Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-01 / 276. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állót nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) HÉTVÉGI MAGAZIN „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüzó pipáját a tűsbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti. ” (Arany János) 2001. december 1., szombat 5. évfolyam, 45. szám A történet igazából hét évvel ezelőtt kezdődött, amikor a jókai református iskolát németországi anyagi segítséggel felújították, s a gyülekezethez egy német ajkú lelkész érkezett A nagy család története A Jó pásztor háza Jókán Kérdésemre, vajon mi lesz a gyerekekkel, amikor kikerülnek, Schmidt tiszteletes felel. „A gyerekek tőlünk nem kerülnek ki. Ha úgy döntenek, hogy velünk maradnak, mi készségesen állunk rendelkezésükre,^ ha problémájuk van, megoldjuk. Ok a család tagjai, és senkit sem kényszerítünk arra, hogy elhagyjon bennünket. Ha úgy döntenek, hogy elköltöznek, az is az ő döntésük, hiszen idővel valamennyien családot szeretnének alapítani.” Ez azonban még a jövő titka, hiszen a gyermelül is néhány személy fáradhatatlan munkájának eredménye. Minden este áhítattal végződik a nap, a Missziós központban vasárnapi iskola folyik minden héten, ám senkit sem kényszerítenek hittanra. A gyerekek maguk döntik el, hogy etikára vagy hittanra jelentkeznek-e az iskolában. Jóllehet a templomlátogatás kötelező, nem feltétlenül református templomba kell járni. Az egyházi nevelés máshol is megmutatkozik. „Törekszünk a problémák biblikus megoldására - mondja Gasparecz Ivett. - Létezik sok más pedagógiai módszer, de ha lehet, mi mindig bibliai példákkal, azok segítségével próbáljuk áthidalni a nehézségeket.” S hogy mennyire nem különbözik ez a család más családoktól, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Úwe tiszteletes gyermekei itt töltik szabadidejük nagy részét. „Más gyermekotthonban bizonyára félnék, vagy legalábbis óvatosabb lennék, itt azonban nem aggódom, hogy gyermekeim rossz társaságban mozognak” - mondja a tiszteletes. kék közül mindössze egy töltötte be a tizennyolc évet. Az otthon pedig egyre bővül, egyre nagyobb, egyre több lakója van. Szívmelengetó érzés ilyen gyermekotthont látni. Bizonyítéka ez annak, hogy lehet szépen és okosan is csinálni, persze olyan emberek kellenek hozzá, akik hajlandók a magánéletüket is feláldozni egy nemesebb ügy érdekében. Olyan emberek, mint Uwe tiszteletes, mint az otthon nevelői és dolgozói. Tegyük szívünkre a kezünket, és valljuk meg, sokszor előítéletekkel állunk az árvaházakból kikerült gyerekekhez. De végtére is miben különbözik az ő életük a miénktől? Tehetnek ők talán arról, hogy gyermekotthonban nevelkedtek? Nem szeretette van-e sokkal inkább szükségük, mint kiközösítésre? Életük nagyon hasonló bármelyikünkéhez - leszámítva persze azt, hogy az igazi édesanya és édesapa azért mégiscsak más. Szerencsére, itt van helyettük - jobb, kedvesebb és odaadóbb. Itt aztán lehet játszani (A szerző felvételei) „Eleinte a Pozsonyi Diagnosztikai Központban kételkedtek benne, hogy egyáltalán működni fog ez a gyermekotthon. Sokáig állami támogatást sem kaptunk, s minden költséget magunknak kellett fedeznünk. Egy idő után azonban a Nagyszombati Kerületi Hivatal - látván, hogy bizonyítottunk - megszavazta a tánevelésüket. Ebből kifolyólag az itt nevelkedő gyermekek családi háttere és múltja nagyon különböző, és persze bonyolult. Mindenkihez egyéni hozzáállás szükséges, és nagy hangsúlyt kell fektetni a lelki gondozásra. Mi igyekszünk ennek a lehető legjobban megfelelni.” A gyerekek iskolába járnak, ki magyarba, ki szlovákba, ki Jókán, ki pedig másutt. Iskola után tanulás (ha kell, segítenek a nagyobbak vagy a nevelők), játszás, házimunkák következnek. Az élet hasonlóan zajlik, mint bármelyik családban. Van kimenő és szobafogság, dicséret és büntetés, meglátogathatják a barátaikat, vagy elhívhatják őket, és közös programokat is szervezhetnek. Időnként nagy kirándulásokkal tarkítják a programot: tavaly a Tátrában nyaraltak, idén pedig Újbányára látogattak el. A szünidőt is hasznosan töltötték: közhasznú munkát végeztek. A lányok a konyhában szorgoskodtak, a fiúk a kertben dolgoztak, ha kellett, betonoztak, falaztak. Mindezt persze nem ingyen. „Ez is része az életre való felkészítésnek - mondja Gasparecz Tihamér. - Akik itt vannak, azok valamennyien olyan családi környezetből kerültek ide, ahol a szülők nem tudtak okosan gazdálkodni a pénzzel. Mi megpróbáljuk úgy nevelni őket, hogy amikor majd önállósulnak, ez se jelentsen számukra gondot.” A gyerekek bankszámlán gyűjtik a pénzt, s ha kell, akár ki is vehetnek belőle. Hogy mennyiben egyházi intézmény a Jó pásztor háza gyermekotthon, az sok mindenben megnyilvánul. Kétségtelen, hogy a jókai református egyház, s azon bemogatást, s ezzel megkönnyítette a helyzetünket. Külön köszönet jár nekik, amiért mindenben támogattak, és segítettek az oly nehéz kezdetekben.” Az árvaház 2000. január 1-jén kapta meg a működési engedélyt, négy gyermekkel kezdték, jelenleg tizen- A nagy család egyen vannak, és decemberben további hét gyermekre számítanak. E nyereség nélküli intézmény vezető testületé a kuratórium, amely három tagból (presbiterekből és lelkészekből) áll. Magát a gyermekotthont két ember vezeti, az igazgató és az intézeti lelkész - a Gasparecz házaspár személyében. Ezenkívül dolgozik két nevelő, két szakács, egy házmester és egy háziasszony is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a gyermekek nem veszik ki részüket a háztartási munkákból. Beosztás szerint segédkezik mindenki a konyhában, a kertben vagy a mosókonyhában. Ha kell, söpörnek, ha kell, füvet nyírnak, ásnak, megtanultak fát metszeni és állatokat gondozni. Bár jelenleg mindössze egy háromtagú kutyacsaládról kell gondoskodni, nemsokára baromfiakkal is bővül majd az udvar. Miként folyik a nevelés az árvaházban? Hogyan készítik fel a gyerekeket a mindennapi életre? Be tudnak-e illeszkedni az életbe az árvaházi gyermekek, amikor kikerülnek. Kérdésemre Gasparecz Tihamér felel: „A gyerekeket a diagnosztikai központból küldik ide, ahová különböző okoknál fogva kerülnek, majd három hónapos megfigyelés és diagnosztizálás után eldől, hogy javítóintézetben, speciális otthonban, árvaházban folytatják-e DECEMBER 1. AZ AIDS ELLENI VILÁGNAP Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban december 1-jét az AIDS elleni világnappá nyilvánította, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére. A WHO becslése szerint 2001-ben a világon 36 millióan fertőzöttek az AIDS betegséget okozó HIV-vírussal, az ENSZ adatai szerint ebből 25 millióan Afrikában élnek. A betegek közül eddig mintegy 20 millióan haltak meg. A HIV-fertőzöttek kezelése és a járvány terjedésének meggátolása a legveszélyeztetettebb fejlődő világban (135 ország tartozik ide) évente 9,2 milliárd dollárt igényelne. HAMERLIK BARNABÁS Újszövetségben, János evangéliumában ez áll: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” A jókai intézmény ezt választotta mottójának, s így lett a neve Jó pásztor háza. Tulajdonképpen egy árvaházról van szó, ám a Jó pásztor háza több ennél. Egy igazi nagy család tagjává válik az, aki „ideköltözik”. A szemmel láthatóan nemrég restaurált épületek előtt üde park emeli a látványt, s a kovácsoltvas kerítés szinte palotává varázsolja az otthont. Az első benyomás korántsem kelti intézmény hangulatát, inkább barátságos a légkör. El-elhangzik egy-egy „anyu” és „apu” - a nevelőket szólítják így a gyerekek -, s ez családiassá varázsolja az amúgy is ünnepi vasárnapot. Érzésemet később alátámasztja megannyi tény. Bejárom az udvart, a kertet, megtekintem a fóliasátrat, az épületeket - bizony, volt s van is vele munka! Az árvaház igazgatója, Dr. Gasparecz Ivett bevezetésképpen elmondja, hogy jelenleg 11 gyermek van az otthonban, de folyamatosan további helyeket alakítanak ki az árvák számára. Vannak itt aprók és nagyobbak, magyarok és szlovákok, romák is - válogatás nélkül. Egy azonban közös mindannyiukban: ők az árvaház lakói, és a nagy család tagjai. A történet igazából hét évvel ezelőtt kezdődött, amikor a jókai református iskolát németországi anyagi segítséggel felújították, és a református gyülekezethez egy német ajkú lelkész érkezett Uwe-Martin Schmidt személyében, aki feleségével és három gyermekével Jókára költözött. Eleinte fordítani kellett a prédikációkat. Ma már kitűnően beszéli a nyelvet, gyermekeivel pedig rendszeresen kell gyúrnia a németet, nehogy elfelejtsék. Uwe tiszteletes ’szerint a diakónia, az árvák megsegítése, lelki gondozása szerves része az egyház tevékenységének. Mi több, a református egyházaknak Szlovákiában e területen már hagyományuk van. „így csak folytatni kellett a tevékenységet - mondja szerényen, pedig nem kevés munka áll az intézmény beindítása mögött. - Előbb a telek megvásárlásával volt gond. Az egykori kastélyhoz tartozó épületek ugyanis Katona Móric tulajdonából a faluéba kerültek, amely azonban évekig habozott, mígnem végül engedélyezte a telek és a romok megvásárlását - adakozásból összegyűlt pénzből. Ezt követték az építkezési munkák, a főépület felújítása, miközben igyekeztünk megőrizni az eredeti vonalakat. Nagyon lerobbant állapotban kapta meg az egyház az egykori kastély maradványait. A tetőről hiányoztak a cserepek, már-már a gerendáknak is lábuk kelt, a vakolat lepotyogott és hiányoztak az ajtórámák is. Mindent újjá kellett építeni.” Ám a munka nem volt hiábavaló! Gyönyörű, tiszta szobák, hófehér falak, könyvtár, modern konyha, tágas imaterem, barátságos, meleg étkezde, tanulószoba, melyből nem hiányzik a számítógép sem, két játszószoba - mindez barátságos otthont teremt a gyerekeknek. És hát mi is fontosabb az árváknak, mint egy meleg otthon érzete, és az őket körülvevő emberek szeretete? Jogilag sem volt könnyű mindent elintézni, tudtam meg Gasparecz Ivettől, aki egyben nevelőnő is. Ülünk A Lóban, lógatjuk az orrunkat a feketébe - mert ebben az országban talán mindenkit többre becsülnek, mint azt, aki világosságot gyújt a fejekben Döntöttem: gaz leszek, avagy Igaz történet rongyos félmilkóról EÖRY ANDRÁS az ember A Lóban, és lógatja az orrát a feketéjébe. Szomorú, mert ismét tehetetlen, nem tud segíteni a legjobb barátján. Tehetetlen, mert csak addig képes nyújtózkodni, ameddig a takarója ér, és manapság bizony elég rövidre szabják a takarókat. Az a nagy helyzet, hogy megnősült az istenadta, s most kitört rajta a fészekrakási láz. Ami különben igen helyénvaló, hiszen a harmadik iksz felé csak illik megállapodni valahol. A gond nem is azzal van, hogy hol, hanem hogy miből építse meg kis családi fészkét. Eredeti szakmáját, a tanítóságot már évekkel ezelőtt feladta, ráébredve, hogy ebben az országban talán mindenkit többre becsülnek, mint azt, aki világosságot gyújt a fejekben. Összecsomagolt hát, megtakarított pénzének felét leszurkolta egy magát munkaközvetítőnek kiadó egyénnek, a maradékból jó erős bakancsot, hátizsákot és némi élelmet vásárolt, majd elbúcsúzva szebbik felétől, beült egy mikrobuszba, mely az ígéret Földjére, Németországnak valamelyik Rajna melléki vidékére röpítette őt és néhány társát. Hogy hol járt, mit végzett, azt csak hónapokkal később tudtuk meg, amikor hazatért, útlevelében a „Nemkívánatos személy” bélyegzővel, melyet a németek elbocsátó szép üzenetnek szántak. Mint kiderült, nem volt sem munkavállalási engedély, sem szállás, sót pénz sem. Az egész brigád - kőművesek, ácsok, segédmunkások - az építkezés mellett felállított bódékban lakott, s még szerencséjük volt, ha a rendőri razzia előtt figyelmeztették őket, hogy csomagolják össze a holmijukat, és rejtőzzenek el az alagsorban. A bujdosással töltött órákért, persze, nem járt bér. Később, amikor elérkezett a fizetés napja, az építtető hirtelen megbetegedett, majd sürgős ügyben ismeretlen helyre távozott. Az építésvezetőt egyedül az mentette meg a szégyenteljes megverettetéstől, hogy valahonnan előkerített egy kisebb összeget, melyen nemzetiségre, fajra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül testvériesen megosztoztak. Ezzel a pénzzel, a bérének egy töredékével tért haza hónapok múltán, minekutána egy hirtelen jött razzia során valamennyiüket lefogták és kitoloncolták az országból. Szebbik fele közben szorgalmasan verte az adatokat olykor napi tizenkét, sőt tizenhat órán keresztül a főváros egyik hipermarketjének pénztárgépébe, szíve csücskében a családi fészek melegének illúzióját dédelgetve. Egy-két itthon töltött hónap után barátom ismét útra kelt, s most már nagyobb körültekintéssel a szomszédos Bécsben helyezkedett el. Körültekintésen értsük azt, hogy munkavállalási engedélyt vagy szerződést ugyan ez alkalommal sem kapott, ám alaposan kioktatták, hogyan tegye magát hülyének, ha gondok adódnak a hatósággal, és hogy a pénzét minden héten illedelmesen, ám következetesen kérje el. Ekképpen felvértezve a modern kori tudományok legjavával, kézbesített ki egyetemi végzettséggel Bécs cs. és kir. főváros kerületeiben néhány hónap leforgása alatt több százezer reklámröplapot. Sorsát itt sem kerülhette el. Egy szép napon ismét elcsípték, majd miután több mint huszonnégy órán át élvezte egy bécsi fogda minden kényelmét, ebből az országból is kiutasították. Most ülünk A Lóban, és lógatjuk az orrunkat a feketébe. Szomorúak vagyunk, mert - az azóta fiatalasszonnyá lett szebbik fél küszködésének anyagiakban mérhető vonzatát is felbecsülve - már majdnem megvan a félmilkó. Az a félmilkó, amelyen megvehetnek egy garzont valahol Pozsony ligetfalui részének egy távoli szegletében, ahol a madár is csak akkor jár, ha eltérítik. Csak ötvenezer hiányzik, hogy megvehessék - de nincs. Sem a bank, sem az uzsorások nem hajlandók pénzt kölcsönözni olyan embernek, akinek nincs legalább átmeneti lakhelye az adott városban, nincs állandó munkahelye, sem jövedelme, nem rendelkezik ingatlannal, melyet felértékeltethetne, és nincs milliomos ismerőse sem, aki kezeskedne érte. Ülünk tehát A Lóban, lógatjuk az orrunkat a feketébe - mert nekünk mindig a feketeleves jut -, és fogadkozunk, hogy mi is gazemberek leszünk. És akkor aztán kezdhet velünk az állam, amit tud! ...ha föl nem kopik.
