Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)

2001-12-06 / 280. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 6. Régió hirdetés Kesztyűs kézzel bántak vele. A Mikulás tegnap a zsolnai gyerekeknek is hozott ajándékot. (TASR-felvétel) Csatát nyertek a környezetvédők, nem bányászhatnak a Gömör-tornai-karszt területén Takarodót fájt a Betox Kassa. A Sosna nevű polgári társulás vehemensen támad­ta a bányászati törvény gaz­dasági minisztérium által ki­dolgozott módosítását, és szavuk nem bizonyult pusz­tába kiáltott szónak. JUHÁSZ KATALIN A Gömör-tornai-karszt területén ak­tivizálódó bányászlobbi ellen 30 ha­zai társulás és számos külföldi szer­vezet emelte fel hangját, s ennek eredményeképpen a parlament nemrég elsöprő többséggel szavazta meg a természetvédők által indítvá­nyozott módosításokat. Az ügy ta­valy robbant ki, amikor a kassai székhelyű, német tőkével rendel­kező Betox cég mészkövet kívánt bányászni az Európában egyedülál­ló Gömör-tornai-karszt területén. Az ehhez szükséges engedélyeket nem sikerült megszerezniük, mivel a törvény értelmében szükség volt a járási hivatal környezetvédelmi osz­tályának beleegyezésére is. A mi­nisztérium törvénymódosítása ér­telmében a jövőben nem lett volna szükség erre az engedélyre, azaz a járási hivatal kirekesztődött volna az engedélyezési folyamatból. A hazai természeti kincseket külföl­dön értékesítő cég a Tomagörgő melletti Alsóhegyet nézte ki magá­nak, az ötletre annak idején az Iglón székelő területi bányahivatal is ál­dását adta, a rozsnyói és a Kassa környéki járási hivatalok azonban nem egyeztek bele az új kőbányák létesítésébe. Mivel a parlament dön­tése értelmében a jövőben nem ke­rülhetik meg a járási hivatal környe­zetvédelmi osztályát, továbbá szük­ség van az érintett önkormányzatok beleegyezésére is, a Betox egyelőre takarodót fújt. Štefan Szabó, a Sos­na szóvivője elmondta, hazánk nemzetközi renoméja forgott koc­kán, mivel a régió karsztképződmé­nyei a kulturális vüágörökség része­ként szerepelnek az UNESCO listá­ján, új bányák nyitása tehát veszé­lyeztette volna ezt a státust. A he­gyek több mint ezer kisebb-nagyobb barlangot rejtenek, csak az Alsó­hegy szlovákiai részén 120 barlang­ról tudnak a helyi barlangászok. Az ementálisajt-szerű terep érzékeny, sérülékeny, egy kőbánya közvetlen szomszédsága beláthatatlan követ­kezményekhez vezetne az ökológiai összetevőkre nézve, nem beszélve arról, hogy eddig is számos barlan­got tettek tönkre a nyersanyag-ki­­termelők. A régió állatvüága is fi­gyelemre méltó, több védett madár­faj került volna veszélybe a törvény­­módosítás folytán. November folya­mán nemzetközi internetes kam­pány indult a karszt védelmében, 40 ország ornitológusai bombázták e-mailekkel a szlovák képviselői klubok elnökeit; Štefan Szabó sze­rint ez nagyban befolyásolta a hon­atyák döntését. Egyes képviselők szerint bűnvádi eljárást indít a konkurens cég a polgármester ellen Közvélemény-kutatás a kultúrház nyitásáról: a városatyák hivatalos jóváhagyása nélkül Billa épülhet Rimaszombatban Operára készülnek Rozsnyón FARKAS OTTÓ Rimaszombat. Ladislav Bartakovič lapunknak megerősítette, hogy a múlt héten adásvételi szerződést írt alá a Billa üzletház képviselőivel. Rimaszombat polgármestere remé­li, hogy ezzel lezárul a hónapok óta folyó vita, és megkezdődhet az építkezés. A 170 millió koronás be­ruházás az építkezési engedély ki­adását követő 16 héten belül elké­szül a Vásár téren. Az utolsó önkormányzati ülésen a képviselők titkos szavazással 16:15 arányban a Billa mellett döntöttek, a voksolás után azonban a város jegyzője elmondta, hogy mivel az ülésre 32 városatya jelentkezett be, a 16 szavazat kevés. A második for­dulón 17 képviselő adta szavazatát az Aholdra és „csak” 14 a Billa üzlet­házra. Az ülést követő napon a pol­gármester lapunknak elmondta: a testület gyakorlatilag két érvényes határozatot hozott - mivel a szava­zás megkezdésekor már csak 31 képviselő tartózkodott a teremben, az első voksolás is érvényes. Az Aholdot támogató egyik képviselő szerint „a polgármester ezt a kér­dést úgy kezelte, mint egy több­ismeretlenes egyenletet, amelynek csak egy megoldása van, mert ó a versenyből mindenképpen a Billát akarta győztesként kihozni. Képvi­selőtársunktól kicsikart egy nyilat­kozatot arról, hogy nem vett részt a szavazáson. Mi úgy tudjuk, hogy társunk csak később távozott, a sza­vazás ideje alatt ott volt a terem­ben.” A képviselők úgy tudják, ha Bartakovič hivatalosan bejelenti, hogy a területet a Billának eladta, az Ahold bűnvádi eljárást indít a pol­gármester ellen, a Vásár tér területét pedig zároltatja. Ladislav Bartako­vič a múlt héten tárgyalt az Ahold képviselőjével, az üzletház felépíté­sére felajánlott egy területet, 200 méterrel távolabb a Vásár tértől. KMOTRIK PÉTER Rozsnyó. A város jelentős tartozá­sai ellenére borsos árú hangver­sennyel fűszerezett ünnepség kere­tében akarja megnyitni az 1986 óta épülő kultúrházat. Az épület befeje­zése csaknem 42 millió koronát fog felemészteni, s megnyitását február 1-jére tervezik. Az ünnepi aktus a tervek szerint Peter Dvorský tenor és Tokody Ilona szopránénekes fel­lépésével veszi majd kezdetét; a két dalnok koncertje 700 000 koronába kerül. František Kardoš polgármes­ter szerint a koncert árát nem a vá­ros, hanem helyi vállalkozók és vál­lalatok fogják összeadni. A drága mulatság igazolása érdekében a vá­rosi hivatal októberben közvéle­mény-kutatást végzett a lakosság körében. A munkát a népszámlálás számlálóbiztosaival végeztette el a városháza, ezért nem biztos, hogy az eredmény valós képet ad a lakos­ság véleményéről. A hivatal kérdő­ívén a következő kérdések szerepel­tek: Egyetért-e az- operaénekesek fellépésével? Ha nem ért egyet, mi­lyen más produkciót látna szívesen a megnyitón? Elfogadhatónak tart­­ja-e a koncert belépőjegyeinek 500 koronás árát? Milyen megjegyzést fűzne hozzá a létesítmény megnyi­tásához? A visszaadott lapok szerint a megkérdezett 540 polgár közül 316-an értenek egyet a hangverseny megszervezésével, 328-an sokallják a belépőt, a megnyitással kapcsola­tos hozzáfűznivalók viszont semmi­re sem használhatóak. Az adófi­zetők pénzéből finanszírozott kuta­tást a hivatal a városatyák hivatalos jóváhagyása nélkül végezte - sem az összeállított kérdőívek, sem a ki­értékelt válaszokat nem tárgyalta a képviselő-testület. A polgármester szerint a közvélemény-kutatásról a képviselői klub önkormányzati ülés előtti összejövetelén és a városi ta­nács ülésén volt szó. APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindenkinek, aki 2001. november 20-án el­kísérte utolsó útjára a csallóközkürti temetőbe a szeretett férjet, édesapát és nagyapát, NAGY ÁRPÁDOT. A gyászoló család DS-1355 MEGEMLÉKEZÉS „Gondoljatok rám, kiket úgy szerettem, Már 5 éve, hogy a sírban fekszem. Kik síromra hordjátok a virágot, Nevetek legyen örökké áldott.” Fájó szívvel emlékezünk 1996. december 6-án halálának ötödik évfordulója alkalmából LISZI JÓZSEFRE (Érsekújvár). Míg élünk, nem feledünk. Szerető feleséged és gyermekeid, DODO és KATKA GP-991 MUNKÁT KERES-KÍNÁL ♦ Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező, megbízható cukrász­­mestert keresünk a galántai járás­ból iskolai műhelyünkbe szakok­tatónak. Tel.: 031/784 81 07. VS-938 ♦ Független, aktív nyugati üzletem­ber (anyanyelv: angol, német, spa­nyol, magyar) üzleti kapcsolatot ke­res vagy létrehoz Pozsonyban. Jelige: Eurokontakt. GP-1063 ADÁSVÉTEL ♦ Akció! Húscsirke frissen tisztít­va, 59,90 Sk. Tel.: 0905/944 149. DS-1254 ♦ Eladók arany retvieverkölykök. Tel.: 0905/475 156. DS-1338 ♦ Eladók újfundlandikutya-köly­kök törzslap nélkül, kedvező áron. Tel.: 031/554 5614. DS-1343 ♦ Húscsirke eladó, 45 Sk, tisztítva, 60 Sk/kg. Tel.: 0903/716 718, 031/552 72 78. DS-1357 ♦ írógépek eladása és javítása, újak és használtak. Farkas Tibor, Nádszeg. Tel.: 031/778 25 12 GP-1038 ♦ Eladó 24 kalapácsos daráló 5,5 kW-os motorral. Ár megegyezés­sel. DS, Maié Blahovo, Vinohnícká 409/4. Tel.: 031/552 38 11. Nyug­díjas. GP-1053 VEGYES ♦ Kedvezően fürdőkádzománc­­felújítást vállalok. 0905/983 602. GP-979 ♦ Redőnyöket rendeljen olcsób­ban a gyártótól. Tel.: 035/779 64 25. VS-23 ♦ Bérbe adó nagy 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen, a Barátság té­ren. Tel.: 0905/409 693. DS-1336 ♦ Szeretne saját üzletet nyitni? Mi segítünk! MINDEN 45 Sk. Tel.: 0905/165 295. KNU-554 MEGA DANCE DISCO PARTY Dj Heňo, Dj Kid, Duett sztriptíz (férfi - női) 2001. december 7. (péntek) 19 óra. Belépő: 90 Sk + tombola - fő­díj: hegyikerékpár. KULTÚRNY DOM GABČÍKO­­VO-OBÓS. VSk-945 OKTATÁS A Selye János Egyetemért Ala­pítvány a Budapesti Közgazda­ságtudományi és Államigazga­tási Egyetem közreműködésé­vel felvételt hirdet a 2002/2003-as tanévre a Komá­romban folyó közgazdászkép­zés Gazdálkodási szakának nappali tagozatára: gazdasági informatika kommunikációs és pénzügyi szakirányokban. Je­lentkezni a felvételi lapok le­adásával 2002. március 1-ig le­het. A képzés egyetemi diplo­mát ad. A hallgatók ösztöndíj­ban részesülnek. A jelentkezési lapok beszerezhetők az iskolák pályaválasztási tanácsadóinál, valamint irodánkban a követ­kező címen, ahol további infor­máció kapható a képzésről: Selye János Egyetemért Alapít­vány, 945 05 Komárom, Tiszti Pavilon, P.O.Box 71. Tel.: 035/790 30 11, 790 3014, fax.: 035/790 30 17, honlap: www.selye.sk e-mail: bartal@selye.sk, szabon@selye.sk VSk-827

Next

/
Oldalképek
Tartalom