Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-22 / 294. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 22. Karácsony 19 Nagy-Kálózy Eszter: „Engem a karácsony mindig elvarázsol. Kint tombol a tél, bent átölel a meleg, szól a szép zene, látom a gyerekek örömét, és ettől én is, Péter is boldogok vagyunk." Ha bánat éri, még inkább magába fordul Hamvad a cigarettavég Nagy-Kálózy Eszter kezében. Bacsó Péter most bemutatott alkotásában a magyar film első modern nőalakját, Karády Katalint játssza, akiért nemcsak a közönség - a Horthy-féle belső elhárítás főnöke, Újszászy tábornok is rajongott. SZABÓ G. LÁSZLÓ Nagy-Kálózy Eszter szülei közül a papa az, aki igazán szereti Karády dalait. 1979-ben, amikor újra kiadták a legendás színésznő lemezeit, ő is megvette a legismertebb számokat. De mivel a mama sosem tartozott a Karády-rajongók népes táborába, apa és lánya általában akkor hallgatták a lemezt, amikor csak ketten voltak otthon. Tizennégy-tizenöt évesen tudott már valamit Karády Katalinról? Elsősorban az apukámtól. Ő sokat mesélt róla, de a dalait akkor hallottam először. Ahogy az anyukám és a nővérem elmentek otthonról, apu azonnal felrakta a lemezt. Én meg a fürdőszobából mindig belehallgattam. És ahogy megkaptam a szerepet, rögtön eszembe jutott, hogy a reggeli készülődések közepette nemegyszer megfordult a fejemben: én ezeket a dalokat, majd ha színésznő leszek, el tudnám énekelni. És milyen az élet? Húsz évvel később én kaptam meg a szerepet. Már az első próbafelvételen a Hamvadó cigarettavéget kérték tőlem. Azt kellett elénekelnem különböző helyzetekben. Rámadtak egy karádys parókát, és láttam, hogy jól áll. Aztán eljátszottunk egy jelenetet az Újszászyt alakító Cserhalmi Györggyel, és Bacsó Péter végül engem választott a feladatra. Eleinte örülni sem mertem. Tudtam, hogy ez hatalmas teher. Sok kétely, idegeskedés és várakozás után jókora felelősség. Nem is akarok belegondolni, hányán vágytak a szerepre. Ilyen helyzetben iszonyú nehéz elindulni, megfelelni. Nem is beszéltem erről soha senkinek. Ha Bacsó Péter mellettem döntött, annak biztos komoly oka van, gondoltam. És attól a perctől fogva már csak a szerepre figyeltem. Karády Katalinnak nem született gyereke, önnek két lánya és egy fia van. Flórával a főiskola negyedik évét kezdte. Emlékszem, sokan féltették akkoriban. Deák Krisztina tévéfilmje, a nagy sikerű Csinszka után idősebb pályatársnői közül jó néhányan azt hitték, korai anyaságával „megnyomta a féket”. Nem éreztem én semmiféle féket. Már fiatal koromban is biztos voltam abban, hogy színésznő leszek, és szülök majd néhány gyereket. Ezek erős vágyak voltak bennem. Tudtam, hogy ha ezt a kettőt megadja a jó Isten, akkor két fontos dolog lesz az életemben. A pálya és a család. így, együtt a kettő. Én ezt ilyen egyszerűen gondoltam. Olivér és Szonya születésénél is ugyanilyen boldog voltam. Nem féltem, hogy a három gyerek bármiben is visszavethet a szakmában. Szent meggyőződéssel azt hittem, ha igazán szükség van rám, ha valóban akatják, hogy folytassam, mert van keresnivalóm a pályán, akkor lesz munkám, és megtalálom a helyemet. Még akkor is, ha három gyerek több nehézség elé állítja az embert. Most már tudom, milyen merész vállalkozás volt ez részemről. Sokszor olyan szinten kell kettészakadnom, hogy tényleg úgy érzem, elfogy minden energiám. Hogy a végétjárom. Nagyon nehéz két helyen megfelelni, mindent fantasztikusan jól és pontosan elvégezni. Ha a színpadon nem sikerül valami, űr, szomorúság vagy hiányérzet alakul ki bennem. Anyaként azonban nem érezhetek üyet. Otthon semmit sem lehet rosszul csinálni. Előfordul, hogy ott legbelül megszólal a vészcsengő? A gyerekek nagyon helyesek. Beletek be. Karády pályája meredeken ívelt felfelé, és már az életében legendává vált - ezt nehéz volt feldolgoznia. Tehetséges, jószívű, segítőkész ember volt, aki soha nem felejtette el, hogy honnan jött, milyen mélyről indult. Bizonyos helyzetekkel talán éppen ezért nem tudott mit kezdeni. Megfelelt, de nem volt önmaga. Érezhetően önbizalomhiánnyal küszködött. A filmekben szerepet játszik, még ha nem is volt tanult, vérbeli színésznő. A dalokból viszont kihallatszik, hogy ki is ő voltaképpen, és mi van ott a mélyben. Abból, amit lejegyzett, inkább csak az derül ki róla, hogy be akarja bizonyítani, ő igenis színésznő, mindenáron el akatja fogadtatni magát. Mi volt nagyobb segítség a szerepe megformálásában? Gondolom, megnézett jó pár Karádyfilmet. Igen, megnéztem, de inkább énekeltem. A drukk persze így sem szűnt meg bennem. Akkor is izgul az ember, ha nem ismert, ha nem valós személyiséget játszik, hát még ilyenkor! Itt most nem az éri arcom kellett, és nem az én gesztusaim voltak fontosak. Nekem Karády Katalinból kellett vizsgáznom. Úgy és oda kellett néznem, ahogy és ahová én sosem szoktam, olyan fejtartást kellett felvennem, ami nekem szinte természetellenes. Bizonyos gesztusokat, beállításokat mindenképpen látni akart a rendező. A stílust, a harmincas-negyvenes évek stílusát meg kell mutatni a filmben. Karády mindig a fénybe nézett, a fejét mindig felemelte egy kicsit, máshogy fogta a szipkát, máshogy szívta a cigarettát. Ezt mind meg kellett tanulnom. A hangszín megtalálása, a folyamatos „búgás” nem okozott gondot? Bizonyos mélységek nálam is megvannak, csak nem olyan dús és sötét a hangom, mint amilyen neki volt. A nehéz éjszakák tehát most sem maradtak el. Én műidig, minden szerepemben triplázni akarok, és ez most sem volt másképp. Némi hasonlóságot azonban felfedeztem kettőnk között. Karády meglehetősen zárkózott ember volt, és én is ilyen vagyok. Ha bánat ér, vagy gondok törnek rám, még inkább magamba fordulok. De ha játszom, kitárt lélekkel teszem. A nyitottságot sem a színpadon, sem a kamera előtt nem veszíthetem el. A forgatás során volt valami külső eszköz, ami segítette a figura „életbentartásában”? Aparóka. Esetleg néhány személyes tárgy? A Karády-hagyatékból? Semmi. A forgatás után kaptam néhány eredeti civil képet róla. És jelentkezett egy galántai néni, aki őriz egy csipkegallért Karádytól. Levélben nekem ajánlotta. Most, hogy pár napra megnyugszik a világ, az ön élete is inkább négy fal között zajlik. Négy fal között, de széles körben. Karácsonykor nálunk jön össze a család. A szülők, a testvérem, az ő gyerekei, Péter családja... Főzök, mint a megszállott. Rántja a pontyot? Nem. Igyekszem kitalálni valami különlegeset. Kétszer ugyanazt soha nem csinálom. Természetesen mindenki hoz valamit, de a főétel rám marad. Ilyenkor kimondottan élvezem a főzést, képes vagyok elhitetni magammal, hogy „alkotok”. Más napokon nem annyira szeretek a konyhában. A családom kedvéért azonban mindent megteszek, de ha csak rólam lenne szó, azt sem tudnám, mi az a platni. Karácsonykor azonban másképp viszonyulok a főzéshez. Csak az örömet látom benne, hogy valami finommal, valami újjal lepem meg a családot. Engem a karácsony mindig elvarázsol. Kint tombol a tél, bent átölel a meleg, szól a szép zene, látom a gyerekek örömét, és ettől én is, Péter is boldogok vagyunk. születtek ebbe a helyzetbe. Azzal a tudattal nőttek fel, hogy a mama és a papa időbeosztása egészen más, mint az osztálytársaik szüleié. De amikor huzamosabb ideig nem vagyok otthon, bizony elhangzanak olyan mondatok, hogy „Anya, ma nem mehetsz el!” Szonya nagyon tud könyörögni, én meg magyarázhatom neki, hogy „De nekem ma is el kell mennem, holnapután viszont itthon leszek.” Ami őt egyáltalán nem érdekli. „Nekem ma van rád szükségem!” - próbál marasztalni. És ezt annyira értem! Gondja van, motoszkál benne egy gondolat, és azt azonnal meg akaija osztani. Két nap múlva már lehet, hogy el is felejti. És átsuhantunk esedeg egy olyan helyzeten, ami neki fontos volt. Ilyenkor jön elő a lelkiismeretfurdalásom, hogy „kell ezt nekem csinálnom?” Van három gyerekem, miért hajtsak még, mit akarok elérni? Mi a fontosabb nekem? A pálya vagy a család? Szeretnék már néha normális időbeosztással élni. Ha ez olykor-olykor megadatik, mert nincs annyi elfoglaltságom, akkor a hétköznapokat is nagyon élvezem. Három hét elteltével aztán úgy érzem, hogy az energia már csak úgy tombol bennem, és nem tudok mit kezdeni magammal. Mostanában sajnos kevés a nagy lehetőség. A Hamvadó cigarettavég is két év szünet után jött. A rózsa vére után enynyit kellett várnom a következő filmre. Amikor kezdtem a pályát, egyik filmből mentem a másikba. Annyi felkérést kaptam, hogy nem is gondoltam arra, müyen jó nekem. Rám bízták a feladatot, és igyekeztem megoldani. Ma nagyon ritkán adatik meg, hogy kimondottan jó érzéssel vehetek részt egy munkában. Nyilván ezért sem akarok mindenáron játszani. Nekem van már más feladatom is. Otthon. Akkor fáj nagyon a szívem, ha olyasvalamiből maradok ki, ami fontos lenne, mert előbbre vinne. Flóra tizennégy éves. Már a maga útját jáija. Ez már az elszakadás időszaka. Hallom a szüleim szavait, ahogy engem irányítottak ebben a korban... én is olyan voltam, mint Flóra. Mindig mindenről másképp gondolkoztam, mint ők. Flórát nézem, és magamat látom. Érzem, hogy most kellene szigorúnak lennem. Kimondani, hogy márpedig ezt én így és így szeretném, és akkor hirtelen rádöbbenek, hogy papolhatnék én bármit, ő már szuverén ember, akiben hatalmas viharok dúlnak. Hihetetlen elképzelései vannak arról, hogy mit hogyan kellene, de ha üvöltöznék vele, attól még nem öltözne másképp. Határozott, erős egyéniség. Bár olyan nagyon nem hasonlítunk egymásra, a lénye olyan, mint az enyém. Humán beállítottságú, jól rajzol, kerámiázik, szerintem mégis a színház környékén fog kikötni. Ha nem színésznő, akkor jelmeztervező lesz. Nem vagyok berme biztos, de valahogy ezt érzem. Az én esetem egyszerűbb volt. Rólam tudták, hogy színésznő leszek. A szüleim ugyan a jogi egyetem felé terelgettek, hiszen jogász az apukám, és engem is érdekel a magyar és a történelem, de a jelentkezési lapomat sem adtam be, csak a színművészetire. Kettőjük közül ki volt a nagyobb lázadó? A nővére vagy ön? A nővérem. Négy év van köztünk. Neki köszönhetően van némi rálátásom a dolgokra. Bár az én szüleim már idősebbek voltak, amikor beértem abba a korba, amelyben most Flóra van. Lehet, hogy tudat alatt azt akartam, nekem fiatalon legyenek gyerekeim. Ma már tudom, a gyerek akkor is lázadozik, és akkor is el akar szakadni, ha fiatalok a szülei. Ez nem sokat jelent. Flórának már én is régimódi vagyok. Van egy keret, amelyben élek, amelyet nem tudok szétfeszíteni, ezt látja. De ahhoz, hogy én ezt a keretet eltávolítsam, tömi-zúzni kellene magam körül. A főiskola elvégzése után Kaposvárra szerződött. Két és fél évig nem volt „kereti’. Flórát a hátán cipelte. Flórával nem volt nehéz. Jöttünkmentünk, utaztunk, játszottunk. A rendszerességet Olivér és Szonya hozta el az életünkbe. Ez már család. Ki kellett alakítani bizonyos rendszereket, hogy élni tudjunk. Olivér A kert című Spiró-darab tévéfilmváltozatával jött. Nagy fellángolás eredménye. Igazi szerelemgyümölcs. Szonya az Üvöltő szelekkel érkezett. A Művész Színházban próbáltam. Az is fontos időszaka az életemnek. Ott igazán jól éreztem magam. Szeretetben és biztonságban dolgoztunk. Ahogy nőnek a gyerekek, a gondjai is egyre nagyobbak lesznek. Soha nem fogom megbánni, hogy gyerekeket szültem. Soha! Pedig sokszor érzem, hogy akármennyit dolgozunk is Péterrel, a férjemmel, anyagilag nem igazán van látszata. Olyankor nagyon fáj, hogy le vagyok strapáivá, karikás a szemem, mert nem aludtam rendesen hónapok óta. De még ennél is jobban zavar, hogy nem tudom azt mondani, „tessék, ennyi volt az értéke, itt van, ezt kaptam érte”. Vannak mélypontok, amikor nagyon elkeseredem. Utolérnek természetesen olyan felkérések is, amelyeket pénz nélkül is elvállalok, de vannak olyan munkák is, amelyekért nem kapok szinte semmit. Ilyenkor marad a kérdés, hogy ennyit kell güriznem, hogy megéljünk? Nálunk is vannak óhajok, amelyek nem teljesülhetnek, vagy nem akkor válnak valóra, amikor szeretnénk. Repülővel sem utazhatnánk, sőt szállodában sem lakhatnánk, ha háromhetes nyaralásra menne a család. így aztán marad a kocsi és a kemping. Az idén Párizsban sátoroztunk, aztán szétnéztünk Andorrában, Barcelonában és fürödtünk a tengerben. Lehet, hogy bizonyos dolgokat elfelejtenek majd a gyerekek, de Gaudít és Dalit, az Eiffel-tomyot és a Notre Dame-ot egy életre megjegyezték. Már tudják, hogy van másfajta kultúra és másfajta világ is, nemcsak olyan, mint a miénk. Olivér tízéves. Csendes, visszahúzódó gyerek. Sportol, rengeteg benne az energia. Ezzel együtt költői lélek. Olvas. Falja a könyveket. Megkérdezi, „hogy vagy?”, és figyel rám. Flóra és Olivér között kevés a feszültség, a nagy csaták Flóra és Szonya között dúlnak. Azok mélyről jövő indulatok. Visszatérve a Bacsó Péter rendezte Hamvadó cigarettavégre, most, hogy a szerepnek köszönhetően közelebb került Karády Katalinhoz, milyen képet őriz róla? A tehetsége vitathatatlan. Aztán, hogy mi volt a kor stílusa, az akkori évek divatja, hogy milyenek voltak a filmek, és milyen szerepkörbe sorolták, miket kellett játszania, az más kérdés. De mindenképpen modern nő volt. A film forgatókönyvét Bacsó Péter írta, bizonyos történetek azonban Zsüti, vagyis G. Dénes György elbeszélései alapján kerül
