenne a pakisztáni lakosság és a hadsereg körében is. Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi pakisztáni katonai vezetés éppen a legutóbb indiai-pakisztáni feszültség utár buktatta meg az ország legális kormányát, miután az szerinte túl engedékenynek bizonyult - ame; rikai nyomásra - az akkori viszály során. Iszlámábád nehéz helyzet ben van, hiszen India szilárd pozí ciója tudatában igen határozottat és ellentmondást nem tűrőer igyekszik érvényesíteni érdekeit Ráadásul egy esetleges háború ban az indiai hadsereg hatalmas erőfölényben lenne a pakisztáni val szemben, amelynek egyedü szinte semmi esélye sem lenne Az eredmény az 1971-es háborúé hoz lenne hasonlítható, amikor é pakisztáni erők teljes veresége szenvedtek. Az esetleges india akcióval szembeni elrettentés szolgálja a frissen létrehozott p? kisztáni atomfegyverzet, beveth tősége azonban a nemzetkö. nyomás - és a józan ész - mia nem valószínű. A helyzet tehát Pakisztán számá ra nagyon bonyolult: vagy elfő gadja az indiai feltételeket, ame lyek kasmíri pozícióit és tekinté lyét is rendkívül súlyosan érinte nék, vagy kockáztat egy olyan ke tonai konfliktust, amelyben sző vetségesek nélkül nem sok esély- van. Szövetségesként pedig csal Kína jöhet számításba, amelynél közbelépését azonban megaka dályozná a washingtoni diplomá cia. A helyzet igen kényes, Újdel hiben pedig várják a pakisztán választ. \ kijózanodás egyik legbiztosabb módja (TASR-felvétel)
